[Re:] [aggleány:] Elidegenedett világ - BLOGOUT fórum

Hirdetés

üzenetek

hozzászólások


aggleány
(addikt)
Blog

Csak kíméletesen, ez az első ilyesmi témájú írásom.

Várom a válaszokat, az újabb kérdéseket, a mindenféle véleményeket a témában. :K


Geri Bátyó
(senior tag)
Blog

Elgondolkodtató iromány! :K Később hosszabban is reagálok, de most nincs elég időm és azt hiszem, előtte átolvasom még egyszer.


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Én őszinte vagyok, nem szoktam titkolózni. Bízok másokban, talán kissé naiv is lehetek emiatt, mert az alapállapot a bizalom. Nem vagyok haragtartó, voltaképp haragudni sem tudok, vagy gyűlölni, utálni más embert. A magam részéről mániám az önismeret, a saját személyiségemet is úgy elemzem, mint valami regénybeli karaktert.

Mindebből talán levehető, hogy tök egyedül vagyok. :D Ez van, de legalább jó alap a társadalomkritikai írásokra. :)


aggleány
(addikt)
Blog

Végre egy kedves kolléga, aki szintén kimondja, amit gondol! :C Ezek szerint érted sem igazán ugrálnak az emberek, mivel őszinte vagy. Az ősbizalom miatt sokan engem is naívnak tartanak, de nem igazán hat meg. A hosszútávú "haragszomrád" szintén nem tartozik a kedvenceim közé. :N

Régebben én is elég sok önismereti könyvet olvastam, és intenzíven foglalkoztam a témával, de ez mára már lecsengett, most már inkább a megfigyelésen át tanulmányozom magamat. :U

Nem muszáj egyedül lenned azért, mert más vagy, mint a többség. Nemrég én is megismerkedtem valakivel, és bár még nagyon az elején járunk mindennek, úgy érzem, hogy jó lesz ez nekem. Meg neki is. :K Ugyanúgy őszinte típus, bár az emberekben nem igazán bízik, de ez van.

Itt egészen nyugodtan kritizálhatod a társadalmat, azt én is nagyon szeretem. :K


ArchElf
(addikt)
Blog

Egy bekezdésben
Szerintem a félelem a legerősebb érzelem - volt időm és lehetőségem ezt kitapasztalni szenvedőként és fogadóként is. Sokkal erősebb, mint a szeretet, mert ezt ugye le kell győzni, a másiknak meg csak át kell adni magát az embernek. Ráaásul az emberek magától a félelemtől is félnek (illetve a gondolattól, hogy valamitől majd félni kell).

AE


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Nem olvasok önismereti könyveket, inkább pszichológiai alapokat a karakterépítéshez, ami a drámaelmélethez, vagy egyáltalán bármilyen történet megalkotásához kell. Az író saját magát ismerheti a legjobban, más személyiségeket is magához viszonyít.

Ami a társaságot illeti, a Logouton kívül főként íróklubokkal, színészekkel, vagy épp a települési képviselő testülettel (:DDD) tartom a kapcsolatot, de csak nagyon ritkán mozdulok ki itthonról, néhány havonta, így a személyes találkozásokból jóval kevesebb van, mint az internetes társalgásból. Sajnos a családom erre rendezkedett be. De ha hébe-hóba összejövünk például az íróklubbal, akkor az általad leírthoz hasonló hangulatú találka kerekedik, sok színes egyéniséggel és rekeszizomlázzal. :D

Az az érdekes, hogy a családban, ahol az életem nagy részét töltöm, kénytelen vagyok az első hozzászólásomban felsorolt tulajdonságaimat félretenni. Ha nem tenném, az nagyon megnehezítené a mindennapjaimat. Szerintem sok ember ezért is gyakorolja az elidegenedést, mert rájött, így tud hozzásimulni a mindennapok rohanásához és aljasságához. A legtöbben egyszerre szabadulnának mindettől, és kénytelenek is fenntartani.


aggleány
(addikt)
Blog

Lehet benne valami, de szerintem inkább helyzetfüggő a dolog. Nem egyszerű legyőzni a félelmet, de azért az sem semmi, ha az ember képes tényleg átadni magát a szeretetnek. Nekem nem megy, mert félek tőle. :O Attól is függ, hogy éppen mitől fél az ember.

Crystalheart

Abból önismerkedik az ember, amiből akar. Én sem tipikusan önismerettel foglalkozó könyveket olvastam, inkább pszichológiát, és egyéb kapcsolódó dolgokat.

Akkor Te most ezek szerint építed a karakteredet? :Y

Ha lenne kedved, akkor szerintem nyugodtan mozdulj ki otthonról. Nem muszáj azt csinálnod, amire a család berendezkedett. Ha én azt csináltam volna anno, amit egy bizonyos női ágú felmenőm óhajtott, akkor orvos vagy ügyvéd lennék egy kupac gyerekkel megáldva, önálló gondolatok nélkül. :DDD

Azt már én is felfedeztem, hogy a család (ahova születtünk) az egyetlen olyan terület, ahol muszáj néha nem őszintének lenni. A barátokkal, ismerősökkel nem muszáj, mert legfeljebb lelépnek vagy megsértődnek, de ezt egy családtaggal nagyon nehezen lehet megvalósítani. Ha nem akar az ember tönkremenni tőle, akkor célszerű egy kis távolságot tartani. Sajnos.

