üzenetek

hozzászólások

(#1) Kasya


    Kasya
    (nagyúr)
    Blog

    Ez egy szuper cikk. Amit hianyolok, hogy hany forintos "csalas" eseten "ajanlott" feljelentest tenni (es foglalkozik a rendorseg vele), illetve ha birosagra kerul, az jar e tobbletkoltseggel a sertettnek?

    [ Szerkesztve ]


    Kalandor
    (HÁZIGAZDA)
    Blog

    Amit hianyolok, hogy hany forintos "csalas" eseten "ajanlott" feljelentest tenni
    1 forint, csak az a különbség, hogy bűncselekmény vagy szabálysértés. De hogy e kettő közt annyiszor változtatták mostanában az az értékhatárt, hogy fogalmam sincs mi az (régen 10000, majd 20000 volt, aztán levitték, most talán 50000)

    ha birosagra kerul, az jar e tobbletkoltseggel a sertettnek?
    Nem, sőt az utazási költségeidet is utólag bevasalják a csalón.

    (#3) Egon


      Egon
      (nagyúr)
      Blog

      ha például egy bevásárlóközpontban, akkor az esetről akár kamerafelvétel is készülhetett, amit neked persze nem adnak ki, de említésre méltó lehet.

      ...amennyiben 3 munkanapon belül sor kerül az intézkedésre (tehát megtetted a feljelentést, és a rendőrség kikéri a felvételeket - mindezt max. három munkanappal a cselekmény elkövetése után).
      Kamerafelvétel (elektronikus megfigyelő rendszer) alkalmazására plázákban általában a a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény alapján szokott sor kerülni. [link]
      A felvételek kezelésére a fenti jogszabály alapján - kevés kivételtől eltekintve - 3 munkanapig van lehetőség (31. §.). Céélszerűbb inkább egy bank ügyfélterében, vagy ad absurdum egy kamerával felszerelt BKV buszon lebonyolítani az üzletet, ha már kamerafelvételt akarunk... ;]

      [ Szerkesztve ]


      Jester01
      (veterán)
      Blog

      Ha találkoztál vele, és készpénzt adtál át, akkor az előszerződést is add át (remélhetőleg csak úgy, papír nélkül senkinek nem adtál pénzt),

      Remélhetőleg ebben az esetben valamivel igazolta is magát és ismered az adatait, így talán egy fizetési meghagyás is járható út lehet. :F


      radi8tor
      (MODERÁTOR)

      3 munkanapig kötelező megtartaniuk, de hallottam már olyanról, hogy 1-2 hét után sem törölték a felvételeket. Ez attól függ milyen rendszerük van, mennyi tárhelyük van a felvételekhez az áruház biztonsági szolgálatának.


      Egon
      (nagyúr)
      Blog

      Tévedés. Legfeljebb 3 munkanapig tarthatják meg (lásd a fentebb linkelt jogszabályt).

      A rögzített kép-, hang-, valamint kép- és hangfelvételt felhasználás hiányában legfeljebb a rögzítéstől számított három munkanap elteltével meg kell semmisíteni, illetve törölni kell.

      Nyilván technikailag megtarthatják tovább is, csak kérdéses, hogy a bíróség elfogad-e bizonyítéknak egy jogellenes adatkezelés eredményeképp meglévő felvételt.

      [ Szerkesztve ]


      daninet
      (veterán)
      Blog

      ennek mi lehet az oka? teljesen logikátlan, a legkevesebb eljárás fut végig 3 nap alatt


      radi8tor
      (MODERÁTOR)

      Nem érted a lényeget, sebaj.


      Egon
      (nagyúr)
      Blog

      Adatvédelmi ombudsman (pontosabban a NAIH) úgy ítélte meg, hogy a személyiségi jogok jelen esetben erősebbek.
      Társasházi kamerafelvételt 15 napig meg lehet tartani, illetve a törvény bizonyos esetekben enged 30 vagy 60 napot, de ennyi (vannak más törvények is, pl, a fegyveres biztonsági őrségre, illetve a honvédségre vonatkozók, ott 60 napig lehet megtartani a felvételeket).


