üzenetek

hozzászólások


anadroid
(senior tag)

A TV-ben az Aelita című, Rajnai András rendezte TV-film ment. A fél órás monoszkóp azért költői túlzás. Elég, sőt nagyon közelről láttam, ami a Szabadság tér 17-ben akkor történt (III. stúdió - a TV-Híradó stúdiója - egyik műszaki helyisége).

Volt szerencsém a leszállást is hasonlóan közelről látni, a szó szoros értelmében "elég nagy port vert fel", amint erről a cikkben is szó van. Meg a köztes napokon még rengeteget, jóval többet, mint ami adásba került.

Űrételek: a Skála Áruházban árusították anno.


kenguru99
(aktív tag)

"Ha már magyar vonatkozás, nem meglepő hogy volt magyar pilóta bőven akikből lehetett válogatni. Mondjuk rossz nyelvek szerint Magyari Béla szimpibb volt mint Berci, a fene tudja hogy mi döntött"

Szűrös Mátyás - aki moszkvai nagykövet volt akkoriban - azt nyilatkozta, hogy szakmailag mindketten ugyanazon a szinten voltak. De Farkast jobb megjelenésűnek, ezáltal jobban eladhatónak tartották. Ne felejtsük el, hogy ez Gagarinnál is fontos szempont volt.


Pötyi
(őstag)

Én is voltam Farkas Berci élménybeszámolón még anno '85-ben. Amit nekünk akkor körbeadtak megnézni tubusos űrkajákat, azokon - legnaggyobb megdöbbenésemre - Globus konzervgyár felirat volt! Szóval itthon is gyártottak ilyet. Kíváncsi lennék rá, hogy így 40 év távlatában vajon hova tűnt ez a know-how? Vajon valami irattár mélyén porosodik a leírás a a Globus Maglódi úti telephelyen, az Éles saroknál? Vajon mi lehet azzal az élelmiszeripari mérnökkel, aki ezt anno készítette a Globus konzervgyárban? Csupa érdekes kérdés. Ha valakiben van riporteri véna, utánamehetne a témának.

[ Szerkesztve ]


doberman
(senior tag)

:DD


Cifu
(nagyúr)
Blog

Szóval itthon is gyártottak ilyet. Kíváncsi lennék rá, hogy így 40 év távlatában vajon hova tűnt ez a know-how?

Túl nagy know-how nem kellett hozzá, pépesített vagy darabos ételek voltak általában, amit tubusba vagy konzervbe töltöttek. Minden Interkozmosz résztvevő ország csinált "saját" űrételt, de értelemszerűen az űrrepülés után a legtöbb esetben nem volt tovább szükség rá - tehát nem foglalkoztak vele.


Pötyi
(őstag)

Csak ennyi? Óóó, hát ez így tök kiábrándító... Aszittem, valami komoly kutatás kellett az űrkaja gyártása mögé...

:((


Cifu
(nagyúr)
Blog

"Keleten" kb. ennyi volt a kutatás tudomásom szerint. Nyilván ezzel is kellett foglalkozni, hiszen azért nem volt baj, hogy ha megfelelő és ízletes ételt kaptak az űrhajósok (a szovjet tartós személyzet mindig örült az Interkozmosz vendégeknek, mert az ő ételeikből ettek ilyenkor ők is).

Alapvetően a "kutatás" az amerikai oldalon azt takarta, hogy dehidratált élelmiszerekkel való étkezést hogy lehet megoldani, hogy ízletes is legyen fogyasztásra. Az űrsikló esetében víz bőven volt (az üzemanyagcellák mellékterméke volt), így a gyakorlatilag kiszárított élelmiszert forró vízzel felhigították, és kész volt az étel. Mivel a víz nem az élelmiszerben volt, így jóval kisebb lehetett a tömege.

Szovjet oldalon említve nem volt sehol, ahol én olvastam, de csodálkoznék, ha náluk másképpen nézett volna ki a dolog (hiszen dettó hidrogén-oxigén üzemanyag-cellákat használtak).

Vannak komoly kutatások jelenleg is, de azok két fő irányba haladnak, az egyik a tartós tárolásra szolgáló megoldások, amelyek lehetővé teszik azt, hogy akár évekig is ellegyen a raktárban az étel fogyasztás előtt (ami egy Mars-útnál ugye szükséges). A másik pedig a növény-termelés és az élelmiszer-gyártást a világűrben vagy más égitesteken, hogy egy permanens Hold- vagy Mars-bázison Földi utánpótlás nélkül is megoldható legyen a táplálék. Ez jelenleg a nagyobb kihívás, és ezért is folytatnak évtizedek óta különféle növénytermesztő-kísérleteket az űrállomásokon. Amiket én olvastam, azok alapján a jövőben az egyik legvalószínűbb az lehet, hogy szója-alapú élelmiszereket gyártanak (akár 3D nyomtató elven), aminek az "anyagát" különféle ételizesítőkkel, gyümölcsökkel, zöldségekkel ízesítenek.