[ Szerkesztve ]


Wictor
(senior tag)

"Nagyon sok ember szerint fontos az őszinteség, de ha valaki véletlenül tényleg őszinte velük, akkor vérig sértődnek, és elküldenek a szerintük ősi mesterséget folytató női ágú felmenőm irányába."

Ezért és az egész bejegyzésért maxiriszpekt. Teljesen totálisan igazad van, de ilyen az emberi természet. Az aláírásom valamennyire ide passzol. Az embernek mindig fáj az igazság, pedig néha a legegyszerűbb módon rájöhetne arra, hogy nem feltétlen mindig a másik hibázott: tükörbe néz.


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Azért az őszinteségnek is vannak határai, amit toleranciának és empátiának nevezünk, na ez hiányzik a szomszédomból. Dr. House hétköznapi kisnyugdíjas volt munkásember kiadásban. :P


ArchElf
(addikt)
Blog

Az embernek mindig fáj az igazság
Nem az igazság fáj, hanem az, hogy mások mit kezdenek az igazsággal...

AE


Wictor
(senior tag)

Jó, persze, nem is arra gondoltam, hogy valakinek a szemébe kellene vágni, hogy "ocsmány vagy öcsém", de az, hogy mondjuk előnyt kovácsoljak egy hazugságból ("jól nézel ki" - úgyis elszóljuk magunk valakinek és kiderül, hogy nem igaz), hogy pl. befogadjanak egy társaságba... Inkább remete leszek.


aggleány
(addikt)
Blog

Köszönöm. :R

Látom, hasonló cipőben járunk. Azt nem szoktam megérteni, hogy ha valaki nem akarja tudni, hogy mit gondolok, akkor minek kérdezi meg? :F Most már udvariasabb vagyok, mint régebben, először próbálom lebeszélni arról, hogy nagyon érdekelje a véleményem. Persze nem szokott sikerülni, aztán jön a sértődés. Én csak akkor kérdezem meg a másik véleményét, ha tényleg érdekel. Gyakran előfordul, hogy nem tetszik a válasz, amit kapok, mert másra számítottam, de az ilyesmiből nagyon sokat lehet tanulni. Van olyan, hogy meg vagyok győződve valamiről, aztán pár vélemény meghallgatása után elkezdek erősen gondolkozni a dolgon, mivel mindenki teljesen másképp látja a helyzetet, mint én.

Crystalheart

Persze, hogy vannak határai az őszinteségnek, de a legtöbben ezt a határt nem jó helyen húzzák meg. :(

ArchElf

Mindenkinek más az igazsága. Sajnos. Mivel különböző szűrőkön (a saját megélt tapasztalatinkon) át ismerjük a világot, mindenki más szeletkét tud belőle érzékelni.

[ Szerkesztve ]


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Ahogy mondod, tudatosan építem a saját karakteremet. :) Egészen általános iskola vége óta úgy alakult a személyiségem, ahogyan elterveztem. Pont emiatt lelkifurdalásom sincs, soha, semmi miatt. A legtöbben lököttnek tartanak emiatt, többek közt itt a fórumon is. :DDD Sőt, amiatt is kaptam már sokat, hogy miért nem úgymond "a saját utamat járom". Én mentem ebbe bele, én vállaltam. Úgy fogom föl ezt, mint valami küldetést. Úgy kell elérnem a saját céljaimat, hogy közben a családot is szem előtt tartom, és nem játszadozom édesanyám igen gyenge idegeivel. Nagyjából egyetlen hozzátartozóm sem hisz bennem, de ez csak még nagyobb kihívássá, még drámaibbá tesz a helyzetet. :)

(Azon kívül a családom, azaz anyám a viszonylagos önellátásra rendezkedett be, amit kb. az én fizikai erőmre és az időmre alapoz; ha felhagynék vele, felborítanám az egészet, és tönkretennék mindent, amit idáig, két évtized alatt fölépítettünk. A konfliktust az adja, hogy mindez nem fér össze a szenvedélyemmel, az írással és a filmezéssel, és indulásként egyik sem fér össze a fogyasztói társadalomban való léttel. Bármelyik irányba mozdulnék, a másik két világ összeomlana, ezért kénytelen vagyok egyszerre teljesíteni. Valahogy...)

Wictor: Persze. Erre van egy példám. Minden évben születnek kiskecskék, és el kell őket adni, mert vegetáriánusok vagyunk. Na most ugye mindig vannak erősebbek, gyöngébbek, és szemre megmondom már kicsinek, az alkata és a felmenői alapján, hogy várhatóan milyen lesz felnőve. Hanem a gyöngébbeket is ilyen mézes-mázas szöveggel kellene eladni, csupa jót mondva róluk, de én csak az igazságot, a tárgyilagos, objektív igazat vagyok hajlandó mondani. Ha valakinek úgy nem kell, akkor vegye meg más kilóra, húsnak, abban nem lehet hazudni. De hogy nekem mennyi összezördülésem volt emiatt anyámmal... De az elveimet nem vagyok hajlandó föladni. Még a végén lelkifurdalást csinálnék magamnak, amit, mint mondtam, nem érzek, mióta az eszemet tudom.

