Az ajtó nyitva van, csak rá kell jönnöd, senki más nem juttathat ki, csak saját magad.
Mindegy mit gondolsz Isten, vagy sem, a nyomorúságod saját magad teremted.
Mindenki maga teremti a saját börtönét

Az egész írásról nekem is ez ugrott be, hogy a boldogság döntés kérdése. Aki mindenben ilyen rosszat lát, annak nyilván rossz az élete, aki mindenben a jót keresi annak jobb lesz az élete. Ez pont a gerléknél látszik, hogy azért ha arra koncentrálna, hogy mennyire szép dolgok történnek az ablaka alatt máris nem börtön lenne, hanem egy hely, ahonnan csodákat látni.
No mindegy, sosem értettem meg ezeket az embereket akik szerint mindig félig üres a pohár. Kaptak egy kis időt, hogy élvezzék, ha nem élvezik az az ő döntésük, senki másé.

Esetleg nézd meg ezt a régi filmet, hátha rájössz a probléma nyitjára.
https://www.youtube.com/watch?v=arwcSaMnHLY

Ez annál bonyolultabb, mert nem azért nem elvezi mert nem akarja, hanem azért mert nem tudja.
Ezt az állapotot megváltoztatni, igen nehéz, a legtöbb esetben, új tanult viselkedés formákat vesz fel az ember, kívülről jobban néz ki, de a valóságban sokkal nehezebb belül előidézni a változást.
Ebben nem lehet segíteni, vagy sikerül, vagy sem, maximum egyfajta késztetést erez az ember amit követni kell.
Vagyis sejti mit szeretne, először ezt mások másolásával próbálja elérni, hiszen a sikeres minta követendő, de ez nem hoz megoldást. Ez megismétlődik 1-2 alkalommal, és akkor egy kb teljes összeomlás követi. Ez után lesz képes felismerni, nem mintát kell követni.
De ezt tényleg embere válogatja

Kapd össze magad, és dolgozd fel. Irány az edzőterem.

Ugyanerre gondoltam, csak nem akartam ilyen mélyen belemenni.

Azért ez ennél bonyolultabb egy fokkal. Most nagyon szélsőséges példával fogok jönni... Vegyünk két gyereket, az egyik a szigetszentmiklósi pár gyermeke, akit kiskorától megerőszakolnak, szarral etetnek, a jelzőrendszer évekig nem jelzi a problémát, a gyerek helyzete éveken át változatlan, senki sem törődik vele. A másik egy barátságos svéd kisvárosban nő fel, ahol haladó szellemiségű iskolában tanulhatnak, jó ételeket fogyasztva, kiegyensúlyozott emberekkel körülvéve. Előbbi temérdek traumával, utóbbi kellemes emlékekkel lép be az életbe. Melyiküknél látsz nagyobb esélyt arra, hogy a fenti gondolatok megfogalmazódjanak benne?

Bármit lehetet vitatni egy extrém szélsőséges példával, ilyenekre én is tudnám hozni valamelyik random sztárt, hogy őt gyerekkorában megerőszakolták meg szarral etetés is volt, és tessék, most Hollywood a lábai előtt. Velvet.hu-n szoktak ilyen gyűjtések is lenni, és tessék máris cáfoltam az általad felhozottakat, mert van 7 mrdból 1 ember akire nem igaz amit írsz.
Szóval a nagy általánosság a mi kis hazánkban nem a megerőszakolás meg a szarral etetés. Szerencsére.
Tehát a felnőtt blogíró szaktárshoz továbbra is ez az üzenetem, hogy a boldogság döntés kérdése, és a mai magyar felnőttekre is ki tudom terjeszteni jó nagy találati százalékkal, hogy ezen múlik a boldogságuk. És ahogy Agyturbina írja ez egy hosszú folyamat, szóval a legjobb, ha ma elkezdik áthangolni magukat, mert messze még a kánaán.

"A boldogság döntés kérdése" és társai bullshitet jellemzően azok mondogatják akiknek a legnagyobb gondjuk az életben eddig az volt hogy egyszer tíz percet vártak a buszra.

Akiknek az élete pokolian nehéz, vagy olyan nehéz volt, azok azért tudják hogy ez nem ilyen egyszerű.

Ettől függetlenül kénytelen az ember a kevés jót is meglátni a zord időkben, (különben a nehéz még nehezebb), de az attól még nem igazi boldogság.

Szerinted én honnan tudom? Hogyan működik a dolog nálam

És akkor legyünk fair, anyám alkoholista volt apám demencia által eltűnt mire ~16 éves lettem. 30 éves koromra sikerült elérnem oda, hogy kb embernek érzem magam.
Olyan közegben nőttem fel ahol mindenki tudni vélik mindent a másikról és ezt előszeretettel hangoztatta az a csoport aki folyamatosan csesztetett.
Végignéztem barátaim boldogtalanságát, rengeteg ember önpusztító életét. Szinte pozitív példa nélkül, mert amit kerestem sehol nem láttam.
Mégis mit gondolsz nem az én döntésem volt, nem áldoztam be magam a nagyon népszerű bábszínházi műsorba? Megpróbáltam de nem azt éreztem amit kerestem.

