Mi Sismándon voltunk középiskolával. Reggel fél 5kor kelés, reggeli, majd egy Ifa hátuljában fadeszkákon ülve vittek ki a terepre. Fullasztó por, meleg, álmosság jellemezte. Sorok közt címert tépkedve ha rád jött ürítettél, beszélgetni nem nagyon tudtál mással (vagy lemaradt vagy nem is láttál senkit), végelláthatatlan sorok, vágó kukorica levél (kezem mint valami hüllőnek úgy nézett ki, kesztyűvel nem bírtál haladni, nem érezted). Azt elfelejtettem hogy mindenre allergiás vagyok, pollen, állatszőr stb. Délben valami kis kaja, pia, és míg majdnem a nap lement toltuk a munkát. Esti bulizás, piálásra nem igen volt kedvünk, fájt mindenünk, örültünk hogy élünk. Azt bepótoltuk hétvégén. Lány helyiségbe szöktünk át stb. Esőben is mentünk kabátban, gumicsizmában, előnye hogy legalább por nem volt, de sár és hideg átázott ruha annál inkább. Az ott lakás, szállás kimerült egy helyiségben, fa bódé, amibe beraktak 10 emeletes ágyat. Esti ablakon át mászkálások, szomszédoktól még a hűtőt is elhozták, kiették a bentlévő dolgokat, reggel meg keresték a másik csoportban hogy hova tűnt. Régi szép emlékek. 5 hét munka után az a kemény 40 ezer körüli pénz adta ennek az egésznek a (ide egy olyan szó illene ami tartalmazza ezt az érzést hogy utálsz valamit de mégis hiányzik mikor vége lesz). Mi 2 éven át voltunk, sok ismerős nem bírta. Nekem egy kihívás volt, megmutatni hogy 17 évesen képes vagyok dolgozni. Ez kéne most is a sok mai fiatalnak, nem csak a szülőktől való követelés, akaratozás.

[ Szerkesztve ]