Hirdetés

üzenetek

hozzászólások


kenand
(veterán)
Blog

Szia!

Lépcső nem meredek és széles. Egyszer talán lesz korlát, de még nem jutottunk odáig: )
DE alig használjuk, mivel a garázson keresztül járunk be a házba.
Ismerősök is a ház melletti lépcsőn hátulról jönnek inkább (lehet mi szoktattuk őket így :)

Impregnáló nem olyan nagyon vészes 5l-t 10 000Ft-ért szoktam venni, 80m2-re 2 kellett. Még most is jól működik. Ha lespriccelem lepereg róla a víz

[ Szerkesztve ]


kenand
(veterán)
Blog

Próbálok válaszolni.

Az xps-t jól meg kell dűbelezni. Olyat is ajánlottak, hogy ha kő megy rá érdemes az üvegszövet háló után is dűbelezni. Ott nem lesz gond ha emiatt kicsit kiáll a dűbel, a tégla majd úgy is eltakarja.
Nekem még sehol sem jött le, agyon stabil.Pedig van ahol 3m magasan van rakva, sőt a nyílászárók felett "plafonra" van ragasztva

Hosszabb pisztolyt érdemes választani az nem fogy ki olyan hamar, írtam a 10 mm-es fuga keresztet, a fuga így 10-20mm széles. Mivel tégla jó nedvszívó, főleg ha süt a nap gyorsan szárad, fél órán belül le lehet húzni. Voltak napok amikor esőben csináltam, olyankor 2-3 óra is volt

Weber tec brick jó anyag falazáshoz és fugázáshiz is, nem drága, lehet ugyan kvarchomokból és cementből keverni, de ez kész van.


kenand
(veterán)
Blog

8-10 éve olyat is raktam, nem lett csúnya, de szerintem is jobb a csíkokat saját kézzel rakni.

Polc Ytong téglából az első kőműves munkám még 2001-ből, falon meg a paneles kő van. Talán 2013-ban raktam

[ Szerkesztve ]


yerico
(senior tag)

Gratulálok, ez gyönyörű lett.


kenand
(veterán)
Blog

:R


Z_A_P
(őstag)

Gratula, nagyon szep lett!
Jol latom, befalaztad a klimat? :D

de éppen behívtak egy szívinfarktusos beteg koszorúér-tágításához
Na, csak nem kardiologus vagy?


P@ppaJoe
(csendes tag)

👍 Gratulálok. Szép igényes munka.

[ Szerkesztve ]


elithun
(őstag)

Gratula, ez nagyon szép! :Y
Be is raktam a kedvencek közé, mert megihletett. ;)


kenand
(veterán)
Blog

Szia!

Nem az a ház másik oldalán van. Két boltíves ajtó és kutyaház van, klímás még szabadon van, egy szer majd talán rácsos- szellőzős fedést kap.


Piftuka
(addikt)

Éppen ezt akartam kérdezni én is. :) Ezek szerint a klíma "elrejtése" későbbi munka lesz.

Egyébként elismerésem a kitartásodhoz! Nekem tetszik a végeredmény; ahogyan elgondoltad, és megalkottad a házad külső "csinosítását".

Különösen a fehér hengeroszlopok téglákkal elrejtése, "átalakítása" nagyon tetszetős. :K

A tégla ilyen módon történő felhasználása pár éve nagyon népszerű. Hiszen egyfajta természetes jelleget kölcsönöz a háznak. A mediterrán stílust ötvözi a hazánkban jellemző építészeti megoldásokkal.

Látom, nem véletlen nálatok a kert és a melléképület megvalósítása. Ti is egy kis mediterrán hangulatot csempésztetek oda a dombos vidékre... ;)

Egyébként a klíma oldalán nem tudod ugyanúgy megoldani, mint a melléképület körablakánál? A klíma elé valami méretre vágott "fal anyag" - hogy lezárja a szabad teret - a klíma ventijénél kivágva, majd a felületre a körablakos megoldáshoz hasonlóan a szeletelt téglákkal körberakni?


kenand
(veterán)
Blog

Szia!

Köszönöm szépen.
Szeretjük a mediterrán stílust (ahogy én a mediterrán növényeket is)
Klíma már elég régi, előbb-utóbb cserélni kell, utána lehet hogy valami aluzsalus megoldással fogom lezárni.

