Ez azért nem ilyen egyszerű. Aki egyedül él, annak a kutya mást jelent, mint egy népes családban. 30 éve tartok kutyákat (most is van kettő), de van 3 (illetve 4) gyerekem is! Így a kutya a helyén van kezelve, imádjuk, szeretjük, mindent megkap, hogy szép élete legyen, de se több, se kevesebb! Ha elmegy valamelyik, mi is gyászoljuk, de soha nem ér olyan gyötrelmes lelki megterhelés, mint egy olyan embert, akinek amúgy nincsenek gyerekei. Ugyanakkor el tudom képzelni, hogy ilyen esetben a kutya legalább olyan kötődést képes kiváltani, mint egy gyerek, vagy más emberi családtag. Abban persze igazad van, hogy ettől még lelkileg durva lesz, és nem biztos, hogy egészséges ezt többször, a kelleténél mélyebben átélni, de a szeretet már csak ilyen. Láttam már embert kikészülni azért is, mert a kedvenc hársfája elpusztult, amit ő ültetett és éveken át nevelgetett. Ez még nem jelenti azt, hogy nem való neki a kertészkedés.