[Re:] [aggleány:] Elidegenedett világ - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


aggleány
(addikt)
Blog

Csak kíméletesen, ez az első ilyesmi témájú írásom.

Várom a válaszokat, az újabb kérdéseket, a mindenféle véleményeket a témában. :K


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Elgondolkodtató iromány! :K Később hosszabban is reagálok, de most nincs elég időm és azt hiszem, előtte átolvasom még egyszer.


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Én őszinte vagyok, nem szoktam titkolózni. Bízok másokban, talán kissé naiv is lehetek emiatt, mert az alapállapot a bizalom. Nem vagyok haragtartó, voltaképp haragudni sem tudok, vagy gyűlölni, utálni más embert. A magam részéről mániám az önismeret, a saját személyiségemet is úgy elemzem, mint valami regénybeli karaktert.

Mindebből talán levehető, hogy tök egyedül vagyok. :D Ez van, de legalább jó alap a társadalomkritikai írásokra. :)


aggleány
(addikt)
Blog

Végre egy kedves kolléga, aki szintén kimondja, amit gondol! :C Ezek szerint érted sem igazán ugrálnak az emberek, mivel őszinte vagy. Az ősbizalom miatt sokan engem is naívnak tartanak, de nem igazán hat meg. A hosszútávú "haragszomrád" szintén nem tartozik a kedvenceim közé. :N

Régebben én is elég sok önismereti könyvet olvastam, és intenzíven foglalkoztam a témával, de ez mára már lecsengett, most már inkább a megfigyelésen át tanulmányozom magamat. :U

Nem muszáj egyedül lenned azért, mert más vagy, mint a többség. Nemrég én is megismerkedtem valakivel, és bár még nagyon az elején járunk mindennek, úgy érzem, hogy jó lesz ez nekem. Meg neki is. :K Ugyanúgy őszinte típus, bár az emberekben nem igazán bízik, de ez van.

Itt egészen nyugodtan kritizálhatod a társadalmat, azt én is nagyon szeretem. :K


ArchElf
(addikt)
Blog

Egy bekezdésben
Szerintem a félelem a legerősebb érzelem - volt időm és lehetőségem ezt kitapasztalni szenvedőként és fogadóként is. Sokkal erősebb, mint a szeretet, mert ezt ugye le kell győzni, a másiknak meg csak át kell adni magát az embernek. Ráaásul az emberek magától a félelemtől is félnek (illetve a gondolattól, hogy valamitől majd félni kell).

AE


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Nem olvasok önismereti könyveket, inkább pszichológiai alapokat a karakterépítéshez, ami a drámaelmélethez, vagy egyáltalán bármilyen történet megalkotásához kell. Az író saját magát ismerheti a legjobban, más személyiségeket is magához viszonyít.

Ami a társaságot illeti, a Logouton kívül főként íróklubokkal, színészekkel, vagy épp a települési képviselő testülettel (:DDD) tartom a kapcsolatot, de csak nagyon ritkán mozdulok ki itthonról, néhány havonta, így a személyes találkozásokból jóval kevesebb van, mint az internetes társalgásból. Sajnos a családom erre rendezkedett be. De ha hébe-hóba összejövünk például az íróklubbal, akkor az általad leírthoz hasonló hangulatú találka kerekedik, sok színes egyéniséggel és rekeszizomlázzal. :D

Az az érdekes, hogy a családban, ahol az életem nagy részét töltöm, kénytelen vagyok az első hozzászólásomban felsorolt tulajdonságaimat félretenni. Ha nem tenném, az nagyon megnehezítené a mindennapjaimat. Szerintem sok ember ezért is gyakorolja az elidegenedést, mert rájött, így tud hozzásimulni a mindennapok rohanásához és aljasságához. A legtöbben egyszerre szabadulnának mindettől, és kénytelenek is fenntartani.


aggleány
(addikt)
Blog

Lehet benne valami, de szerintem inkább helyzetfüggő a dolog. Nem egyszerű legyőzni a félelmet, de azért az sem semmi, ha az ember képes tényleg átadni magát a szeretetnek. Nekem nem megy, mert félek tőle. :O Attól is függ, hogy éppen mitől fél az ember.

Crystalheart

Abból önismerkedik az ember, amiből akar. Én sem tipikusan önismerettel foglalkozó könyveket olvastam, inkább pszichológiát, és egyéb kapcsolódó dolgokat.