[ Szerkesztve ]


Lenry
(nagyúr)
Blog

tudatosan építem a saját karakteremet

hasonlítunk


aggleány
(addikt)
Blog

Szereted azt, hogy tudatosan építgeted önmagad? Én szeretem, ha valami megragadja a figyelmem, és akkor egy darabig az után megyek. Mivel nem hiszek a véletlenekben, valahol ez is felfogható tudatosnak. Volt már olyan, hogy nagyon meg akartam tanulni valamit, de menet közben rájöttem, hogy mégsem nekem való, ezért otthagytam.

Minden tiszteletem, hogy képes vagy mindezt végigcsinálni. Nem hiszem, hogy nekem menne. Vagyok annyira önző, hogy nem áldoznám fel az életemet az anyámért. Nem tudom, nektek (anyudnak és neked) milyen a kapcsolatotok, az enyém soha nem volt jó anyámmal.

Lenry

Egy kedves ismerősöm mondása: "Tudatosan vagyok ösztönös." Ez sem rossz duma. :N


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Nem jó a kapcsolatom édesanyámmal. De ez nem is számít. Én nem azért adok, hogy kapjak. Lehet valami kudarc is, ha erkölcsileg diadalt aratunk. :)

Amit írtál, az is ehhez köthető: nekem is volt jó pár olyan, amit félbehagytam, mert beláttam, hogy nem nekem való. Például a programozás. Programozó középiskolai osztályba jártam, majd az ELTE programtervező informatikus szakára felvételiztem, és egész jól is ment. De néhány hónap után, még az első félévben úgy találtam, hogy a művészet jobban érdekel, és az állami támogatást inkább megtartom annak, így kiiratkoztam. De nincs olyan, hogy elvesztegetett idő. Ez idő alatt is rengeteget tanultam, tapasztaltam. Még most is, hogy napi 10 órát az erdőben vagyok és tarvágás után az ágakat válogatom, még ez az idő is hasznos. A mai társadalom, és a mai átlagember nem ismeri föl, mennyire fölösleges rohanni, és mennyire fölösleges minden mást föladva a jólét örömeit kergetni. Persze mindenki maga határozza meg a célját, de én akkor vagyok békében magammal, akkor arathatok erkölcsi diadalt, ha mások boldogságáért élek. Beleértve a szűkebb családomat vagy magát a nemzetet is. Lehet, hogy egy idealista bolond vagyok, de szerintem ez nem elítélendő. :)

A témához kapcsolódik ez az írásom, nem tudom, olvastad-e már. Komolyan, már lassan havonta fogom valakinek linkelni, én is szinte utólag jövök rá, mennyi aktualitást rejtettem bele. :) De ennél jobban nem tudnám egy egyszerű hozzászólásban kifejteni, mit is gondolok a dologról.


aggleány
(addikt)
Blog

Én sem azért adok, hogy kapjak, de nem is azért, hogy cserébe folyamatosan piszkáljanak. Ha békén hagy, jobban jár.

Abban teljesen egyetértünk, hogy a rohanás felesleges, de nekem sajnos mostanában hozzátartozik az életemhez, ráadásul már megszoktam. Azért egy-egy nyaraláskor jól esik, hogy nem kell menni sehova, nem zavar senki, azt csinálok, amit akarok.

Már megint ott tartunk, hogy minden tiszteletem a Tiéd, hogy képes vagy mások boldogságáért élni. Én pitiáner módon figyelek a sajátomra is, mivel anélkül nem lennék megfelelő másoknak sem. Nem vagyok túl jó ember, de azért a lehetőségeimhez mérten igyekszem az lenni. Néha sikerül, néha nem. Te pedig idealista vagy, de nem bolond. :N

Mindjárt nézem az írásodat. :K


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Engem boldoggá tesz, ha segíthetek. :) Egyszerű ez. :)


aggleány
(addikt)
Blog

Elolvastam. Hűűű. Nem tudok rá mit mondani, talán csak ennyit: :R

Engem is boldoggá tesz, ha segíthetek, de nem úgy, hogy közben magam alatt vágom a fát. Szeretem azzal bíztatni magam, hogy gondolkodom, és nem vagyok magam ellen, de ez nem mindig igaz.


Geri Bátyó
(senior tag)
Blog

Na, ahogy megígértem, most hosszabban reagálok. Végre van egy kis időm erre.

"miért 15 év barátság után kellett megtudnom, hogy fél a sötétben"

Saját tapasztalat, hogy a félelmekkel nehéz elbánni. Sokszor az ember szégyenli, vagy egyszerűen csak nehezen, esetleg egyáltalán nem tud beszélni róla. Ilyen esetben néha a bizalom sem elég. Rá kell szánni magunkat arra, hogy kimondjuk és ezáltal szembenézzünk vele.

"Miért okoz problémát, hogy én önállóan akarom megoldani a gubancokat, amiket csináltam magamnak?"

