[Re:] [DraXoN:] Nem szeretlek windows 10 - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


ncc1701
(veterán)

A legszebb, hogy a fele beállítás a gépház című rettenetben van, a másik fele pedig a vezérlőpultban, amit eldugtak. Az egyszerűség kedvéért már parancs sorból indítom egy ideje a megfelelő ablakokat, mert egy kezelhetetlen, lassú az egész.


Tamás88
(őstag)
Blog

Gyors leállítás kilő, azt a probléma megoldva. Hibrid alvás dettó (Win7-ben is benne van már).

Windows Update: Be kell állítani az aktív időszakot, azt ott akkor nem frissít magától.


DraXoN
(addikt)
Blog

a leállítás, indítás gondon nem segített, hidd el, mindent kipróbáltam...
egyedül a
shutdown.exe /s /t 0
parancs kiadás ami a régi "normális" leállítást hozza magával.


Cifu
(nagyúr)
Blog

Amióta a Steam játékok jó része futtatható Linuxon, azóta már a játékok miatt sem nagyon érdemes megtartani ezt a hulladék Win10-et. A legtöbb általam használt játék probléma nélkül fut Linuxon, nyilván vannak kompromisszumok, de bőven vállalható eset.

Ezzel persze nem azt mondom, hogy Linux alatt nincsenek problémák, csak azt, hogy látványosan kevesebb, mint Windows 10 alatt. A már említett gépház + vezérlőpult dolog például akkora baromság, hogy a fal adja a másikat. Volt valami, ami működött 15 évig, és jól működött, erre egy ilyen félszeg megoldással tönkreteszik az egészet...

@Tamás88: Windows Update: Be kell állítani az aktív időszakot, azt ott akkor nem frissít magától.

Ez egy akkora oltári nagy f@sság, hogy csak na. Ha én szeretnék egy komolyabb videokódolást elindítani este, simán "ráindítja" a Windows Update-t, én meg nézek másnap reggel, hogy mi a franc van. Nincs még csak opció sem, hogy na, most pár napig hagyd békén a gépet.
Munkahelyi gépen van egy elszámoló-program, aminek kell jó pár óra, hogy lefusson. Anno Win8-on nem volt gond, munkaidő végén elindítottam, másnap reggel tudtam a kész anyaggal dolgozni. Persze gépcsere, jön a Win10, ami miatt nem lehet ott hagyni immár estére a gépet, hogy végezze el a feladatát. Természetesen van megoldás: Win10Pro mellé kell egy WinSzerver (nem nagy tétel, pár száz ezer forint alsó hangon, de inkább milliós szint), és akkor központi felügyelettel felül lehet bírálni. Inkább masszírozom a fejlesztőt, hogy csináljanak Linux portot a programra, olcsóbban kijövünk... :U

A mihez tartás végett: most egy olyan gépről írok, amit NAS / Torrent / hétköznapi netezés céljára használok. Utoljára 15 napja és 11 órája volt leállítva, mert akkor raktam fel egyben egy csomó olyan frissítést, amely újraindítást követelt meg. Az előtt két hónapig nem volt leállítva a gép. Csináld ezt utánam Windows 10-el... :B

[ Szerkesztve ]


DraXoN
(addikt)
Blog

Ha csak rólam van szó, én "beleugranék", használtam évekig "csak" linuxot, nem volt bajom vele (2009-13 között).. aztán a munkám miatt kellet megint windows (csak azon futó program).. mostanra az adott feladatkört átvette más, így én visszatérhetnék linuxra a melóhelyemen, de otthon ez gond lenne, ha családtag megveszi mondjuk az új fifát (példának felhozva) és nem megy a 0. naptól ... volt már ilyen, hogy csak amiatt kellett a gépet fejleszteni :) (mert régi videó kártyára nem volt már jó driver ami elindította volna.. azt hiszem radeon 6850 volt az adott kártya és a fifa 17-el történt az eset)...

[ Szerkesztve ]


Cifu
(nagyúr)
Blog

Én az ilyen problémákra most azzal próbálkozom, hogy KVM és arra felrakok Win10-et. Még nem tökéletes (francos aktiválás...), de egyre inkább úgy érzem, hogy ez lesz a megoldás.


Dave™
(nagyúr)
Blog

Én anno a Windows 10 miatt váltottam Linuxra (és maradt is azóta használatban mindenhol, csak időközben Manjaro lett az Ubuntuból), így voltaképpen hálás is vagyok neki, hogy olyan, amilyen :D Azóta minden megy rendesen, tanultam rengeteg dolgot, a UI is olyan amilyennek szeretném, egy szóval egy eszköz értem, nem pedig fordítva.


KaiotEch
(nagyúr)
Blog

Használj Win7-et. Én vagyok szerintem az egyik legnagyobb utálója a 10-nek. Cégnél muszáj már azt pusholni, de én addig nem cserélek gépet, míg ki nem hullik alólam, mert az újakra már csak W10-re van driver.

Semmi hátrányát nem érzem amúgy, hogy W7-et használok. Én tökre örülnék, ha lenne olyan Linux, ami kiköpött W7-nek néz ki. Próbáltam 1-2-t, de nem voltak ilyen "élesek" a pixelek.

[ Szerkesztve ]


Cifu
(nagyúr)
Blog

Játékok terén már akad rá példa, hogy a Win7-en nem indul el (pl. Forza Horizon 3-4, Sea of Thieves, Age of Empire: DE, stb.), márpedig DraXoN is a játékok miatt nem dobja még ki a Windowst.
Szóval a Win7 már ilyen szempontból nem feltétlen jöhet szóba...


freeknight
(őstag)
Blog

Én idén márciusig halogattam a win 7-ről való átállást, aztán új ssd miatt kénytelen voltam meglépni.
Azóta sincs semmi bajom vele, minden flottul működik. Én is féltem az újfajta leállítástól, de őszintén, én nem érzek belőle semmit, semmi nem lassabb, akkor meg minek aggódjak?

