[Re:] [Algieba:] Hogyan veszítünk önmagunkkal szemben? - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


t72killer
(titán)
Blog

A fejlett világ "rájött", és elkezdett csökkenni a világra tolt gyerkőcök száma. Lásd japán,német, magyar fertilitási adatok.

Viszont azzal nem tudok sokat kezdeni, amikor az épp eü-ben dolgozó nejem meséli, h afrikai páciens nőci a hatodik gyerekét várja, miután volt 2 abortusza. Ny-Németo., a 6 +kitudja még mennyi gyerek szépen elindul a segélyből és 20-25 év múlva minimum 3-4 SUV-vel tapossák majd az utat.

Az összes családtámogatást 2 gyerek szintjén maximalizálnám. A 3gyerekes ugyanannyit kapna, 3 gyerek felett pedig egy-egy gyereknyi tétellel csökkenteném, azaz a 6.-ért már konkrétan adót kelljen fizetni.

Azt a gyakorlatot pedig meg kell szüntetni, hogy átvesszük más földrészek kitermelt emberfeleslegét.

A másik ember egyébként jó ideje "nyersanyag", a modern kapitalizmus a rabszolgatartás folytatása - csak itt a rabszolgákat Kínában, Indiában és hasonló helyeken tartják.

[ Szerkesztve ]


Honkydoo
(őstag)
Blog

Segíthet a fájdalom csillapításban, ha találsz valami nagyobb jót a világban. :)

Több lehetőség van, a lentiek csak példák:
- Egy eszme vagy egy szervezet, vagy egy vallás.

Mindegyikből van számtalan variáció és lehetőség...


t72killer
(titán)
Blog

És amikor kijózanodsz egy vallásból, pontosabban hozzá köthető szervezetből, rájössz, mennyi időd, pénzed, energiád és józan eszed nyúlták le...


bkercso
(nagyúr)
Blog

Nem a 20. században fordult az ember az ember ellen. Rajtunk kívül a többi emberfaj eltűnt az elmúlt 100.000 évben; mindenhol akkor, amikor mi odamentünk, ahol a másik faj élt.

Ahogy teret veszít a természet, és esély sem marad annak megismerésére
Ezt megint nem értem. Bár nem élünk napi szinten a természetben, emberiség szintem jóval többet tudunk róla, mint bármikor.
Az alapgond, hogy nem a velünk született természetünk szerint élünk. Ez a mezőgazdasági forradalommal kezdődött, ami egy csomó "betegséget" hozott (szó szerint is az állattartás miatt), ezért kultúrát kellett kialakítani. Ha megkérdezed, mikor éltem volna szívesen, akkor vagy a letelepedés előtt, vagy ma, mert a kettő közt mindig rosszabb volt, mint ma.

Másik ember a nyersanyag
Minden, antropológusok által vizsgált bennszülött törzs arról a szóról kapta a nevét, amit annak a törzsnek a nyelvén jelent az "igazi ember". Vagyis minden kis csoport magát tekintette igazi embernek, a többiekre meg lehetett lőni. Ez a 20. században is így ment az ausztrál őslakosokkal. A civilizáció kezdetétől pedig ebből lett a rabszolgaság. Szóval ilyenek vagyunk, de az erőszak folyamatosan csökken a világban, és nem csak a fizikai erőszak. Ehhez jólét kell, ahhoz pedig technikai fejlődés.
Előbb-uóbb most már fel kell ismerni, hogy el kell tolnunk a folyamatokat a fenntartható irányba.

A mai gondokra is igaz, hogy nem opció a hátrálás: új megoldást lehet csak találni rájuk, mert a régihez nem lehet visszatérni. Első körben a kapitalista gazdaságmodellt kéne lecserélni, ami az esztelen pazarlásból is visszavenne, ha nem a pénzt tekintenénk elsőszámú célnak.

[ Szerkesztve ]


Z_A_P
(addikt)

A fejlett világ "rájött", és elkezdett csökkenni a világra tolt gyerkőcök száma.

Nem "rajott", hanem szimplan olyan termeszetellenes vilag jott letre, ahol a gyerektelen jobban el mint a gyerekes. Ez nyilvanvaloan tarsadalmi osszeomlashoz vezet hosszabb tavon.

Azt a gyakorlatot pedig meg kell szüntetni, hogy átvesszük más földrészek kitermelt emberfeleslegét.

Egyetertek. Csak az elozo pont miatt a kedves politikusok, idologusok, filantropusok, nagytoke kepviseloki, stb nem ertenek egyet ezzel.