Ezzel szerintem semmi gond. Amíg meg tudod oldani te magad, addig nincs baj. A baj ott kezdődik, amikor valaki nem tudja megoldani a problémáit egyedül, de mégsem kér segítséget. Ez nem feltétlenül kell, hogy szakember legyen, mert sokszor elég egy barát is.

"Azt is meghallgattam nemrég, hogy nem vagyok kedves."

Sokan összetévesztik a kedvességet a bájolgással. Attól, hogy valaki őszintén elmondja a véleményét és adott esetben a szavakat sem válogatja meg, még lehet kedves. A legtöbb embernek egyszerűen csak fáj az igazság, vagy derogál nekik, hogy másnak nem az a véleménye, mint neki. A kedvesség nem igaztalan udvariaskodásból és üres szavakból áll.

"A srácok főleg söröztek, és senki nem kötözködött velem azért, mert én inkább a kólámat kortyolgattam."

Én szerencsére sosem mozogtam olyan körökben, ahol azért szólták volna meg a másikat, mert kilóg a sorból. Már csak azért sem, mert legtöbb esetben mindenki kilógott a sorból és ez teljesen normális. Szerintem. Nem vagyunk egyformák, miért kellene ezért bárkire is furcsán nézni?

Érdekes, hogy te segíteni akartál egy nagymamán és az unokáin, mégis úgy néztek rád, mint a véres rongyra, miközben teljesen normálisan nézel ki. Érthetetlen számomra is.
Én viszont pont az ellenkezőjét tapasztalom. Pont úgy nézek ki, mint a véres rongy, mégis tőlem kérnek segítséget. Kifordult a világ a sarkaiból.

Az őszinteség nekem is fontos, mind másokkal, mind önmagammal szemben. Másokkal szemben, viszont gyakran kényszerülök arra, hogy ne a teljes igazságot mondjam el. Tudom, hogy belegázolnék a lelki világukba ezért inkább én érzem magam rosszul amiatt, hogy hallgatni kényszerülök.
Önmagammal szemben sokak szerint (talán igazuk is van) túlzottan kritikus vagyok. A hibáimmal tisztában vagyok (legalábbis elég sokkal), de amikor az erényeimre hívják fel a figyelmet, csak nézek és nem értem, hogy miről beszélnek. Ez leginkább az önbecsülés és az önbizalom hiányára vezethető vissza nálam.
A bizalommal amúgy is hadilábon állok. Másokkal szemben is. Sokszor, mikor azt érzem, hogy meg tudok bízni valakiben, az agyam mást mond. Ez a múltban bekövetkezett pofonok és csalódások miatt van. Az elmúlt néhány hónapot azzal töltöttem, hogy ezt elemeztem ki. Nagy nehezen elfogadtam, hogy a múlt, az a múlt, a jelen, pedig a jelen. Még dolgoznom kell azon, hogy ebben az ügyben a szívemre hallgassak, de azt hiszem, hogy jó irányba haladok. Nagy szerencsémre van, aki segít ebben, van, aki által talán jobb emberré válhatok. :)


aggleány
(addikt)
Blog

Ez valóban hosszabb lett. :K

Azt értem, hogy nehéz a félelmekkel bánni, de a sötéttől való félelem miért rosszabb, mint a tériszony? :F

Akkor mégis lehet, hogy kedves vagyok, csak jól titkolom. :C

Jó neked, hogy sosem kellett precízen igazodni a többiekhez, hogy ne nézzenek ki a társaságból. Nekem sajnos sok ilyen jutott.

Miért nézel ki úgy, mint a véres rongy? Ennyit változtál volna a PH-s tali óta? :DDD

Az őszinteség elég necces téma. Szerintem az önmagunkkal szembeni őszinteség a legnehezebb, mert ott egyenesen tilos a mellébeszélés. Jó neked, hogy tisztában vagy a hibáiddal, engem néha meglepetésként ér, amikor felhívják valami ilyesmire a figyelmem. Ilyenkor először persze beindul a védekezőreflex, és visszaszólok, aztán később, amikor elgondolkozom rajta, rájövök, hogy lehet benne valami. Égés indul: beszélni kell az illetővel, hogy bocsi, igazad volt. :O

A másokkal szembeni őszinteség meg azért gáz, mert benne van a lehetősége annak, hogy megbántod, vagy pedig túlságosan kiadod magad, és sajnos ezzel visszaélhetnek. Nálam az, hogy bízni tudjak valakiben, általában nagyon hosszú időt vesz igénybe, de ha egyszer megvan, akkor megvan és pont. A harmadik verzió az, amikor az ember egy majdnem idegennel képes tényleg őszinte lenni. Ez a legegyszerűbb (szerintem), mivel az is lehet, hogy soha többet nem látod az illetőt, de mégis megkönnyebbültél, csak attól, hogy elmondtad neki, amit elmondtál. Ez így lehet, hogy kicsit zöld, de attól még néha bejön. :K

Nem lehet egyszerű önmagadat elemezgetni. Másrészt viszont, ha beválik, és ezáltal megszabadulhatsz egy csomó olyan dologtól, ami visszahúz attól, hogy a jelenben tudj élni, akkor érdemes. Tudom, hogy nehéz megcsinálni azt, hogy túllépj a múltadon, de legalább próbálkozni érdemes vele.

