Azért írtam, mert létezik alattomos kutya is. Nem kezdtem bele annak a feszegetésébe, hogy mitől válik alattomossá. Mondjuk abba néha nem árt belegondolni, hogy ezek a kedvencek, illetve az őseik háziasítottak.

Az ember amúgy táplálékszámba megy a világban. A ragadozókat is fogyasztják, miközben ők maguk fogyasztanak.

Nem féltem a "kutyulitól", el is kergettem, nemcsak magamat védtem, hanem egy hölgyet is.
A pusztai hóban sem csak rólam volt szó, hanem gyermekeket szánkóztattam.

Egyszer egy kora reggelen, munkában menet, városon belül, az éppen kihalt liget szélében minden ok nélkül, a vezérkutyát követve, egy legalább 20 kóbor kutyából összeverődött falka támadott meg, és sokszor a legjobb védekezés a támadás, szemberohantam velük. Úgy beszartak, hogy szanaszéjjel szóródva világgá mentek. Nem szabad félni, de eredendően vadállatokkal, és nem kíméletes élőlényekkel állunk szemben. Lehetünk Kis Hercegek és megszelídíthetjük a rókát, de áldozatává is válhatunk a "szakbarbárságunknak".

Ösztön, ösztön, de nehogy már a harapós kutya vagy az éhes cápa ösztöneinek áldozatává váljunk, hanem "álljunk ki" magunkért.

Ismerem azt a sorozatot, a szüleim tévéjén lévő előfizetésben szerepel az a csatorna is. A Tetovált állatvédők, valamint a Skót állatmentők is nagy kedvenceim, csak sajnos ritkán jutok le vidékre, ahol ezeket a filmeket megnézhetem.

Volt egy idióta amerikai ipse, aki mérgezte az állatokat, a szomszédja területén is, például mosómedvéket stb., és fenyegette a szomszédjait. Nagyon nehezen sikerült azt a rafinált embert elítéltetni, mert sokszor kijátszotta a bíróságot, színlelt nyomorékságára hivatkozván.
Az állatvédőknek be kellett bizonyítaniuk, hogy egyáltalán nem csak egy beteg, nyomorult kis öregember. Úgy ropta a táncot az útszéli vendéglőben, hogy ihaj!

[ Szerkesztve ]