Csakhogy az itthoni helyzetről írtam azt, amit. Akkoriban a Kislány a zongoránál, meg a hasonló borzalmak voltak a mainstream itthon, nem a Smoke On The Water.

De egyébként igen, az amcsik már sajnos nem a blues-gyökerű zenért vannak oda, hanem hiphápolnak, angliában is cipőnézegetős pop-borzalmak hódítanak, alapvetően mindenütt underground lett a jó zene.

Jut eszembe, nemrég láttam ezt a filmet, alapvetően az elektromos gitárról szól, tágabb értelemben magával a zenével. Jimmy Page pont azt a korszakot meséli el, amiről ez az írás szól, The Edge már főleg azt, amikor én voltam gyerek (80-as évek), Jack White meg egy mai őrült srác. Nézzétek meg, érdemes!

Helyesbítek, a témaindító írás a nyolcvanas évekről is ír, tehát úgy mondanám, hogy Page annak korszaknak a szócsöve, amikor az eredeti értelembe vett, elektromos hangszereken alapuló rockzene kialakult, the Edge meg már a nyolcvanas éveké.

Egyébként a hatvanas évek vége, hetvenes évek eleje/közepe valóban csuda egy korszak lehetett, sok-sok jóféle, elborult zenével (pl King Crimson, milyen jó is az)

Így igaz, akkoriban ezek a zenei inzultusok voltak felkapva hazai vizeken, meg Kordagyuri Lédi Karneválja és egyéb, populáris szemetek, amelyek a maascult kritériumát is alig érték el. A probléma ott kezdődött igazán, hogy kitermelődött mellé a lakodalmas rock, az olyan tartalmas szövegű számok, amelyek arról szóltak, hogy "felmarta a bugyimat az ultra", aztán jött a szájbejgyerek kérjél bocsánatot és a hazai progresszív rock is marginális helyzetbe került. Kerülhetett, mert még az olyan együttesek énekesei is, mint az Edda, Pataki Atilla is beállt lagzilajcsizni.

Az írásom a saját, "Rocktörténet" című televíziós műsorom alapján született; a kollégáim többsége komplett hülyének néztek, mit akarok, mert ez "rétegműsor". Azt válaszoltam nekik, csesszétek meg, de mekkora? Szűkebb szekta, de fanatikusabb tagokkal, akiket senki sem akar kiszolgálni... Sokat vitatkoztam helyi rádiós kollégákkal, hogy gyerekek, rádióban sokkal egyszerűbb lenne egy ilyen sorozatot megcsinálni, mert nem kell szenvedni a képi alátámasztással, az ezekkel járó jogdíj gubancokkal... (Én legalább 30 évet kaphattam volna várbörtönben, kurtavasban, ha az Artist Just rácsapott volna a műsoromra.) Azt mondták, nincs rá igény... azok a fiatal kollégák, akiknek már a ba-be-ban-ben-ről fogalmuk sincs, szókincsük beszűkült a "nem mondod?"-stb- -re. (Egy interjúban, amiben azon polemizáltak, vajon Győzike, Mónika-só, VV valóban a nézői igény, Schiffer András orgonaművész azt mondta: érdekes, engem soha, senki meg nem kérdezett, milyen műsorokat szeretnék látni a tévében..)
Visszatérve tehát a szűk réteghez: nem is volt olyan műsorom több, ami miatt felismerve az ortopéd fejemet, 5 évvel később is meghívtak egy sörre. S az illető nem volt a generációm: 35 éves volt.

