üzenetek

hozzászólások


apatyas
(Korrektor)
Blog

Jó cikk, hajrá a folytatásnak!


orion1025
(őstag)
Blog

Összeszedett írás, na és nem utolsó sorban végre egy kis Hi-Fi-s szekció. Nem szeretem a csöves erősítő témakört, ettől függetlenül ez az első írás, amit ezzel kapcsolatban végigolvastam, személy szerint várom a folytatást.


CPT.Pirk
(Jómunkásember)
Blog

Grat!

Egy ideig variáltam, hogy ilyen EL84-es erősítőt építsek, vagy pcl/ecl86 SE-t. Végül ez utóbbi mellett döntöttem, quadro kiépítésben. Megvan már számára a végleges nyák a 4 csatornához, megvan a doboz, trafók, "antik" Ganz műszerek az előlapra, csak össze kell majd rakni. :)

Továbbá én még csinálok egy átviteli karakterisztika mérőt egy FPGA-val, majd ha az is meglesz, akkor dobok róla tesztet.

Amúgy még tudom javasolni az E88CC-s fejhallgató erősítő építését, az is nagyon ott van a szeren!

[ Szerkesztve ]


daneg86
(csendes tag)
Blog

Köszönöm :)

Fejhallgató erősítőből fejlesztettem egy kis hibridet, amit legutóbbi hifi találkozón ( Kiskunfélegyháza ) még Ágoston is elismert :) arról is fogok valamikor egy kis cikket írni.
ECL86-ot most tervezgetem, abból egy olyan cikket fogok írni, amiben a számítások is le vannak vezetve.

Full csöves fejhallgató erősítőből most egy 6n13s + 6n8s csöveket alkalmazó erősítőt csinálok. Egyszerűség kedvéért kap egy kapcsolóüzemű tápot, hogy egy laptop tápról lehessen üzemeltetni :)

Most is épp garázsban ülök, cikkben szereplő erősítőhöz megvan az új csőkészlet :) Tesla EZ81 + válogatott telam EL84-ek. [link]


CPT.Pirk
(Jómunkásember)
Blog

Ágoston, hmm. Az ő könyvéből pont az egyszerűen, olcsón megépíthető 86SE vagy PP kapcsolások hiányoztak... :DDD Egyébként most nemrég a JLH75W kapcsolást csináltam meg belőle, bár azzal volt néhány kör szívás, mire elkészült.

Ez volt amit én alkottam az E88CC-vel: [link]
Amúgy a pcl86 is valamennyire saját alkotás, a neten lévő rajzok erősítés viszonyai nem igazán tetszettek, olyan cuccot szerettem volna, amit teljesen ki lehet hajtani vonal szintű kimenetről, így én is számolgattam, meg rajzoltam.

Az a kapcsoló üzemű táp kissé meredeken hangzik nekem. :D


ViZion
(félisten)
Blog

Nagyon jóféle lehet, meghallgatnék egyszer egy ilyet! :K


daneg86
(csendes tag)
Blog

Te nem Pollackos vagy/voltál véletlenül ? :D Mintha ezt a fejhallgató erősítőt láttam volna valamelyik egyetemi újságban..


CPT.Pirk
(Jómunkásember)
Blog

De igen. Az ott én voltam. Csak nem ittunk is már együtt? :D


daneg86
(csendes tag)
Blog

Angel1981
(veterán)

Ez igen! :R


Met
(nagyúr)
Blog

Emiatt a látvány miatt már megérné beszerezni egy ilyen erősítőt. :R
Persze olyan dobozzal ami kiemeli a csöveket.


daneg86
(csendes tag)
Blog

[Videó]

Videó hangja kicsit csapnivaló, de legalább látszik működés közben :)


tolvaj!
(őstag)
Blog

Gratula a cikkhez! Én is gondolkodtam egy kis A osztályos építésén, de rá kellett jönnöm, hogy se türelmem, se eszem hozzá :). Pedig gitár mellé az lenne a legjobb hang! :B


tombar
(senior tag)

áhoj!
olyan jellegű kérdésem lenne, hogy ha laikusként építési kedvvel teli nekilátnék erősítők, majd később torzító pedálok építésének, akkor hol érdemes alapokat keresni? rajzolvasási készségeim megvannak, de hogy mit minek és miért, nah az nincs. ebben a tudnátok segíteni?


daneg86
(csendes tag)
Blog

Ha van némi türelmed, akkor erősítő tervezésről 1-2 héten belül írok egy cikket :) eddig 11 oldal megvan.. a triódákból..


