[Re:] [bitpork:] Notre Dame - a világ egy csodával szegényebb lett - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


Kalandor
(HÁZIGAZDA)
Blog

Meglátásom szerint borzalmasabb volt tehetetlenül nézni, mint amilyen károk vannak (a belső képekre gondolok, ahol a falak sem kormosak, még a faanyagok is tűrhetően néznek ki).

Voltunk egy német katedrálisban, ami többször is leégett, és az égett faanyag is beépítve maradt,csak megerősítették, a falak kormosak voltak, de áll pár száz éve így.

Most ajánlott fel egy ember 100 millió eurót, pénzben nem lesz hiány, tervek-technika megvan, szépen visszaépítenek mindent és csak egy emléktábla fog rá emlékeztetni.

[ Szerkesztve ]


NGA
(addikt)

Az a Kossuth Lajos bicskája.


Fotonhámozó
(senior tag)

Mindmeghalunk, gyehennára kerülünk, mert vártuk, hogy megnyílik az ég, megjelenik egy nagy kéz vizes vödörrel és eloltja a tüzet. De ilyen nem történt, szóval vagy kakiltak az egészre odafenn vagy nem is léteznek a felhők felettiek. Quasimodo sem jelent meg harangozással riadóztatni. Ez már egyértelműen a világ vége...


Jim Tonic
(nagyúr)
Blog

Kicsit rosszak az infók. Nem égett le semmilyen ezeréves csoda, XIX. század közepén az eredeti tervek alapján szinte a nulláról építették újra. Most a tető 2/3-a semmisült meg, meg egy torony, és gyakorlatilag lassan meglesz a pénz a felújításra.
Szóval persze szomorú a sztori, de gyakorlatilag semmi tragédia nem történt.


snecy20
(veterán)

Felgyújtották a migránsok? :DD


mephi666
(nagyúr)
Blog

afrikában meg naponta ezrek halnak éhen... az a tragédia... itt csak az anyagi kár magas, minden helyrehozható, nem halt meg senki


updog
(senior tag)
Blog

Mondjuk ilyenkor mindig számolgatok egy kicsit, már 300 millió eurónál(!) áll a felajánlások összege. Ha csak az ezredrészét inkább nekem utalnák, én már boldog lennék, nekik meg megmaradna a teljes felajánlás 99.999%-a ;]


zoo8800
(veterán)
Blog

Szomorú, de majd újjáépítik, és szebb lesz, mint volt. Ennél nagyobb károkból is újjá tudtak már építeni műemlékeket.

Drezdai Frauenkirche 1945-ben és most:


Yutani
(nagyúr)
Blog

Thx. Legutóbb nagypapival és baltával olvastam valahol, ez maradt meg. A lényeg persze ugyanaz.


Eastman
(őstag)
Blog

Szezon végén távozik a Herthától Dárdai Pál.


South Velen
(addikt)

Olvasom, hogy csak délig 500M euró (160 milliárd forint) jött össze adományokból, azóta nyilván tovább nőtt a szám....na most én nem értek az építészethez, de úgy gondolom, hogy ennyiből már lehet is rekonstruálni ezt az épületet. Ráadásul nem az egészet kell.
A növekedési ütemet nézve nem kizárt, hogy 1 milliárd euró is meglesz ma.

Most mindenki baromira szükségesnek érzi még-még adakozni, mert ettől lesz hős. Még céges mailt is kaptunk, hogy gyűjtik az adományokat, és ha tehetjük, adakozzunk. Caak én nem értem, miért kéne nekem adakozni, mert leégett egy épület Franciaországban? Amire ráadásul már simán összegyűlt annyi, amennyi kell?

Szerencsére nem járt tömeges/nemtömeges emberáldozattal, ahogy olvasom, úgyhogy pláne nem értem. (igazából értem... :U )

disclaimer :
(Tudom, velem van a baj).
(Tudom, hogy "irodalmi jelentőségű" épület, de ez számomra nem releváns.)

[ Szerkesztve ]


Lauda
(félisten)
Blog

Nem kell adományoznod, ez csak egy lehetőség, ha szeretnél adományozni.


