üzenetek

hozzászólások


Cifu
(nagyúr)
Blog

Nem követem igazán a dolgait, de szinte évente belefog valami újba:

Pár dolgot leszámítva ezek két fő körbe tartoznak:

-Tesla (Akku/Akkupak gyártás, önvezető autó, nemrég ebbe olvasztották bele a Solar City napelemgyártó/telepítő céget)
-SpaceX (rakéta és űrhajó gyártás, a műholdas internet alapvetően ennek egy mellékága)

A Hyperloop-ot nem ő fejleszti, neki csak tetszett az ötlet (mellesleg ezt is valamikor az 50-es és 60-as években dolgozták ki, csak hát iszonyatosan drága az infrastruktúra - ma is).
Ami talán ebbe a körbe tartozik, az az alagútfúró cége, a The Boring Company, az a saját bevallása szerint is csak egy hobby.

Az űrprojektre visszatérve szerintem jobb ötlet lenne, ha nem egy rakétával akarnák megoldani az egész utat, hanem 3 különbözővel, vagyis az egyik csak felvinné az űrbe a felszerelést, embereket, anyagokat, a másik űrhajó csak az űrutazásra lenne optimalizálva, a harmadik pedig a marsi le és felszállásra. Tehát nem egy svájci bicsak űrhajó lenne, hanem 3 céljármű.

Ez a Mars Base Camp felépítése is.

Viszont a tavalyi IAC-t elemző írásban benne volt miért is jó Musk megközelítése: mert csak egy járművet kell fejleszteni, nem pedig hármat...

Jó lenne ha műholdak tovább üzemelnének fenn, illetve javítani, utántölteni lehetne azokat. Ne jöjjön le vissza az, ami már egyszer felkerült. Minél több műhold legyen egységes, moduláris, vagyis csökkenteni lehetne a fejlesztési, gyártási költségeket és időt...illetve a modularitás miatt javíthatóak is lennének.

Ehhez képest a SES nemrég bejelentette, hogy olcsóbb, rövidebb élettartamú műholdakat rendel innentől, mert ahogy olcsóbbá válik a világűrbe feljutás, jobban megéri sűrűbben cserélni a műholdakat. Üzleti szempontból teljesen érthető - morális szempontból kevésbé...

Amíg nem kezdődik meg a világűrben való műholdak üzemeltetése súlyosabban szabályozva és szankcionálva, addig sajnos ez lesz...

A Mars projekt olyannak tűnik, mintha kihagynának pár köztes lépést és sok mindent feltételezésekre építenek.

Mármint Musk Mars Programja (MMP :D ). ;)

Ki kellene próbálni szerintem közelebb is a dolgokat, tehát ideálisabbnak tűnik, ha a holdon tartják a főpróbát, mielőtt a Marsra mennek. Abszolút nem egyforma a kettő, de sok mindent ki lehet ott is próbálni jóval olcsóbban és rövidebb idő alatt. (a legkritikusabb különbség talán az hogy a holdnak nincs légköre, vagyis mélyen a "föld" alá kellene építkezni a meteoritok miatt) A holdra szintén az azonnali védelem miatt lenne érdemes olyan űrhajóval menni, ami az első években önmaga szolgál holdbázisként.

Ott a Moon Village koncepció... szép és jó, de ki finanszírozza. Miért menjünk oda? Ki fogja mindezt fizetni. Az ESA egyik óriási hibája szerint az, hogy ő is először megcsinálja a Holdbázis koncepciókat, közben továbbra sincs koncepciója az olcsó világűrbe jutáshoz. Az Ariane 6 egy vicc akár csak a Falcon 9-hez vagy pláne a New Glenn-hez képest.

Ebből a szempontból hatalmas előrelépés az ITS / BFR, mert teljesen újrafelhasználható, és (elvben) olcsón üzemeltethető...

üzenetek