      Egon
      (nagyúr)
      Blog

      ÉN nem értem? LOL... :U


      radi8tor
      (MODERÁTOR)

      Igen. 3 napot ír elő a törvény, de megtarthatják tovább is és fel is használhatják adott esetben bizonyítási céllal.
      Ugyan ilyen az, amikor saját magad rögzítesz egy bűncselekményt és csak a te felvételed az egyetlen. Azt is elfogadja a bíróság (pl dashcam az autóban).


      macskea
      (őstag)

      Vicces, hogy épp egy moderátor tolja az olyan foghegyről hányt szöveget, amit moderálni kellene, de "sebaj"...


      Egon
      (nagyúr)
      Blog

      Szerinted miért van a törvényben a legfeljebb kitétel?
      A magánszemély saját célból történő adatkezelése nem tartozik ide, lásd infotv.


      BlackPriest
      (őstag)
      Blog

      "Eljöhet az a pont egy hardveraprós üzletelés után, hogy kifejezett kérésünk ellenére előreutaltál és nem kaptál terméket."

      Eljöhet az a pont egy hardveraprós üzletelés után, hogy kifejezett kérésünknek megfelelően utánvéttel bonyolítottad az üzletet és egy bakelit lapot kaptál notebook helyett. :U

      Rühellem az oldal előre utalással szembeni félelmét, meg a személyes átadás nyomatását 2016-ban, amikor 500-ért viszik postapontra a cuccot. Több száz üzletet kötöttem itt, vaterán, jófogáson, ebből háromszor vertek át, kettőnél tettem feljelentst és mindkétszer megkaptam a pénzem. Az üzletek javarészét postával, utalással, mert két buszjegy többe kerül, mint a csomagküldés.


      janos666
      (nagyúr)
      Blog

      Érdekes dolog ez az előreutalás. Úgy tekintek erre, mint szerencsés véletlen, hogy még sohasem nyaltam be vele (vagy legalább is annyira hamar meggondolta magát az illető, hogy nekem nem is tűnt csalási kísérletnek, csak őszinte tévedésnek, ha csak több nappal később és rákérdezés után indult meg a csomag, vagy véletlenül jelentősen magasabb utánvét összeget kért a futár/postás, mint amit megbeszéltünk), de a vásárlásaim szinte kivétel nélkül így történnek akkor is, ha én vagyok öregebb és sokkal több pirospontos tag (vagy személyes átvételkor készpénz, vagy futár/posta utánvét, vagy én utalok előre, de nem utána...). Általában azt ajánlom fel, hogy postázzunk és utaljunk egyszerre (ugyan azon a napon) a kölcsönös bizalom jeleként, de legtöbben (nyilván tisztelet a kivételnek :R) erre azt mondják utaljak inkább előre, mert nem bíznak senkiben (de én akkor miért bízzak mindenkiben...? logikus ugye...? :D), vagy vásároljak máshol.

      Szóval szerintem kevéssé van itt általánosságban baj azzal, hogy vásárlóként balek az ember (tudtán kívül, vagy tudatosan, mint pl. én), mint hogy egyszerűen elfogadja a kockázatot, mert úgy érzi, hogy megköveteli tőle ezt a használt piac (tehát alkalmazkodik ahhoz, hogy vagy megpróbálja megvenni a kérdéses cuccot viszonylag olcsón, de viszonylag nagy kockázattal, vagy megveszi megbízhatóbb helyről, de magasabb áron, így van aki inkább rendszeresen kockáztat, míg általában bejön).

      Hozzáteszem még, hogy egyetlen egyszer volt már olyan, mikor hivatalosan panaszkodnom kellett az üzleti vita topic-ban, de ott én voltam az "eladó" (szolgáltató) és olyan eset volt, ahol személyes teljesítés után technikai okokból halasztottuk közös megegyezéssel későbbre az átutalást, ami aztán sohasem akart teljesülni (de végül megállapodtunk egy csökkentett összegben és részemről rendben letudtam a dolgot, nem tudom a másik fél mennyire haragszik rám).

