üzenetek

hozzászólások


Lami66
(őstag)

Elképesztő, hogy a Huawei mit produkál eladásilag. Persze ez csak kínai állapot, de akkor is.
Néhány topikban már azt lengették, hogy az Apple megelőzi a Huaweit idén, mert az Apple eladások az égbe szálltak, Huaweit meg már senki se vesz.


pinnacle
(nagyúr)

Egyébként nem valami hazafias vásárlás dobta meg a forgalmat a Trump tiltás miatt? Ráadásul most készülnek minden állampolgárra kiterjedő pontrendszert bevezetni, lehet a Huawei vásárlás többszörösen számít.

[ Szerkesztve ]


Ricardo
(félisten)

Várható volt. A szankciókig globálisan is ívelt felfele. Most a kínai piacra kell "csak" koncentrálnia. Ha azt nézzük, hogy alapból ez a cég a legerősebb az 5. geneációs hálózatok terén (ami ugye a jövő), már önmagában elég. Most a tiltásnak köszönhetően hozzá jön még az, hogy most kínában még többen vesznek Huaweit, olyanok is akik egyébként mást vettek volna, de most hazafiságból, dacból, a gyártó mellett döntöttek. Plusz a gyártó részéről is ott van a "csakazért is megmutatom" vezérelt dac, és odateszik magukat. Lehetett olvasni harminc százalékos akcióról , és ki tudja mi lyen kedvezmények voltak még amiknek a híre nem jutott el hozzánk.


Hieronymus
(addikt)
Blog

Ha a termék valóban jó, akkor pontrendszer nélkül is be kell állni a hazai termék mögé.


strogov
(senior tag)

Mivel kínában nincs google szolgáltatás hivatalosan ezért sok értelme nincs nem kínai androidos telefont venni (samsung ki is vonult). Régebben az iphone (ott is) a gazdagok egyik "jelképe" volt, de pár éve elindult egy kampány ez ellen, és az app store se az arrafelé amit itt látsz.
Azt is tegyük ,ellé, hogy a huawei telefonok jók, és kínában olcsóbbak is. Nem nagyon van ésszerű érv, hogy aki kínában él az miért ne a huawei, oppo, xiaomi trióból válasszon ha nem az alsó polcról vásárol.


doooo
(veterán)

Így van, nyilván van a dologban állami kéz, jó mélyre nyúlva (hisz ez az egész állami). Ez is a propaganda része, szól a belső és a külső piacnak is: "mindegy mit tesznek ellene, (a Párt) a Huawei legyőzhetetlen". Semmi nem indokolja, hogy a rosszabb ár-érték arányú Huaweit válassza egy állampolgár a többi hazai gyártóval szemben (kivéve persze ha mesterségesen alacsonnyá tették a telefonjaik árát). Semmi olyat nem tettek le az asztalra az elmúlt hónapokban, ami ilyen számokat indokolna. Önmagukhoz képest pláne.

[ Szerkesztve ]


pinnacle
(nagyúr)

Akkor lesz igazán gondban a konkurencia máshol, ha iOS, Android szintű szoftvert is tudnak majd fejleszteni.

[ Szerkesztve ]


tibcsi0407
(félisten)
Blog

F*ck you Trump, mondta a Huawei, majd ledarálta a Kínai piacot. :DD


Ricardo
(félisten)

Ez szerintem csak idő kérdése.


Noukoum
(veterán)

Jó lenne konkurencia az androidnak.


Hieronymus
(addikt)
Blog

Ez nem ennyire egyszerű.

Minden ismerősöm WhatsApp-et használ. Tömegesen nem fognak áttérni rá.
A munkahelyem is ezt használtunk. Nagyjából három hete kaptam egy üzenetet, hogy át kell térnünk egy threema nevű német azonnali üzenetküldő szolgáltatásra, mert adatvédelmi okok miatt nem használhatjuk többé a WhatsApp-et. A kormányzat feketelistára tehette.

Az ismerőseim nem fognak kínai szolgáltatásra váltani. A többségük be sem tudná szerezni.
A munkahelyen sem fognak lazítani az adatvédelmen.

Megcsinálhatja a világ legjobb navigációs szoftverét a Huawei. Nem fog elterjedni, mert nem fog online forgalmi adatokhoz jutni. Nagyvárosban nem a célhoz vezető út érdekel. Inkább az, hogy melyik úton tudok a leggyorsabban odajutni.

Szóval és tettel nem tudok váltani a Google környezetről. (Talán az almás oldalra térhetnék át.)