Kedves mindenki!
Köszönöm szépen, nagyon hálás vagyok, hogy megosztottátok velem gondolataitokat az írkálmányommal kapcsolatban. Ez az írás valamikor tavaly nyár elején készült. Hosszú évek óta kezeletlen maradt mentális problémák eredményeképp elhatalmasodott depresszió szülte. Célom a megosztásával a remény megvilágítása, ahogyan kedves Agyturbina is mondta, az ajtó nyitva. Nyitott kapukat döngetünk nagyon sokszor, mert nem látjuk elsőre, hogy nyitva van. Ránézésre semmi sem különböztet meg egy nyitott és egy zárt ajtót. Kedves Norb79 és Agyturbina, "Mindegy mit gondolsz Isten, vagy sem, a nyomorúságod saját magad teremted.
Mindenki maga teremti a saját börtönét" "Az egész írásról nekem is ez ugrott be, hogy a boldogság döntés kérdése." Nagyon jól látjátok, ellenben igazat kell adjak nullpoint kollégának is, mert nem biztos, hogy eldöntöm, hogy boldog leszek és működik, hiszen ez képmutatás lenne. Be kell ismernem van amikor segítség nélkül nem megy. E felismerésig eljutni rettenetesen nehéz harc, mert saját magunkat kell legyőzni. A legkeményebb ellenségünk saját magunk. Eljutni arra a pontra, hogy megalázzuk magunkat magunk előtt, embert próbáló kínokkal teli, véres küzdelem. Kedves looser ez már a "Szerepcserében" sem működött
A segítség sajnos orvosi és gyógyszeres kezelés volt. Azóta több harcom volt saját magammal, mert nem akartam és nehezen tudtam megérteni, és elfogadni, hogy az agyunk egy rendkívüli bonyolult szerkezet amit különböző kémiai folyamatok irányítanak és ha ez a kémia felborul akkor valahogyan egyensúlyba kell hozni. Ez történetesen külső pótlás.
Még egyszer köszönöm mindenkinek aki hozzászólt vagy szól és elmondja a véleményét, mert segítség azt nem tudjuk honnan jöhet.

Nagyszerű, hogy leírtad, egészen megrázó volt olvasni. Elnézést a szélsőséges példáért, ehhez nem kell ilyen gyermekkor, mint amilyen annak a három szigetszentmiklósi gyereknek volt, ennél kevesebből is elindulhat bármi, ami hasonló gondolatok felé tereli az embert. Őszintén örülök, hogy jól vagy. Ha esetleg Te, vagy ismerősöd ilyesmivel találná szembe magát, az Ébredések alapítványt ajánlanám; itt pszichiáter, pszichológus és szociális munkás is be tud avatkozni, egy kissé tágabban értelmezve a gyógyítást. Az ő módszerük a közösségi pszichiátria alapelvén nyugszik, ami azt jelenti, hogy a klienssel (nem betegnek hívják, ez fontos) nem feltétlenül orvos foglalkozik, hanem a beavatkozás szintjétől függően pszichológus vagy szociális szakember. Alapelvük, hogy a gyógyításba be kell vonni a családtagokat, barátokat, mindenkit, aki akar és tud segíteni azon, aki hozzájuk fordult. Próbálják megelőzni az ún. forgóajtó pszichiátria jelenségét, ami annyit tesz, hogy bekerül az ember, "kigyógyítják", visszakerül abba a közegbe, ahol megbetegedett és megint bekerül. Ördögi kör. Persze ezer és ezerféle eset létezik, nyilván nem mindenki esik vissza, ezt csak érdekességképp írtam :-)

Jo látni, hogy sikerült megküzdeni
Tudom jól nem egyszerű, sem felismerni sem tenni ellene, nekem kb semmi segítségem nem volt, mármint professzionális, inkább ismerősökkel kezdtem el beszélgetni amikor igényem támadt rá.
Odáig eljutni ami nem volt séta galopp, többször csak sírtam napokon keresztül amikor senki sem látott, annyi problémám felhalmozódott az évek folyamán, volt munkába menet félre kellett húzódnom mert nem láttam az utat verőfényes napos délután.
Ezután ami következik azt mar józan esszel fel tudod dolgozni, csak arra figyelj, először igen jó lesz, de ez lassan elmúlik, szürke lesz megint minden, de sose felejtsed el ez ilyen egyszer fent egyszer lent.
Újra jobb lesz majd egy idő után, de nem fog beállni folyamatos jóra vagy rosszra.
De a különbséget így is zongorázni tudod majd, mert minden rángatni fog a 2 véglet között folyamatosan.
Erre figyelj és keresd folyamatosan, mindegy melyik irányba, de szükséged van rá, persze ha folyamatosan a negatív irányba mész akkor az nem lesz jó, de ugyan ez a pozitív oldallal is mert kiégsz.
Picit ebből, picit abból.
Nekem most egy kutyám van, ami folyamatos pozitív élményekkel gazdagít, az asszonykám mellett.
Úgyhogy mi szomorú/megható filmeket nézünk, hogy kordában tartsam magam
Nekem csak így megy.