üzenetek

hozzászólások


Kront
(tag)

életem első (nem saját építésű) pc-je, egy használt, hordozható 8086-os Toshiba volt, narancs plazmával. valódi monokróm, azaz vagy narancs vagy semmi. 200 wattot evett, ezért nagyrészt a 11" kijelző volt a felelős. egy fél órás használat után olyan forró volt a plazmaképernyő, hogy várni kellett vele mielőtt lecsuktad. ugyanakkor nagyon jó képe volt. (volt vagy 10 kg, mindez akku nélkül, mert olyan akkoriban nem létezett. a hordozhatóság azt jelentette, hogy konnektortól konnektorig vihetted.)

azt olvastam, hogy a hajó Neptunusz panelje kb. 400 wattot fogyasztott még az Argonos időkben. majd a korszerűsítés után az új panelekkel és CPU-val lement 100 wattra. nem igen lett volna ott helye egy 100+ wattos kijelzőnek.

a másik probléma a plazma kijelzővel, hogy egyáltalán nem lehet a repülőiparban használni, mert nem bírja a gyártásitól eltérő nyomáskülönbséget kívül-belül. egy negyed báros nyomáskülönbségnél (azaz kb. 2000 méteren) elkezd zúgni és szétesik a képe. 2000 méter felett meg nem is igazán működik. ezért nem építjük be mi sem repülőgépekbe, bár igen csak jól jönne a kis fényerő melletti nagy kontrasztja éjszakai repülések során, ahol éppen hogy a kabin belső fényszennyezését kell minimalizálni.
gondolom, az űrhajón sem jött volna jól, ha bár milyen kis hermetizációs problémánál még az MFD is leáll.
tengeralattjáró monitorokat nem ismerem, de feltételezem ott a beltérben folyamatosan a felszíni légnyomás közeli érték van, különben egy vészemelkedés során keszonbetegséget kapnának a bennlévők. oda befér a plazma. no meg ott áram is akad bővebben.

valahol olvastam, hogy valami Zora számítógéppel kísérleteztek a MIR-en, aminek plazma kijelzője volt. talán az emberes MARS programba szánták, de kb. ezt az egy mondatot láttam. és ezt is csak egy könyvben. sehol nem leltem másutt nyomát, hogy valaha járt volna plazma kijelző az űrben.

Szojuz paneleknél igazad van, kijelző evolúciókat fejből írtam, már nagyon rég foglalkoztam vele, ráadásul megfeledkeztem, hogy csak a TMA-t mondod. most kikerestem, az ötödig generációs vezérlőnél az LCD panelek valóban a TMA-nál jöttek be, előtte volt még 22 féle típus/módosítás, a Buran verziókat is belevéve.

VGA: az bizony 8 színű volt kezdetben. a vezérlés és a hozzá gyártott panelek is. analóg VGA-nál az volt az alap. 3 RGB csatorna, csatornánként 1 jelszint. ráadásul az analóg VGA-nak megvolt az az előnye, hogy egyszerűbben (AD konverter nélkül) rákeverhették a dokkoló modul analóg képét. (nem tudom, hogy analóg VGA volt-e a két display vezérlése, csak logikusnak tűnik a 8 szín miatt.)
ilyen Spartan modulból még én is építettem számítógépet. ami miatt most linkeltem (8 színű VGA), a 6-os fejezetben van.

a 8 szín amúgy bőven elég az aviatikában a kijelzőknél.
fehér: segédvonalak, raszterek, skálák;
zöld: információk;
cyan: input, skálakiemelés;
sárga: figyelemfókuszálás valamilyen objektumra vagy adatra;
piros: warning;
kék: háttér kiemelés;
fekete: háttér;
Magenta: nehezen olvasható és könnyű téveszteni a pirossal, nem szoktuk használni vagy csak minimálisan, fontos adatok kiírására, pl. sebesség, magasság, heading, eltérés a kurzustól.

még a radarképhez is bőven elég 3 szín. ami miatt mostanság "divat" lett a karácsonyfa jellegű LCD a repülőkön a terrian adatok megjelenítése. ez hozta be a 8-nál több színű paneleket és azóta színesedett ki a többi objektum (pl. a virtuális műhorizont).

most már sejtem a dilemmádat a 8 színnel. azt szeretnéd tudni, hogy a megjelenítő korlátozta be vagy a vezérlés?
mindamellett, mint írtam, a 8 szín bőven elég, ezért ergonómiai döntés is lehetett, mindkettő ok fennállhatott. akkor tudnád megmondani biztosan, ha szétszednéd.

azt jól látod, hogy a bal oldali КСПл panel egy RG VGA panel. ez nem volt ritka, pl. oszcilloszkópokban gyakran előfordult, manapság is kapni. ez pl. egy 8 színű RG: link

ettől persze még lehetne 6 bites is az az RG, ami a Neptunusz-ME-ben van és csak az elektronika miatt korlátozott 8 színre. az több helyütt olvasható, hogy az Argont mini PC-re váltották le, 8086-os architektúrával, de nem részletezik, hogy melyik feladatra és milyen részét. így az sem tudom, hogy a grafikus kijelzőt külön vezérlő hajtotta meg vagy maga a 8086-os CPU. ez utóbbi esetben, ha közvetlenül a CPU hajtotta ki, lehetséges, hogy neki köszönhető a 8 szín, sokat gyorsíthattak vele. az első 8086-osokat még nem tudtad fűzni, a katonai verziók nagyon sokáig MN/MX kiterjesztés nélkül készültek, azaz nem futottak multiprocesszoros környezetben. így nem is dedikálhattál külön chipet a VGA-ra. (ez az ok is csak egy találgatás részemről)

itt azt írják, hogy a középső panel azért volt szürkeárnyalatos és nem színes, mert a tervezők azt megbízhatóbbnak tartották: link

[ Szerkesztve ]

üzenetek