Giovan!
(addikt)

Az állam is erőssen propagálja, hogy Huaweit vegyenek a polgárai, csak ez a szempont valamiért kimaradt a cikkből, helyette bekerült pl. az 5g támogatás, ami szép dolog, nem vitatom, de szerintem az állam álltal erőltetett hazafias szellem fellobbanása jobban megtolta a számokat (hogy az anyagi támogatásról már ne is beszéljünk)...


tibcsi0407
(félisten)
Blog

Nincs ezzel baj. Ahogy az amcsi állampolgár is Apple-t vesz, mert amerikai márka.


NavySeal
(senior tag)

Nekem az egyik kínai kollégám (iPhone X-el) azt mondta, hogy a következő telefonja, tutti Huawei lesz és nem Apple. Szóval érezhető szerinte is a Trump-hatás...


Noukoum
(veterán)

Gondolom nem akarja támogatni a Trump féle amcsikat


doooo
(veterán)

Nincs ezzel baj? Kínai standard szerint biztosan nincs, de a mi standardjaink szerint nagyon is probléma kell, hogy legyen. Az önkéntes "hazafiasság(ból eredő lojalitás)" és a kényszerített, versenyellenes propaganda és mesterséges árképzés, a világ normálisabb részein nem ugyanazt jelentik.


Giovan!
(addikt)

Nem mindegy, hogy az állam aktívan, egy teljes propagandagépezet alkalmazásával (amibe többek között állami trollhadsereg is tartozik) torzítja a piaci viszonyokat, vagy az állampolgár önszántából úgy dönt, hogy hazai terméket vesz. Kínában nem divat a független tájékoztatás, szóval ott nem hozhat meg a polgár olyan döntést, ami nem tetszik a hatalomnak, vagyis azt vesz, amit az elé tesz.


Noukoum
(veterán)

Mert usában nem mindenhol apple reklám van. Gondolod.


Hieronymus
(addikt)
Blog

Az teljesen más. :DD :C :DD :C :DD


Giovan!
(addikt)

Szerinted az amerikai és a kínai állam "propagálási módszerei" és az azokra szánt források összehasonlíthatóak? De amúgyis, ahol a média szabad, a polgárok úgyis átlátnak a szitán, mindegy mennyire reklámozná az állam(!!) a hazai terméket. Ez a tényező kínai barátainknál nem adott.
Ja, és az állampolgári ellenőrzőbe sem kerül rossz jegy az usákoknál, ha véletlenül nem olyan telefont veszel, amit az állam "barátai" gyártanak.
Szóval nem, nem ugyanaz a helyzet, ezt már az olyan felületes szemlélődő is képes megállapítani, mint amilyenek mi vagyunk :)

[ Szerkesztve ]


Hatvan9
(senior tag)

Láttad? Több a Samsung, Huawei reklám szerepel ott.
Mindettől függetlenül le a kalappal, saját piacon valóban szükségtelen számukra USA.


tibcsi0407
(félisten)
Blog

Amikor önszántából úgy dönt, az mennyire is van önszántából, ha a csapból is folyik egy márka?


Giovan!
(addikt)

Nem tudok róla, hogy az állam beavatkozna a reklámpiac működésébe az Apple érdekében, meg szerintem ezt az USA-ban a törvények is tiltják. Hogy az Apple-nek sok pénze van, ezért sokat hirdet? Ezt megteszi más is (pl. a Samsung), ezt az amerikai államon számonkérni elég mókás.


Schuler888
(senior tag)

“Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok” :))


Ricardo
(félisten)

A nyomásgyakorlás minek számít? Ok, konkrétan nem azért hogy egy adott márka termékeit vegyék, hanem ellenkezőleg. Azért gyakorol az állam nyomást, hogy az adott márka termékeit ne használják. Mindezt nem is otthon, hanem más államokat megfenyegetve szankciókkal, ha nem tesznek eleget a " kérésnek".

Egyik oldal sem szent. Felesleges ezt a gonosz és a jó harcának beállítani.


tibcsi0407
(félisten)
Blog

Ha kitiltják a konkurens céget, az mi más, ha nem állami beavatkozás?


Schuler888
(senior tag)

"Néhány topikban már azt lengették, hogy az Apple megelőzi a Huaweit idén, mert az Apple eladások az égbe szálltak, Huaweit meg már senki se vesz."
Konkretan ezzel foglalkozo cegek jeleztek elore hogy globalis eladasban az apple visszater a 2. helyre.