Es hat a gyerektelen oregedo "carpe diem" emberkek is, mert kezdenek aggodni hogy nem lesz aki 80 eves korukra a punnyad seggukon kicserelje a pelenkat.

[ Szerkesztve ]


Z_A_P
(addikt)

Ezt meg szeretnem ide tenni, hogy lassuk, hogyan is allunk, es mit hoz a jovo. Rank a konstans sarga csik vonatkozik.


t72killer
(titán)
Blog

A "gyerekes" nem fog jobban élni, ha elfogy a víz és megették az utolsó rágható gyökeret is. És ez civilizációtól független, egy baktériumpopuláció is úgy le tudja pusztítani a fix mennyiségű kajáját, hogy a maximális létszámot elérve pusztulni kezd az egész telep.

A bolygó népessége bőven meghaladta a fenntartható szintet, agyonműtrágyázott, génmanipulált sz.rokon élünk, és a hatodik nagy kihalási eseményért vagyunk felelősek.

#6: a szaporisztánoknak is már régesrég konstansnak kéne lennie.

[ Szerkesztve ]


bkercso
(nagyúr)
Blog

A bolygó népessége bőven meghaladta a fenntartható szintet, agyonműtrágyázott, génmanipulált sz.rokon élünk, és a hatodik nagy kihalási eseményért vagyunk felelősek.
Viszont az egyetlen faj vagyunk talán a galaxisban vagy a belátható univerzumban, amelyik fogalmi szinten gondolkodik és tudatosan alakítja az életkörülményeit. Úgy látszik, ennek ára van.
Kb. 1000-szer annyian élünk, mint tízezer éve. Ha sikerül így kihúznunk még 100 évet, akkor annyi ember élhet azalatt, mint a vadászó-gyűjtögető időkben 100.000 év alatt.

A mai fölművelésről egyébként megmutatták már, hogy fölösleges és kártékony (ld. Mérgezett föld c. dokumentumfilm a Youtube-on), de ez a kapitalizmusra is igaz. Az ember nehezen vált át a rosszról...


t72killer
(titán)
Blog

Milyen intelligencia az, ami csak pusztítás, sőt más élőlények totális kiirtása árán tud csak fennmaradni?

Attól kezdve nevezhetnénk intelligensnek az emberi fajt, ha képes lenne odáig eljutni, hogy nem csak a saját holnaputánig terjedő javát nézné, hanem egyrészt gondolna másokra is, másrészt képes lenne picikét távlatokban gondolkodni. Mert önmagában az, hogy x/gyökkettő nanométeres procikat tudunk gyártani az ájfónba, még nem tesz minket különbbé a termeszeket fűszállal kipiszkáló csimpánznál.


bkercso
(nagyúr)
Blog

A többi élőlény is így működik. Pl. amikor a légkör megtelt oxigénnel, az nagy pusztítást végzett a többi élőlény körében. Csak ez lassan ment végbe.

Egyetértek a többivel is, csak hát van az embernek vele született természete, ami a mostanitól gyökeresen eltérő világhoz adaptálódott. Sajnos sokan még akkor is megfordulnak, ha fiatalon jó irányba mentek. Azt csinálják sunyiban, ami ellen fiatalon harcoltak. :((
A legnagyobb gondnak én spec. azt a szenvedést látom, amit sok embernek, de még több állatnak okozunk, cinikusan. Gondoljunk arra, hogy a 8 milliárd emberre, mire leélik az életüket hány háziállat jut, akiket könyörtelen körülmények közt tartunk. Javul valamit a helyzet, de attól még ez igaz marad.

Egy elképzelt jó világ lehetséges volna, de az átmenet oda csak lassan, lépésről-lépésre valósulhat meg, mert csak úgy lesz stabil egy fejlődési vagy fejlesztési folyamat eredménye. Ld. immunrendszer védekezése, aminek nincs mellékhatása, vs. gyógyszer, aminek meg van. Az immunrendszer több száz millió éve fejlődik, míg a gyógyszeripar csak pár évtizede.
Politikai és gazdasági rendszerekre ugyan ez igaz, ahogyan egyéb komplex rendszerekre is, pl. a fizikában.

[ Szerkesztve ]


t72killer
(titán)
Blog

Igen, a többi "nem intelligens" élőlény ugyanígy működik, szaporodnak addig, míg természetes korlátokba ütköznek, ill csak a saját hasznukat nézik. Ha az ember is ilyen, akkor definíció szerint nem intelligens.