#65675776
(titán)

Alapvetően csak nálunk szokás kissé megpörkölődött épületeket legyalulni és valami mást építeni a helyére. A debreceni nagytemplom a harmadik templom azon a helyen. A két korábbi "leégett teljesen". Valójában még az eredetinek is megvannak a nyolc évszázados alapjai. Csak a felette levő, egyébként megmaradt falakat elbontották a tűzvész után. A második templom detto így járt.


South Velen
(addikt)

Nyilván, de nem ez a lényeg. Magát az elvet sem értem, miért merül fel, hogy nekünk, mint cég, adakozni kéne? Miért van egy implicit elvárás ezzel kapcsolatosan? Vagy jó pár magyar városnak akár, vagy mint magyar kormánynak az adófizetők pénzéből (nem tudom, tervben van -e, de gondolom....). Miért? Diplomáciai képmutatás? :)
Főleg, hogy már délben megvolt az elegendő lé. Nem tudom elképzelni, hogy ne legyen elég, főleg, hogy az amúgyis felújítandó tetőszerkezetről van szó. Ennyiből még magyar korrupció rátával is megvan. :)

Tegyünk fel, meglesz az 1 milliárd eur, nagyon közhelyesnek tűnik, de mennyi kaja kijön abból az éhezőknek? Akár ha random kijelölnek egy területet a világban, ahol megmentenek jó párezer életet.
Vagy költség oktatásra a fejlődő országokban, bármi...

Ez meg, ha visszaépül, mire lesz jó? Szép lesz, mint volt, oszt kész, na bumm. Valós értéket nem ad hozzá semmihez.

[ Szerkesztve ]


Lauda
(félisten)
Blog

Jesszusom.


South Velen
(addikt)

Én is pont ezt gondolom.

Majdnem mindenki a látszatnak él, erre az FB szépen ráfókuszált. Látom büszkén vállalod, hogy te sem vagy kivétel.

[ Szerkesztve ]


Fotonhámozó
(senior tag)

Szerintem Soros ügynök vagy, amiért nem támogatod képmutatóan a keresztény Európa újjászületését :D A jó ügy érdekében felajánlhatnál 1 milliót a megtakarításodból, egyúttal javasolhatnád, hogy a katedrális köré focistadiont is építsenek, mint az új európai (vég)várrendszer újhullámos szimbólumát a betolakodó muzulmánok megfékezésére! Az atya, a Viktor és Szent Lölö nevében, ámen!


Lauda
(félisten)
Blog

Nem a látszatnak élek, csak ekkora butaságokra nem pazarlom a betűket. Duzzogj csak magadban, a többi meg csak had adományozzon, ha szeretne.


updog
(senior tag)
Blog

Azzal egyetértek, hogy nehogy már elvárás legyen hogy adakozzon bárki is. Semmilyen módon nem várhatják el, urambocsá nem kötelezhetnek rá.

Ugyanakkor, ha valaki megteszi (mert hidd el, az egyszeri hívő Marika néni el fogja küldeni az 500 forintot), miért ne tehetné meg? Közösséget kovácsol, összefogást szül, szimbólumról van szó, stb., lehet dobálózni a közhelyekkel, de így van.

Nekem is kerekedik a szemem, hogy százmillió eurókkal dobálóznak néhányan, és valószínűleg meg sem érzik a hiányát. Ez van. Adhatná afrikai éhezőknek is. Akkor ki döntené el, hogy kinek? Abu kap, de Bubu nem, ő ugyanúgy éhenhalhat? Igazságosabb lenne?

Nincs közöm/közünk ahhoz hogy ő a saját pénzét harmadik világbeli gyerekeknek adja, vagy a Notre Dame-ra költi, vagy elkokózza.

Nekünk meg nem kötelező adni.

Amúgy meg Game of Thrones promóció volt az egész ;]


South Velen
(addikt)

Eddig is igen "tartalmas" dolgokkal reagáltál a kommentjeimre.

Legközelebb inkább ignorálj, én is így fogok tenni.

üzenetek