Valaki írta, minden korszaknak megvolt a maga nehézsége. Természetesen. Ezért fogalmazta úgy, kicsit ironikusan, mi voltunk a történelem középső gyerekei; nekünk nem voltak nagy világháborúink... Mert annak a nemzedéknek a szenvedéseihez még az I. Világháború sem volt mérhető. De gondolj bele: két évtized sem telt el az iszonyatos sok emberéletet követelő világégés után, és mégis az atomháború közelségébe kerültünk, ami példátlan. Példátlan, mert háborúk azóta is vannak, de azért olyan mérvű atom attack fenyegetettségig nem jutottunk el. Az írásom többek között arról szól, hogy a "régiek" legalább tiltakoztak az erőszak ellen, a háborúk eszkalálódása ellen; most nem sok olyan szövegű dalt hallasz, mint a Child in time. Vagy ott volt a balkáni polgárháború. Abban az időben a Guns'N Rose-nak jelent csak meg a Civil War című száma, ami szövegét, dallamát, az interpretációt illetően olyan, mint Salvador Dali önmagát torkon ragadó torzója a Polgárháború előérzete c. képen... A tuc-tuc zenészek, a rapperek, a Fásy mulató nagybecsű dalárdáistái tojnak ezekre... A nagyérdemű meg olyan, amivel etetik.
Az újságíróknak feladatuk lenne a jó értelembe vett "népnevelés", ezzel szemben nézd meg, mit kapsz. És minden azzal van megindokolva: a nézői igények... a nézettség ... az olvasottság. Dühöngeni szoktam azon, ha valamelyik ker. csatorna műsorára is tűz valamilyen komolyabb filmet, húsz percenként 20 perces reklám és műsorismertető blokkokkal van szétszabdalva. Amikor éppen belemerülnél esetleg, vagy gondolkoznál a mondanivaló, + 6 decibellel hangosabban felharsan a reklámblokk. Aztán műsorelőzetes, esetleg még egy reklámblokk, majd megint egy kis műsorelőzetes. Ami külön felháborító, hogy sokszor az utolsó snitteket félbevágva felharsan a saját gyártású vége stáb, osztott képernyőn azzal, mi következik. A Hamlet vége pl. zseniálisan meg lett csonkítva, azt hiszem, a retek klubbon. Vagy aki ismeri, látta a Fight Club-ot: azért én szívesebben elgondolkozom a Where is my mind zenéjére futó vége stáb alatt azon, mit is láttam...

[ Szerkesztve ]

A Pink Floyd nem volt a rendszer ellensége. Sőt. Egy koncertet is szerveztek nekik, amit az utolsó pillanatban mégis letiltottak és helyette kiadattak egy Pink Floyd válogatást.
Olyan 83-84 környékén láthattam a Corvinban a The Wall-t.

"aztán jött a szájbejgyerek kérjél bocsánatot "
Az ilyesmi ne hiszem, hogy a rockzenék sírját ásná, egy teljesen más irányzat... Nekem befér az alternatív zene a zúzdák mellé, amennyiben legalább vicces, de az igazán jó alter zenék ennél azért sokkal többek.

Lakodalmas, meg a mai mainstream igénytelenség témában egyetértünk.

"A tuc-tuc zenészek, a rapperek, a Fásy mulató nagybecsű dalárdáistái tojnak ezekre..."
Mert annyira degeneráltnak nézik az embert - vagy ők maguk azok - hogy nem veszik észre : az ő generációjuk problémája pont ez, a degenerálódás. Mondjuk ez nem feltétlen az emberektől függ, hanem leginkább az elkorcsosult kapitalizmustól.

És egy olyan világban, ahol a lázadás divat lett - röhej, irányítottan, ezzel lehet letörni a legjobban - mit várunk... Megette a fene.

Egy olyan korban élünk, amikor mindennél jobban szükség lenne a "hippikre". Egyre lejjebb csúszik a világ, egyre méltatlanabb életet élünk, egyre központosítottabb az irányítás, és ez ellen bizony nekünk, fiataloknak kellene küzdenünk. A probléma az, hogy a hippikorszakból a hatalom sokat tanult... ma már nagyon jól tudja, hogyan akadályozza meg alapjaiban a lázadást. Ennek a módszernek az a lényege, hogy felismerték, hogy a fiatalok lázadása ellen nem tudnak mit tenni, ezért inkább magát a lázadást irányítják... olyan dolgok felé, amik számukra nem veszélyesek, de a "lázadási ingert" kielégíti. Eközben a valóban fontos dolgok fölött elsikkadnak az emberek, és a hatalom lassan teljesen igába hajtja a társadalmat
Ez a témakör nagyon-nagyon széles, és valóban a zene is a témakör egyik részét képezi. Örülök, hogy megjelent ez az írás, ami felhívja a figyelmet erre is, ugyanakkor azt azért meg kell jegyezni, hogy manapság is készülnek mély mondanivalójú, társadalmi problémákkal foglalkozó dalok (és most nem a tini-punk bandák gyenge eresztéseiről beszélek). Emellett egyre inkább feljövőben vannak a folk dalokat különböző műfajokkal keverő zenék (Bohemian Betyars, Folkfree, Swetter, DJ Milendee, csak hogy a magyarok közül említsek párat a különböző műfajokból). Ez összefüggésben van azzal, amit nem csak Magyarországon, hanem az egész világon látunk, miszerint egyre többen érdeklődnek és nyúlnak vissza az ősök tanításaihoz (itt most a több ezer évvel krisztus előtt élt ősökre gondolok), egyre több a hagyományőrző, egyre többen jönnek rá, hogy az őseink nem is voltak olyan hülyék. Ez a gondolat pedig már a hippiknél is megjelent.