Akkor Te most ezek szerint építed a karakteredet? :Y

Ha lenne kedved, akkor szerintem nyugodtan mozdulj ki otthonról. Nem muszáj azt csinálnod, amire a család berendezkedett. Ha én azt csináltam volna anno, amit egy bizonyos női ágú felmenőm óhajtott, akkor orvos vagy ügyvéd lennék egy kupac gyerekkel megáldva, önálló gondolatok nélkül. :DDD

Azt már én is felfedeztem, hogy a család (ahova születtünk) az egyetlen olyan terület, ahol muszáj néha nem őszintének lenni. A barátokkal, ismerősökkel nem muszáj, mert legfeljebb lelépnek vagy megsértődnek, de ezt egy családtaggal nagyon nehezen lehet megvalósítani. Ha nem akar az ember tönkremenni tőle, akkor célszerű egy kis távolságot tartani. Sajnos.

[ Szerkesztve ]


Wictor
(senior tag)

"Nagyon sok ember szerint fontos az őszinteség, de ha valaki véletlenül tényleg őszinte velük, akkor vérig sértődnek, és elküldenek a szerintük ősi mesterséget folytató női ágú felmenőm irányába."

Ezért és az egész bejegyzésért maxiriszpekt. Teljesen totálisan igazad van, de ilyen az emberi természet. Az aláírásom valamennyire ide passzol. Az embernek mindig fáj az igazság, pedig néha a legegyszerűbb módon rájöhetne arra, hogy nem feltétlen mindig a másik hibázott: tükörbe néz.


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Azért az őszinteségnek is vannak határai, amit toleranciának és empátiának nevezünk, na ez hiányzik a szomszédomból. Dr. House hétköznapi kisnyugdíjas volt munkásember kiadásban. :P


ArchElf
(addikt)
Blog

Az embernek mindig fáj az igazság
Nem az igazság fáj, hanem az, hogy mások mit kezdenek az igazsággal...

AE


Wictor
(senior tag)

Jó, persze, nem is arra gondoltam, hogy valakinek a szemébe kellene vágni, hogy "ocsmány vagy öcsém", de az, hogy mondjuk előnyt kovácsoljak egy hazugságból ("jól nézel ki" - úgyis elszóljuk magunk valakinek és kiderül, hogy nem igaz), hogy pl. befogadjanak egy társaságba... Inkább remete leszek.


aggleány
(addikt)
Blog

Köszönöm. :R

Látom, hasonló cipőben járunk. Azt nem szoktam megérteni, hogy ha valaki nem akarja tudni, hogy mit gondolok, akkor minek kérdezi meg? :F Most már udvariasabb vagyok, mint régebben, először próbálom lebeszélni arról, hogy nagyon érdekelje a véleményem. Persze nem szokott sikerülni, aztán jön a sértődés. Én csak akkor kérdezem meg a másik véleményét, ha tényleg érdekel. Gyakran előfordul, hogy nem tetszik a válasz, amit kapok, mert másra számítottam, de az ilyesmiből nagyon sokat lehet tanulni. Van olyan, hogy meg vagyok győződve valamiről, aztán pár vélemény meghallgatása után elkezdek erősen gondolkozni a dolgon, mivel mindenki teljesen másképp látja a helyzetet, mint én.

Crystalheart

Persze, hogy vannak határai az őszinteségnek, de a legtöbben ezt a határt nem jó helyen húzzák meg. :(

ArchElf

Mindenkinek más az igazsága. Sajnos. Mivel különböző szűrőkön (a saját megélt tapasztalatinkon) át ismerjük a világot, mindenki más szeletkét tud belőle érzékelni.

[ Szerkesztve ]


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Ahogy mondod, tudatosan építem a saját karakteremet. :) Egészen általános iskola vége óta úgy alakult a személyiségem, ahogyan elterveztem. Pont emiatt lelkifurdalásom sincs, soha, semmi miatt. A legtöbben lököttnek tartanak emiatt, többek közt itt a fórumon is. :DDD Sőt, amiatt is kaptam már sokat, hogy miért nem úgymond "a saját utamat járom". Én mentem ebbe bele, én vállaltam. Úgy fogom föl ezt, mint valami küldetést. Úgy kell elérnem a saját céljaimat, hogy közben a családot is szem előtt tartom, és nem játszadozom édesanyám igen gyenge idegeivel. Nagyjából egyetlen hozzátartozóm sem hisz bennem, de ez csak még nagyobb kihívássá, még drámaibbá tesz a helyzetet. :)

(Azon kívül a családom, azaz anyám a viszonylagos önellátásra rendezkedett be, amit kb. az én fizikai erőmre és az időmre alapoz; ha felhagynék vele, felborítanám az egészet, és tönkretennék mindent, amit idáig, két évtized alatt fölépítettünk. A konfliktust az adja, hogy mindez nem fér össze a szenvedélyemmel, az írással és a filmezéssel, és indulásként egyik sem fér össze a fogyasztói társadalomban való léttel. Bármelyik irányba mozdulnék, a másik két világ összeomlana, ezért kénytelen vagyok egyszerre teljesíteni. Valahogy...)

