[Re:] [Balrog:] A Disney-nek sikerült alulmúlnia az Ébredő erőt. Ez nem kis teljesítmény. - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


kemotox
(addikt)
Blog

Nekem meg nem tetszett az 1-3 annyira, kezdjek el én is vergődni amiért másnak más a véleménye?


cinemazealot
(addikt)
Blog

A klasszikus trilógiából megtudtuk, hogy ami ott történik, miből fakadt. Sok-sok évig ezeket a történeteket csak azok a könyvek és egyéb kiegészítők mesélték el, amik nem feltétlenül jutottak el sok rajongóhoz. Az 1-3 résznek éppen ezért óriási felelőssége volt abban, hogy ezt valamelyest hűen összeköthesse, mellékesként (figyelembe véve az üzleti érdekeket) megcímezve vele a fiatalabb korosztályt is. Ezt a célt szolgálta Jar Jar, de őt azért lehetett ignorálni (nekem sikerült). Azt, hogy a körítés inkább szárazra, kórtermire és politikával átszőttre sikerült, az meg szerintem magától értetődő, hiszen majdnem minden háborút (amiről a 4-6 rész szól) politikai szócsaták előznek meg, nem egy korábbi western párbaj sorozat. Az 1-3-ban egyedül a Midikloriánok voltak azok, amik tönkretették az Erőről ezidáig (a 4-6-ban korábban) megtudott dolgokat, de a hősök hűek voltak önmagukhoz és a rendjükhöz.

A 8-cal nekem most az a fő bajom, hogy ez a rész most pont úgy tönkrevág egy csomó mindent, mint az 1 a Midikloriánokkal: Luke lazán áthajítja a vállán első/apja fénykardját, aztán olyan grimaszokat vág Ray butaságaira, mint egy stand up-os. Poe telefon betyárkodik Hux-szal, amivel azt teljesen hülyére veszi, ennek ellenére Hux a film végén flegmán beszól az akkorra már Snoke-nál is hatalmasabb(nak számító) Kylo-nak. Kylo hologram általi beugratásáról már nem is beszélek. A készítők egyszerűen röhejessé és gúny tárgyává tettek ebben a részben mindent és mindenkit, amit/akit ezidáig a SW univerzumban tisztelet övezett.

Mert hiába eddig a sok könyv és sok mellékszál, nagyjából mindenki tartotta magát ahhoz, hogy az Erőt és a Jedi rendet tisztelet övezi. Disney-ék viszont nyíltan vállalják, hogy ezzel a résszel most szakítanak a múlttal és lesz szíves elfogadni mindenki ezt a rész olyannak, amilyen. És hogy miért? Mert a piac és az üzleti érdek ezt diktálja. Pont. 40 év mehet a levesbe, mi régimódi rajongók meg b@$zódjunk meg ha nem tetszik, majd más kifizeti helyettünk a mozijegyek árát.

(#61) kemotox
Én személy szerint tiszteletben tartom más véleményét. Ha valakinek tetszik a 8, semmi gond, nem vagyunk egyformák. De ellentétben a korábbi epizódokkal, mostantól nagyon valószínű, hogy nem fogom népszerűsíteni a SW-t, mert ezzel az új iránnyal már nem tudok azonosulni.

[ Szerkesztve ]


sith7
(nagyúr)
Blog

annyira nem , mint ez a 2 rész

kemotox
ja, értem, ha én elmondom a véleményemet, ami nem egyezik a neten lévő fizetett kritikákkal, akkor én vergődök ... aha, szuper

Ha Neked tetszett ez a film, mint Star Wars film, akkor ennyi erővel akármit is nézhettél volna


kemotox
(addikt)
Blog

Direkt többször leírtam, hogy szerintem sem nagy eresztés a film, nehogy meg legyen gyanúsítva, hogy fanboy vagyok, de hát hiábavaló volt :C :C Látod ezért vergődés. Már rég nem csak a véleményedet írod le.


