üzenetek

hozzászólások


Tikakukac
(titán)

Értem. Tehát nem tudsz alternatívát mutatni, ergo annyiért adják el amennyiért akarják, és azt amit akarnak. Pont.

:B Okés, ezzel mondjuk pont nem volt senkinek baja.

És a cikkből idézek mert látom nem olvastad el: "Játékok terén nagyon sok szépen fut rajta"
Ennyi. Ez érdekli az átlagjózsit. Hogy menjen a bf5. Ő nem fog azért integrált grafikán játszani mert szerinted amit vett az szar

Ha átlagjózsi nem olvas teszteket, márpedig nem olvas, hiszen ez most a tényállás, honnan tudja mit jelent a "nagyon játék nagyon szépen fut kifejezés?" Pont egy Dell középgémer volt 2,5 éve, amin az aktuális Far Cry konkrétan 3/4 évig bele volt állva a földbe. Csak Dell only driverrel ment a switch grafika, különben BSOD-ot kaptál, azzal pedig 8 fps-ed volt. Ha józsinak erre kellett a gép leginkább (mert nyilván 15-18k-ért bolti szoftvereket vesznek ezen emberek leginkább) akkor mi van? Semmi, ugyanott van, mint előtte: sehol. Cserébe kivert egy rakat avulást az ablakon.

Folyamatosan azzal jössz hogy ez egy szemét bezzeg a többi az jó csak drága. Mert szerinted az alienware/Dell, msi, aero, Acer annak sose lesz baja, ja nem.

Véletlenül sem írtam pont sztorikat AW-s esetekről, ami 800k-ért egy budi volt. Szerencsére ilyet még csak le sem írtam. Baszki, eggyel fölötted kellett volna csak, csak eggyel :DDD

Attól még hogy valami jobban melegszik még nem egynelő azzal hogy 2 havonta szervíz, azzal meg pláne nem hogy rohamosan csökken az élettartam.

Tényleg? Bakker, akkor kollégák lennénk? Te is szervizben melózol/melóztál meg értékesítettél? Ha igen, pontosan tudnád.

És attól még hogy valami drágább meg "luxustermék" még nem jelenti hogy minőségibb.

Write only módban tolod megállás nélkül. Olvass már vissza mit írtam le. A drága nem jelent automatikusan jót és minőséget. De egy bizonyos árszint alatt ha megpusztulsz sem fogsz kapni használható konfigot.


Juhaszatti
(addikt)
Blog

Egy kicsit én is túlzásnak érzem.
Több mint 2,5 éve használok egy Asus gl752vw-t. Az Edigitalnal az utolsó ára mielőtt kifutott, 270.000ft volt, én 200 ezer alatt szereztem be alig használtan, 2016 végén. Azóta csak akkor járt szervizben, mikor évente kitakaríttatom, és újrapasztáztatom (ezt most lekopogom). Hibátlanul teszi a dolgát, sosem halt le még játék alatt, nyáron sem.
Persze a történethez hozzátartozik hogy szépen karban van tartva, hűtőpad van alatta, és még nem is a manapság divatos könnyű és vékony gamer laptopok közé tartozik.

[ Szerkesztve ]


Noukoum
(veterán)

Értem. Hát akkor nem tudom minek írsz ide. Írod hogy ez szar, de amúgy mondod hogy van ami jó, de ugye példát nem láttam rá. Na most ezek után a mondanivalód mindenesetre fura.
Erről a gépről volt szó nem valami dellről az nem tudom hogy jött ide. Az hogy szervízbe mivan az sosem érdekelt. Az emberi hülyeség határtalan tud lenni, azon meg nem hiszem hogy meg kell lepődni hogy abból lesz több rossz amiből több fogy. De nem dolgozok szervizben így ehhez inkább nem szólok.

juhaszatti: azért remélem 2havonta szervizben van a gép, na meg paszianszot is csak 720p-ben viszi, ugye?:D

[ Szerkesztve ]


Tikakukac
(titán)

Szokott és évek óta bejáratott példám: T61. Ismerek működőt, ettől még mind chip hibás volt. Tehát az, hogy működik egy valakinél pont nem jelent semmit.
Mondjuk a GL752 is az a gép volt, amit a 751 tulajok azért félve vittek el. Ott ugrott le a G-s tank érzés a GL-es gépekhez közelebbi szintre.

Noukoum:

Értem.

Dehogy érted. Egy szót el nem olvastál abból amit írtam. Pár szóra ráharaptál, mint halacska a horogra aztán megy a cikázás.

Hát akkor nem tudom minek írsz ide.

