üzenetek

hozzászólások


#06658560
(félisten)
Blog


gabor7th
(addikt)

Hát nekem is inkább ez azt mutatja, hogy még nem hisznek igazán a projektben, mert akkor biztos nem szerveznék ki ide. Az R&D-t amiben igazán hisznek megtarják saját országukban. Velünk fognak kísérletezni. Gondolom ez olyan privátszféra sértéssel is fog járni, hogy pl. Németországban eleve nem is engednék meg.


gabor7th
(addikt)

"A hivatalos közlemény szerint az ESC olyan központi funkciókat biztosít, mint a marketing, partneri együttműködések elősegítése, az értékesítés előtti és utáni folyamatok irányítása, valamint szorosan együttműködik a helyi smart city értékesítési és megvalósítási szakértőkkel. A központ emellett a városok számára az EU által városfejlesztési célokra biztosított alapok felhasználása céljából biztosított tanácsadási tevékenységet is folytat."

Ja bocs, máshol olvastam először a hírt, ott ezt nem részletezték, szóval ez igazából csak egy értékesítési csapat. Szóval simán csak itt kísérleteznek majd. Ja meg persze lehalásszák az EU-s pénzeket.

"valamint a felhasználók bizalmát kiérdemelt és élvező smart city megoldások elérhetővé tétele az összes európai önkormányzat számára. "

Milyen kiérdemelt bizalom? BKK-ra gondol?


gabor7th
(addikt)

Majd az egész drágán kialakított rendszert ki lehet dobni a kukába, amikor kiderül nem megbízható a hacker probléma miatt... De addig egyesek nagyon megszedik magukat.


Fecogame
(veterán)
Blog

Ez a cikk az támogatásával készült, ahol egy helyen megtalálja a legfrissebb vállalati IoT- és M2M híreket.

Hogy kicsoda? :)


#06658560
(félisten)
Blog

BKK onlány jegyrendszer.


Nyugis
(senior tag)

Totális lefedettség alias totális megfigyelés.
És persze Személyre szabott reklámok mindenhol!
Szóval megéri.
Mindenképp csak nekünk akarnak jót!


Lacok
(őstag)

Pilot project. ;]


fornettisuti
(veterán)

A hazai 5G 0. lépcsője!?


Soybex
(őstag)

Az már megvan.. csak mire használható is lesz az minimum 5 év


Szevam
(aktív tag)
Blog

Zalaegerszeg 2050-ben :) 2016-tól kezdődött!
Kíváncsi vagyok mi lesz ebből.

[ Szerkesztve ]

üzenetek