Nem hiszem, hogy ebből lassú lesz az átmenet, masszívan túltolta már az ember ahhoz, hogy gyors, katasztrófaszerű lefolyása legyen az átalakulásnak, amit a humanoidok is meg fognak szívni. Egyébként a sláger klímasztori mellett "dolgozik" az emberiség multirezisztens bacikon és a covid példája alapján szeretünk meríteni a bolygó víruskészletéből is. Nagyon magabiztos az emberiség, mert a nagytestű ellenfeleit legyőzte, még a fehér cápának sincs esélye egy halászhajóval szemben - viszont a természet apró, gyorsan fejlődő képletei simán megmutathatják a 2lábra állt majomnak, hogy hol is van a helye a körforgásban.


bkercso
(nagyúr)
Blog

definíció szerint nem intelligens
Az intelligenciának nincs definíciója. Komplex és adaptív információprocesszálásra szoktuk használni a kifejezést.

Kórokozók
Egyfelől van benne fantázia, másfelől annyi áldozatot ez a vírus nem szedett, mint mondjuk egy "sima" influenzajárvány (ami szintén az állattartás miatt terjedt át az emberre).
Oltóanyag is úton van már, ahogy a gyógyszer is.
A bacik kommunikációs hálózatának feltérképezése új lendületet vett.
A klímamodelljeink meg ezer sebból véreznek, 2-es vagy még nagyobb faktorokat korrigálgatnak kulcsfolyamatokkal kapcsolatban, szóval korai még a kijelentés - de megoldandó baj az van, ráadásul ma már minden baj globális.


t72killer
(titán)
Blog

Jogos, bár a te általad megadott definíció szerint is rezeg a léc. Arra nem volt képes az emberiség, hogy az ókor óta hangoztatott aggodalmakat feldolgozza és ne a farkában hordja az agyát. Az a baj, hogy az emberi csoportok sokszor még idiótábbnak tűnnek, mint az egyén. És ha nagy a népsűrűség, akkor lépten-nyomon csoportokba-hordákba botlik az ember.

Kórokozók: a korona valóban egy apróság. Az influenzánál (évi kb 600e halott különösebb védekezés nélkül) azért izmosabb, de ennél sokkal durvább dolgokkal is találkoztunk már, lásd pl tüdőpestis. A bacik-vírusok világába két fontos motívumban "segít be" az emberiség: ezerrel toljuk a gyógyszergyártást, és a jellemzően meleg-párás éghajlatú, 3.világbeli (india-kína) gyógyszergyári szennyvizek fantasztikus evolúciós környezetet biztosítanak a multirezisztens bacik számára. Másrészt, ha valami bekerül a humán körforgásba, instant milliárdnyi alanyt ér el, tud bennük fejlődni.


bkercso
(nagyúr)
Blog

Pontosan!

Az ókorban nem látták a problémák okát, a túlnépesedéstől is azért féltek, mert nem volt technológiájuk annyi kaját biztonsággal termelni. A globalizáció ezt annyiban "megoldotta", hogy lokális természeti katasztrófák már nem okoznak éhinséget.

A bacikra meg mindig új megoldás kell, ahogy a számítógépes vírusokra is, mert mindkettő gyorsan fejlődik.
A 3. világ is egyre gazdagabb lesz, lehet, hoigy megolódnak ezek a nagy szegénységből adódó gondok. 200 éve kb. az egész világ olyan csóró volt, mint most a 3. világ.

Nem tudom, optimista legyek-e ezekkel a globális kérdésekkel kapcsolatban, vagy pesszimista. Mindenesetre, amennyi szenvedést egy negatív forgatókönyv hozna, annyi egyéni szinten ma is van sok helyen. :((


t72killer
(titán)
Blog

Igazából az élelmezési problémák végigkísérték az emberiség történelmét. Mihelyst a technológia felszabadított némi extra teret, növelte a termelékenységet, az ember instant teleszülte a rendelkezésre álló kapacitásokat. Ahelyett, hogy egy picit visszafogta volna magát, és azt mondja: szuper, tehát FELEAKKORA terület elég a kontinens etetéséhez == a másik felét visszaadjuk az erdőknek-vadaknak. Ahol nem mellesleg a természetszerető embereknek is több tér nyílna regenerálódni. De nem, termelünk még nagyobb területeken, vagy ha kell, napfarm kedvéért vágunk tarra erdőket, csak pörögjön a "gazdasági növekedés".