Akartam kérdezni. Ha mindent ennyire tudsz, akkor minek ide az, aki ezekkel foglalkozik? Webdoki is van, holnap mondd meg az orvosnak, hogy ő sem kell, te jobban tudod azt is.

Írod hogy ez szar, de amúgy mondod hogy van ami jó, de ugye példát nem láttam rá. Na most ezek után a mondanivalód mindenesetre fura.

Mi a fura? Hogy nem tudok neked prezentálni ennyiért valóban jó gémer csodát? Ezt kérted. Mondtam ilyen nincs, nem is lesz. Akkor nem tudom mi a fura. Az lenne a fura, ha lenne.

Erről a gépről volt szó nem valami dellről az nem tudom hogy jött ide.

Úgy, hogy elolvasod amit az ember ír. Előtte-utána lévő mondatokat, bekezdéseket. Ilyesmi.

Az hogy szervízbe mivan az sosem érdekelt.

A "szervízbe" nincs semmi.

Az emberi hülyeség határtalan tud lenni, azon meg nem hiszem hogy meg kell lepődni hogy abból lesz több rossz amiből több fogy.

Az tud lenni. Ezért is van ennyi szutyok a placcon és ennyi hitelezett csodagép.
Valóban nem kell meglepődni rajta, hogy amiből 100 fogy egy hónapban, abból több is lesz a garis, mint amiből 10 ment el. Na, és vajon szerinted mikor az átlagok elkészülnek le vannak ezek osztva az eladott példányszámokkal? :DDD

De nem dolgozok szervizben így ehhez inkább nem szólok.

Pedig ehhez képest azért elég jól tolod.

Nem az a baj, hogy eregeted a lila ködöt, hanem, hogy bevallottan nem nagyon vagy a témában jártas, de azért mindenki hülye.

[ Szerkesztve ]


Hopkins95
(addikt)

Ez most kicsit OFF, de amúgy a Xiaomi Mi Gaming laptopjához mit szólsz? Az is 900-1100 Eurós ligában játszik. A gaming notebook topikban az egyik kolléga akinek megvan elég jókat írt róla. :U


Noukoum
(veterán)

Már ne haragudj de a stílusod elárul mindent rólad. Elég időt felcséreltem rád, peace.


Tikakukac
(titán)

A stílus mindig olyan, amilyet a tárgyaló partner kiérdemel. Ha nem olvasod amit írnak neked, akkor sajnos ez jár. Majd legközelebb ;)

Hopkins95: Kell itthonra rendes forgalmazás, aztán hajrá. Addig olyan, mint a Chromebook és társaik.


Doki42
(őstag)

A cikk szupi, köszi..
Még a népnek ilyet✌️


Chaser
(titán)

a matek a lényeg ( :
számolgassunk már
nálad van egy egész darab működő példány
ez mit is jelent?
semmit
gondoljunk tovább, legyen 1000db
fogalmad nincs róla mennyi hibásodott meg annyiból
ha egy gyártónak egyes modelljeiből minden példány kakukkolna hamar, az elég bajos lenne
ha garidőn belül megdöglik 5-10%, az sima liba - igen, 100 emberből 5-10-nél defekt -
10-20% még talán
20-30% már fájós
afölött meg sokakat golyón rúgnak a mérnöki gárdából

a leghitványabb gép is elmehet 10+ évet, mert jó volt a csillagok állása, fél milliónál drágább gép is kakukkolhat bármikor, mert csak

legutóbbi példám one x, mondjuk úgy, nem gagyi alkatrészekből dobták össze, olyan hűtése van, h a legcombosagg gamer notebook elsírná magát, 2 hónapig volt nálam, 20-30 óra használattal, klimatizált lakásban, utolsó 3 hétben be sem kapcsoltuk, adnám el, vevő miatt kirpóbálom biztos jó legyen, sksh
na most ettől nem lesz minden one x sz@r, én speciel belenyúltam, de attól h nálad egy bontószökevény x éve hibátlanul működik, még nem lesz jó

tikának van egy habitusa ( : de sajnos annyira elfelejtenek az emberek gondolkozni, h néha szinte fájó
menj el melózni egy szervizbe fél évre, aztán beszélgessünk ezekről újra ((( :


Peter13
(senior tag)

