[Re:] [elektrotank:] A foghúzás már csak ilyen - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


VIPowER
(senior tag)

Már ne haragudj, de ez hülyeség. Nekem az egyik fogamat kb 15 éve csiszolta le szinte teljesen, és ragasztott rá koronát. Azóta is "Őkelme" van a legjobban.


elektrotank
(tag)
Blog

Üdv!
Látom más sincs egyedül. Durva összegeket fizettek, én szinte soha nem fizettem fogorvosért, még akkor sem, ha nem oda jártam, ahova kellett volna. Sajnos, akihez eddig tartoztam, mindig rossz fogdoki volt, volt aki ott elba**ta a fogamat, még régebben. Tiszta roncs volt, erre leköszörülte, míg a szomszéd fogdoki alig tudta kihúzni emiatt. Ezért mentünk inkább mindig a másikhoz. Nekem nem kellett szájsebészetre se mennem, a doki megcsinálta ingyen, felvágta, lefúrta, kiszedte, majd összevarrta, ráadásul feloldódó varratot kaptam, így kiszedni sem kellett. Ez annak a hölgynek a barátja volt, aki a jelenlegi fogorvosom. Szerencsére hozzá tartozom, így a cikkben említett eset és ingyen volt. Szerencsére nekem a felvágás volt a legdurvább eset. Fogszabályzó sosem kellett, a fogaim szépen nőttek, nem voltak görbék. Inkább fúrások és húzások voltak, és azoknak is enyhébb, durvább változatai. Vésni sosem véstek. Egy gyökérkezelésem volt, amiről nincs jó tapasztalatom sajnos, azonkívül, hogy nem fájt a beavatkozás. Fogépítés, meg implantátum még szóba se jött, mondjuk én huszonéves vagyok, így pl. a koronát is kerülném egy darabig :D Jelenleg megvagyok a saját fogaimmal, elnézve az írásotokat ti azért durvább dolgot is tapasztaltatok sokkal.

Wlac: Így is történt. Főleg, hogy sugarazás után ki kellett húzni anyám fogait, de ő nem vállalta be. A hölgy, akihez most járok, pedig kihúzta, még egy szájsebész ismerősét is felhívta, hogy kikérje a véleményét. Huszonéves, akárcsak én, de jól végzi a dolgát. Lassabban dolgozik, de minőségibb munkát végez. Várni még mindig jobb, mint kapkodni, aztán máskor visszamenni, mert nem stimmel valami...
Amúgy nekem sosem volt szinte olyan brutál fájdalmam... unokatesóm fogai elég ramatyak, de ő annak a híve, hogy ha nem fáj, addig nem is kell menni... na én nekem ha nem is fáj, akkor is megyek. Ha enyhe fájdalmat érzek, már lesem is a tükörben, hogy vajon lyukas v mi a baj... és már megyek fogdokihoz, hogy valami nem stimmel az éterben. Régen én is f*stam a fogorvostól, most sincs másképp, bár nem tőle, hanem a fájdalomtól inkább. de ha később megyek, rosszabb lesz. Valószínűleg a kihúzott fogaim sem kaptak időben kezelést, emiatt vesztettem el őket. De az ember tapasztal és tanul. Lehetőleg a jövőben kevesebbet kell majd járnom a kontrollokon kívül. :) :K


FLATRONW
(őstag)
Blog

Örülj neki, szerencsés kivétel vagy. Sokan a környezetemben bohóckodnak a fogorvossal, mert ezek a dolgok hosszú távon nem igazán oldják meg a bajt.


Mister_X
(nagyúr)
Blog

Nem belülről lyukasodnak, képzeld el a fogadat úgy, mint egy védőpajzsot: elég egy rés rajta és utána belül bomlik a fogbél. Nekem lyukas fogam mondjuk egy volt (RIP), nekem a dentimcsatornáim vagy milyeim érzékenyek - nem kellemes a túl forró / túl hideg étel-ital és az édességek is kikezdik.


joysefke
(veterán)
Blog

Elég gázos volt, bár nálam minden foghúzás ilyen, egyszerűen azért, mert elég mélyen vannak a fogaim gyökerei, ráadásul a végei még görbék is kicsit, így férfi, nő megszenved vele egyaránt (jelen esetben egy huszonéves, csinos hölgy volt az illető

Itt a hiba. Ha dedikáltan foghúzásra mész, akkor nem fogorvoshoz, hanem szájsebészhez kell menni, az ráadásul nem női szakma...
Nekem már két fogamat vésték ki, mindkettőt szájsebészeten, és nem egy ember volt ott a váróban, akit "aranyos doktornő" küldött oda. Tehát ha eleve húzásra mész, akkor miért ne oda mennél egyből, ahol dedikáltan ilyen jellegű dolgokkal foglalkoznak?


Gabás
(addikt)

Egy rendes fogorvos elhajt a csipába egy ilyennel sztem. Egy fogat nem lehet teljesen hiánytalanul pótolni, az implantátum a legközelebbi megoldás, de az sem mindig kivitelezhető, és a legjobb sem lesz olyan, mint a természetes.


olloczky
(senior tag)
Blog

Azt hiszem gimi 2-ban jártam én is gyökérkezelésre egy viszonylag fiatal srác fogorvoshoz, aki az iskolának volt a kijelölt fogorvosa. Már vagy 5. alkalom után voltunk, és még mindig érzékeny volt a fogam.. azt mondta akkor nem tud ezzel mit csinálni (röntgen is volt), ki kell húzni. Kihúzta hazamentem.. még órák múlva sem állt el a vérzés úgy mentünk, vissza, és akkor tettek vmit a hatalmas lyukba, amivel már elállt a vérzés.

üzenetek