Jó lenne valami terasz fedés is, de 6 m-es a fesztáv (köztes oszlopokat nem szeretnék. Fedés csak polycarbonát lenne, hogy a terasz ne ázzon. (alá meg valami mozgatható árnyékolás. De fa gerendákkal már nem lehet megoldani, (talán alu gerenda/profil) A fiúk már BP-en vannak egyetemen, vettünk egy kis lakást azt kell gatyába rázni (szörnyű, de a 42m2-ese a kis lakás a 8-kerben drágább volt, mint a családi házunk) , szóval a családi házon egyelőre további fejlesztések tolódnak. tervek vannak a fejemben, de halasztódnak .

Szerettem volna 5m2 külső szeletet mosta szabi alatt felrakni a kis lakásba, de egyszerűen nem tudtam venni!
BP-en csak sárga volt elérhető. Lakhelyemen és Reziben is csak hetek-hónapok múlva lett volna piros külső szelet. Úgy hogy ismét bulgár kvarcit (gneisz) lett -pontosabban holnap fejezem be.


Sinesol
(addikt)

Jó minőségú fával, elég vastag oszlopokkal meg lehet próbálkozni 6 méteren is, főleg, hogy terhelés sem igazán lesz rajta. Ez is jó opció lehet. [link]

[ Szerkesztve ]


Beri78
(őstag)
Blog

Gratulálok! :R
Jó ilyeneket olvasni - én is mindig magamnak csinálok mindent, de még a szeletelt téglának nem mertem nekiállni! Most kedvet kaptam!


kenand
(veterán)
Blog

Köszönöm a tippet, utána nézek.


t.imi
(őstag)

Igen, ez jó móka. Állítólag vetekszik az acéllal teherbírásban és az ára sem annyira vészes.

Kenand, gratulálok a munkához!


bnorci71
(őstag)

a terhelésnél illik számolni a hóval is, lehet csak 20 évente de azért lehet 50-60cm is
köbméterenként ha jól rémlik 700Kg


kenand
(veterán)
Blog

Természetesen a polycarbonátnak nnics súlya, te a szélterhelés és a hóterhelés is jelentős lehet, úgy kell méretezni.

Próbáltam írni a legnagyobb aluforgalmazónak hogy melyik profiljuk felelne meg ennek 6m-es hosszban, sajna válaszra sem méltattak...Sok mindent megcsináltam már, de statikai számításokkal még nem foglalkoztam...de lehet meg is haladná a felkészültségemet, sajna a bonyolultabb matematika/fizikából már kiestem... (egyetemen csak biofizika volt, matek nálunk nem, ne meg régen is volt már)

[ Szerkesztve ]


Lomha 8V
(addikt)
Blog

Nagyon szép munka, le a kalappal. :K


oszi666
(őstag)

Sziasztok
elnézést ha nagyon hülye kérdés, de itt gyakorlatilag pár cm vastag szeletelt téglát hordtál fel a falra, amire utána rákerült még egy külső hőszögetelő réteg?
Miért kellett a szeletelt tégla?


kenand
(veterán)
Blog

Szia!

Nem, fordítva.

Behőszigeteltem az épületet XPS-sel. (vagy EPS-sel ahol magasabb) és lábazati vakolat helyett ment rá a szeletelt tégla. Mert jobban tetszik, szerintem szebb, és a nagy felület vakolásával ellentétben ezt meg tudom csinálni.


oszi666
(őstag)

OKé, akkor félreértettem valahol menetközben teljesen....
Állati szép lett, gratula hozzá


kenand
(veterán)
Blog

Talán azt is linkeltem, de lehet vékonyra vágott követ is rátenni az XPS-re, kicsit drágább, de nem kell fugázni. (képen sárga bulgar kvarcit van)

[ Szerkesztve ]


BiP
(nagyúr)

Komolyan, elsőre a képek alapján (mielőtt olvastam volna a szöveget), bevallom, azt hittem, hogy ez maga a ház, nem pedig csak a melléképület, annyira szépen megcsináltad.


kenand
(veterán)
Blog

Köszi
Az egyik amolyan magyar kormányos, kívülről szép, de belül még nem volt rá időm :( (+pénzem)
Szüleimet szerettek volna oda, de már nem akartak költözni..

Télre beköltöznek az edényes növényeim:

Másik jobban rendben van, kisebbik fiam ott szokott a haverokkal gyűlni.
De 1x annak is neki kell állni, mert 3m mélyen a földben van, vizesedik/párás ki kell majd ásatnom és megtámfalaznom, de ahhoz szomszéd telek 2-3m-et is meg kell venni (elhanyagolt, üresen áll)

[ Szerkesztve ]

üzenetek