      [ Szerkesztve ]


      >Deego..
      (senior tag)

      Én még annyival kiegészíteném az olvasottakat, hogy mindenképp ismeretlen elkövető ellen tegye meg a feljelentést, de semmikép ne nevezze nevén az illetőt. Még ha 100%-os az információ is

      Nem tudhatjuk előre biztosan kivel is állunk szemben. Lehetséges, hogy hamis személyazonosságot használtak ellenünk.

      Ilyenkor könnyen visszaélhetnek a feljelentő ellen rágalmazás és a becsületsértés miatt.
      Kerüld az utaló szavakat.

      Minden használható bizonyítékot ami csak van vinni, de nem a feljelentő dolga a csaló felkutatása és kézre kerítése.

      [ Szerkesztve ]


      #81556480
      (veterán)

      Én a csaló névvel , címmel , telefonszámmal, banki átutalásról papírral, beszélgetés kinyomtatásával, mindennel besétáltam hogy van egy átutalt vételáram és egy meg nem érkezett vga-m, majd beidéztek még tanunak is mert rajtam kívül még 5-10 emberrel ugyan ez történt, majd kaptam egy levelet hogy lezárták a nyomozást ismeretlen tettes ellen. ( Vatera, sok pozitívos eladó )

      (#16) >Deego.. te nem gyanúsítgatsz azzal senkit, hogy a neked megadott nevet és címet átadod a rendőrségnek. majd ők kinyomozzák hogy ő volt -e . Én a fentebbi sztoriban az átutaláshoz használt nevet, ( és lakcímet) bemutattam a rendőrségnek.

      [ Szerkesztve ]


      >Deego..
      (senior tag)

      Értem a mondandódat, olyan esetben amit leírtál és jegyzőkönyvbe kell foglalni a valós bizonyítékokat abban az esetben természetesen említést tehet bárki.

      De a rendőrkapitányságon meg fogják kérdezni "Ki ellen akarja megtenni a feljelentést?" ebben az esetben írtam az én hozzászólásomat.


      #81556480
      (veterán)

      De te ha nem a nyilvánosság előtt teszed, akkor bárkit bemondhatsz, nem rágalmazod. Majd a rendőrség eldönti hogy van e elég bizonyíték hogy nyomozzon e az illető ellen. Ha kiállsz és mindenki előtt híreszteled hogy : ez a csávó lopott meg, aztán kiderül hogy mégsem akkor bajban vagy. De a rendőrségnek előállhatsz bármilyen névvel.


      mbalint987
      (aktív tag)
      Blog

      Hiánypótló írás, köszönjük! Szerencsére engem még nem vertek át (nem is nagyon vásárolok használt cuccokat), de a későbbiekben még jól jöhet (bár remélem, hogy sosem kell mennem ilyen ügyben rendőrségre). Amennyiben a kárérték 50 ezer forint alatt van, akkor sem kell megijedni, mert a rendőrség (a hallottak alapján) ezeket az ügyeket is komolyan veszik.

      [ Szerkesztve ]


      >Deego..
      (senior tag)

      Hát az én a vallomástétel előtti beszélgetésemen nem így közölte a kirendelt személy.


      Jeanne d'Arc
      (addikt)

      Most, hogy Nagy Tamás áprilisban szabadult a böriből es elkezdett ujra csalni, pont aktuális a cikk.


      VIC20
      (őstag)

      Dehát hogyan, ha egyszer megnyúzták?


      Jeanne d'Arc
      (addikt)

      Ez a 10 milliós kérdés. Valószínűleg jo kapcsolatai vannak.


      radi8tor
      (MODERÁTOR)

      Miért ki a moderátor? Bíró? Rendőr?
      Te hozzá tudsz tenni valamit vagy csak ítélkezni jöttél?


      kondás
      (tag)

      Hát örülj neki,hogy szerencséd volt.Egyik cimborámat már kétszer is átverték, igaz nem itt hanem a jófogáson.
      Én sosem utalnék előre ismeretlennek nagyobb összeget, max. egy tizest.


      deja vu
      (addikt)

      Név nélkül írom.
      Ez a cikk azért született mert volt egy eladó a hardveraprón aki legutóbb ha jól emlékszem 1,7 millió forintnyi összeget kapott előlegbe, de a kívánt terméket nem tudta leszállítani?


