Úgy látom ez a hét a nosztalgiáé.

Az emlékek...
Amikor kerestem a képet az előző bloghoz, megjött a kedvem a családi videókat megnézni.
Még mindig nagyokat nevetek magamon, ahogy jumpscare módon megijesztettem apukámat 3 évesen.

Olybá tűnik, igen.
Ki is egészítettem egy személlyel, akit balga mód, valahogy kihagytam...

Na, meg persze még sokakat, de ők annyira nem voltak meghatározóak. Vagy nem tűntek el tragikus hirtelenséggel, csupán elmúltak.
Ovis-, áltsulis társakat mai napig felsorolom név szerint és hogy hol ültek az osztályban.
Középsuli? talán a nevek még megvannak.
Fősuli? Már a nevek se...

A bejegyzes(ek) hatására irtam egy listat, hogy a regi baratok kozul kivel szakadt meg (vagy remelgetoleg csak felbe) a kapcsolatunk, eloturtam az email cimeiket es sorban elkezdtem felvenni a fonalat, hogy hol is akadtunk el, hogy szemelyes legyen a kapcsolatfelvetel.

Haromig jutottam a 15bol eddig, de nem adom fel. Mindharman nagyon oruktek, hogy jelentkeztem es par uzenetvaltason tul is vagyunk mar, a szemelyes talalkozok is szoba kerultek, de egyelore a virushelyzet miatt hanyagoljuk oket.

(Hogy ennyi ido alatt miert csak eddig jutottam, az mar csak az en egyeni lustasagombol es elethelyzetembol fakad. Meglepoen sok energia amugy frappans szemelyes leveleket irni ennyi ido tavlatabol ugy, hogy az ne sablonos legyen.)

Koszonom a ket bloggernek

( "Csöppet" késve, de reagálok azért.. )

Örülök neki, hogy ilyen tettekre inspirált a firkálmány!
Sok sikert a kapcsolatok újraélesztéséhez!

Valóban nem egyszerű felvenni az ejtett fonalat. Pláne, oly sok idő múltán. Viszont, jellemzően nálam úgy fordult elő néhány alkalommal - például Söndivel tavaly -, hogy egy-két kötelező frázist leszámítva, úgy beszélgettünk, mintha tegnap váltunk volna el. És ez jó, szerintem ez mutatja, hogy milyen jól is ismertük egymást és milyen jó barátok voltunk.