Soma01
(veterán)

:C Az jó lesz! Én is szívesen olvasnám!


Zoja™
(őstag)
Blog

Akkor terjedelmes cikk lesz. Van lehetőség a logout-on ekkora cikk publikálására?


X2N
(senior tag)

Én is építgetek :) Csináltam már 50W-os gitárerősítőt, és 3W SE-t is. Én egyszerűbben csináltam, katódbias-al, egyenirányítócső nélkül. A kapcsoláshoz annyit h talán érdemes lenne kisütő ellenállásokat tenni a pufferkondikkal párhuzamosan, akkor nem fog megrázni :) Most előfokot építek majd gitárhoz.


daneg86
(csendes tag)
Blog

Szép lett a gitárerősítő! Milyen csövek vannak benne ? Csöves egyenirányítással én most kicsit szívok. Ismerősömtől kaptam a hálózati trafót azzal, hogy valami gitár erősítőből bontotta, és el84 PP-t hajtott fél marék kisebb csővel, EZ81 egyenirányítással. Nálam kiderült, hogy ez valami ECL86SE rádió trafója volt, és nem bírja a terhelést. Pa a tervezett 12 watt helyett most olyan 7 watt körül van, azaz a teljesítmény majdnem fele kihasználatlan.

Tervezős cikkemben, ha megírtam a pentódás részt, akkor összegzésként egy ECL86 SE beméretezése lesz levezetve. Valószínű ott már lesz benne némi félvezető is. Katód ellenállások helyett áramgenerátorok, lokális és átfogó visszacsatolásokkal.

(#17) Zoooja
remélhetőleg van :) , ha nincs, akkor saját blogon biztos fent lesz. Aki ír PÜ-t, annak elküldhetem ameddig megvan, kérésre csatolok hozzá még pár témát.


CPT.Pirk
(Jómunkásember)
Blog

Az a beméretezés jó téma. Elég hosszan keresgéltem a neten, mire végre találtam egy olyan pcl86 adatlapot, amiben meg volt adva hogy mekkora feszültség kell a pentódának a teljes kivezérléshez. Ha jól emlékszem, az 2.6Vpp volt.
Én ebből számoltam vissza a triódának a kellő erősítést, hogy egyből mehessen bemeneti osztó nélkül az erősítő a hangkártya kimenetére.

Most még egy dolog lenne jó, ha olyan IC-ből amit az E88CC-hez használtam mint USB-s hangkártya, lenne több csatornás. Akkor nem kellene elvinnem 3 sztereó jacket az erősítőhöz, elég lenne egy rendes USB-t.


totya694
(őstag)

Üdv mindenkinek!

Gratulálok
A Morgan Jones füles erősítőt szerintem sokan megépítették mint ahogy én is több ízben.
az egyik példány.
ECL 86 SE PC-hez használtam egy darabig
OT100 SE ami évek óta terv de a kimenők már kész vannak....


vodkaboy22
(addikt)
Blog

Remek kis cikk, remek témával jól megírva! Grat.