Már miért is lenne szükség a kinondott hippikre? A fûben szétdrogozva heverô tömeg számomra nem éppen a hatalom elleni harc megtestesítôje. Na jó, ez kicsit durva volt, mindenesetre az ellenkultúra nem szûnt meg, tessék csak megnézni, hogy mi történik minden egyes G8 találkozó alatt...vagy akármelyik hasonló rendezvényen. A lelkes létszám ugyan kisebb lett, de a mentalitás sokakban megvan.

[ Szerkesztve ]

A fűben beszívva hempergő arcok egy jó része rohadtul nem lázadó... ez is divat...
Valódi lázadókat nehéz találni, de azért tényleg vannak

Jó írás. Én (Péter, 14 ) speciel mindenevő vagyok, de legfőképp elektronikus zenéket hallgatok Daft Punktól kezdve, deadmau5on át a 30StM-ig, meg azon túl is jöhet minden, csak 'nagyon menő' hulladék nem, és a disznóvisítást sem szeretem (pl. We Butter the Bread with Butter). A Fal c. filmet még nem láttam A divatról annyit tudok mondani, hogy természetesen nem hanyagolom el (a koromban szerintem ez normális ), de azért nem fejvesztetten rohanok a dolgok után. Azt hiszem, régebben ez is valamennyire 'inteligensebb' volt (főleg zenében)... Butul a világ

Szerk: Sem cigi, sem alkohol

mp

[ Szerkesztve ]

Elhiszem, hogy benned ez a sztereotípia él a hippikről, de pont ezek nem a "kimondott" hippik (mellesleg a drogozásnak is megvolt a maga mélyebb értelme, ld. a goa kultúráról szóló cikkem). Ha nem tudnád, pont a cikkben említett fiatalokat bélyegezték hippiknek abban az időben. Bár sokan csak a buli meg a fű miatt csatlakoztak hozzájuk, ez az ideológiájukon semmit sem változtat.

... és mellesleg a hippik jelszava "szeretkezz, ne háborúzz volt"; sokan közülük megtagadták a vietnami katonai szolgálatot. Szóval nem lehet így redukálni, hippi = fűben benarkózva fetrengő semmittevő...
Ajánlom elolvasásra- sajnos a szerző most nem ugrik be - az Üvöltés c. könyvet, gondolatok a beat korról. Vagy a woodstocki fesztivál történetét, nem utolsó sorban a Hair-t...

"Ha eljössz San Franciscóba, tűzz egy virágot a hajadba ..." Scott-Mckenzye

[ Szerkesztve ]

Elég sok mindent olvastam arról a korszakról (pl. az Üvöltést is), viszont akkor sem gondolom azt hogy a hippik egyenlőek lettek volna a lázadással. Akkoriban épp ez volt a fiatalság körében a divat, tehát aki olyan vérmérsékletű volt, az kiment a tüntetésekre, stb. a hippiruhájában. A drogokról meg annyit, hogy szerintem beszívva nem lehet kordonokat bontani, max. "belső utazásra" tudsz indulni , aminek megint semmi köze a rendszerellenességhez, és elég önző dolognak tartom.
Szerintem a túlzott droghasználat is vetett véget annak a korszaknak.

szerk: Az Üvöltést Allen Ginsberg írta, akinek a legtöbb művét Eörsi István fordította. Vele viszont volt szerencsém személyesen is találkozni.

[ Szerkesztve ]

Még mindig nem értünk egyet teljesen.
A hippi korszakról egy találóbb idézet - valakitől - :

Szeretkezz, ne háborúzz! - volt az üvöltő nemzedék jelszava; s most, hogy ennek a generációnak potencia zavarai vannak, politikai klimaxossá tették az országot.

Zárójelben: Gandhi lázadó volt, vagy passzív ellenálló?

Lehet csak annyira be volt lôve, hogy nem lázadozott Viccet félretéve, a passzivitás is lehet ellenállás, ha tudatos.
Azt viszont a történelem legnagyobb szégyenének tartom, ahogy a hippik viselkedtek a vietnámi háborúból hazatérô katonákkal...

[ Szerkesztve ]

Érdekes... én a hazai történelemből kapásból fel tudnék sorolni néhány nagyobb szégyent ... pl. Szálasiékat

[ Szerkesztve ]

Remek írás!
Aki nem élte meg azt a kort, annak elképzelni is nagy erőfeszítés lehet. Így utólag szinte hihetetlen.

A hippikről sok sztereotípia él. 2 filmet kell megnézni a kor életérzéséről:
-Antonioni: Zabriskie Point (zene: az éppen alakuló Pink Floyd)
-Hair

Ebben egyetértünk. Én az adott korszakról beszéltem.