Giovan!
(addikt)

Már megijedtem, hogy rosszul fogalmaztam, de szerencsére nem. Az Apple mellett még sok másik piaci szereplő is jól jár a Huawei kitiltásával, ők továbbra is hirdethetnek, még a nem amerikaiak is, szóval továbbra sem látom, hol feleltethető ez meg annak, amit Kína csinál a huawei erőltetésével.


#88470784
(senior tag)

Amerikának sikerült egy erős konkurenciát csinálnia magának.

[ Szerkesztve ]


Ricardo
(félisten)

Félreértettél. nem arra utaltam, hogy az Apple-t erősíti. Én arra reagáltam, hogy az állam torzítja a piaci viszonyokat. A módszer más, de ugyanúgy beleszól a versenybe, torzítja a piacot, és mindkét módszer elítélendő.

[ Szerkesztve ]


Lami66
(őstag)

Ugyanazok a cégek rendeltek elöre koszorút a Samsung mobilrészlegének temetésére a Note7 fiaskó kapcsán, hiszen már a repülőgépekről is kitiltották a Samu telefonjait, az már egyenlő a véggel.
Nagyon komoly pénzügyi minősítő cégek mondták 2007-ben, hogy a LehmanBrothers a legjobb befektetés "AAA" minősítéssel..


Schuler888
(senior tag)

Aki tenyleg hozzaerto az egy percig se gondolta hogy a samsung az amerikaban par kigyullado telefonba belebukik. Ezeket inkabb a forum haterek szakertettek meg. :))


Giovan!
(addikt)

Nem értettelek félre, csak a kolléga eredeti felvetése arra vonatkozott, amit írtam (vagyis, hogy az Apple is rengeteget hirdet, minek akadunk ki azon, hogy a kínai állam meg beállt a huawei mögé...), és kissé megkésve még arra is reagáltam.
Nem mondta senki, hogy az USA free market lenne (hálistennek, akkor a huaweit sem tilthatták volna ki), szóval valóban, torzít az állam, csak Kínával ellentétben nem valami mellett, hanem valami ellen (esetünkben egy, a befolyása kiterjesztésében érdekelt diktatúrához köthető mobilgyártó ellen), de ettől eltekintve mindenki azt vesz, amit akar.
Ezzel szemben Kínában az állam trolljai és médiája azt mondja, vegyél Huaweit, mert a jó állampolgár ezt teszi, márpedig senki nem akar rossz állampolgárnak tűnni abban a rendszerben.


joey04
(titán)
Blog

Nem meglepő.


fornettisuti
(veterán)

Ez evidens volt, ehhez józan paraszti ész is elég kitalálni, sőt megjósolom, ha a Samsungot is kitaltanák a helyére ugrana az Apple, f*ck logic.
Külföldi (amcsi) fórumokon is már leesett, hogy az 5G kiépítése és az Apple eladásai felhúzására megy ki az egész Huawei tiltás történet.


Noukoum
(veterán)

Szerintem összehasonlíthatóak.
A te állításod szerint a kínai állam támogatja a Huawei-t (hogyan, milyen formában, bizonyíték)
Az USA meg kitiltja az amerikai cégek riválisát. Mert csak. Mi eldöntjük helyetted mit vegyél.


Schuler888
(senior tag)

Aha. Nyilvan azert tamadta be Trump az apple-t is. Aztan az europai ericsson-nokia-nak kinaltak igen elonyos hitelt az 5g fejlesztesere, aztan mas hangok a cisco fele mutogattak, hogy ugyan maradjon mar orszagon belul a fejlesztes, mert milyen dolog mar ez.. a vilag nem fekete-feher, es nem art informalodni a temaban ;)


Noukoum
(veterán)

Nyilván USA félti az embereket a kínai kémkedéstől... Na ja, a mesékben:D


Giovan!
(addikt)

Bizonyíték, hogy nem látsz bele a pénzügyeikbe.
Az USA meg okkal tiltotta ki a huaweit, lásd az előző hozzászólásom zárójeles részét (ami a terjeszkedő diktatúrára vonatkozott).
Eldöntik helyetted, mert a döntésed rajtad túlmutat, és nem egyedül rád van negatív hatással. Ezen túlmenően viszont nem avatkoznak be, nem muszáj Apple terméket venned, széles a választék, az állam nem akarja ráderőltetni, hogy márpedig neked iPhone-t használni állampolgári kötelességed.