Ha nem tudtam volna nagyrészt túllépni a múlton, akkor már nem írogatnék ide, mivel már mindenkit elvesztettem, akit igazán szerettem. Ezért van, hogy úgy gondoltam, hogy a továbbiakra nézve az lesz a jó, ha nem is akarok szeretni senkit, mivel az úgy biztonságos, nem kell attól félni, hogy mi lesz akkor, ha végleg elmegy (mármint az életből). Az, ha mondjuk a pasim volt, és megszakadt a kapcsolat, nem gond, az kezelhető. Ez a másik verzió már kevésbé.

Szeretem, amikor azt mondják, hogy mennyire szerettek valakit, de már elváltak x éve, és már nem szeretik. Akkor nem is szerették. "Ha a szeretet elmúlt, akkor soha nem volt igaz." Ezt (vagy nagyon hasonlót) olvastam valahol, de teljesen egyetértek vele. Vannak olyanok, akikre úgy tudok visszagondolni, hogy egyáltalán nem érdekel, mi van velük. Na ezek azok, akiket nem szerettem igazán, és ez csak így utólag derült ki. Egyetlen exem van, akiért most is bármikor "ölnék", bár sok éve nem beszéltem vele. Tudom, hogy megnősült, gyermőce is van, boldog. Örülök a boldogságának. Tényleg. Na ez a szeretet. Szerintem. Amikor nem azért szeretünk valakit, mert velünk van, hanem azért, mert van.

Hű, de komoly lettem. Bocsi. :B


Geri Bátyó
(senior tag)
Blog

Csak arra tudok gondolni, hogy a sötéttől sokkal jobban fél, sőt, retteg. Lehet, hogy már a gondolatától is a rosszullét kerülgeti és így beszélni sem akar róla.

Már nem tudom, hogy ki mondta nekem: "Tulajdonképpen kedves vagy, a magad otromba módján." :DDD

Nem szeretek másokhoz igazodni. (Legalábbis nagy mértékben. Egy kis disztingválás belefér.) Előfordult már, hogy kellett volna, de inkább otthagytam az egész díszes társaságot. Esetleg tettem néhány csípősebb megjegyzést, amitől hirtelen elfelejtettek piszkálódni.

Fejkendő, hosszú szőrzet az államon (én általában szakállnak titulálom). Nem kifejezetten bizalomgerjesztő.

A magammal szembeni őszinteség mindig könnyebben ment. Erősen önkritikus vagyok és úgy gondolom, hogy ez a két dolog nem működik egymás nélkül.

Tényleg nem egyszerű önmagamat elemezni, viszont egy idegennek nem tudnék megnyílni (szakember). Marad ez. A múlton túllépni nem könnyű. Ott rontottam el, hogy megpróbáltam elfelejteni, vagy elfojtani, pedig elfogadni kellett volna.
Most ennek iszom a levét, ami nem is lenne baj, mivel magamnak csináltam, de sajnos nem csak a saját életemet nehezítem meg ezzel.

A szeretettel én is hasonlóképp vagyok. Nem igazán jut eszembe olyan, akit valaha szerettem, most pedig nem. De legalábbis szeretettel gondolok vissza rá, ami ha nem is ugyan az, de nagyon hasonló.
Na jó, Szúnyoglány kivétel, de amit szerettem benne, az csak színészkedés volt és nem ő maga. Most már ott tartok, hogy bár időnként idegesít, de alapvetően közömbös.


aggleány
(addikt)
Blog

Hm. Lehet, hogy van abban valami, amit a sötétséggel kapcsolatban írtál, ebbe így még nem gondoltam bele.

A csípős megjegyzéses megoldás valahonnan ismerős nekem is. :U

Az önkritika és az önmagaddal szembeni őszinteség nagyon nem ugyanaz. :N

Az viszont már félsiker, ha tudod, hogy mit rontottál el. Én is úgy gondolom, hogy nem elfojtani, elfelejteni vagy letagadni kell a múltbeli dolgokat, hanem elfogadni, hogy ez van, ez történt.

Csak akkor leszel érzelmileg teljesen szabad (Szúnyoglányos sztori), ha már egyáltalán nem érdekel, ha eszedbe jut. Amíg egy kicsit is idegesít, addig megvan a kötődés.


Crystalheart
(senior tag)
Blog

"ha már egyáltalán nem érdekel, ha eszedbe jut." - Ez félreérthető, tehát ha már nem érdekel (azaz nem zavar), hogy eszedbe jut. :) Gondolom, te is így értetted.
Attól én is kifekszem, amikor valaki úgy próbálja magát túltenni valamin, hogy el akarja felejteni, nem akar érezni semmi hozzá köthetőt, vagy ami még rosszabb, az érzésit az ellentétére fordítja, pl. meggyűlöli a volt szerelmét. Szappanopera rulz. :W

Ja, és örülök, hogy tetszett az írás. :) Nem reklámozni akarom ezzel magam, de csak a művészettel lehet kifejezni azt, amit puszta szavakkal nem lehet.

