Jószívű bácsi.
Olyan kevés van már az ilyenekből, de mindig találok belőlük és akkor kivirágzik a lelkem.

Múltkor Keletibe mentem vonattal, előttem katona srác ült (ő négyesben, én kettesben mögötte), gondolom még sulis.
Felálltunk, leszállt, erre egy osztálykirándulás nagyon mutogat a helyére. Ott hagyott egy üres töltényhüvelyt, gondolom emlék lehetett. Felkaptam, utánasiettem, odaadtam neki. Nagyon örült neki
Ami fájó dolog, hogy rajtam kívül 20-an látták, hogy kié, és az első srác, aki észrevette 2 méterrel volt a srác mögött...

[ Szerkesztve ]

Ilyenek mindig is lesznek sajnos. "Neharagudj/Bocsi, leejtettél valamit..." ezt nem tudom miért olyan nehéz, két pillanat alatt még akkor és ott megtenni, akárkinek, hisz fordítva meg, ha nem szól, sokan puffognak magukban, a sok barom miért nem szólt

Hát igen, így kellene működnie mindig minden területen.
De ne nagyon terjeszd mert még a végén a parkolótársaság bevezeti a rendszám alapú parkolójegyet.

Alapvető dolog, hogy úgy viselkedek másokkal, ahogy szeretném, hogy velem is bánjanak.

Neked, nekem meg még sok más embernek is biztos, csak sajnos van az a réteg, akinek ez nem nyilvánvaló.

: Az úgy még külön hiányozna

[ Szerkesztve ]

Emlékszem, egyszer a metrón ültem. Előttem volt egy kb. 14 éves srác, hátizsákkal a hátán. Teli volt a táska, a zipzárja meg felül és a súlytól kinyílt az egész. Szóltam neki (teljesen alap dolognak tartom a mai napig), erre hátrafordul, és néz rám, mintha legalábbis kiloptam volna. Kis híja volt, hogy ne szóljak be neki... Segítenék!

Ismerős szitu. Deákon szálltam át a múltkor és szóltam egy anyukának, aki a fia előtt loholt, cibálva a gyereket a kezénél fogva, hogy nyitva a gyerek táskája. Erre mit csinál, totál felháborodva néz rám, mert segíteni szerettem volna, hogy én mit foglalkozok vele.