[Re:] [Carlytoo:] Megkaptam a Sinopharm-ot. - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


fo_di
(őstag)
Blog

ha fizetsz is a vérvizsgálatért, akkor azt mondom, hogy egyelőre fölösleges pénzkidobás, 4 nappal az első oltás után még felesleges ezt tesztelgetni, majd kb 2 héttel a második után ráérsz elmenni (ha jelentkeztél a sote kutatására, amiben végignéznek x naponként, az más, akkor menj, de ha csak saját kiváncsiságból, akkor még 5-6 hétig bőven fölösleges)


8th
(addikt)
Blog

Szintén kínai. Nálam még vállfájdalom sem volt. Semmi. Vérvétellel várj legalább két hetet de inkább hármat.


PuMbA
(titán)

Felesleges. 2. oltásig semmi védelem sincs a 3. fázis tesztek alapján. 2. oltás után 14 nappal van közel tetőfokon a védelem.

[ Szerkesztve ]


ncc1701
(veterán)

A telefonod felismert már külső eszközként? :)


DraXoN
(addikt)
Blog

嗨,兄弟
Ami engem meglepett a fecskendő és tű amit használtak (komplett szett, külön dobozban, előretöltve adagonként csomagolták (szemben a többi fajtával).
Azt mondják az a rövid tű miatt a "nyugati ember" esetén nem ér be az izomig elég mélyen, ezért van akinél nem elég hatásos (kisebb testfelépítésűek előnyben?) ... a másik a mennyiség, ott is azt mondják nagyobb kellhet a nyugatinak (szintén kisebb testfelépítés előnyben?)
hiába, a kínaiak kisebbek.
nekem kb másnapra rá volt némi "levertségem".. és úgy 3-4 napig érzékeny a karom azon a ponton ahol megszúrtak (az egész karom kb 2 napig "húzódott")..
új 5G hálózatot nem találtam... bár azóta megjelent egy új nyomtató mint érzékelt eszköz a lakásban (valamelyik szomszéd vagy vett pont egyet, vagy nyomtatónak hazudja magát).

[ Szerkesztve ]


Carlytoo
(aktív tag)
Blog

Teljesen ingyenes volt a vizsgálat. Antitestek úgy alakultak, ahogy vártuk. Nincsenek. A D-dimer érték hibátlan. Az 5G-t még nem fogom, viszont a saját telefonomra tudok bluetooth-al csatlakozni. :DDD


mephi666
(nagyúr)
Blog

ja, én 2 hete kaptam meg: mondta is az orvos, hogy ez már ilyen előre töltött, külön csomagolt... annyi, hogy aznap sorban sz*r volt a tű a fecskendőkön... nézegettük, hogy nem is szép hegyes volt a vége, hanem majdnemhogy horgos... szerencsére a nagyrészt ho alatti bő 1 évben nem karra jött fel rám 10kg és elég rendesen be tudta adni :D ...tüneteim hasonlóak voltak... pár napig random fáradtság meg a szúrás helyén érzékenyebb volt a karom... volt, aki arról panaszkodott, hogy alig bírt utána aludni: én mint a bunda

kíváncsi leszek majd a 2. felvonásra: az tapasztalat alapján ismerős körben mindenkin ütött egy nagyobbat


MegalodonS
(őstag)

En holnap megyek, a masodik pfizer oltasra(69 nap multaval),semmi tunetem nem volt, az elso utan.

[ Szerkesztve ]


Carlytoo
(aktív tag)
Blog

Én Június 3.-án kapom a második adagot. Nekem is az a tapasztalatom az ismerettségi körben, hogy a második után többeket megfektetett.


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Nekem jóanyámék kaptak kínait (Mindketten 70 év környékiek). Az 1. után semmi bajuk nem volt, a 2. után jóanyám élettársa volt kicsit levert és álmos másnap, de ennyi. A 2. után 2 héttel nézették meg a védettséget és mindkettejüknek nagyon erős volt, de ők ősszel átestek a betegségen (enyhe tüneteik voltak) és állítólag ez nagyon meg tudja dobni a kínainak a hatékonyságát.
Nővéremék 2 hete kapták az elsőt. Sógornak semmi baja, nővéremnek a karja fájt érintésre 4-5 napig.