A frissítéstől is féltem, de igazából, alólam még sosem lőtte ki a gépet. Úgy van beállítva, hogy ne is tudjak róla, mikor tölti le a frissítést, amikor kapcsolnám ki, akkor látom, hogy leállítás és frissítés. Sosem zargat semmilyen üzenettel, egyszerűen csak ott van, kész. Sokkal gyorsabban túl is van rajta, mint a win7, ahol egy frissítés 10-15 percekig eltartott, itt max 2 perc.

A vezérlőpult átalakítása tényleg idegesítő, de eddig megtaláltam mindent, ami kell.

A win 7 lassan már 10 éves rendszer, nem igazán érzem, hogy olyan nagy létjogosultsága lenne. Kicsit olyasmi a dolog, mint anno, akik az ősrégi windows xp miatt sírtak, és nem akartak váltani 7-re. Na, most ugyanezek az emberek sírnak a win 7 miatt :DDD

A linuxról nem tudok nyilatkozni, lehet, hogy kipróbálnám, de a munka a windowshoz köt.


PuMbA
(titán)

"De amióta a startmenüt átvariálták abban se találok sok mindent... kezdjük azzal, hogy hiányzik nekem a "leggyakrabban megnyitott alkalmazások" rész "

Ilyen van, a Programok listájának a tetején, hacsak nem kapcsoltad ki a Gépház -> Személyre szabás -> Start ablakban :)

" De azt is tapasztaltam már, hogy dolgozok a gépen, majd hirtelen elkezdenek bezáródni az alkalmazások (akár mentettem, akár nem, de általában mentek), majd elsötétül a kép, hogy átadja a helyét a kék "frissítés" képernyőnek"

Ilyen sosem történt velem, pedig a megjelenése + 3 nap óta Windows 10-et használok. Ha már halogattad a frissítést 2-3 alkalommal, akkor történhet ilyen.

"de egy többfelhasználós számítógépnél"

Ha megoldható, hogy egyfelhasználós legyen, akkor érdemes. Nem igazán értem, hogy mi értelme a többfelhasználósnak. Azért mert valaki elindít egy böngészőt vagy zenét hallgat, nem kell több felhasználó. Miért használjátok így?

[ Szerkesztve ]


Lauda
(félisten)
Blog

Kínlódtok azzal a szarral. A win7 hibátlanul működik azóta is. Ha lejár a támogatása, váltok 8.1-re.

[ Szerkesztve ]


#33253120
(addikt)

Itt állítsd be, hogy a gyors rendszerindítás mellett ne legyen pipa:

Előfordul, hogy néha egy-egy frissítés visszarakja a pipát, de jellemzően úgy marad.


#33253120
(addikt)

Nekem nem jött be, hogy a csilliárd éves os nélkül vett laptopomra csak az ASUS féle W7 megy fel rendesen, minden más kínlódás, mégha össze is vadászod a drivereket, se lesz olyan mint kellene. W8 támogatás szintén gyenge volt anno.
Szerencsére benne vagyok a windows developer programban, így amint lehetett toltam magam a 8.1-10 irányába. a 8.1 még hagyján, de a 10 már mindent hardvert elsőre lekezelt rendesen.
Nekem bevált. Számomra problémamentesebb, mint az elődei.


#00137984
(őstag)
Blog

[link] Windows 7 eddig a legjobban sikerült OS volt. DX11 játékra, munkára és céges felhasználásra szintén megbizható társ. Win10 sajnos még nem ennyire jó OS, hogy egyik napról a másikra átrakjam oda a digitális javaimat és ott éljem tovább a virtuális életem. :)


Shing
(őstag)

Szerintem a W10 legnagyobb ellensége a felhasználó. Start menü nem tetszik, akkor megváltoztatod. 2 kattintással kilehet lőni a beépített alkalmazásokat és odatehetsz bármit ami neked tetszik csempeként, még a méretüket is változtathatod, így jelezve magadnak a prioritást.

Ha egy programnak van menüpontja azt gyorskeresővel úgyis 0,5mp megnyitni.

Az, hogy lelövi alólad a gépet... Biztos, hogy minimum megkérdez, én nagyon ritkán találkozok ilyennel, gondolom laptop felhasználók ritkán kapcsolják ki rendesen a gépet vagy indítanak újra, így akár hetekig nincs lehetősége a windows-nak frissíteni... ilyenkor nem kell csodálkozni. De ilyenkor is csak beszól, hogy frissíteni kéne és kilehet választani hogy mikor, halasztást kérni, stb.

A kikapcsolási problémát nem nagyon értem. Mindenesetre saját gombot nem érdemes csinálni, mert lehet hogy egyébként egyedi processekkel állítódna le, ha te ráeröltetsz egy sima kikapcsolást, abból lehetnek gondok.

Egyébként a legújabb verzióban már kiválasztható, hogy ha van is frissítés csak simán álljon le, ne akarjon frissíteni.


PuMbA
(titán)

+1. Nem hiszem el, hogy felhasználók tízmilliói használják a Windows 10-et jól működően. Itt csak arról van szó főként, hogy minden változik és nem működnek azok a megoldások 10-en, mint 7-en, hiszen teljesen más a rendszer, tehát új dolgokat kell nézni, át kell állni rájuk és más megoldásokat találni egyes problémákra. Néha pedig muszáj lehet hardvert is cserélni, mert ha nincs éppen megfelelő driver, akkor a Windows 10 elkezd csúnya hibákat produkálni.

[ Szerkesztve ]


PuMbA
(titán)

"Nem hiszem el, hogy felhasználók tízmilliói használják a Windows 10-et jól működően."

