[Re:] [bacsis:] Ég veled első munkahely?! - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


A@ron
(tag)
Blog

Dolgoztam én is itt (hp laptopon 3-as épületben teszt részlegen wake up-on és run-in-on fönt, illetve kittingen is lent). Jó műszakot kellett kifogni, és akkor jófejek voltak a főnökök, és tényleg 600 körül volt a darabszám!


Metalfan
(senior tag)

Ne mondd...te is Szennyminában nyomtad az ipart? :DDD Én a másik gyárban voltam, ahol telekommunikációs szarokat gyártottunk, 2 gyártósoron voltam, hál'Istennek nem szerelésen, hanem a sávszél szűrők beállításánál. Fura, de én élveztem a melót még 3 műszakkal együtt is. Aztán próbaidő végén kirúgtak... ez volt tavaly április végén. Szeptemberben meg az egész gyár bezárt, költöztek át Tatabányára. Nem tudom, lehet hogy a Sanmina tényleg egy bazi nagy multicég aki nagggyon dinamikusan fejlődik, de hogy én ebből a bazi nagy fejlődésből az égvilágon semmit nem láttam, csak romló statisztikát a negyedéves jelentésnél, az biztos :U

szerk: két gyártósor...persze nem egyszerre.

[ Szerkesztve ]


Napfénysüti
(nagyúr)
Blog

Barátnőm is dolgozott a Sanminában mint diákmelós. Én meg jelenleg dolgozom a Vidi területén belül egy másik cégnél. :) Remélem nem szűnik meg a Foxconn de legalábbis neked legyen munkád valahol.


Barett 50cal
(senior tag)

hali,
nagy figyelemmel szoktam kisérni az irásaidat,de énis pártolom azöteletet,én Telekis vagyok,itt még mostanáig nemkapcsoltuk be agépeket....Besz@rás milyen rossz.És összevissze veszünk mindent,én ugy vagyok vele,hogy elkéne kezdeni az alaptól,és 3Dbe kéne tanitani.Ezt ugyértem,hogy pl vesszük a ramokat meg beviteli eszközök megmittomén,és inkább adná körbe vagy mindenki szedné ki,de az hogy órákon keresztül irunk 2-3oldalt...pff sztem szánalmas...dehátez csak az énvéleményem.
Üdv
Veled vagyunk:)


Sidaries
(őstag)
Blog

Üdv a komáromi Foxconnból. :)


kpal
(veterán)

Sajnos padlón van az egész ország.


chatran
(őstag)
Blog

Én még 2007 áprilisában jelentkeztem a céghez, ami akkor még Sanmina volt. Gyorsan kellett valami munka, ezért vállaltam el az operátor állást. A felvételi teszt a vicc kategóriájába esett, így nem számítottam semmi jóra. De aztán rájöttem 1-2 nap után, hogy ez sokkal rosszabb mint amit elképzeltem.
Engem a laptopszereldébe raktak, valami hót böszme 50-es kiélt ribanc oktatott, aki a wireless-t, "vájeralessz"-nek mondta a Linuxot meg "linut"-nak :D . Jókat röhögtem a magyarázatain, szerintem a nyolc osztály is csak nyögvenyelősen lett meg neki.
A munka eléggé embertelen volt. A laptop összeszerelés nem egy leányálom, jó kézügyesség kell hozzá illetve nem árt a jó szem sem. Az a jó szem úgysem fog sokáig tartani, a neonfény meg az éjszakázás úgyis tönkreteszi. Álló munka volt leszámítva a kábé 3 szünetet - két ötperces illetve egy hosszabb 15 perces - amikor le lehetett ülni. A norma a betanulás után 35 noti összeszerelése volt, ha ezt nem sikerült valakinek teljesítenie azt elküldték vagy sokkal alantasabb munkára osztották be. Jó példa erre az a srác akit egy hónap után odaraktak winchestert csavarozni. A munkája annyiból állt, hogy a laptop vinyóra rögzítette a fémlemezt 4 csavarral. Beszéltem vele 2-3 mondatot, állítása szerint rendszergazdai képesítése volt. Képzelhetitek mennyire ki lehetett égve.
De ami engem igazán sokkolt, az az ott dolgozó emberek közege volt. Szinte alig találtam olyat akivel el lehetett beszélgetni, a többségük magába forduló "nekem már úgyis mindegy" természetű volt. Pár nap alatt az életkedvem nagymértékben csökkent. Azt hiszem, ha én ott letöltöttem volna 1 évet úgyanúgy néztem volna ki mint ők. Ma egy kiégett, munkába belefásult hulla lennék, akinek csak a reggeli feles meg a korsó sör okoz egy kis örömet.
A feletteseim bunkók voltak, próbálom törni a fejem, hogy valami pozitívumot találjak az ottlétemben, de nem sikerül. Illetve mégis: volt egy egész jó nagymellű csaj, sajnos csak néhány mondatot váltottunk mert még előttem felmondott. :( Kicsit irigyeltem a bizti őröket, mikor becsippanás után átvizsgálták :P
Azért örülök, hogy egy olyan ember beszámolóját olvashattam akinek ott bejöttek a számításai. Fel a fejjel, egyet se búsulj ennél csak jobb jöhet. :)

A végére egy versike vagy dalszöveg, már nem tudom honnan van, de nagyon illik a témához:

Fél ötkor kelsz,
pihenni sem mersz,
főnököd vár
indul a gyár!

