"Egyre erősebb a gyanúm, h a katoniai vezetés hiánya, ősszehangoltság hiánya vezetett a gyors vereségükhöz."

Ami több oldalról is érdekes tészta, mert a két ország viszonya finoman szólva sem baráti, tehát az én "laikus" fejemmel bizony folyamatosan gyakorlatoztattam és áttelepíttettem volna az egységeimet, hogy a kezelőszemélyzetnek tapasztalata és készenléte meglegyen illetve ne legyenek belefásulva a hétköznapokba, a másik oldalról az ellenfélnek pedig nehezebb dolga legyen leküzdeni őket.

A dolog tényleg onnan érdekes, hogy az Örmények állítólag a Szovjet éra hagyományaira építkeznek. Az pedig az, hogy mindenre folyamatosan frissített forgatókönyveket gyártottak, előre felvázolva a lehetséges stratégiai és harcászati lehetőségeket a saját oldal számára. Egy ismeretlen ellenfél ellen ez nem működik, de egy Örmény-Azeri konfliktusnál erre kellett volna építkezni. Tehát meg kellett volna legyen, hogy az Azeriek milyen eszközökkel, mely irányból jelenthetnek veszélyt, és előre meghatározva milyen válaszlépéseket kell erre adni, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a védekezés és az ellenreakció.

Amennyire én látom, nem történt ilyen. Most vagy a forgatókönyvek (haditervek) voltak elavultak, vagy azokat pontról-pontra ismerte az ellenfél, esetleg a forgatókönyvek ugyan megvoltak, de az azokban szereplő egységek hadrafoghatósága nem felelt meg az eredeti elképzeléseknek (ie.: a mozgósításra kijelölt egységek vagy nem is tudtak volna szintidőre menetkészek lenni, vagy eleve sem a felszerelés, sem az állomány nem fedte azt a képességet, amit a tervekben megállapítottak).

Nem szeretnék innen a karosszékből nagy szavakkal dobálódzni, de az adott kép alapján egyértelműen súlyos vezetési hibák lehetnek a háttérben.

A másik oldalt se hanyagoljuk el, én élek a gyanúval, hogy az Azeriek ilyen szintű felkészültségéhez a Törökök is hozzájárultak, képzéssel, szakértelem átadásával. Ami azért érdekes dolog, mert egy NATO tagországról beszélünk, amely az egyik legkomolyabb hadsereggel bír a világon. Szóval véleményem szerint az Azeriek jó háttérrel futottak neki az egész konfliktusnak...

"A lelkesedést úgy értem, h ha a szakképzettséget lett volna mód megszerezni, a személyzet akart volna harcolni. Meglehet, h az egyes eszközök személyzetei maguk is fejleszthették volna az ismereteiket, de ha erre nincs magasabb szintű utasítás, terv, rendszer, akkor pont az van, ami történt. "

A lelkesedés alatt a harci morált értem, ha jól sejtem. Ez tényleg fontos tényező, de a modern hadviselésben pusztán az, hogy motivált és harcolni akaró embereid vannak, még nem jelenti azt, hogy ezek a katonák hatékonyak is a harctéren.
Itt jön elő a taktikai jártasság kérdése, a fegyelem és a persze a jó vezetés (minden vezetési szinten, nem csak a csúcson).

Az, hogy egy katona a saját ismeretanyagát bővíteni akarja, az internet világában nem szükséges vezetői utasítás, terv vagy rendszer. Akarat kell. Persze, ha a vezetés letöri az ilyen lelkesedést, az ártalmas lehet, nagyon*, de az általam hozott példa tényleg az a szint, ahol egy adott katona magát képezheti, ha igényes és jó akar lenni a szakmájában.

* Ismertek arra példák, amikor a katonák önképzését a felső vezetés akadályozza. Az arab országokban a katonai hierarchia egyik alapja az, hogy a tudás "hordozója" kiváltságos, és igyekszik mindenki ilyen helyzetbe kerülni. Erre egy példát az egyiptomi harckocsizóknál jegyeztek fel amerikai tanácsadók, akik az M1A1 Abrams harckocsik egyiptomi átadásánál figyelték meg, hogy a tisztek első dolga volt az amerikaiaktól kapott kézikönyvek összegyűjtése a személyzettől. Mivel így a tudás szélesebb körű lehetett volna, a harckocsizók tudásszintje adott esetben túlmutathatott volna a feletteseken, ami veszélyt jelent a hierarchiára - emiatt a katonák kiképzése szigorúan a feletteseken múlik, ami a kiváltságos helyzetüket bebetonozhatta. Ez persze relatíve régi történet, de eléggé sok mindent megmagyaráz azért...