[ Szerkesztve ]


Geri Bátyó
(senior tag)
Blog

Nem azt mondtam, hogy az önkritika és az önmagammal szembeni őszinteség ugyan az. Azt próbáltam mondani, hogy utóbbi nélkül nem működik az előbbi.

Szúnyoglány is csak olyasmivel idegesít, amivel bárki más is tudna zavarni. Például én dolgoznék, ő meg röhögcsél és nem tudok tőle koncentrálni.


aggleány
(addikt)
Blog

Nem úgy gondoltam, rosszul fogalmaztam meg. Arra gondoltam, hogy ha már egyáltalán nem érdekel az sem, ha eszembe jut valami régvolt hülyesége, és már nem zavar. Tehát amitől anno a falra másztam, most már nem idegesít (így utólag), hanem inkább jót mulatok rajta.

Igen, egyetértek, az elég érdekes, ha valaki azt mondja, hogy már túlvan az exen, de közben még farkafelvágva utálja, és szidja mindenfelé. Az viszont egy elég jól be szokott válni, ha az egyik úgy hagyja ott a másikat, hogy az megutálja miatta. Nem azt mondom, hogy értelmes is, mert ha tényleg volt ott szeretet, akkor erre nincs szükség, egyszerűen csak bejárták a közös utat, és új utakra kell lépniük, de néha célszerű lehet.

Tényleg nagyon tetszett. :K

Geri Bátyó

Aha, így már értem. :K

Hát, ha egy helyen dolgozol a zavarforrással, az valóban megnehezíti a dolgot.

Akkor magyarázd már el nekem, hogy ha én úgy gondolom (kellő önkritikával), hogy nagy a hátsó felem, a pasim meg azt mondja, hogy nem is nagy, sőt nagyon tetszik neki, akkor kinek van igaza? Az elfogultnak, vagy az önkritikusnak? :DDD

[ Szerkesztve ]


Geri Bátyó
(senior tag)
Blog

Az, hogy te nagynak tartod a hátsódat, nem jelent semmit, mert nem biztos, hogy ő is azt tartja nagynak, amit te. Különben is, nem csak a mérete számít, hanem a formája és a (elnézést) fogása is! Szerintem inkább örülnöd kellene, hogy így is tetszel neki és az ő szemén át talán te is szebbnek fogod találni magad.
Ráadásul, hogyha elégedetlen vagy magaddal, külön motivációt jelenthet, hogy tegyél róla, még szebbnek találjon, mint amilyennek most lát!


aggleány
(addikt)
Blog

Én most is mesegyönyörű vagyok!!! :((( :P

Nem gondoltam, hogy erre egy kisregényt fogsz írni. :Y Úgy látom, megint kiugrott a nemek különbözősége. :DDD


Crystalheart
(senior tag)
Blog

Én mindenki másnál jobban tudom, milyen gáz vagyok, vitának helye nincs! :(((

:DDD Az ultimate önkritika.


Geri Bátyó
(senior tag)
Blog

Na látod! Akkor mégiscsak a pasinak van igaza! :P

Crystalheart: Én azért vitába szállnék. Egyáltalán nem vagy gáz. :N


aggleány
(addikt)
Blog

Ezzel én is kénytelen vagyok vitába szállni. Azt még nem tudom, hogy pontosan miért, de arról szó sem lehet, hogy én ne vitázhassak, mert meg van tiltva. :DDD

Különben is, arra pontosan emlékszem egy régi totyikból, hogy szép a szemed. :K

Geri Bátyó

Jól van, legyen gyereknap, legyen igaza életében egyszer a pasinak. :DDD

[ Szerkesztve ]


Dhampir
(nagyúr)

Én például nem a sötéttől félek, hanem ha sötét lesz, akkor önmagamtól. :DDD

Tetszik ez az írás. Sokszor talán félünk attól, hogy szembenézzünk azzal a valósággal, hogy a magunkkal és másokkal szembeni viszony, az néha iszony.

[ Szerkesztve ]


aggleány
(addikt)
Blog

Ezek szerint ilyen veszélyes vagy? :Y


Dhampir
(nagyúr)

Csak egy szállongó falevélként aláhulló, elbukott angyal. :B

Függő, pláne hulló teher alá ne állj. :D

Sylvia Plathnek van egy verse, amiben ír arról, hogy Shakespeare-iek vagyunk és idegenek, ha jól emlékszem.

[ Szerkesztve ]


aggleány
(addikt)
Blog

Ó, hogy valaki milyen szerény ma! :Y Azért kihámoztam a lényeget: Te egy angyal vagy álruhában. :DDD

A verses utalást nem értem. :F


Dhampir
(nagyúr)

Egy pontot alkotunk, amihez viszonyítjuk a világot, másokat, a másikhoz magunkat, és meglehetősen változatos e kép.

Sylvia Plath beszél a világról, a gyermeki lélekről, talán magunk (önnön feneketlen mélyünkre, "Abyssünkbe" száműzött) gyermeki, tiszta mivoltáról, akinek tisztaságába annyira bele lehet gázolni, akár egy hűséges kutya bizalmával visszaélni.
Az agresszió és a kiszolgáltatottság szemszögéből nézve is.