Köszi a tesztet, érdekes volt felhasználói élményeket olvasni "más szemszögből". A processzor alulfeszelésének teljes bojkottálása kb agyhalál :W Ezen kívül "tetszett" még a gyári kiépítésbe pattintott egy darab 8GB-os modul (aaaargh), a mechanikus háttértároló meg a pasztázás lehetőségének kizárása (ez számomra már kb a sz*rrágás kategória)
A 1660ti-t irigylem tőled (az enyémben a 1050ti dobog), de a többit nem annyira...köszi hogy megosztottad! :R


joey04
(titán)
Blog

A cikk után is jó vételnek tartom a gépet. A korlátozások csak azokat zavarja, akik szeretnek buherálni, én nem tenném akkor sem, ha lenne rá lehetőség. Az meg hogy vannak hibái, hiányosságai, az árából következik. Hasonló tudást meg lehet venni jóval magasabb áron, ott kevesebb a gond. Persze másik oldalról is igaz, hogy aki hasonlóan erős gépet vesz drágábban, az sem hülye, mert meg is kapja a pluszt, a kevesebb problémát. Olyan ez, mint amikor a kínai telefonok tulajdonosai mondják, hogy megkapján féláron is a snapdargon 855-öt, meg a 6-8 gb memóriát nagy tárhellyel és hülye aki kifizeti a samu felárat pl. Holott kijelző, kamera minőségben, esetleg ház mimőségben nem érnek fel hozzá, és/vagy gyengébb a support, és/vagy nins nfc, ip védettsége, stb, stb. Szóval mérlegelni kell.


Chaser
(titán)

jaja, a pwm-es samoled kijelző igazi prémium :K jah nem ;]
ami drágább, az nem feltétlen jobb...hogy is van? drága de legalább sz@r ( : van rá elég sok példa sajnos


joey04
(titán)
Blog

jah de.

ami drágább, az nem feltétlen jobb...

A rossz példád ellenére ebben egyetértünk. Van ilyen. De nem is írtam, hogy nincs. Ha samu hater vagy, akkor képzelj oda más gyártót, akinél pl. a xiaomi jóval olcsóbban ad hasonló vasat. ha meg xiaomi fan is vagy egyben, akkor sorry, vonatkoztass el a márkanevektől és értelmezd úgy a hozzászólást. Csak példákkal egyszerűbb volt.


Cifu
(nagyúr)
Blog

Rossz a hasonlat. Kínai telefonok közül is van olyan, amit akkor sem szabad megvenni, ha a legolcsóbb, mert gagyi az anyaghasználat és gáz a szoftver, frissítés meg sose jön. Még van olyan, ami kicsit drágábban folyamatosan frissülő szoftvert és igényes összeszerelést és anyaghasználatot nyújt.

Ez a teszt alapján inkább az első. Az adott hardware a legolcsóbban nyújtja, de gyenge a hűtés minősége és kínos szoftveres problémáktól szenved...

Biztosan van olyan, aki hajlandó pénzt adni érte, de hogy jó vétel? Kétlem...


Chaser
(titán)

se fan se hater, lottóra ne költs ( :
ami pwm-es, az nem prémium, hanem mocsok, mindegy minek akarják eladni
xiaominál sem jobb a pwm-es oled
egyébként xiaomim van, azért megnézném hasonló árkategóriás samsung miben jobb, de akár 2x ennyibe kerülőt is:) mivel nincs vele semmi gond, nehéz überelni


Juhaszatti
(addikt)
Blog

A PWM akkor igazán problémás, ha alacsony frekvencián villog. Egy átlagos Samsung amoled, 240,5 Hz-en teszi. Minél alacsonyabb ez az érték, annál károsabb a szemre.
A PWM mentes kijelzők is villognak, csak vannak amik több ezer Hz-en, így egyáltalán nem észrevehető vagy zavaró.
De ott van például a Redmi 7, ami 100 Hz-en, vagy a Nokia 8.1 ami mindössze 76Hz-en villog.


Chaser
(titán)

a pwm akkor igazá problémás, mikor érzékeli a szemem :K értelemszerűen úgy értettem, olyan tartományban ami zavaró
elég sokan panaszkodnak a csodás samu oledre, meg az ájfonra' is - talán abban is az van -
anno egy oledes xiaomit is néztem, az is villogott mint q bolond, mondjuk az 70e-ért cserébe tette ( :


joey04
(titán)
Blog

se fan se hater,
pedig a többi fröcsögés megerősítette ezt. na mindegy. lottóra viszont nem költök. :)


joey04
(titán)
Blog

szerintem nagyon jó vétel.


Tikakukac
(titán)

Ezért szép ez az iparág. Bármekkora szemetet kitolhatsz a placcra, el fog fogyni. Szerintem a legtovább tárolt gép pont egy E6220-as Latitude volt karrierem során.

Ilyen ez az élet :D

üzenetek