Balrog
(tag)
Blog

Szőrszálhasogatás, de nyilván mikor a jedi mestereket említettem, úgy értettem, hogy az erőt használva. Bárki képes életben maradni ha van űrruhája. Pl. a klónok, vagy a mandalorok is. Anakin és Ahsoka is tettek űrsétát szkafanderben, de nem az erőt használva az életben maradáshoz. :)

[ Szerkesztve ]


nicsefrigyes
(kezdő)

Ez oké, eltelt soksok idő, az a generáció, aki elámult az eredeti trilógián, mára megöregedett, és gyerekként-fiatalként más a befogadóképesség is. De mégis, muszáj volt például a Jedikből ewokokat csinálni? A régi trilógiában is az ewokos epizód volt talán a leggyengébb, az infantilissága miatt, és a Disney gyakorlatilag, többek közt ezt fejlesztette "művészi tökélyre". Miközben a koherencia legkisebb jelét sem látni a sztorikon.

A régi trilógia narratívája, karakterei egy modern mitológiára emlékeztetnek. A többi rész a legnagyobb toleranciámmal is legfeljebb többé-kevésbé tisztességesen összerakott iparosmunkának tudnám titulálni.

[ Szerkesztve ]


Fred23
(nagyúr)

Egyébként el vagyok veszve perpill, nem tudom, mi számít most a SW világában az elfogadott kánonnak, nekem anno pl. Timothy Zahn regényei sokat hoztak be ennek a világnak az értelmezésébe. Aztán kimaradt vagy 10 év SW.

Ha a "Kylo hologram általi beugratása" alatt arra gondolsz, hogy Luke hologram volt, szerintem az tévedés. A kockákat átadta Leilának, aki érezte is őt, mielőtt megjelent; szerintem nem hologram volt, csak működött valami jedi-powa.


erer1000
(őstag)
Blog

az egész részben 1 pillanat volt kb ami nem kiakasztott, hanem tetszett.

amikor a lázadók bele repülnek a főhajóba.

de így ennyi

7. résznél annyira untam magam, hogy mellettem ülő csaj mobilját néztem, ahogy instát pörgeti.

de most adtam egy újabb esélyt a dizninek :( hiba volt


cinemazealot
(addikt)
Blog

Nyilván nem a hagyományos értelemben vett hologramra gondolok, de miután Luke ~8 lépegető 1 percen át tartó sorozatlövését is "túlélte" egyetlen karcolás nélkül, az talán feltűnhetett volna Kylo-nak. Valószínűleg valami új dologról lehet szó itt is (ezt mondjuk el tudtam volna viselni "újításként", meg még azt is, hogy ez annyira lemerítette Luke-ot, hogy végül emiatt hal meg), de a kockák Luke-kal együtt végül ugyancsak eltűntek.

Egyébként a filmeken kívül (sajnos) csak egyetlen könyvet olvastam, egyéb hivatalos tudásbázisként pedig a Behind The Magic c. multimédiás CD-t lapozgattam annak idején serényen. Szóval számomra még az is sokszor kínai, ha valaki "kánont" említ, mert nem tudom hova tenni. :B

[ Szerkesztve ]


sith7
(nagyúr)
Blog

Már rég nem csak a véleményedet írod le.

hanem mit :F


Bobó_20
(aktív tag)

"De ellentétben a korábbi epizódokkal, mostantól nagyon valószínű, hogy nem fogom népszerűsíteni a SW-t, mert ezzel az új iránnyal már nem tudok azonosulni."

Nos igen, mintha én mondtam volna. Ismerősi körben nem ajánlottam senkinek, hogy miért?