Ha megengeded pár tipp. Csináltam én is pár érdekességet már.
1) kimenő trafókat a csövek elé tedd minél nagyobb távolságra egymástól. Legtutibb ha a táptrafóval háromszögbe teszed őket és a háromszög oldalai min 15centik. (stereo áthallás szórás csökken)
2) Fojtó trafókat távol teszed nagyon a csövektől és táptrafóktól mivel 100Hz-el szórnak és ezt már elég jól fel tudják venni a Pentódák is, nem csak a kimenő trafók.
3) Anód tápba teszel még kondit.
4) A segédrács szűréséhez teszel egy 1uF MKS4-es fólia kondit (Jobban meghálálja mint a két cső közti csatoló kondi)
5) 1uF MKS4 wima kondival csatolsz jelet. Olcsón nincs jobb nála (Olcsó <= 3000ft :) )
6) Ha 1 utas hangszórót használsz akkor gyorsan kiveszed a C8/R16/L1-et.
7) Visszacsatolás frekvenciafüggését amúgy is tönkre csapja a trafó, tehát kiveszed a hurokból a kondikat
8) A trióda katódhidegítéséhez teszel párhuzamban egy 1uF/60V-os jó fólia kondit
9) Az 1M-ás keresztkötést kiveszed nem sokat dob a latba csak fázis hibát produkál
10) Pótméternek ha van akkor csakis ALPS vagy Preh
11) Kis jelú bevezetés kábelt nagyon árnyékolod és távol vezeted minden zaj terméktől mivel sajnos nagy bemenő impedancia felvesz minden zajt. Kicsit segíthetsz ezen azzal ha 47k-os pótmétert használsz 200K-s helyett.
12) Hangfal kábellel közvetlen csatlakozó nélkül viszed a kimenő transzformátor lábaira forrasztva a jelet a hangfalaknak ahova ha nem muszáj megint inkább forrasztást tegyél mint csatlakozót :), így azt a véletlen helyzetet is elkerülheted hogy terhelés nélkül kapcsolod be az erősítőt (Ami jelzem tilos! Ha ezt nem tudod elkerülni akkor a trafóhoz forrasz egy 1K/5W ellenállást állandó terhelésre)

Ha mindezeket megcsinálod akkor érzékeny fejhallgató mellett se lesz zajos és nyugodtan tehetsz rá 32-600Ohm-os fejest amivel zseniálisan fog szólni :)

Én EL84 helyett mondjuk EBL21 párti vagyok inkább de ez saját precedencia. :) (Tetszenek a hurka loktál foglalatos csövek)


vodkaboy22
(addikt)
Blog

Anódtápba kondi alatt én ezt értem:
Sorrendben valahogy így:
100nF AC> EZ81 katód > 47uF + 1uF fólia > 47Ohm >47uF > 47Ohm > 47uF > fojtó > 390uF > 22ohm > 390uF > 22ohm> 2x390uF + 1uF MKS4 fólia
Illetve a fűtés tápba is teszel 1uF 60V kondiból kettőt (Pont a tekercselt filament tudja leszórni a hálózati zajt a grid-re).
:R


CPT.Pirk
(Jómunkásember)
Blog

Oh igen, a kedvenc piros Wima kondik. Minden erősítőmbe ezeket raktam. :R


vodkaboy22
(addikt)
Blog

Nem is kell jobb, ugye :))
Én is azt szoktam rakni

[ Szerkesztve ]


totya694
(őstag)

Meg látszik rég beszéltünk...
Erről az erősítődről nem is tudtam :B
Lehet egyszer rá kellene kötni 2 "Goodmans" hangszórót ;)


vodkaboy22
(addikt)
Blog

Ez az erősítő megrendelésre készült sajnos ne az enyém.
De nyáron már tervben van és anyag nagy része is meg van egy hasonlóra csak a 4db EL34 helyére 8db EBL21 fog kerülni :)) 1-2 hónapja egy kedves munkatársam megjelent közel 40db dobozolt hibátlan katonai matricával ellátott tungsram EBL21-essel... Gondolhatod hamar lecsaptam rájuk!
Hangfal is tervben van nyáron esküvő után már megbeszéltem asszonypajtással hogy azt nem ússzuk meg! :DD
De nyáron mivel már van kocsim és végzek a gépész diplomával le fogok ugrani hozzád.
Mostanság munka+2.diploma mellett nincs időm létezni se. :((

