Szimulátornak viszont nagyon hasznos lehet a számítógép, de ahhoz át kell először adni a teljes elérhető tudást. Gyakorlatilag be kell programozni. Kell egy nagyon pontos fizikai szimulátor, majd egy tervező algoritmus, ami bizonyos paraméterek megkötésével tervezhet mindenféle extrém formájú űrhajót és leteszteli. Ha elég gyors a szimuláció, iszonyatos mennyiségű modellt lepróbálhat ahhoz képest, amire mondjuk 1, 10 vagy 100 mérnök/fizikus lenne képes. Persze lehet hogy nem teljes űrhajót, hanem csak orrkúpot, vagy fúvókát tervezne, vagy épp azt, hogy hova érdemes tenni a hajtóműveket, és több kisebbet, vagy kevesebb erősebbet.

Viszont ez továbbra sem MI, attól függetlenül, hogy olyan gyorsan és pontossággal dobálhatja ki a válaszokat, amire a legintelligensebb emberek sem képesek.

Úgy is mondhatjuk, hogy a számítógép máshogy okos, mint az ember, illetve egyértelműen "fáradhatatlan".

Ha elég rugalmasra tervezik a szoftvert, olyan modelleket is tervezhet, ami még senkinek sem jutott eszébe. Ezt nevezhetjük egyfajta mesterséges kreativitásnak. Autóknál pl. felmerült már belső légcsatornás forma is a légellenállás további csökkentése érdekében. Az egy űrhajónál is jól jöhet. Azt talán ember találta ki, de egy megfelelő algoritmus véletlenül kidobhat valami hasznosat is.