Mert nem én vagyok a célközönsége, nem az én korosztályom (1989). Itt a gond. Ennek a trilógiának - véleményem szerint ha már hozzányúltak a régi karakterekhez - a régi karakterek megfelelő kivezetéséről kellene szóljon, karakterfejlődéssel, kiszolgálva a régi rajongókat és újakat teremteni, de nem így. Ehhez láthatóan nem volt semmi koncepció a Force Awakens esetében sem. Könnyű a Disney-nek azzal takarózni, hogy "de hát kukáztuk az Expanded Universe-t" és nem is bánnám, ha valami epic sztorit rittyentettek volna helyette. Nos a 7. rész biztonsági játék volt, ez a rettenet pedig ötlet híján egy elkapkodott lezárása a régi karaktereknek a lehető legrosszabb módon.

Én úgy gondolom, hogy elég nagy kultusza lett az SW univerzumnak 40 év alatt, annyira, hogy ha csak a régi rajongóknak építenek egy trilógiát, új karakterekkel kiegészítve, az előzmény trilógia hangulatával, már visszahozta volna az árát a befektetésük. Sőt, akkor engem megvettek volna a következő SW filmekre is, premier vetítésen, akár többszöri megnézéssel.

Így pedig:
"mi régimódi rajongók meg b@$zódjunk meg ha nem tetszik, majd más kifizeti helyettünk a mozijegyek árát."

Pontosan. Fizesse is, mert én mindaddig nem ülök be egy ilyen filmre, amíg messziről süt róla a fejőstehén szituáció. :N


cinemazealot
(addikt)
Blog

"...messziről süt róla a fejőstehén szituáció."

Áh... rosszul mondod! Az nem fejőstehén, hanem egy négycsöcsű, tengerparton ülő, orrából fikát fújó akármi... :U

Oké. Bocs mindenkitől. Részemről kidühöngtem magam. :)

[ Szerkesztve ]


voyager4.4
(senior tag)
Blog

" ez a rettenet pedig ötlet híján egy elkapkodott lezárása a régi karaktereknek a lehető legrosszabb módon."

Tényleg ötlet híján volt, végül is csak olyan témákat vett elő a film, mint a háború morális kérdései, az ember gyarlósága (még ha jedi mester is) vagy a bosszú megnyugvást nem hozó volta. De látom sokan elhitték, hogy Rian Johnson írt egy 1bites filmet. :C

Elkapkodott lezárása a régi karaktereknek. Igen ? Melyeknek is? Luke-ot kiírták, szerintem elég badass módon. (az ébredő erős Han Solo tényleg gyász volt, de ez nem) Leia megvan, Chewbacca megvan, droidok is.


Dilikutya
(félisten)

Pont Luke kiírása gyászos, hologramként fárad bele a küzdelembe? Han Solo halálában azért volt elég váratlan fordulat és dráma. Nem csak a Star Wars-ban, de máshol is ritka húzás.


voyager4.4
(senior tag)
Blog

Nem hologram volt, inkább valamiféle (lélek) kivetülés.


Bobó_20
(aktív tag)

Feltűntek ezek a morális kérdések, de a karakteridegen cselekvések (Luke és Leia) és a rosszul időzített poénok inkább nevetségessé tették ezeket. Moralizálunk vagy poénkodunk?

De akkor megközelítem máshonnan, mert látom sokan elhitték, hogy ez egy SW film. ;)

Elővette a 7. részre a régi karaktereket, a Millenium Falcont, helyszíneket másolta. Egyszeri nézőnek ez nem sokat jelent, rajongóként már nekem is sok volt a kikacsintgatás, de egyefene egynek elment a sok hülyeségével együtt.

A régi szereplők kiírásával sincs bajom, mert nem vártam el, hogy 60+-os színészek végigtoljanak egy trilógiát keményen harcolva, de azt gondoltam, hogy a 7. részben felvezetett dolgokra és kérdésekre választ kapunk. Úgy nehéz lesz megmagyarázni bármit is ezek közül, hogy Luke komplett idióta módon megtagadta önmagát - az utolsó erejéig próbálta áttéríteni Anakint, ellenállt a sötét oldalnak, erre egy kudarc után leteszi a kardot - majd meghal egy amúgy majdnem istenkirály jelenet után (poénok hahó...). Leia spontán erőhasználó. Kész, pont, semmi magyarázat. Ez pláne azok után minimum bicskanyitogató, hogy az Expanded Universe-ben ugye Luke kiképzi jedinek. Plusz a vérgagyi kivitelezés ugye.