Hogy optimista v pesszimista forgatókönyvet hoz-e a jövő, nekem sincs dunsztom, az tuti, hogy a jelenlegi helyzet ultragáz. Még ha a klímát nem is számoljuk:
1. abba kéne hagyni de izibe a természetes élőhelyek (nem csak amazónia) beszántását-lepusztítását-kibetonozását
2. szintén instant abba kéne hagyni a szemét gigatonnák természetbe hányását
3. csökkentenünk kéne a pocséklást: tényleg 2évente kell új telefon, 3évente új kocsi, 4évente új feleség?


bkercso
(nagyúr)
Blog

Egyetértek, főleg a 3. pont zavar engem is nagyon! Mondjuk nekem pénzem sincs minden vacakra, de igényem se. Szerintem ezt azok csinálják, akik nem értenek semmihez (=legtöbben...). A kocsi még pont OK, mert megy a használtpiacra (én se vennék újat, minek?), de a telefon használtpiaca csak most kezdi kinőni magát. A ruháé sem elég nagy. A fast fashion pl. óriási szeletet szakít magának a pazarlásból.
A másik a sok húsevés, amire jól rászoktunk. Az ókori Izraelben és Júdeában pl. csak ünnepkor ettek húst, amíg a központi templom fel nem épült (onnantól csak ott ünnepeltek, de a húst nem tudták szétvinni az országban, ezért engedték a vágást).
új feleség
Az is környezetszennyező?! :P

az ember instant teleszülte a rendelkezésre álló kapacitásokat
Nem így látom, mert óriási volt a csecsemőhalandóság, gyakori az éhínség és sok a háború és járvány. Nem lehetett tervezni a népességet, mert nem kontrollálták úgy a kölményeket. (Ma meg nem akarják, mert megéri pazarolni.) Örültek, ha megöregedtek (vagyis elérték a 40-50-60 évet).

[ Szerkesztve ]


bkercso
(nagyúr)
Blog

Most, hogy alakul a fúziós reaktor, már kelendővé válik a holdkő és holdpor! [link]
Ott legalább nincs élővilág, amit tönkretehetük. (Illetve a sötét oldalán a nácik vannak... ;] )

Egyébként szerintem baromi izgalmas ez az új űrhódítósdi.

[ Szerkesztve ]


UnA
(Korrektor)
Blog

Húsevés: és ez így volt a magyar paraszti világban is, főleg a szegényebb vidékeken.


t72killer
(titán)
Blog

Használt telefonnal az idővel kipurcanó akksija lesz az egyik gond a 2-3év után megszűnő biztonsági frissítések (mert ugye ezt is el kellett windózosítani...) a másik.

#18: hátigen, akik fix szűkös X hektáron gazdálkodtak és arról kellett letenni a kaját az asztalra tudták, hogy egy tehén adott területről sokkal kevesebb tápanyagot szállít mint pl egy krumpliföld.


bkercso
(nagyúr)
Blog

Apósom évtizedek óta nem eszik húst és semmi baja nincsen.
Ha marha helyett csirke lenne az alap pl. a hamburgerekben, már lényegesen kevésbé terhelnénk a környezetet.


t72killer
(titán)
Blog

Csak üvegházgázokra találtam infókat, a teljes ökolábnyom ennél több (legelőterület kell pl erdő helyett, stb)


t72killer
(titán)
Blog

Érdekes, hogy a marhahús és a sajt (ami nagyrészt szintén fehérje) között van egy kettes szorzó. A tej ugyebár nem játszik, mert az híg termék, a nettó fehérje+zsírtartalma lenne az érdekes - erre a sajt a tökéletes indikátor.

[ Szerkesztve ]


bkercso
(nagyúr)
Blog

Szóval akkor sajtot ennei "rosszabb", mint csirkét (vagy bármi más ződséget). Ki gondolná?
Érdekes, hogy a sör nincs rajta!

[ Szerkesztve ]


t72killer
(titán)
Blog

Noigen, lévén a tehénke produkálja, ami a CO2-nél kb 60x durvább metánt böfög-pufog nem kis mennyiségben. De a felkapott klímasztorit félretéve is, egy szarvasmarhának elképesztő mennyiségű víz és legelőterület kell, így jön ki, hogy Nigériában és kb az egész száhel-övben a marhatenyésztő nomádok gyilkolásszák a búza/egyéb növénytermesztő letelepedett farmernépséget a területért.

A sör az élesztőt leszámítva növényi/gabona eredetű, úgyhogy jó :)).

[ Szerkesztve ]

üzenetek