Wictor: Persze. Erre van egy példám. Minden évben születnek kiskecskék, és el kell őket adni, mert vegetáriánusok vagyunk. Na most ugye mindig vannak erősebbek, gyöngébbek, és szemre megmondom már kicsinek, az alkata és a felmenői alapján, hogy várhatóan milyen lesz felnőve. Hanem a gyöngébbeket is ilyen mézes-mázas szöveggel kellene eladni, csupa jót mondva róluk, de én csak az igazságot, a tárgyilagos, objektív igazat vagyok hajlandó mondani. Ha valakinek úgy nem kell, akkor vegye meg más kilóra, húsnak, abban nem lehet hazudni. De hogy nekem mennyi összezördülésem volt emiatt anyámmal... De az elveimet nem vagyok hajlandó föladni. Még a végén lelkifurdalást csinálnék magamnak, amit, mint mondtam, nem érzek, mióta az eszemet tudom.

[ Szerkesztve ]


Lenry
(félisten)
Blog

tudatosan építem a saját karakteremet

hasonlítunk


aggleány
(addikt)
Blog

Szereted azt, hogy tudatosan építgeted önmagad? Én szeretem, ha valami megragadja a figyelmem, és akkor egy darabig az után megyek. Mivel nem hiszek a véletlenekben, valahol ez is felfogható tudatosnak. Volt már olyan, hogy nagyon meg akartam tanulni valamit, de menet közben rájöttem, hogy mégsem nekem való, ezért otthagytam.

Minden tiszteletem, hogy képes vagy mindezt végigcsinálni. Nem hiszem, hogy nekem menne. Vagyok annyira önző, hogy nem áldoznám fel az életemet az anyámért. Nem tudom, nektek (anyudnak és neked) milyen a kapcsolatotok, az enyém soha nem volt jó anyámmal.

Lenry

Egy kedves ismerősöm mondása: "Tudatosan vagyok ösztönös." Ez sem rossz duma. :N


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Nem jó a kapcsolatom édesanyámmal. De ez nem is számít. Én nem azért adok, hogy kapjak. Lehet valami kudarc is, ha erkölcsileg diadalt aratunk. :)

Amit írtál, az is ehhez köthető: nekem is volt jó pár olyan, amit félbehagytam, mert beláttam, hogy nem nekem való. Például a programozás. Programozó középiskolai osztályba jártam, majd az ELTE programtervező informatikus szakára felvételiztem, és egész jól is ment. De néhány hónap után, még az első félévben úgy találtam, hogy a művészet jobban érdekel, és az állami támogatást inkább megtartom annak, így kiiratkoztam. De nincs olyan, hogy elvesztegetett idő. Ez idő alatt is rengeteget tanultam, tapasztaltam. Még most is, hogy napi 10 órát az erdőben vagyok és tarvágás után az ágakat válogatom, még ez az idő is hasznos. A mai társadalom, és a mai átlagember nem ismeri föl, mennyire fölösleges rohanni, és mennyire fölösleges minden mást föladva a jólét örömeit kergetni. Persze mindenki maga határozza meg a célját, de én akkor vagyok békében magammal, akkor arathatok erkölcsi diadalt, ha mások boldogságáért élek. Beleértve a szűkebb családomat vagy magát a nemzetet is. Lehet, hogy egy idealista bolond vagyok, de szerintem ez nem elítélendő. :)

A témához kapcsolódik ez az írásom, nem tudom, olvastad-e már. Komolyan, már lassan havonta fogom valakinek linkelni, én is szinte utólag jövök rá, mennyi aktualitást rejtettem bele. :) De ennél jobban nem tudnám egy egyszerű hozzászólásban kifejteni, mit is gondolok a dologról.


aggleány
(addikt)
Blog

Én sem azért adok, hogy kapjak, de nem is azért, hogy cserébe folyamatosan piszkáljanak. Ha békén hagy, jobban jár.

Abban teljesen egyetértünk, hogy a rohanás felesleges, de nekem sajnos mostanában hozzátartozik az életemhez, ráadásul már megszoktam. Azért egy-egy nyaraláskor jól esik, hogy nem kell menni sehova, nem zavar senki, azt csinálok, amit akarok.