(Én pénteken oroszt kaptam, de még nem kívánom a vodkát, viszont usankákat nézegetek a neten! :D )

[ Szerkesztve ]


DraXoN
(addikt)
Blog

A végső tünet az orosznál amikor kifüggeszted a Putyin képet/posztert a falra.
Mi csak Micimackót tesszük majd ki. :DDD
Amit nem tudok, melyik nyugati vakcina birtokosai teszik ki majd Soros képét...

na jó.. kicsit ez talán már sok, nem is folytatom :)

[ Szerkesztve ]


Carlytoo
(aktív tag)
Blog

Sorosozunk megint, de az EU. hol marad? Ki fogja megállítani Brüsszelt? ;] Na jó. Elég volt.


#72042496
(félisten)

És ha már előtte is Putyin poszter volt a falon, akkor mi van? :)


mephi666
(nagyúr)
Blog

erdélybe szervezni kéne "medvén lovaglást" a szputnyikkal oltottaknak :D szigorúan félmeztelenül


#72042496
(félisten)

LOL :D


Carlytoo
(aktív tag)
Blog

A kínaival oltottakkal mi lesz? Figyelj már. Esetleg érdekel 5db pár zokni 1500-ért?


mephi666
(nagyúr)
Blog

zokni nem, viszont kóbor kutyát vennék 200ft/kg áron :D (...ugyanitt friss házi kolbász eladó)


Carlytoo
(aktív tag)
Blog

Kutya nincs, de denevér van 250/kg.


mephi666
(nagyúr)
Blog

az nem jó, mert az egész vírus így indult egy félreértésből:

egy kínai anyuka elküldte a gyereket piacra hurkáért:
- szaladj huan-csi a piacra és vegyél hurkát... de ne véreset!
...a gyerek pedig félreértette: kért denevéreset és kapott...


Carlytoo
(aktív tag)
Blog

Nekem is van egy kínai viccem:

我喜歡小巧的硬件

[ Szerkesztve ]


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Erdély nem lesz jó, mert a medvelovaglás előtt meg kell mártózni a jeges Volgában! :K


MegalodonS
(őstag)

Mar kaphato :D :D


Kolondrum
(félisten)
Blog

Én azon kevesek között leszek aki nem fogja nagy dobra verni az oltást. Az fix. Unalmas.


ArGab
(őstag)

Sinopharmnál antitest vizsgálatnak csak a második után legalább 4 héttel van értelme. A szerbek által közzétett tapasztalatok szerint az első után csak az oltottak pár százalékánál lett kimutatható antitest, azok csak a második oltás után 2 héttel kezdtek megjelenni, de sokszor csak 4-5 héttel utána.


dr.bubo
(őstag)
Blog

Ismerős is ezt kapott. Második oltás után bő egy hónappal ellenanyag és T-sejtes védelem nem alakult ki nála. Orvosi ajánlásra kap másik vakcinát (Moderna)


8th
(addikt)
Blog

Ilyen tesztet háziorvosnál kell kérni vagy hogyan működik ez? És a második oltást követően mennyi idővel célszerű elvégeztetni? Sajnos az elsőt jó eséllyel bőr alatti zsírszövetbe kaptam ergo az nem sokat érhetett.
Szerk. Én meg örömködtem itt magamnak, hogy de jó nem is fáj a szúrás helye. :(((

[ Szerkesztve ]


kenwood
(veterán)
Blog

En a korabbi rossz tapasztalatok miatt kertem,hogy ne egy olyan helyen oltsanak,ahol 4 masik ember is van.
Mondja az ember a dokinak, hogy "fel a tutol", en meg mondtam, hogy egyik ajulas elott se feltem, jott az felelem nelkul.
Igaz,azok vervetelek voltak, de amiota nem nezek oda, szerencsere meg rosszullet se volt.
Ezert is kertem,hogy ne lokjenek be a karamba, mert egyszerubb a sajat karomat nem nezni,mint kb. semmit :D

Na mind1,a lenyeg,hogy elvittek kulon helyisegbe, felhuztam a polo ujjat,es ereztem egy olyat,mint amikor egy gombostuvel epp egy pillanatra megboknek.
Ugy jottem el, hogy at lettem baszva, nem kaptam semmit,de utana ket napig az a terulet fajt.
Nem olyan fajdalom,ami megkeseriti a napot, nem is zavart,de egy viszonylag nagy terulet azert csak fajt valamennyire.
Ebbol gondolom,hogy megis kaphattam abbol a Pfizerbol.
Mas tunet egyebkent nem volt, kozerzet ok, a karfajdalom is elmult.