Ja és nyilván ez nem közvetlenül a film hibája, de ugye Carrie Fisher elhunyt és lehetett volna úgy vágni az egészet, hogy az űrben meghal. Amilyen üres és semmilyen Kylo Ren karaktere (hozzátenném már a második film óta), simán elbírta volna.

Végig az az érzésem volt, hogy lehetett volna ez nagyon jó is, aztán valakinek aki ezeket a jó ötleteket kitalálta szépen a nyakára léptek mondván ez nagyon nem PC, nagyon nem 12-es karika, nagyon nem vicces, hát hogy lesz ebből bevétel? Vagy hogy láncolunk magunkhoz ismét gyerek nézőket?

Hát infantilis poénokkal. Kétbites, üres karakterekkel, akiknek nem érdekes a motivációja, csak feltétlenül nagyon jók és viccesek ugye. Finn miért van a filmben? Mi a hozzáadott értéke ebben a részben az ő karakterének? Az tökös lett volna, ha meghal, vagy az öngyilkos merényletkísérlete után súlyosan megsérül, de így? Poe Dameron? Ki ez? Egyetlen hasonlóság közte és Solo között (akit egyértelműen pótolnia kéne) az, hogy nincs hasonlóság. Miért kéne szeretni? Mert képes viccelni, egy olyan filmben, ami egy maréknyi ember ellenálló mozgalmát mészárolja le? Olyan áldozatok mellett, mint amit a Rogue One-ban is láttunk? Vagy mert volt egy nagyon menő fekete X-wingje?

Érted már mi a bajom? Vérgagyi kivitelezés, karakteridegen cselekvések sorozata, logikát nélkülöző cselekmény. Mindez úgy eladva, hogy a valaha volt legjobb SW film az Episode V óta. Ugyan már, ha az ilyen, akkor most nem tépném csalódottságomban a pofámat, mert nem lett volna belőle ekkora kultusz. :(
Csalódás ez az irány és dühítő, hogy ekkora büdzséből sikerült így szembeköpni többek gyerekkorát. Ne haragudj, de nem tudok tapsikolni bármilyen filmnek, akármennyire is szeretem a többi részt. Ha neked tetszett, akkor te vagy a célközönség, élvezd nyugodtan. De ez még attól egy rossz film, zseniális marketinggel és fizetett kritikákkal. ;)


sith7
(nagyúr)
Blog

mindennel 100 % - ig egyetértek, és itt a lényeg:

zseniális marketinggel és fizetett kritikákkal. ;)


Dilikutya
(félisten)

Carrie Fischer a forgatás után halt meg. Így nehezebb megvágni úgy, hogy most írják ki. A film több helyen is lehetőséget adott volna (a híd kilövése, vagy ha ő marad utolsónak), azonban ha csak csendben nem ébred fel, az csúnya lett volna. Luke halála is elég béna egy valóban jó jelenet után. Libabőröztem, ahogy felállt a lépegetőkkel szemben, nem sok ilyen pillanata volt a filmnek. Bár szerintem, ha már belengette Kylo-nak, még látjuk.


Syl
(nagyúr)
Blog

Úgy érzem, okos döntés volt megspórolni azt a kb 3000 forintot a mozin (kukoricával meg löttyivel együtt természetesen). Majd inkább februárban költöm el a Black Panther-re :B


Dilikutya
(félisten)

Én 1000 Ft-ért néztem. + 600 a barna sör. Azt meg szó nélkül a beleit a nyaka köré tekerve lógatnám fel, aki rágcsálja körülöttem azt a sok szart. Valami savanyú csilis cuccot toltak mellettem pont, egész film alatt azt az ecetes vackot szagolhattam.

üzenetek