[ Szerkesztve ]


totya694
(őstag)

Úgy látom tényleg bele szerettél az EBL21 csövekbe(ha jól emlékszem nekem már nincs is)

Én az EA-080 párom kimenőit tekertettem át azokat is be kellene majd fejeznem 1x csak :U


vodkaboy22
(addikt)
Blog

Eddig már 4 EBL21-es erősítőt építettem és úgy érzem az ötödik lesz a tuti. :) MIvel az PP lesz.
EA-080-hoz hajrá. Most én is folyamatosan ezt kapom magamtól. Ezt is azt is be kéne már fejeznem...


daneg86
(csendes tag)
Blog

Köszönöm :)
A mostani állapot remélhetőleg csak vizsgaidőszak végéig tart, és akkor be tudom fejezni a dobozolást. Trafók le lesznek árnyékolva, szóval nem fognak semmire sem szórni :)
C8/R16/L1 nincs beépítve, visszacsatolásban is csak egy 2K-s ellenállás van. Visszacsatolás miatt a kimenő trafó szekundere mindig le van zárva ( ezesetben 2,1k-val ). Jelenleg 20K-s poti van előtte.

Kondi téren próbáltam a lehető legolcsóbban megúszni. EZ81 > 47u > csatornánként 5H+330uF bőven elég. Még deszkamodellként is teljesen zajtalan :)


totya694
(őstag)

A trafókat egyszerűbb "szét ültetni" mint később brummot/zajt szűrni.


vodkaboy22
(addikt)
Blog

Igaza van totya-nak fogadd meg a tanácsát! Illetve elektromos árnyékolás (Faraday kalitka) a világ egyik legegyszerűbb dolga. A mágneses árnyékolás viszont... Ha árnyékolás alatt azt érted, hogy minden oldalról körbe veszed a trafókat 10-15mm vastag nikkel-acél lemezzel akkor azt mondom ok... :R Amúgy minden
mást nem lehet árnyékolásnak nevezni... (Sajnos ez van Maxwell törvényeket nem lehet átverni)
A táp kondik mennyiségének növelése nem kritikus, de érzékeny hangszóróval ajánlott. Amúgy meg 250-390uF /450V-os kapcsolóüzemű tápokba való kondik potom árért mennek (100-400ft) beletenni még 2-3db-ot nem tétel viszont nagyon ajánlott :)
Különben ezek már apróságok az én "nyavajgásaim" nehogy sértésnek vedd! :) Csak adtam már pár erősítőt el és tudom hogy kell fejhallgatóhoz tervezni erősítőt (Ami érdekes de sokkal nehezebb falat!)


daneg86
(csendes tag)
Blog

Trafók most is úgy vannak forgatva, hogy ne szórjanak rá egymásra, se áthallás se brumm, dobozolásnál mindegyiknek lesz egy saját kis fém doboza 1-2mm-es lemezből.
Kondiból most samwha low esr ( kapcsi tápból bontott ) van benne 2. Nyákot már nem akarom áttervezni, ez marad így :)

Sértésnek nem veszem, inkább tanácsnak :)

Fejhallgató erősítőt már építettem, és elég jól szerepelt :) [link][link][link]


totya694
(őstag)

Ezt a füles erősítőmet én is elcsesztem mert a kondikat szépen meg is szórja a táp trafó :((

Pedig nekem sem ez az első "csak" figyelmetlen voltam.Még félbe van egy C3g-vel épülő füles erősítő is.


daneg86
(csendes tag)
Blog

Kondikra próbáltál esetleg valami árnyékoló lemezt húzni ?

