üzenetek

hozzászólások


Dr. Akula
(nagyúr)

"hát igen, az X570-et nem mérik olcsón"

Jó AMD-s szokás szerint. Amint megérzik hogy kicsit is versenyképesek lettek, egyből előkerül az Intel szintű árcédula. Ugyanez volt az Athlon64-nél is. Ha az Intel nem egyenlít sürgősen, mostantól fikázhatja az AMD-t aki eddig az Intelt tette. :)

"15,6”-es, matt, 1366x768 pixeles panelt kapott"

Az ilyenért nem jár még kézlevágás?

[ Szerkesztve ]


antikomcsi
(veterán)
Blog

Az mit jelent, hogy az ASUS Prime X570-P egy középkategóriás példány? Úgy általában, vagy az asusnál az x570 lapok között.

Mert ha az utóbbi variáció, akkor nem hogy középkategória, de csak a belépőszint alja, mert az asus x570 kínálata itt kezdődik, és nagyjából 200K-ig tart. Középkategória az inkább a ROG STRIX X570-F jelenleg, ami még az ajánlott boltban is 30K-val drágább.

Igen tudom, nem kötelező x570-et venni.

De megint hosszú távra tervezek 5-8 év legalább, és ha van új, nem szeretnék az előzőekből választani.

Viszont ilyen foghíjas lap, mint ez a prime x570-p szóba sem jöhet.


Acélfarkas
(senior tag)

Azt vedd számításba hogy nem az AMD gyártja az alaplapokat. Szóval kár ezért az AMD-t szidni. Ugyanez van intel oldalon is.


Tigerclaw
(nagyúr)
Blog

Mikor startolt a Ryzen, akkor mondtam le az asztali gépről, mivel azzal eltűnt az AMD nagyon jó ár/érték aránya. Ahogy írod az Intelhez közel áraztak. Erre rádobtak az alaplapgyártók is egy lapáttal ( gondolom a chipkészlet se olcsó már).

A kijelzőpanel meg sajnos azért ilyen, mert a piac nagyobb részének fingja sincs, hogy többféle panel van, a képfrissítésről, pwm-ről nem beszélve. Egy jó részük még a felbontàst sem ismeri mint fogalmat. Nekik el lehet adni bármit.


Jesus_Shaves
(aktív tag)

Pontosan ugyanaz a módszer, mint a kékeknél: egyetlen chipset az új procikhoz, túlárazva. Persze ha nem kell a gaymer életérzés, akkor ott vannak a 4-es lapok, csak vadászhatod, éppen jó-e a bios a 3000-es szériához.


M@cika
(őstag)

Ha valaki most akar teljesen nulláról gépet építeni akkor is választhatja a felébe kerülő - és persze valamivel kevesebbet tudó - 450-es chipsetes lapokat és ha majd megjelenik a B550 akkor simán válthat rá. Nem mindenkinek kell a csúcs x570 tudása. Nyilván felhasználási területtől függ. Intel alázásra javasolt a top, hogy a 9900K tulajok is megpukkadjanak, de általános otthoni használatra elég lehet akár a 3600-as modell egy fentebb említett régebbi chipsetes lappal. Főleg, ha nincs PCIE 4.0-ás NVME SSD a konfigban.
(Az én fostalicska Asrock lapomhoz is van BIOS, ami kezeli a 3xxx-es procikat.)

Tigerclaw: Még így is messze jobb az AMD ár/érték aránya az aranyárú Intelhez képest... És már teljesítményben is lenyomták őket. Sajnos nem adnak 30kért 8/16 procit ami verné a 9900K-t. :-)

[ Szerkesztve ]


NightGT
(senior tag)

Nem mérnek olcsón mit is?

ASUS Prime X570-P: amazon-on 183 dollár...hogyan is lesz ebből a Foramaxnál 67 ezer forint? A pofám leszakad...

X570 A-pro egyenesen a gyártótól, magyarországra postázással 160 dollár: itt 63 ezer forint...nooormális?

[ Szerkesztve ]


arty
(veterán)
Blog

alaplap árak :(

amd esetén mondjuk nem KELL a csúcsot venni, hiszen a tuning megy a régiekben, ill eleve: a régi lapod is használhatod, ha eddig is ryzenes voltál... de akkor is kemény felár egy zajos és tönkremenős kis ventiért :(

(jójó, tudom, a száz vrm és az usb3.2v4... de azt a GYAKORLATBAN kevésbé érzékelném ;) )

(#7) NightGT: beszoroztad 1.27-el az amazonos árat? (magyar áfa!)

az ár postát nem hiszem, hogy tartalmaz, de vámot, magyar áfát, postai vámkezelést biztosan nem :)

[ Szerkesztve ]


PhilBrick
(őstag)
Blog

183USD + 27% áfa = 232 USD = 67000 HUF

Nyugodtan rendeld meg a gyartotol, de szamits vam + afara!