Mármint hogy 10 millió felhasználónál jól működik, akkor elég nagy az esélye, hogy a többségnél jól kellene működnie.


paprobert
(senior tag)

Fel lehet tenni a kérdést, hogy mit nyújt az OS?

Futtassa a programokat amik kellenek, és ne legyen az útban.

Az XP->Vista váltás érdemi feature-t nem hozott, ellenben az útban volt az akkor rohadt magasnak számító gépigényével.
Az Vista->7 váltás érdemi feature-t nem hozott, de jelentősen csökkentette a gépigényt. Még az XP 2009-es szintjéhez képest is, tehát kevésbé volt útban.
A 7->8.1 érdemi feature-t nem hozott, de visszalépett használhatóságban (Metro) igen. Tehát útban volt.
A 8.1->10 A felhasználói felület előrelépett (tehát vissza a win7-hez) a Metro dobásával, a hardverdetektálás javult. De újraindulgat, telepített programokat törölget és spyware-t hozott magával, közepes gépigény-növekedéssel.

Útban van? Nagyon is.

[ Szerkesztve ]


Dave™
(nagyúr)
Blog

Inkább arról van szó, hogy nincs nagyon más alternatíva ezeknek a felhasználóknak, mert csak W10-et tudnak venni (meg lopni is mindig a legújabbat/legnagyobbat szokás). Sőt, az átállási időszakban kinek saját akaratból, kinek akár akarata ellenére is lefrissült W10-re a 7-es, tehát a felhasználói bázis azért elég vegyes. Meg olyan, mint a Ford T modell, nem nagyon van más opciója reálisan, ha a jelenlegi tudásával akar továbbra is boldogulni.

A cikkben/hozzászólásokban említett problémák sem igazán felhasználói eredetűek, pl. ez a hibrid UI minden, csak nem kiforrott (érdemes megnézni a Windows7-et, macOS-t vagy tetszőleges Linux disztribúciót, ott milyen a UI/UX, aztán meg a 10-est), a frissítések rendszere is olyan, hogy a felhasználónak kb. ez valami különleges esemény legyen, talán ezért is ennyire kontrasztos az egész (nagy kék háttér, fehér szöveg középen), pedig lehetne ezt észrevétlenül is, elvégre nem kell ennek életünk központi eseményének lenni, ugye. Na meg a vezérlőpult/gépház, a keresője sem olyan amire normálisan lehet hagyatkozni (sok mindent nehezen talál meg, van amit majdnem végig kell írni) és még lehetne folytatni. Ja meg bónusz az elcseszett majd visszavont frissítések, a letiltott driverek, az erőszakos driver frissítésés itt már tényleg abbahagyom, szerintem elég jól illusztráltam mennyi probléma van ezzel a béta bughalmazzal.

[ Szerkesztve ]


Tikakukac
(titán)

Definiálni kéne a jól működik kifejezést.

Bzdmeg, renderelt a gép este, látom reggel semmi. Mi a f@sz? Ja, hogy 10 qrva helyen kikapcsolni a restartolgatást? A default az, hogy a gép van értem, nem én érte. Hányan szívnak ezzel, édes Istenem...

Az updatek minősége és a kényszer driverezés külön állatfaj. Minden frissítési hullám után elhal 1-2 komplett laptopszéria, mert a win szerint ő jobban tudja mit kell felrakni. Fekete és kékhalálok garmada, néha kis adatvesztés, olykor teljes reinstall. Jól működik, ahha. :P


Lenry
(félisten)
Blog

ennyi, meg a felhasználói fiókokra jelszót kell rakni és akkor nem fogja újraindítás után beléptetni az utoljára használt usert.

[ Szerkesztve ]


nemlehet
(őstag)
Blog

Érdekes, mert az otthoni gépemen én sem futottam bele ilyesmibe, hogy lelövi alólam a gépet, de pl twitch-en streamereknél többször láttam ilyet. De mostanában többször éjszakáztam a munkahelyen és bizony ott is előfordult már, hogy írom a kis excel táblám, majd bezárja és jön a kék frissítési képernyő.

Persze mindent meg lehet magyarázni, hogy user meg rendszergazda fail, de érdekes módon ilyen régen nem volt. Tehát ez egy kicsit több összetevős mint azt egyesek megpróbálják beállítani mind a két oldalon.

Részemről nincs komoly bajom a W10-el, nekem stabil és az otthoni gépemen a frissítéssel sincs gond. Amitől én is agyfaszt kapok az a gépház és vezérlőpult együttes használata. Faszért nem lehet csak egyik vagy másik, esetleg mind a kettő ugyan azzal a funkcionalitással? (aki akarja, használja az új csillivillit, érintő képernyőn úgy is jobb). Mert ez így két szék közé a padlóra és még idegesítő is.


paprobert
(senior tag)

A legutolsó kb. 5 linustechtips videóban 2x fordult elő kéretlen winfrissítés a projektjük közben...

[ Szerkesztve ]


#00137984
(őstag)
Blog

Új hardverekből megépitett PC és laptop esetében a Win10 rendszer került gyárilag telepitésre. Ott gond nélkül kellene müködni a gépnek. Win10 frissitések közben és után szokott néha gond lenni. Egy részük megoldodik szinte magától, de vannak azért még problémák. Most is úgy gondolom, hogy a régebbi többéves hardverek gyártóit egyre kevésbé érdekli a Win10 támogatás naprakészen tartása. Viszont akkor ez a Win10 rendszer eszközkezelésére szintén igaz, hogy egy Win7-8.1 rendszeren eddig éveken át jól müködő hardver miért esik ki a Win10 kompatibilitási köréből.