Szép ez a c3g cső. Itthon mennyiért lehet hozzájutni ?


totya694
(őstag)

Ha jól emlékszem valami régi műszerből származik az első 2 példány és amikor megépítettem vele az első füles erősítőt utána tudatosan vadásztam rájuk.
Ez alapján építettem meg és nagyon tetszett a hangja.
C3m könnyebben beszerezhető volt,hogy a Vakerán vettem 2k/db áron a C3g-t én sem adnám 5k alatt ha lenne sok belőle akkor sem. :N
még kis infó

[ Szerkesztve ]


X2N
(senior tag)

6L6GC, Sovtek gyármány, jól bírja az 500V-t. Előfokcsövek pedig 12AX7-esek.


#16939776
(nagyúr)
Blog

Grat az építményhez.

Ha még nem próbáltad a C5-öt is hagyd el.
Amivel le festetted a nyákot, annak a szigetelő képességét mérted-e? Nem fog lecsökkenni az ellenállása ahogy öregszik?! Biztos?! :U

Egy aktualizált rajzot kibírna a cikk.


vodkaboy22
(addikt)
Blog

Nem kell minden tápkondit nyákra tenni. Csavart érpárral kivezetsz egy kábelt a kondihoz nyákról. A kondit meg lepántolod valahol a házban.
Ha szigeteld a trafókat akkor szigorúan mágneses anyaggal tedd és a dobozt földeld le. :))

A kis 6n16b-V csövekkel épített hibrid fejes erősítő meg nagyon tetszik. MIlyen kapcsolást raktál a kis csöveknek? :)

[ Szerkesztve ]


daneg86
(csendes tag)
Blog

Saját tervezés. 6n16b anódkövető, aztán van utána még egy A osztályú áramerősítő fokozat. Találkozón csöves fejhallgató erősítőket is lekörözött :) Ágoston 120ezres full csöves erősítőjével volt egy szinten a hallgatózók és Ágoston szerint is.

De minek rakjak bele több kondit ? :D Brumm nincs ( úgy sincs, ha a hangszóróhoz rakom a fülem ), táp belső ellenállása 10ohm. Ez a kidrótozósdi részemről nem járható út. Nyákot úgy alakítottam ki, hogy a töltőáramok és a kisütő áramok külön vezetősávon folyhassanak, ha kikábelezem, akkor ez már nem fog működni, vagy 4 vezetéket használok.


csib41
(aktív tag)

Öröm volt olvasni. A közeljövőben ha írni támad kedved, ne tartsd magadban. :)

Privátban akár, ha nem túl diszkrét információ: Mekkora összegből jön ki egy csöves fejhallgató erősítő a nulláról építkezve, illetve mekkora élettartammal lehet számolni?


daneg86
(csendes tag)
Blog

Fejhallgató erősítőnél nagyon sok tényező van, ami az árat befolyásolja.
Milyen minőséget akarsz, milyen impedanciájú fejhallgatót akarsz vele hajtani, kommersz/ipari/katonai csövekből akarsz építkezni stb..
Ha jó áron tudod beszerezni a dolgokat, akkor 20-25 körül már meg lehet építeni egy olyat, ami 32 ohmos fejhallgatókkal elboldogul.


totya694
(őstag)

Az elektroncsövek élet tartamáról csak annyit,hogy az átlag elektron csöveknek 1000 órában határozzák meg az élet tartamukat (EL84,ECL86 stb-stb) ami nem minden esetben állja meg a helyét mert ez függ a terheléstől,túl hajtástól is.Meg vannak az ipari csövek amiknek a gyártók 5~10.000 órában határoz meg (E88CC stb-stb)Ezen meghatározott idő tartamok lehetnek hosszabbak is de lényegesen rövidebbek is.Rádió amatőrök szokták túl hajtani az adó csöveket amik megfelelő hűtés mellett sok esetben bírják huzamosan is.