Abban a versben én sem értettem meg mindent, majd egyszer előkeresem (most dobozok mélyén lapul), valaha az Amerikai költők antológiájában olvastam.

Mindenesetre a neurotikus emberek - mint akár Sylvia - sokszor fogékonyabbak, jobban érzékelik az elidegenedést, mint a védekezésül vastag vértezetet viselő, mindennapos taposómalmával harcoló, őrlődő polgár.

Adyval dalolva:
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

(Később visszanézek még ide, most dolgom van a városban.)

[ Szerkesztve ]


aggleány
(addikt)
Blog

Hmmm. Ebben lehet valami, bár semmi ahhoz fogható disznóságot nem tudok így hirtelen mondani, mint egy kutya bizalmával visszaélni. Az emberekben mindig lesz egy kis rész, amit nem lehet átadni senkinek, egy kutya viszont egész testével-lelkével imádhatja a gazdit. Ilyen téren nem az igazi a példa.


Dhampir
(nagyúr)

Nem igazi a példa, de példálózni sem szerettem volna. :)

Az emberben hiába marad egy kis rész, áldozat nélkül az sem tartható meg, abba a "vágóhídra" menetelő élőlény(ek)nek bele kell pusztulnia.

A kutya és a gyermek kiszolgáltatott, mindenféle Shakespeare-i karakternek, legyen az nemes vagy ádáz jellemű. A gyermek fél a sötétben és mégsem fél az idegenektől (változó). A kutya fél és haragszik, szeret és szolgál, de nem okosabb a vadásznál, jobb a szimata, élesebb a hallása, mégis kelepcébe csalható. A kutya a csizma gazdáját szolgálja, azét a csizmáét is, ami akár vérben gázol néha.

A bizalom együgyű. A feltétlen bizalom kiszolgáltatottá tesz, de ez önkéntesen történik. Áldozat-megelőlegezés.

Az ember sokszor alattomos kutya, olyan, aki megmarhatja az etetőjét.

[ Szerkesztve ]


aggleány
(addikt)
Blog

Abban egyetértünk, hogy a kutya és a gyermek kiszolgáltatott, hiszen nem képes önállóan ellátni magát. Az is igaz, hogy a kutya akkor is szereti a gazdáját, ha az rossz ember.

Abban viszont nem értünk egyet, hogy a bizalom (a feltétlen bizalom) együgyű. Persze, lehet az, ha olyan személyben bízik az ember, aki nem érdemes rá, de ha olyan bizalomról van szó, amikor olyan valakiben bízom, aki érdemes rá, akkor semmi bajom nem lehet. A bizalom valóban kiszolgáltatottá tesz, de általa át lehet adni egy másik embernek az irányítást, ami néha nagyon jó tud lenni.

Látszik, hogy nem ismersz kutyákat. Olyan nincs, hogy egy kutya természeténél fogva alattomos.

A kutya eleve jónak születik, az emberek teszik tönkre. Tehát ha pl. kikötve tartják egy rövid láncon, akkor teljesen egyértelmű, hogy szabadulni akar, és minden lehetőséget megragad. Én sem nagyon értékelném, ha egy lánccal a nyakamban kellene szenvednem folyamatosan, és minden áron szabadulni akarnék. Ettől még nem alattomos a kutya. Az ember a szemét, aki kínozza.


Dhampir
(nagyúr)

Nem állítottam azt, hogy a kutya alattomos. Alattomos kutyákat emlegettem, nem minden eb olyan. Éjszakába nyúló műszakból, a sötét utcán, körgátsoron túli területen elment mellettem némán egy nagy szürke kutya, és amikor mellém ért, odakapott a lábamnak. Áh, nem volt alattomos...

Én ne ismernék kutyákat? :DD Vidéki gyerek vagyok. Még kutyafalkákat is ismerek, és voltak olyan kutyakalandjaim, hogy akár egy farkasfalkával vívott küzdelemmel is összevethetném. Az életemért is vívtam csatákat kutyákkal, fegyvertelenül, kiszolgáltatottan. Eh, városi népség, egyik kutya, másik eb...

Jóságos és hűséges kutyákat egyaránt ismertem. Olyat is, ami hűséges volt, de nem jóságos, mert a terület védelmét és a gazda védelmét sokkal fontosabbnak tartotta.

Nagyon félreértettél. Azt boncolgathatnánk, hogy mitől lesz alattomos egy kutya, de találkoztam már hólepte puszta közepén három darab olyan német juhásszal (kóbor ebek voltak), hogy a vér megfagyott az ereimben. Ezek kapcsán nem a jóságos kis kutyulik jutottak eszembe, hanem a saját bőröm megmentésén kellett fáradoznom.

Aki bármilyen állatot kínozni merészel, annak büntetésben kellene részesülnie! persze hiába adott a törvény, ha nincsenek őrei, akik azt betartassák.

[ Szerkesztve ]


aggleány
(addikt)
Blog

"Az ember sokszor alattomos kutya, olyan, aki megmarhatja az etetőjét." Akkor ezt minek nevezed? :F

Az a kutya, amelyik odakapott, az valószínűleg a félelmedre reagált, vagy olyan környezetben élt, ahol ilyen állat vált belőle. Mint említettem volt, magától egy kutya nem alattomos.