[ Szerkesztve ]


movax
(őstag)

Ne haragudj, nekem mindebből az jön le, hogy te egy teljesen szűz rendszert próbálsz használni, Mi az, hogy "a startmenüt átvariálták"... hát variáld vissza, vagy olyanra, amilyenre akarod, ez egy banális ügy.

Meg hogy " az amikor jön egy frissítés .. az is eléggé "zavaró", mikor lelövi a gépet alólad miközben használod". Most komolyan, annyira pofonegyszerű átállítani a "zaklatási időt", hogy elképesztő.

Windowsot soha nem lehetett a dobozból előhúzva, azonnal használni, mindig kellett egy-két-több beállítás, finomítgatás, a win10 is pont ilyen, egy csomó mindent be lehet és be is kell állítani, úgyhogy én nem értem, miért kell ilyen apróságokon fennakadni.


CPT.Pirk
(Jómunkásember)
Blog

Idehaza volt már olyan, hogy dolgom volt, de mire visszajöttem a szobába, újra volt indulva a w10 és üres desktop fogadott. Nem állítottam semmit a wu beállításaiban, minden úgy van ahogy feltelepült.

Ez gyárilag 08:00 - 17:00 közötti aktív időszakot jelent, idehaza meg jellemzően 17:00 után megy a gép, szóval szívás elő tud fordulni. :D


Silεncε
(őstag)

Nekem semmi bajom nem volt vele eddig. Majd megjött az új gépem, ami leállítás után nem volt hajlandó bootolni, a post után kifagyott (Ryzen 5 2600, Asus B450 prime plus). Újraindítás után működött rendesen. Na mint kiderült a kva gyorsindítás ölte meg.


Viktor77
(titán)

Nálam valami gond lehet.

Nem nyúltam semmihez, nem frissít magától (nem lövi ki alólam a gépet), ha otthagyom sem frissít (elintézi mikor kikapcsolom), ha leállítom tényleg leáll. Furcsa.

A gyakran használt programjaimon nyomtam jobb gomb-kitűzést. Értem én, hogy bonyolult, de na.


DraXoN
(addikt)
Blog


(#11) PuMbA:
Anno én úgy használtam, hogy ezen utoljára indított programok "teljes magasságban" mentek, monitormérettől függően 20-30db látszódott belőlük, ez a 6db eléggé "vérszegény" és állítani nem találtam rá módot, hogy lehessen.

A frissítés hiába van beállítva, hogy napközben "ne", akkor is, időnként megteszi... Bár igaz, ilyet az otthoni géppel nem tapasztaltam, csak a munkahelyivel (totál más gépek hardverban)...

Nem oldható meg, hogy az adott gép egy felhasználós legyen, ez egy asztali gép amit 2-3 ember használ.. tudom, manapság nem "divat", de ez ilyen, mivel ritkán van "ütközés", hogy egyszerre többen használnánk (sokszor én csak este vagyok otthon), így nem éri meg több gépet "fenntartani"..


(#13) T_chris:
Hidd el, minden ilyen "nyavalya" ki lett kapcsolva (bekapcsolva, megint ki, regisztriturkálás, minden variációban próbálkozás volt), többször is nekifutottam, a tavaly őszi frissítéssel jelentkezett a gond (windows 8 óta "létezik", de jó ideig "könnyen" meglehetett szabadulni ezen leállítás fajtától), most május végén friss telepítést kapott az adott gép, de az után se sikerült ezen módon (se) megoldani... marad(t) a parancsikon...


(#22) Lenry:
Jelszó se oldja meg a belépés gondot (minden felhasználó jelszavas). Akkor is belép, igaz csak a háttérben (így nem látszik, hogy bejelentkezik)... De pl. origint miatta nem lehet elindítani mert a másik automatikusan beléptetett felhasználó "futtatja"...


(#26) movax:
Nem 0 napos windows, jómagam is közel 20 éve használok és "állítok" windowsokat, egy időben gépeket is javítottam másoknál ... (bár egy pár éve csak közeli ismerősnek, nincs időm már rá)

[ Szerkesztve ]


CPT.Pirk
(Jómunkásember)
Blog

Azért ne túlozz. Alap beállításban a leállítás nem leállítás, hanem az a hibrid állapot, ha csak ki nem vetted a pipát az energiagazdálkodásnál előle. Igazán aljas kis opció, főleg ha van nem MS oprendszer is a gépen ráadásul előnye sincs a mai SSD-s világban.

A frissítésre meg annyit, hogy a jelek szerint eddig az aktív időszakban használtad a gépedet, ezért nem találkoztál furcsa jelenségekkel. :)


Sanchez638
(addikt)
Blog

Kaby Lake alapú rendszerem volt pár napja, 4 szálas Pentium, 8gb ram, 1TB NVME ssd. De nem éreztem azt a gyorsulást amit kellet volna. Minden késeltetésekkel jött elő és hülyén ment. Most vissza tértem Win7-re és egy régebbi gépre (mivel hirtelen váltás volt). Minden rendszerbeli történés gyorsabban megy...

Játékoknál viszont sokkal jobban ment minden. De ott tett keresztbe a rendszer ahol lehetett .


Viktor77
(titán)

Az energiagazdálkodást alapból mindig átlövöm, hogy a proci mindig fullon menjen, ha már ott vagyok, beállítgatom a szám íze szerint.

Most fogsz röhögni. Aktív időszakhoz nem nyúltam, napközben nem megy gép, munkában vagyok, ilyenkor net sincs rajta.


CPT.Pirk
(Jómunkásember)
Blog

Akkor csak idő kérdése, és veled is meg fog történni a gyanútlan újraindítás. :P

Amúgy most éppen 10 perce izzad magában a laptopom, mert bár látszólag nem csinál semmit, de közben a windows modules installer worker megállás nélkül tekeri a procit a háttérben. Ez a WU része, elvileg frissítések és komponensek telepítését csinálja, de a WU szerint a rendszer naprakész.