CPT.Pirk
(Jómunkásember)
Blog

Emlékeim szerint E88CC-s OTL-nél így alakultak az árak:

-3 cső az néhány ezer forint, esetenként olcsón hozzá lehet jutni nagyobb mennyiséghez Ukrán területről, ott (is) van egy gyár, ahol ezeket gyártották.
-érdemes venni elég nagy alu szerelő dobozt, az kb. 3K
-kell egy hálózati trafót tekercseltetni, az is valahol 3-4K körül van
-meg kell tervezni a nyákot, aztán meg lehet rendelni Kínából, mondjuk 10x10-es nyákon elfér a cucc, az olyan 5K
-kellenek cső foglalatok, kb 2K
-kellenek nagyméretű szűrő elkók a CRC tápszűréshez 1-2K
-plusz a szerelékek meg az egyéb alkatrészek. 3K
-ha szeretnél még USB-s hangkártyát is beépíteni, akkor az egy 5-7K körül van.

Így ki is jön az összeg, amit dameg írt. Ezért az árért kapsz egy olyan erősítőt, ami a "bóvli" fejhallgatókat is tisztességesen meghajtja, valamint persze kialakítás függő, de az átviteli sávszélessége 300kHz felett van. :)

totya694: bő másfél évig csaknem napi 6-8 órát mentek az ismeretlen eredetű ecl/pcl86 csöveim anódkésleltetés nélkül, ez idő alatt egy sem ment tönkre az ötből. Azt hiszem lazán túl vannak már az 1000 órán csak nálm... :D Most csak azért nem mennek, mert még nem raktam össze az új erősítőt, most az utolsó projektem az volt, hogy zajos quad405 paneleket cseréltem ki JLH 75W-s kapcsolásra.

[ Szerkesztve ]


totya694
(őstag)

Nekem ez is kb. 1 évet ment PC mellett és volt,hogy napokig bekapcsolva "felejtettem" :B
Már megépítéskor is bontott ECL86-okat kapott és az óta sem cseréltem egyiket sem.Viszont ha majd egyszer sok pénzem lesz akkor ebbe a rádiómba kicserélem a csöveket.


CPT.Pirk
(Jómunkásember)
Blog

Hűha, ez aztán egy szépség!


totya694
(őstag)

Szerencsére csak picit piszkáltak bele(anód táp környéke) de még nem indítottam pedig fél éve megvan.
A skála üveget is újra kellene csináltatni mert pereg róla a feliratozás.KH forgó kondijának skála zsinórját is pótolni kell.Van rajta mit csinálni...
Némi infó a készülékről


vodkaboy22
(addikt)
Blog

Csapd fel Morgan Jones valve amplifiers könyvét sokat okulhatsz a 600 oldalából, amit nem tanítanak és itt Magyarországon lévő magukat nagynak tartó szakik sem tudnak. (Ágoston bácsi pedig 2 könyve alapján meg végképp nem tudhat...)
Kisütő és tápútnak csöves elektronikák szemszögéből nincs jelentősége viszont a stabil 1Hz körüli -40dB/dekád vágáspontú lengésmentes tápnak nagyon is. Fogj értelmes 2.5-es mezei hangfalkébelt azt azzal csináld a tápkábelezést. (Mérnök vagyok nem audiofeel szerelemből beszélek kábelekről.)
Hidd el a hallható brumm hiánya még nagyon nagyon távol van a jó táp elégséges feltételétől, ez csak szükséges (de inkább velejárója a jó tápnak).
Bocsánat mégsem úgy fogalmazok, hogy hidd el. Ez nem mérnökhöz való. Inkább azt mondom, hogy járj utána tanulj és értsd meg a témát :R

6n16b-v-nek milyen anódkövetőt csináltál? Anód ellenállás? Katód? Tápfesz? :)
(Csak mert sokat játszottam vele anno de értelmes hangot PP-ben nem tudtam kihozni belőle az én elvárásaimhoz mérten).

[ Szerkesztve ]


tretyak
(aktív tag)

Gépész vagyok, sz@rt se értek az egész topikból, de ez az erősítő...azonnal elfogott a "most azonnal köll" érzés :D


vodkaboy22
(addikt)
Blog

Másik diplomám nekem is gépész... :C És igen a szépség az szépség bármilyen szemmel nézi az ember. :K

üzenetek