Már megint ott tartunk, hogy minden tiszteletem a Tiéd, hogy képes vagy mások boldogságáért élni. Én pitiáner módon figyelek a sajátomra is, mivel anélkül nem lennék megfelelő másoknak sem. Nem vagyok túl jó ember, de azért a lehetőségeimhez mérten igyekszem az lenni. Néha sikerül, néha nem. Te pedig idealista vagy, de nem bolond. :N

Mindjárt nézem az írásodat. :K


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Engem boldoggá tesz, ha segíthetek. :) Egyszerű ez. :)


aggleány
(addikt)
Blog

Elolvastam. Hűűű. Nem tudok rá mit mondani, talán csak ennyit: :R

Engem is boldoggá tesz, ha segíthetek, de nem úgy, hogy közben magam alatt vágom a fát. Szeretem azzal bíztatni magam, hogy gondolkodom, és nem vagyok magam ellen, de ez nem mindig igaz.


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Na, ahogy megígértem, most hosszabban reagálok. Végre van egy kis időm erre.

"miért 15 év barátság után kellett megtudnom, hogy fél a sötétben"

Saját tapasztalat, hogy a félelmekkel nehéz elbánni. Sokszor az ember szégyenli, vagy egyszerűen csak nehezen, esetleg egyáltalán nem tud beszélni róla. Ilyen esetben néha a bizalom sem elég. Rá kell szánni magunkat arra, hogy kimondjuk és ezáltal szembenézzünk vele.

"Miért okoz problémát, hogy én önállóan akarom megoldani a gubancokat, amiket csináltam magamnak?"

Ezzel szerintem semmi gond. Amíg meg tudod oldani te magad, addig nincs baj. A baj ott kezdődik, amikor valaki nem tudja megoldani a problémáit egyedül, de mégsem kér segítséget. Ez nem feltétlenül kell, hogy szakember legyen, mert sokszor elég egy barát is.

"Azt is meghallgattam nemrég, hogy nem vagyok kedves."

Sokan összetévesztik a kedvességet a bájolgással. Attól, hogy valaki őszintén elmondja a véleményét és adott esetben a szavakat sem válogatja meg, még lehet kedves. A legtöbb embernek egyszerűen csak fáj az igazság, vagy derogál nekik, hogy másnak nem az a véleménye, mint neki. A kedvesség nem igaztalan udvariaskodásból és üres szavakból áll.

"A srácok főleg söröztek, és senki nem kötözködött velem azért, mert én inkább a kólámat kortyolgattam."

Én szerencsére sosem mozogtam olyan körökben, ahol azért szólták volna meg a másikat, mert kilóg a sorból. Már csak azért sem, mert legtöbb esetben mindenki kilógott a sorból és ez teljesen normális. Szerintem. Nem vagyunk egyformák, miért kellene ezért bárkire is furcsán nézni?

Érdekes, hogy te segíteni akartál egy nagymamán és az unokáin, mégis úgy néztek rád, mint a véres rongyra, miközben teljesen normálisan nézel ki. Érthetetlen számomra is.
Én viszont pont az ellenkezőjét tapasztalom. Pont úgy nézek ki, mint a véres rongy, mégis tőlem kérnek segítséget. Kifordult a világ a sarkaiból.

Az őszinteség nekem is fontos, mind másokkal, mind önmagammal szemben. Másokkal szemben, viszont gyakran kényszerülök arra, hogy ne a teljes igazságot mondjam el. Tudom, hogy belegázolnék a lelki világukba ezért inkább én érzem magam rosszul amiatt, hogy hallgatni kényszerülök.
Önmagammal szemben sokak szerint (talán igazuk is van) túlzottan kritikus vagyok. A hibáimmal tisztában vagyok (legalábbis elég sokkal), de amikor az erényeimre hívják fel a figyelmet, csak nézek és nem értem, hogy miről beszélnek. Ez leginkább az önbecsülés és az önbizalom hiányára vezethető vissza nálam.
A bizalommal amúgy is hadilábon állok. Másokkal szemben is. Sokszor, mikor azt érzem, hogy meg tudok bízni valakiben, az agyam mást mond. Ez a múltban bekövetkezett pofonok és csalódások miatt van. Az elmúlt néhány hónapot azzal töltöttem, hogy ezt elemeztem ki. Nagy nehezen elfogadtam, hogy a múlt, az a múlt, a jelen, pedig a jelen. Még dolgoznom kell azon, hogy ebben az ügyben a szívemre hallgassak, de azt hiszem, hogy jó irányba haladok. Nagy szerencsémre van, aki segít ebben, van, aki által talán jobb emberré válhatok. :)

üzenetek