Most akkor mi a jó francot csinál? Meddig fog még tartani? Szerencsétlen laptopon nem mindegy, hogy konstans 40% terhelést kap a proci...


Victoryus
(addikt)
Blog

szolgáltatásoknál le kell tiltani az updétet. Nálam le van, ha meg ráérek, akkor engedélyezem, és akkor frissít. A hibrid indítást én pont szeretem, mert 10mp alatt indul a gép.
Engem most az akasztott ki, hogy kivették az xps megjelenítőt csak úgy, de xps-be nyomtatást meg nem. Persze vissza lehet tenni, csak minek szórakoznak ilyennel is?? Ok, akkor nyomtatok pdf-be...

[ Szerkesztve ]


King Unique
(titán)
Blog

Pontosan! Itt van egy újabb hater cikk / bejegyzés, tele a szokásos hülyeségekkel... :U

Ezt a Start menüt átvariálták én sem értem, ráadásul egy avítt XP-hez hasonlítgatja, az ez etalon... Na hát annál a szétterpeszkedő, kibontogatós menünél aztán minden jobb. Ráadásul normális kereső sincsen benne. Meg ha már itt tartunk, akkor ennyi erővel a W7-ben lévő Start menüt is átvariálták... Aztán ráadásul szubjektív is, hogy kinek mi a megfelelő. Számomra teljesen OK a Windows 10 Startmenüje, amit van hogy teljes képernyős módban használod a 8.X mintájára. Valamint abban is fejlődött, hogy a gyorslistán túl oldalt egyéb gyakran használt programok és akár mappák is kitűzhetők, amiknek az elérése így egyszerű és gyors, nem kell a hagyományos menüben turkálni...Amúgy meg ha annyira nem jó neki a beépített, akkor van Windowsra számos külső Start menü, köztük megannyi ingyenes is. De nem, le kell írni, hogy a gyári szerinte milyen ízé, ja szerinte...

Ez az update dolog és a kilövi alóla a gépet pedig megint mese, csúsztatás... Ott van a 18 órás aktív időszak már egy ideje, aminél tetszőlegesen átállítható az időtartam. Plusz ütemezni is lehet az egyes frissítések után az újraindítást és akár 1 héttel későbbi időpont is megadható. Valamint egy build upgrade után is kirakja a rendszer a képernyő közepére az értesítést, sőt akár ott is van lehetőség halasztani az újraindítást. Sőt a megfelelő kiadásokban akár magát a funkciófrissítést is lehet, illetve ingyenes külső programokkal akármelyiknél. Aztán az is milyen érdekes, hogy amikor feltelepül nálam 1-1 havi update és ott hagytam a gépét akár pár órára, akkor nem, nem indult csak úgy újra magától...

A gyorsindítás (fast startup) pedig kikapcsolható a gépházban, de akár a hibernálás kikapcsolásával is letiltható. Szóval megint nem világos, hogy minek kellene ehhez registry... Visszakapcsolni magától pedig esetleg max. 1-1 build upgrade után szokott, mert az alapértelmezett beállítás és normál esetben nyilván 1 db OS-t használ a user a gépén, ahol nem okoz semmilyen gondot. De most már a visszakapcsolást sem lehet ráfogni, mert pl. a 1803 - 1809 upgrade után nem kapcsolta vissza.

Meg hogy melós gépeken áttér másik OS-re, ráadásul arra a bizonyosra... Ja, már ahol erre van lehetőség, meg passzolnak pl. a szoftveres követelmények. Otthoni használatnál meg fals módon mindig csak a játékokkal jönnek, holott korántsem csak arról van szó.... Egyrészt nyilván korántsem minden Windows user hardcore gamer. Másrészt a játékokon kívül számos olyan program van, ami csak Windows only, vagy max. esetleg még macOS-re érhető el. Illetve desktopon messze a Windows szoftveres támogatottsága a legjobb, ott általában nem nagyon kell alternatívák után kutatni, mert többnyire adott a natív támogatás. Azon userekek tömege, akik nem akarnak alternatívák után vadászni és kompromisszumokat kötni, nyilván nem fognak csak úgy tömegével másik rendszerre váltani. Na meg ha megnézzük az X éves globális statisztikákat, akkor eddig sem volt ez jellemző desktopon...

[ Szerkesztve ]


Silεncε
(őstag)

Ez az figyelmeztetés nélküli újraindítást nekem 3 év alatt nem sikerült egyszer sem előhozni (az első naptól Windows 10--et használok, amióta kijött). Pedig a gépeket a legváltozatosabb időpontokban használom (reggel 7-től kb hajnal 3-ig bármikor és mindig kikapcsolom, szóval még csak titokban se tud újraindulni). Lehet, hogy csak én vagyok a kiválasztott? :F

[ Szerkesztve ]


Domonkos
(Ármester)
Blog

> Illetve desktopon messze a Windows szoftveres támogatottsága a legjobb, ott általában nem nagyon kell alternatívák után kutatni
Kezdo linux felhasznalo egyik legnagyobb problemaja szokott lenni, ha o windows-kent szeretne hasznalni a linuxat. Ha windows-t szeretne, akkor arra ott vannak az M$-nek a rendszerei. A linux sosem lesz olyon jo windows, mint egy akarmelyik windows volt/van/lesz. Aki valt, de nem szeretne szoftvereket cserelni, az jobban jar ha nem valt.


CPT.Pirk
(Jómunkásember)
Blog

Nem mondom, hogy sűrű dolog mert mindössze 2 alkalommal történt ilyen, mióta van a w10. Idehaza torrent meg böngészés miatt mindig megy a gép du-este folyamán, szóval volt rá alkalma.