      Kalandor
      (HÁZIGAZDA)
      Blog

      Nem, csak meguntam egyenként elmagyarázni mindenkinek, így csak linkelni kell.


      deja vu
      (addikt)

      Ezt most flame nélkül kérdezem, és nem akarok több tucat harderaprós kereskedőt besározni. De az áfacsalós kereskedés az nem bűncselekmény? Tisztelet a kivételnek, de szerintem a legtöbb hardveraprós nagykereskedő áfacsaló. Én már sokszor vásároltam sok embertől az évek alatt, de soha sem kaptam számlát a vadi új bontatlan termékhez.


      Kalandor
      (HÁZIGAZDA)
      Blog

      Egyik mondatod veri a másikat: nem akarsz sározni, de mégis, nem flamelsz de mégis, tiszteletet, de a legtöbb csaló. OMG.
      Ennek az ellenőrzése nem a mi dolgunk.


      deja vu
      (addikt)

      De tudtok róla nem? Mindenki tud róla, csak ti nem vesztek róla tudomást. Olyan kereskedők vannak a hardveraprón akik valószínű akár havi több 10 milliós forgalmat lebonyolítanak áfacsalással. Privátban pár tucat nevet tudnék mondani.


      Kalandor
      (HÁZIGAZDA)
      Blog

      Ha valaki egy mercivel elgázol és cserbenhagy valakit az utcán, akkor Stuttgartot hívogatod hogy csináljanak már valamit 4444!!!négy4444!!!?


      turbokappa
      (senior tag)

      Tudod az a gusztustalan,amit törvényesen csinálnak,az hogy külföldről olcsóbban kapom meg a terméket,sokszor több garival.Tele van a tököm a lehúzásokkal amit művelnek,ha valaki olcsóbban tudja azt adni,tökre leszarom hogy csal v nem csal.
      Ha nem tetszik,nem kell vásárolni tőlük.
      Amúgy ez a topic a rendőrségi feljelentés folyamatáról szól,remélem nem akarsz vket. jelentgetni?

      [ Szerkesztve ]


      deja vu
      (addikt)

      Ha a hardverapró nem lenne egy áfacsalós bűntanya meg a többi ilyen adok veszek oldal akkor sokkal több folyna be az államkasszába és talán adókat lehetne csökkenteni. Hadd ne dicsőítsem a hardveraprós börtöntöltelékeket. Nem értem, hogy miért kell a bűnözők oldalára állni, ez vonatkozik a Házigazdára is?


      Graun77
      (újonc)

      50.001 Ft-tol, mert az alatt szabálysértés, és a Rendőrség is csak bűnügyben kap meg minden adatot korlátlanul, Szabálysértés esetén, ami 50.000 Ft-ig van, nekik is korlátozott az információgyűjtési lehetőségük, sokszor így is eredményt tudnak elérni. Valójában nem az értektől függ ,hanem a csaló ügyességétől, hogy eltudják-e kapni.


      #51736960
      (őstag)

      Én egyetértek veled, de mégis milyen címszó alatt tiltsák ki az áfacsalókat? Szerintem a maximum, amit tehetnek a házigazdák, hogy írnak a NAV-nak egy listát mondjuk a 10 leggyanúsabb hirdető nevével, oszt majd a hatóság eldönti, mi legyen. (Elárulom, semmi nem lesz amúgy)