Ha ismersz kutyákat, akkor tudnod kellene, hogy mindig az ember az, aki rossz kutyát csinál, a kutya csak az ösztöneinek engedelmeskedik.

Én csak egy szőlőben találkoztam két kuvasszal, akik támadtak, mert bementem a területükre, de azért meg tudtuk oldani a dolgot.

Van egy sorozat az Animal Planet-en, Állatrendőrség a címe. Olyan eseteket mutatnak be, ahol megvédik és elmenekítik az állatokat a rossz gazdiktól. Nagyon szeretem nézni, mert simán megbilincselik a kedves gazdikat, és úgy viszik el őket. :DDD Így kéne csinálni máshol is, pl. itthon. Pont ugyanazt tenném az állatkínzóval, amit ő tett a védekezésre képtelen kis jószággal. Ja, hogy belehalt? Bocsi! ;]


Dhampir
(nagyúr)

Azért írtam, mert létezik alattomos kutya is. Nem kezdtem bele annak a feszegetésébe, hogy mitől válik alattomossá. Mondjuk abba néha nem árt belegondolni, hogy ezek a kedvencek, illetve az őseik háziasítottak.

Az ember amúgy táplálékszámba megy a világban. A ragadozókat is fogyasztják, miközben ők maguk fogyasztanak.

Nem féltem a "kutyulitól", el is kergettem, nemcsak magamat védtem, hanem egy hölgyet is.
A pusztai hóban sem csak rólam volt szó, hanem gyermekeket szánkóztattam.

Egyszer egy kora reggelen, munkában menet, városon belül, az éppen kihalt liget szélében minden ok nélkül, a vezérkutyát követve, egy legalább 20 kóbor kutyából összeverődött falka támadott meg, és sokszor a legjobb védekezés a támadás, szemberohantam velük. Úgy beszartak, hogy szanaszéjjel szóródva világgá mentek. Nem szabad félni, de eredendően vadállatokkal, és nem kíméletes élőlényekkel állunk szemben. Lehetünk Kis Hercegek és megszelídíthetjük a rókát, de áldozatává is válhatunk a "szakbarbárságunknak".

Ösztön, ösztön, de nehogy már a harapós kutya vagy az éhes cápa ösztöneinek áldozatává váljunk, hanem "álljunk ki" magunkért.

Ismerem azt a sorozatot, a szüleim tévéjén lévő előfizetésben szerepel az a csatorna is. A Tetovált állatvédők, valamint a Skót állatmentők is nagy kedvenceim, csak sajnos ritkán jutok le vidékre, ahol ezeket a filmeket megnézhetem.

Volt egy idióta amerikai ipse, aki mérgezte az állatokat, a szomszédja területén is, például mosómedvéket stb., és fenyegette a szomszédjait. Nagyon nehezen sikerült azt a rafinált embert elítéltetni, mert sokszor kijátszotta a bíróságot, színlelt nyomorékságára hivatkozván.
Az állatvédőknek be kellett bizonyítaniuk, hogy egyáltalán nem csak egy beteg, nyomorult kis öregember. Úgy ropta a táncot az útszéli vendéglőben, hogy ihaj!

[ Szerkesztve ]


aggleány
(addikt)
Blog

Persze, hogy létezik alattomos kutya. Az ember tette azzá.

Én is úgy gondolom, hogy az ember álljon ki magáért és másokért, de ez nem csak az állatokkal szemben érvényes.

Ezek miatt a sorozatok miatt fizetem a kábeltévét. :D

Régebben rövid ideig volt egy sorozat, ahol a kicsit határozottabb állatvédők "megdorgálták" a csúnya bácsikat. Vigyorogva néztem. :K


Dhampir
(nagyúr)

Az amerikai állatkínzóknál van rosszabb is. Egy állítólagosan kínai állatfarmról láttam videofilmet, tudtam, hogy nagyon fog fájni (mindmáig), de végignéztem. Érző szívű embereknek nem ajánlom, olyan borzalmas volt mindaz, amit ott műveltek. :O


aggleány
(addikt)
Blog

Én is láttam már egy pár borzasztóságot, de egy ideje már nem nézek meg ilyesmit, mivel nem akarok rosszul lenni. :(


Dhampir
(nagyúr)

Mélyen egyetértek.


aggleány
(addikt)
Blog

:C


Dhampir
(nagyúr)

Mégsem értek egyet. :DDD

Azért nem, mert ha nem tudjuk, hogy hol a seb, akkor meggyógyítani sem bírjuk.


aggleány
(addikt)
Blog

:P

Amúgy nem biztos, hogy pontosan kell tudni, hogy hol van a seb. Az is elég, ha lassan elkezd javulni, és az már nem is olyan fontos, hogy mitől javul.


Dhampir
(nagyúr)

Megvárjuk, míg más tesz érte, vagy mi is teszünk valamit azért, hogy mihamarabb megtörténjen?

Léteznek megoldások, csak nem annyira látványosak, de néha puszta aktív jelenléttel, látvánnyal is rá lehet irányítani a figyelmet a bajra (például tüntetéssel).

üzenetek