Juhaszatti
(addikt)
Blog

Nem vagyok Apple felhasználó, és jó eséllyel nem is leszek, de pont ezért is gondolom úgy, hogy egyáltalán nem játszott közre ebben az Apple eladásainak felhúzása.
Aki megszokott egy rendszert, akár felhasználói felület, akár szolgáltatások szintjén, az nem fog komplett operációs rendszert váltani csak azért, mert a Huaweiről váltania "kell". Van kismillió gyártó ugyanazzal a rendszerrel, sokkal előbb néz körül a droidos konkurenciánál alternatíváért.
Pláne ha még azon a Huaweien voltak megvásárolt appjai is.
Az Apple az aki a legkevesebbet nyerhet ezen. Főleg ha közben emiatt megromlanak a kínai eladásai, vagy akár a beszállítói, gyártói kapcsolatai.


Schuler888
(senior tag)

+1!


joey04
(titán)
Blog

Rossz fórumokat olvasol. Az Apple ezen inkább bukik.


Hieronymus
(addikt)
Blog

"...csak Kínával ellentétben nem valami mellett, hanem valami ellen..."

Mivel jobb az egyik a másiknál?
Az állami támogatást aduászát el kellene felejteni érveléskor. Ilyen alapon Magyarország és az EU is befolyásolja a külpiacot is mivel a költségeknél alacsonyabb áron segíti eladni a mezőgazdasági termékeket.

A másik irányba meg rendszeresen sikerül elfelejteni, hogy a saját határain kívül is korlátozza Amerika a Huawei tevékenységét. A korlátozásokat nem csak a saját felségterületére rendelte el. Európai, ázsiai, ... exportra sem biztosíthat amerikai cég technológiát. A korlátozásokat mögött nincs ideológiai indok, mint annak idején a szovjetunió és csatlós államai ellen alkalmaztak. Kizárólag gazdasági embargó, amit néhány erősen fejlődő cégcsoport ellen hoztak.


atike
(nagyúr)

...és mi lenne ugyan a nemzetközi piacon ha Trump nem lépi meg azt amit... :U

Esélyes, hogy ha nem lesz megállapodás akkor elkezdik nyomni a saját rendszerüket (előbb belpiacon, majd a nemzetköziben is) és akkor lesz aztán mindenkinek érezhető a hatás... Fájni fog az mindenkinek a Google-tól kezdve USA-n át mindenkinek...


Schuler888
(senior tag)

" A korlátozásokat mögött" he? :F


Giovan!
(addikt)

Mivel jobb az egyik a másiknál?

Leírtam a hozzászólásban, amire reagáltál.

Az állami támogatást aduászát el kellene felejteni érveléskor. Ilyen alapon Magyarország és az EU is befolyásolja a külpiacot is mivel a költségeknél alacsonyabb áron segíti eladni a mezőgazdasági termékeket.

Én úgy tudom ez le van papírozva, az adott cégeknél ez hivatalosan működik. Ezzel ellentétben a huawei pénzügyi adatait nem igazán lehet ellenőrizni, a cég mond valamit, aztán vagy elhiszed, vagy nem.

A korlátozásokat mögött nincs ideológiai indok, mint annak idején a szovjetunió és csatlós államai ellen alkalmaztak. Kizárólag gazdasági embargó, amit néhány erősen fejlődő cégcsoport ellen hoztak.

Hivatalosan nemzetbiztonsági okok vannak mögötte (mint fentebb is írtam), de ha továbbgondolod a dolgot, ideológiai okokat is fel lehet azért nyomokban fedezni (bár nem tudom a kínai terjeszkedés lassítása mennyire tekinthető ideológiának).
Aztán hogy ez az embargó mennyiben vonatkozik a mobilos részlegre, és mennyiben a hálózatira, nem tudhatjuk, mivel a kettő egyben van, így a büntetést is egyben kapják.
Nem területi alapon korlátozták a huawei ellátását, amerikai cég nem adhat el nekik semmit úgy emlékszem. Mindenki más azt csinál amit akar, nincs betiltva a szövetségeseknél a huawei.


Schuler888
(senior tag)

"Aztán hogy ez az embargó mennyiben vonatkozik a mobilos részlegre, és mennyiben a hálózatira, nem tudhatjuk, mivel a kettő egyben van, így a büntetést is egyben kapják."
Az USA intezkedeseibol foganatosithato, hogy ez egyertelmuen a halozati iparag miatt van

[ Szerkesztve ]


#88470784
(senior tag)

Azert kiváncsi vagyok mikor kezdenek , majd elterjedni az usamentes telefonok máshol is.


Schuler888
(senior tag)

Kb soha. Ki akarna tokon szurni magat?


#88470784
(senior tag)

Soha ne mond hogy soha.
Soha nem sülyed el a titanic, soha nem megy tönkre a nokia.

üzenetek