Viszont ez a szerencsétlen modul installer még mindig fut és terheli a procit, most már közelíti az 1 órát. Természetesen az alkalmazás előzmények alatt nem látszik...

Victoryus: hibrid bizbasz nélkül mennyi a boot idő? Amúgy reset esetén nem játszik, csak normál leállításkor. Resetnél nem csinálja a hibrid módot.

[ Szerkesztve ]


bozont
(veterán)
Blog

Be kell kapcsolni a metered connection-t és akkor nem nagyon fog frissítgetni (vagyis még így is előfordul néha, de csak a kisebb, újraindítást nem igénylő frissítésekkel). Én elég rendszertelenül használom a gépet, a 3 műszak miatt, de magától még nem indult újra.
Persze egy hosszabb több órás munkával nincs tapasztalatom, de aki nem erre használja a gépet annak megoldja a problémát.

[ Szerkesztve ]


t72killer
(titán)
Blog

Sorszámot húz, és köszöntjük a klubban:))


DraXoN
(addikt)
Blog

Őszinte leszek, utáltam az XP-t is a maga idején, elők között "menekültem" róla anno Vistára .. de áttekinthetőbbnek találtam (és találom a mai napig) azt a "minden program" megoldást ami ott volt, nem egy sorba "beszűkítve" ...

A mostani startmenünél próbáltam a teljes képernyős módot is, az se jött be...

Az uptate.. meg fura, de tényleg kilövi a gépet (az aktív időszak reggel 7-23 óra) ami be van állítva... ráadásul még "csúsztatás" is be van rakva a frissítés telepítésére (securitire 2 hét, a funkciós frissítésre 4 hónap)... de valószínű azért kapcsol ki időnként mert nincs módja telepíteni, ritkán van a gép "aktív időszakon kívül" ... te telepíthetne mikor nap végén leállítom a gépet, de nem ... napközben.. persze, hogy úgy, mert miért ne...

a fast startup, nem az amivel a gondom van, amivel a gondom van az egy másik bekavaró funkció (nem tudom most hogy is nevezi MS)..
mindenesetre ez okozza azt, hogy ha leállítod a géped, de másnap elindítod, a pl. a chome alapból megnyílik ott ahol "hagytad" hiába mentél gép kikapcsolásra.. de MS Office programok is támogatják ezen módot ... ebből következik, hogy csak az ezen leállítás-elindulás módra felkészített alkalmazások érintettek, de ez a mód egy agyrém.. Mac gépekben van hasonló, de ott is kikapcsolható... itt, csak az volt, a tavaly őszi updatig (de az se hivatalosan, csak registryben turkálva)...

A windows, vagy mac only dologra mit mondjak? Léteznek Linux only programok is (ba-ba-baaamm) ... ha megteszi miért ne használjam? Nem szívatom vele magam, mai napig használok aktívan linuxot szerveren, csak annyi, hogy az egyik asztali gépemen visszatérek rá.. egyébként is php-hoz jobb a linux (fájlrendszer jogosultságok).. A jelenlegi programjaim amit használok teljes egészében linux kompatibilisek is ... jórészt amiatt mert már évekkel ezelőtt áttértem rájuk egy korábbi linuxos időszakom alatt... így semmi hátrány nem ér..
De otthoni "játszós" gépen marad a windows .. pont a játékok miatt... nem másért... és nem azért mert "hardcore" gémer lennék.. nem... sokszor inkább csak filmet nézek, vagy böngészgetek, de néha játszok is.. viszont más is használja a gépet, és bár én megoldanám más rendszer alatt is, hogy a nem működő menjen (ha tud), de "ő" nem olyan, ő "csak menjen" kategória, amikor kitalál valamit...

És hogy hater-e a cikk? ... Nem annak szántam, de lehet.. eredetileg a címe is más volt (bár azt csak poénnak írtam be, de átfelejtettem átírni és úgy küldtem be, majd átírtam gyorsan, de a domain már "vicces" marad ;] )...
De .. nem született volna meg egy ilyen bejegyzés, ha nincs oka... De tökéletesen, minden részletre kimenőleg nem akarom fejtegetni.. nagyon messzire lehetne menni vele (ott vagy ügye egy fentebbi hozzászólásban említett vezérlőpult össze-visszaság, vagy hogy mindent logol a rendszer és beküld távolra "elvileg" névtelenül)...
DE senki nem fizetné ki nekem az azon "cikk" megírásával kieső időmet.. ami erősen a munkaidőm rovására menne, mert simán ellehetne vele tölteni 1-2 napot (probléma leírás, kutatás, ellenőrzés(!), cikk megírás)... a fentebbiek a saját véleményem és tapasztalataim.. ha valakinek nincs problémája a fentebbi "bajokkal" akkor örüljön neki.. Én pl. évente legalább 1 egeret elpusztítok ... vagy meghal a gombja, vagy a görgő, vagy a szenzor, vagy a kábel szakad meg... Próbáltam drágábbat, olcsóbbat.. mind ilyen.. ez alapján ez valami átok :DDD ... Vagy nem.. de tényleg évi egy egér elfogy... a legutolsónál "beszakadt" az egérgomb.. az előtte levőnek a görgője, az előttinek a szenzora halt meg...


King Unique
(titán)
Blog

Az XP Start menüjét szerintem ne ragozzuk, mert az finoman szólva sem volt az igazi. Bár ez is szubjektív, hogy kinek mi jön be. Nekem például teljesen jó a Windows 10 megoldása, de már a 8.X féle is tetszett. Hagyományos Start menüt már ritkán használok, mert a Windows 8 óta bevezetett Start gomb menü már önmagában hasznos és elérem a gyakori rendszereszközöket, ami a 10-esnél is megvan. A teljes képernyős Start menüre meg csak kirakom a gyakran használt elemeket és ennyi, onnan 1 kattintással elérhetők és indíthatók. Ráadásul sok elemnél sokkal átláthatóbb egy nagyobb felületen, csoportokba rendezett megoldás, mint egy kicsi menüben turkálni.

