Annyiban mondod jól, hogy a benned zajló dolgok is programozás eredményeképp álltak elő. Többnyire kisgyerekkor-gyerekkor, de van, ami már igazából az előtt eldőlt (pl. a szüleid sorsán, és az ő tanult viselkedésükön át). Erős hatás még egy rossz házasság is.

Ugyanakkor a belső huzalozásaid át tudod alakítani. Vagy konkrétan újraprogramozni, vagy az adott modul csatlakozásait/kapcsolódásait megváltoztatni. Sok-sok önismereti munka.
Lesz olyan is, amit egész életeden át hordozol magaddal. De átkeretezve legalább annyit elérhetsz, hogy a körülötted levőket (tipikusan: a gyerekeid) már ne ennek a következményei formálják. Kapnak ők majd más púpokat.

Egyetértünk. Amit itt meg akartam fogalmazni, hogy ez nem úgy megy, hogy mondjuk az önbizalom esetén nem tetszik a 6-os érték, ezért a csúszkát felhúzom10-esre. Vagy jó kis tool segítségével a read only textbox tartalmát átírom és voalá, mit 10es, 255-ös lesz az önbizalmam. Hajrá hipnózis.
Itt vissza kell fejteni a kódot, és meg kell nézni, hogy mi alapján jött ki az a 6-os érték, és azokat a bementeti adatokat kell babrálni.
Ez tényleg nem újdonság, mert sok könyvben benne van az információ. Ami talán új lehet, az a programozói megközelítés.

Biztosan új, de elég béna volt...

Mhh érdekes

Az amerikai önsegítő könyvek valóban többnyire elég ostobák. Önismeretért szerintem jobb jóval keletebbre nézelődni. De a nyugati pszichológia is sokat elért már.
Az önismeret és a mások számára való értékesség lazán függnek össze. A nárcisztikus embereknek pl. egészen elszállt egójuk tud lenni, amit meg is élnek, de az egésznek az alapja az önutálat, önundor. Így előbb-utóbb pofáraesésbe szokott átcsapni a velük való akármilyen kapcsolat.
A kórosan alacsony önértékelés is lehet transzgenetikus, vagy egyéb okból való személyiségzavar eredménye. Sokszor az ilyen emberek teljesen normálisan betöltik a szerepeiket és nincs objektív alapja annak, ahogyan érzik magukat.

A legegyszerűbb és az egyik leghatásosabb dolog, amit lehet tenni, hogy nem azonosulsz semmivel, ami nem vagy. Sem a társadalmi szerepeiddel, sem a házaddal, testeddel, elméddel (gondolataiddal és érzelmeiddel). Ezek csupán a tieid, de nem ezek a részek tapasztalnak benne, ilyen értelemben tehát nem te vagy egyik sem. Ha levágják a kezed, te akkor is te maradsz, vagyis nem a kezed vagy.
Megfigyeled, mik kavarognak benned, milyen periodicitással és aszerint, hogy számodra mi kellemes és mi nem, vagy megragadod és megéled, vagy csak tudomásul veszed, hogy ez is van benned és nem tulajdonítasz neki jelentőséget.
Az érzések és a gondolatok ugyanis nem egzisztenciális értelemben léteznek, hanem csak a fejedben vannak. Ha nem agyalsz magadon, hanem a körülötted lévő dolgokkat, szituációkkal, emberekkel foglalkozol, akkor nem gyötör a kis önértékelés. (A keleti tanítások szerint ahhoz, hogy ne ragadj bele érzelmileg a létezésbe semmi örömöt nem kell akarnod lelni magadban, de maximális örömöt kell lelni abban, ami körbevesz.)
A társadalmi interakciókban meg a helyzetnek megfelelő személyiség, kommunikáció, viselkedés szükséges. Ezeket a viselkedési mintákat az ember úgyis felkapja magára az életben, akkor is, ha gyerekkorban nem volt sok kapcsolata. pl. valamelyik szülővel és sok minden kimaradt. Ezt csinálhatod tudatosan is, de aggódni nem kell miatta. Már csak azért sem, mert nagyon sokakat érint a kis önértékelés probémája. Van kollégám, aki tikkel és dadog - talán emiatt, ki tudja... Senki nem gondol szerintem rosszat róla, csak elég fura jelenség és idő kivárni, mit akar. Kb. felhív, hogy felhívhat-e, aztán elnézést kér a zavarásért kétszer és nem tudod, mit felelj már neki...

[ Szerkesztve ]