      (#37) Egon


        Egon
        (nagyúr)
        Blog

        Az előreutaláshoz.
        Egy hardveraprós biznisz során mindenképp előkerül a bizalom kérdése: valamelyik félnek (vagy akár mindkét félnek) meg kell bíznia egymásban. Igaz ez akkor is, ha személyes találkozó útján bonyolódik az üzlet (hiszen akár működésképtelen terméket is árulhat az eladó, pl. egy videokártyát nehéz kipróbálni egy plázában; illetve akár hamis pénzzel is fizethet a vevő, nyilván kevés eladónál van UV-lámpa a bankjegyek ellenőrzéséhez), és fokozottan igaz a postai úton továbbított termékekre (féltégla a csomagban stb.).
        Lehet kárhoztatni az előreutalást, de ha nem utal előre a vevő, akkor az eladónak kell szinte extrém mértékben megbíznia a vevőben (hiszen ha az nem veszik át a terméket, akkor a postaköltség bukta, plusz a kétszeri sorban állás a semmiért ugyebár). Talán az arany középút a legjobb: a vevő utalja át a postaköltséget, az eladó meg utánvétellel küldje a terméket. Ez így viszont drága, szóval ultimate megoldás nem nagyon létezik.

        (#38) SLYM


          SLYM
          (veterán)

          egy fontos dolog kimaradt, csak polgári peres eljárással kaphatod vissza a pénzed, a feljelentéssel csak börtönbe tudod juttatni a tolvajt, de a pénzed nem kapod vissza, szerintem az ezzel kapcsolatos dolgokkal érdemes lesz majd kiegészíteni a cikket

          [ Szerkesztve ]


          Kalandor
          (HÁZIGAZDA)
          Blog

          Ez nem feltétlen igaz. De mindegy is, mert ez már nem a cikk témája...

          [ Szerkesztve ]


          SLYM
          (veterán)

          jelenleg 2 illető ellen tettem feljelentést internetes csalás témakörben (előre utalás után nem jön meg a cucc). ebből az egyik kb 3 éve volt, az ember már börtönben ül, kérdeztem a rendőrségen, hogy mi van a pénzemmel, mondták, hogy ahhoz polgári peres eljárást kell indítsak... aztán egyszer egy közúti bírság alkalmával, amíg papíroztak, megkérdeztem egy másik rendőrt, ő is kb ugyanezt mondta...

          még mielőtt valaki elképedne, hogy kétszer is így jártam, milyen gyakori dolog ez, itt gyorsan megjegyezném, hogy szerintem kb 300-400 alkalommal vásároltam így magánszemélyektől, előre utalással, ebből kettő vert át, túlélem

          [ Szerkesztve ]


          deja vu
          (addikt)

          Itt ezt nem lehet megbeszélni, meg nem akarok bann-t. Minden folytatódik tovább ugyan úgy ahogy eddig.


          Kalandor
          (HÁZIGAZDA)
          Blog

          Hülyeségeket beszélsz, és nettó rágalmazol bennünket, az én vérnyomásomat már sikeresen megemelted.


          deja vu
          (addikt)

          Ez az utolsó, én már abbahagytam volna, de nem beszélek hülyeségeket
          Nekem vannak bizonyítékaim az áfacsalásra, akár meg is tudom neked mutatni.


          Jeanne d'Arc
          (addikt)

          Kalandor: A feljelentős részbe beleírhatod hogy e-mailben is lehet feljelentést tenni. Felesleges köröket spórol meg mindenki magának, ugyanannyi az átfutás mintha elballagsz a rendőrségre. Sajnos tapasztalatból mondom. Egy órával sem több mire kivizsgálják az ügyet és nem megy el fel nap.

          [ Szerkesztve ]


          Kalandor
          (HÁZIGAZDA)
          Blog

          Közérdekű bejelentést tehetsz emailben is, panasszal is élhetsz, de értelmezésem szerint feljelentést nem, a police.hu sem ír róla.
          Ilyen tapasztalatunk egyébként nincs, hallomások alapján meg nem akartam írni. Ha súlyos pénzekről van szó, akkor szerencsésebb a személyes jelenlét és a pecsétes papír.

          [ Szerkesztve ]


          >Deego..
          (senior tag)

          Ezt erősen kétlem, hisz jegyzőkönyvet töltenek és személyesen alá kell írnod, sőt le is kell ellenőrizned utólag.

          (#50) ASdS


            ASdS
            (csendes tag)

            "Amit NE mondj a rendőrnek:"

            Ez a bekezdés ugye csak vicc!!! :F

            üzenetek