Nálam meg nem "lövi ki" a frissítés gépet és mások is írták itt a topikban... Ha az 1 hetes ütemezés be van állítva, akkor meg pláne nem fogja addig újraindítani. Ha a megfelelő kiadásokban a gépházban be van állítva a havi összegzp frissítéseknél a 30 napos halasztás, akkor meg egyáltalán nem fogja addig telepíteni őket. De 35 napig a többi frissítést is lehet teljesen szüneteltetni, illetve 1 évig a funkciófrissítéseket.

Ha az a gondod, hogy a rendszer leállítása után újra megnyílnak a be nem zárt programok, akkor a gépházban az is kikapcsolható. Valamint ha Alt+F4 módszerrel van leállítva a rendszer, akkor eleve nem lesznek újra megnyitva. Egyébként azért van egyes újabb verziók óta ez a funkció, hogy ott tudja folytatni a user a munkát, ahol abbahagyta. Normál esetben amúgy a rendszer leállítása előtt szokás bezárni a programokat, kilépni az alkalmazásokból, de mindegy...

Igen, léteznek csak arra elérhető programok is. Viszont többségében inkább a fordítottja szokott téma lenni, amikor egy Windows only programra kellene megfelelő alternatívát találni... Ha számodra megfelel az L betűs rendszer is, akkor használd azt, a te dolgot. Viszont korántsem mindenkinél ez a helyzet kizárólagos alapon és nyilván korántsem mindenki csak a játékok miatt használ otthon Windowst. Sőt, nyilván nem is játszik minden felhasználó, ezért is fals általánosítva az ilyen megállítás... Lehet annak számtalan egyéb oka is, amit nem különösebben szükséges fejtegetni, mert a számokkal lényegében alátámasztja a statisztika is. Meg ha már szoftver, akkor ha mondjuk megveszek egy valamilyen eszközt, szeretem használni a gyártó által mellékelt általános, vagy éppen prémium programokat, amivel valószínűleg vannak még így egynéhányan. Lehet ez otthoni példával élve akár egy nyomtató, szkenner, belső / külső HDD / SSD stb. Az ezekhez mellékelt programok pedig szintén többnyire Windows only, vagy max, esetleg még a macOS támogatott. Tehát a gyártó szoftverét és annak képességeit azon a bizonyos másik rendszeren nem tudom kihasználni, nem tudok firmware-t sem frissíteni, a beépített hardveres titkosítást és egyéb dolgokat sem használni... Aztán nem beszélve a megannyi, akár a hétköznapok során is használt diagnosztikai és XY teszthez, vagy akár adatmentéshez való szoftverről, amelyeknél Windowsnál szintén jóval nagyobb a választék.

Hát pedig a cím és a leírtak alapján inkább tűnt annak... Arról már nem is beszélve, hogy az ilyenekre általában gyűlnek a legyek, illetve Windows téma esetén azok a bizonyosak és kezdődik a flame... :DDD Egyébként igen, nyilván lehet pró / kontra dolgokat sorolni és felhozni, de azért nem mindegy, hogy miket és milyen formában. A most említetteknél is azért volt némi ellenmondás, leírták itt is többen, hogy nem feltétlen úgy tapasztalták, avagy megcáfolták, pontosították az állítást...

[ Szerkesztve ]


Lenry
(félisten)
Blog

de áttekinthetőbbnek találtam (és találom a mai napig) azt a "minden program" megoldást ami ott volt, nem egy sorba "beszűkítve" ...

áttekinthetőbb, hogy ömlesztve ott van minden?
Win10-ben jobb klikk és kitűzöd a Start Menübe vagy a tálcára amit sűrűn használsz, és ott van.
vagy beírod a program nevének első 1-2 karakterét és bumm már meg is van.
(protip: a tálcára kitűzött első 9 ikont a Windows gomb+1,2,3... stb gombokkal indíthatod, keresni sem kell)

mindenesetre ez okozza azt, hogy ha leállítod a géped, de másnap elindítod, a pl. a chome alapból megnyílik ott ahol "hagytad" ....[]... Mac gépekben van hasonló, de ott is kikapcsolható... itt, csak az volt, a tavaly őszi updatig (de az se hivatalosan, csak registryben turkálva)...

jó ideje ott van ez az opció, legalább nálam biztosan.
bár szerintem én Windows 10 moonman_editiont kaptam anno :U

[ Szerkesztve ]


DraXoN
(addikt)
Blog

Az a frissítéskor bejelentkezzen dolog is hiába lett kikapcsolva, .. nem az, mint írtam NINCS rá megoldás (több napot elszenvedtem a vele kapcsolatos kutatással), a hivatalos Microsoft válasz is az volt, hogy "szokd meg" (telefonon válaszolták)...
#44 Lenry:
a fenti neked is szól.. "hiába a kapcsoló" nem oldotta meg a gondot, nem azt állítja az adott kapcsoló.. ugyanis a MS magának a start menü alatt található leállítás gombnak a működési parancsát változtatta meg. (az Alt+F4 esetén még a "régi" parancs hívódik meg, de ki tudja még meddig)...

De egy kérdés, hol mondtam én másnak, hogy használjon mást? Én a saját helyzetemet írtam le és azzal kapcsolatosan tettem észrevételeket, senkit se biztattam arra, hogy azonnal installálja a winFosát (csak stílusosan akkor már :D ) és tegyen fel CentOS-t (hogy csak azért se írjak Ub**tu-t, M**nt-et vagy Fe**ra-t).. vagy bármit ...