Egész nap dolgozol,
a gép zakatol,
minden nap ez megy
neked már mindegy,

Fogd már fel a tényeket,
rombold szét a gépeket,
kapcsold ki a fényeket,
Kényszemunka ég veled!


Tüzi
(veterán)
Blog

Eddigi tapasztalat szerint jam. 5 év után vagy lelép a cég, mint tette az IBM a vinyó-fej gyártó részleggel Veszprém mellett, vagy nevet vált. Mint a Coca Cola (hungary) (beverages) kft. Új név, újból 5 év adókedvezmény.
Reméljük Bacsisnak ez utóbbiban lesz része...

Nem irigylem a helyzetet (helyzeted) :(


honda23
(aktív tag)

Inkább nem részletezem, de sajnálom én a Foxconn-t. Éhbérért dolgoztatják az embert.
A főnökség is egy rakás sz*r. Az alkatrészek, amikkel dolgoznak, ingyen sem kellene.
Barátnőm dolgozik ott diplomával. Ez Magyarország... Szeressétek... :(


Depression
(veterán)
Blog

Te vagy az egyetlen ember, akit nem féltek. Magyarország informatikai társadalma büszke rád, szerintem jobban jársz, ha megszűnik a céged.
Vagy olyan pozícióban, hogy majd válgathatsz az ajánlatok közül (persze nem biztos, hogy helyben), de kívánom neked, hogy egy olyan helyre kerülj, ami beiskoláztat (egyetem).
Ne félj a változástól, a biztos hely unalmasságot szül. Mint ahogyan írtad is, pályáztál mindenfajta magasabb pozícióra, most is ezt kell csinálnod, csak nem cégen belül.
Sok sikert kívánunk, és szúrkolunk innen mindannyian, és várjuk a fejleményeket.


tocsa
(senior tag)
Blog

Van ezzel kapcsolatban friss hir? Megszunik a ceg? Van/lesz allasod?


bacsis
(Közösségépítő)
Blog

Depression! tocsa! Most vettem észre hogy írtatok, s van egy erős gyanúm, hogy többé erre már nem jártok, de azért engedjétek meg, hogy válaszoljak így fél év után :DDD
A cég továbbra is vegetál... azaz Mostmár 2 műszak van! Csak mert januártól májusig egy szak volt...
Nagyon sok embert kirúgtak, és ha kellett sem vettek fel újakat inkább aki élt és mozgott, de főleg a hibaelemző technikusokat azaz engem sé a pár munkatársam mozgósítottak, és irány a sor, ebben az elmúlt fél évben többet dolgoztam a soron mint a korábbi 3,5 évben... MEg csinálok én mindent, de a sori munkát az ellenségemnek se kívánom :U
a fizu "emelés" idén is elmaradt...
De legalább van munkahelyem, Ezeket leszámítva nincs semmi változás.. sokszor elgondolkodtam hogy lépni kéne de nem merek :(
Kis ember vagyok én, hogy találjak jobbat... evvan :R


Sanyi2007
(aktív tag)

Hello bacsis koma! :)

Mi a helyzet azóta meló fronton, ha nem tolakodó a kérdés?


bacsis
(Közösségépítő)
Blog

heló!
Hááát.. azóta előléptettek.. 2X is :D Más részlegen vagyok, mást csinálok, de a munkahelyem nem változott :D


Atos23
(senior tag)
Blog

Helló Srácok! Csak én bénázom, de nincs olyan fórumunk, hogy "Milyen munkahely a..."

Érdekes volna utánanézési/kérdezési lehetőség olyan munkahelyeknek, mint a T-Mobile, Evosoft, Bosch és hasonló nagyobb IT cégek. Konkrétan én most azt kutatom, hogy milyen cég a T, programozónak mennék oda, és semmi infó nincs róluk :( :)

Egyébként kis munkahelyváltási tapasztalatom: 28 évesen jöttem el első kisvárosi családias munkahelyemről, mert kevés volt az IT munkáért a nettó 95K. Elmentem egy gázszolgáltató multihoz szintén helyben 160K-ért, de az egyébként HR és szervezettségi szempontból nagyon jó cégtől a munkatársak miatt szó szerint menekültem vissza az első cégemhez. Nem szeretnék újra ebbe a hibába esni, ezért nagyon szeretném leinfózni az új lehetőségeket. Nekem nagyon fontos a munkahely baráti, családias légköre, ha beültetnek a székbe 8 órára, és rossz szemmel néznek rám, ha felállok onnan, hogy más témában is segédkezhessek a változatosság kedvéért, akkor rögtön megfojtva érzem magam.


bacsis
(Közösségépítő)
Blog

Ilyen munkahely nincs ;] :DDD
Viccet félretéve!
Az adott város topicjába szoktak kérdezősködni egy-egy nagyobb cég után, több kevesebb sikerrel, javaslom te is megpróbálkozhatsz... Így hírtelen jobb híján.. természetesen sok sikert :R


Mr.Csizmás
(félisten)
Blog

neked van egy jo hired a szakmaban, szoval lesz folytatasod. ha sajat cegem lenne, tuti felvennelek :R

üzenetek