[ Szerkesztve ]


Fryskitt
(addikt)

:C :C :C :C :C :C :R :R :R :R :R :R Köszi. És jó, hogy lesz folytatás.


nalaca000
(tag)

Köszi a cikket.
Kellemes délutáni program volt.


Lalikiraly
(addikt)
Blog

De jó lett megint!

Köszönöm szépen nagyon!

Farkas Bertalan mekkora HŐS volt tényleg már :) Atya ég, azért a Pille felvitele is. Hát tényleg történelembe írta magát :) De jó lenne személyesen hallani az ilyen élményeket, ahogy a fent jártak elmesélik.

Megjegyzés. Milyen jó volt már, hogy minden ország személyzete készített képeket a saját országáról. Megspórolták az Oroszoknak a munkát :D

Amúgy arról van infó, hogy mit és miért nézett Farkas Bertalan a Balatonon? A szennyezettség?
A vele és róla készült videókat is berakhattad volna, persze ha valahol a neten fenn van. Mindjárt a Youtube ot meg is nézem.

Azért az nagy lehetett, amikor a kopogást imitálva ugratták a földi személyzetet. És amikor a szilipajtót kinyitották, a röhögés előtt néhányan valszeg maguk alá csokiztak rendesen. De persze, ha ilyen jól kijött a két manusz, az mindenkinek jó volt. Jobban is telt az idő.

Meg nem engedtek sexuálisabb tartalmú videókat nézetni. Most mondjuk ki, nehogy egymással kezdjenek huncutkodni. Bár lehet itattak velük Brómos teát...

Mennyi dolog és infó.
A T jelölésű katonai űrhajók zavarossága? Hát azért csinálták biztos, hogy minden kém belefáradjon, mire kisilabizálja, hogy melyik melyik. Aztán belefárad és azt mondja hagyjuk a fenébe :D

Durván sok infó!


Lalikiraly
(addikt)
Blog

Amennyire gyerekkoromból emlékszek, volt egy pár TV beszélgetés Farkas Bertalannal és ahogy mesélte, volt is valami és az utolsó pillanat után lett ő kiválasztva mégis. Aztán persze már lehet én is rosszul emlékszek.

Azért figyeltétek, hogy a Szaljut 6 hogy nézett ki belül. Dugig volt képekkel, zászlókkal, könyvekkel. Durva lehetet, alig maradt élettér.


Lalikiraly
(addikt)
Blog

Bocsánat

Farkas Bertalan interjú ilyesmivel kapcsolatban, akkor nem is nagyon nézelődök tovább :(

Azért sajnálatos, hogy hazánk hőse és semmi róla szinte... :(


Fryskitt
(addikt)

Vsz - ahogy a cikkben is le van írva - a "baráti országok" emberei csak propaganda célokat szolgáltak, tehát annyira azért nem vették komolyan ezt a dolgot, nyilván ezért nincs semmi. Feltételezem, hogy azért pl a Széchenyi Könyvtárban az írott anyagok megvannak és talán a van még Nemzeti Filmarchívum (ha ugyan pénz híján nem ázott be, égett el vagy ette meg a penész a filmtekercset) is, csak ezekhez nehéz hozzájutni.


doberman
(senior tag)

azért "valamit" leltem, én ezt a kópiát nem is láttam még...


Cifu
(nagyúr)
Blog

Ez nekem is újdonság volt. Igaz az Origo-n keresni se próbáltam.


doberman
(senior tag)

ááá én sem ott kerestem... gugli súgott... volt itt 1-2 nappal ezelőtt egy fórumtárs aki rébuszokban de megsúgta, hogy ő ebből a kalandból sokkal többet látott mint az átlag magyar. sztem erről a filmről is tudna mesélni...


Lalikiraly
(addikt)
Blog

Na fecsegjük csak ki az államtitkokat? :D

[ Szerkesztve ]


Lalikiraly
(addikt)
Blog

Hallod. Az fix. Átlag 2-3 szor vagyok kénytelen elolvasni és olyankor még a rádió sem szólhat, mert szégyen nem szégyen de a telljes felfogó kapacitasom kell hozzá!


Lalikiraly
(addikt)
Blog

Igaz! De azért voltak ott a háttérben dolgok biztosan. Mi pl biztos adtunk párbszerelvény almát ilyesmit. Régen az ment. Nagyapám Zányhonyba dolgozottaz állomáson. Mesélte, hogy akkora szerelvények mentek a "Ruszkikhoz" hogy a végét nem lehetett látni.

[ Szerkesztve ]

üzenetek