Részemről használjon mindenki azt ami számára megfelelő (és jól esik neki).. de Én nem mindenre találtam megoldást az aktuális windows verzióval kapcsolatosan, és részben úgy döntöttem nem is keresek tovább mert úgy oldom meg a problémám, hogy elhagyom majd a rendszert... a licencet meg hozzávágom a MS-hez .. vagyis vágnám, de ilyet nem lehet (fizikai korlátok, serial number ide-oda, nem tudom a sorozatszámban levő számokkal kínozni a másikat.. ) ...

[ Szerkesztve ]


Penguin95
(senior tag)
Blog

Üdv. a klubban. Kényszerből váltottam én is 10-re, mivel a 7 csak félig tudott mit kezdeni az SSD-vel (Hynix PC300, M.2), így nem volt például S.M.A.R.T. sem, illetve tisztán nem lehetett telepíteni, csak klónozni egy hagyományos SATA SSD-ről. Gondoltam kap egy esélyt a 10, hátha fél év alatt összekalapálták végre, és nem fog az idegeimre menni. Rosszul gondoltam. Jött a 1809, fel akartam tenni, végtelen BSoD bootloop lett belőle a ctprxy2k.sys miatt. Oké, régi a hangkártyám amihez tartozik, nem okolom a 10-et (bezzeg másnál még a fájlokat is gyalulja, nálam meg az inkompatibilis drivert sem). Másnap épp játszottam, mikor kicsit el kellett mennem a géptől. Úgy hagytam, mert 15-20 perc volt amit el kellett intéznem, gondoltam utána folytatom majd a játékot. Jövök vissza, monitoron nincs kép. Eddig nincs baj, így van beállítva. Monitor bekapcs, rágcsáló megmozgat, kép sehol. Várok, kép nuku. Oké, ezt nem bírta a játék, Alt + F4 megoldja majd. Semmi. Oké, akkor jön a feladatkezelő. Megjelent a tálcával együtt, de semmire nem tudtam kattintani. Ekkor látom, hogy a tálcán ez-az nem látszik, és ha jobb gombbal rányomok, ugyan előjön a menü, de szöveg nincs benne... Na ez azóta is kísért, de nem csak akkor ha játék fut, mikor otthagyom. Lehet az torrent, böngésző, vagy épp a nagy semmi, ha olyanja van, nem tér magához. Szóval most már ott tartok, hogy inkább lemondok a S.M.A.R.T.-ról, meg a tiszta telepítésről Windows alatt, de ebből W7 + Linux páros lesz. Lehet másnál hibátlan, használja egészséggel, de nekem ennyi elég volt ebből.


CPT.Pirk
(Jómunkásember)
Blog

Ez a frissítések eltolása dolog nem valami egészséges megoldás. Windowsról van szó, asztali elterjedtsége miatt iszonyatosan ki van téve mindennemű támadási kísérletnek ahhoz, hogy csak úgy tologassuk el hetekkel a frissítések telepítését...


DraXoN
(addikt)
Blog

Mondjuk az otthoni amd-s gépemnek van ilyesmi baja, ha otthagyom készenlétben egy 3-4 órára, persze elmegy aludni a gép (amivel gond nem lenne), de egy idővel nem tér magához sehogy se... csak tápegység áramtalanítás hozza vissza életbe.. ezt csak a tavaszi újratelepítés után kezdte, az egyetlen különbség, hogy akkor legacy helyett uefi módban telepítettem a rendszert.. bár ezt a hibát én a gigabyte alaplap számára írom... de nem tudom biztosan, de annyira nem 1-2 alkalommal tapasztaltam ezt, nem másztam még az eset után, hogy mi is okozza.. ha bugos alaplapi bios (ami gigától kitelik, ezen kívül is van benne "hibás" funkció ... de sose adtak ki az adott alaplaphoz 2. biost, csak az-az 1 verzió van amivel az alaplap kijött) nem tudok kezdeni semmit vele...


King Unique
(titán)
Blog

Hát pedig másoknál, illetve akik ez ügyben érdeklődtek pl. ezen a fórumon eddig gyakorlatilag szinte mindig megoldotta annak kikapcsolása, valamint az Alt+F4-es leállítás azt, hogy a következő indításnál ne nyíljanak meg automatikusan a korábban be nem zárt programok. Direkt kipróbáltam én is több alkalommal és nálam szintén működött, nem kellett soha emiatt a registry-hez nyúlni... De mondjuk nekem nem esik nehezemre a rendszer leállítása / újraindítása előtt azt a pár-néhány megnyitott programot bezárni, ezért számomra az előbbi megoldások sem feltétlen szükségesek. Na meg nemcsak a Start menüben lehet a leállítást, újraindítást stb. megoldani, szóval úgy meg pláne nem... :D

Egyébként tényleg nem írtad így konkrétan, hogy mindenki használjon mást, na de nem is arról volt szó kifejezetten. Hanem a témához kapcsolódóan pl. a játékos általánosításról, ami lehet a saját példádnál helytálló, viszont az összes felhasználóra vonatkozóan nyilván nem, mivel eleve nem mindenki játszik.

[ Szerkesztve ]


#00137984
(őstag)
Blog

A te szerinted mindenben tökéletes Windows10 rendszert akkor miért kell ennyire gyakran módositani olyan frissitésekkel, amik után a felhasználók egyre többen panaszkodnak. Win7-nek a Service Pack 1 elég volt a majdnem tökéletes müködéshez. Volt egy platformfrissités és az a néhány update a programok gördülékeny futtatása miatt. A Win10-nek a véglegeshez közeli kiadása szerintem igy sosem lesz készen. Hogyan is volt ez az "Utolsó nagy Windows" szőveg... :D

[ Szerkesztve ]

üzenetek