[ Szerkesztve ]


lev258
(veterán)
Blog

A második után leghamarabb 2 héttel érdemes tesztelni vagy később.


mephi666
(nagyúr)
Blog

Én soha nem féltem a tűtől, viszont rühellem nézni, ha előttem valakit szúrkálnak... horrorban is nekem keményebb lenne azt mutogatni, hogy sorban oltogatják az embereket, mintha 1.5órán át láncfűrésszel beleznének :D ...aztán 5éve asszonynak kellett beadni a hormoninjekciókat ilyen előre töltött fecskendőből: akkor megembereltem magam :D majd szülés után a vérhígítót sima fecskendőből és akkor már az is ment... ha ezt a kínait megkaptuk volna, hogy adjuk be itthon magunknak, szerintem simán megcsinálom


Chaser
(titán)

nem
a végső tünet az, amikor a kishaver' kimászik belőled ;]


8th
(addikt)
Blog

Jól sejtettem. Az bosszant csak, hogy lehet eldobtam emiatt egy hónapot.

(#29) mephi666: Gondolj bele, szemműtétnél még a tűt is nézni kell amivel elérzéstelenítenek. Kollága elmesélte milyen kellemes volt. Azóta a mindenhez is munkavédelmi szemüveget húzok. Nekem ugyan ne döfködjék meg a szemgolyómat tűvel.


ncc1701
(veterán)

Rajtam a ~25 év gyúrás után a vállamon nem tudott összecsippenteni zsírt. Ezért tövig nyomta izomba, de egyrészt a vékony tű miatt nem is éreztem, illetve utána sem fájt a helye, pedig ütögettem is, hátha.


MegalodonS
(őstag)

Eleg erdekes,amit Dr. Rusvai Miklós virológus mond!!!

Ha nincs a szervezetben mérhető ellenanyag, attól még védettek lehetünk
Az ellenanyag az immunglobulin, ami a testben keringésben lévő vírusok féken tartására való. A T-sejtes immunitás a megfertőzött sejtek elpusztításával véd a fertőzés ellen, tehát azoknak a sejteknek a kiiktatásával, amelyekben a vírus szaporodik éppen. Vagyis a virológiai védelmet elsősorban a T-sejtes immunitás adja.
A bakteriális fertőzéseknél a kórokozó nem jut be a gazdasejtbe, csak a sejtek felszínén vagy a keringésben van jelen. Ezeket az ellenanyagok, az immunglobulinok elérik és meg tudják támadni. Az ellenanyagok azonban vírusfertőzésnél kevésbé hatékonyak, mint a T– sejtes immunitás, ami szintén mérhető, csak bonyolultabb módon. Dr. Tóth Sándor hangsúlyozza, hogy ha nincs a szervezetben mérhető ellenanyag, attól még védettek lehetünk, de ha van is ellenanyagunk – ami nagyon szép és magas értéket mutat -, az még nem egyértelmű bizonyíték arra, hogy a vírus ellenes védelmünk megfelelő. Éppen ezért a virológus nem ajánlja, hogy csupán az ellenanyag szint adataira alapozva döntsön valaki az oltásról.


DraXoN
(addikt)
Blog

Mondanám, hogy ez "alap" mint tudás, de nagyon úgy néz ki anno nekem volt túl jó biológia oktatások középiskolában (a tapasztalataim alapján úgy tűnik)...
Mondanám "idővel elfelejtik" sokan... de én még lassan 15 év távlatából is emlékszem az alap dolgokra (bár lehet csak azért mert anno szerettem a biológia órákat).. meg azért más tantárgyaimra is emlékszem (igaz, történelmi évszámokat nem tudnék fejből, de a korszak idejét nagyjából betudom lőni).

Egyébként a sinopharm mivel teljes vírust tartalmaz, könnyen lehet, hogy nem elsősorban a tüskefehérje ellen készít védelmet mindenkinél. A hatékonyság meg függhet attól is, hogy az a rövid tű amivel jön elér-e az izomzatig (mindenkinél).


Carlytoo
(aktív tag)
Blog

Há' nem kellett volna szétgyúrni magadat more. ;]

üzenetek