[ Szerkesztve ]


NightGT
(senior tag)

Rosszul számolod, az a 183 USD is tartalmazza már az ő áfájukat...a miénk annál annyival nem magasabb.

+20% felár van nekünk még azon felül...

Edit: ja, áfát meg csak egy országba kell fizetned. Ez úgy néz ki, hogy a 183 dolláros amazonos ár nettóban mondjuk 152, arra jön rá az adott ország (ahol a vásárlás történik) áfája. Úgy adja ki a 183at. Namármost ha magyar áfával számolod, akkor nem a 183at szorzod 1.27el, hanem annak a nettóját...még mindig ott a felár, masszívan

[ Szerkesztve ]


PhilBrick
(őstag)
Blog

Amerikaban allamonkent valtozik a sales tax(vat). Ezert a feltuntetett arak ezt altalaban nem tartalmazzak. Van ahol nulla, de mindenhol egyjegyu.


envagyok
(veterán)

Amd alaplap 60-250k között. Ez röhej :D
Ennyiért már fajan mindenre elég gamer gépet lehet venni, igaz nem biztos újat


M@cika
(őstag)

Most néztem meg, az Asrock még az A320-as lapjaihoz is kiadott új BIOS-t, ami támogatja a 3000-es procikat. Nyilván a PCIE 4-ről le kell mondani, meg ugye nincs tuning.


NightGT
(senior tag)

Jogos, jogos....visszaszívom :) Német oldalon kellett volna nézni, arra nem gondoltam, hogy a US-hez képest az EU-ban alapból +ár van.

Caseking-nél ezek az árak vannak... A-Pro , Prime

Hirtelen penetráns volt a különbség, ennyi történt


antikomcsi
(veterán)
Blog

Ez nem felár, csupán senki nem dolgozik ingyen, én sem, és szerintem Te sem.

Kintről beérkeznek a lapok annyiért amennyiért, de itthon általában rájön egy nagyker haszonkulcs, és aztán a kisker haszna is, amihez hozzájön a magyar áfa magas mivolta is.

Ha egy magyar cég kintről hoz be árut, mindegy, hogy, s mint veszi itthon a végfelhasználó felé +27% forgalmi adóval kell értékesítenie.

Ha Te rendeled meg kintről se jössz ki olcsóbban, ha legálisan csinálod.


NightGT
(senior tag)

Közben ránéztem az eur-hufra is, 326, oké, ennyi...nincs több kérdésem :)

Visszaszívtam.


carl18
(addikt)

"Mikor startolt a Ryzen, akkor mondtam le az asztali gépről, mivel azzal eltűnt az AMD nagyon jó ár/érték aránya."

Amcsiba most 80 dolcsiért hozzád vágnak egy 6/12 szálas procit, Ryzen 1600-at. Mikor 1800X megjelent 500 dolcsi volt, és az 1100 dolcsis intelekket is megverte. Kellet ennél több? ők is profitból élnek de az intel árazásához képest igy is sokkal olcsóbban?. Az jobb hogy többet fizetsz kevesebért ( Intel Logot meg kell fizetni)

Jók ezek az új lapok, PCI_E 4.0 is jön velük, konkurenc még 3.0 add a a comet lake mellé is hiába jön új foglalat.

[ Szerkesztve ]


#16939776
(nagyúr)
Blog

Amíg a B450-es lapokat árulják, és a többség 3600-ig gondolkodik új processzorban, addig nem kell az x570-es lapok ára miatt sarokba szorítva éreznie magát mindenkinek. Aki most, mindenképp többet akar, az köhögje fel a prémium árat.

Intel lga 1366-os desktop processzorai alá sem volt x58-as lap 60K alatt indulásnál, értelmesebje 80-120K körül volt, azt mégis életben maradtunk.

[ Szerkesztve ]


Csapoati
(nagyúr)
Blog

Szerencsére nem kell X570-es lapot venni a legújabb Ryzenekhez, és nem is feltétlen érdemes. Van fent teszt az interneteken, még egy B350-es lapban is teljesen jól megy a 3900X is.

[ Szerkesztve ]


Vesa
(veterán)

Megjött a napi kvóta AMD hír!

Dr. Akula
Persze, hogy vastagabban fog a cerka, csak a sok idióta fanboy képzeli azt, hogy az AMD egy karitatív szervezet aki a csúnyagonosz Intel ellen Robin Hoodként harcol a mélyszegény kockák érdekeiért. A valóságban persze pont olyan piaci szereplő, mint az Intel. Eddig is csak azért volt olcsóbb, mert kb. mérhetetlen volt a piaci részesedése, vagyis az árcsökkentésen kívül más módja nem nagyon volt annak, hogy versenyezen a kékekkel. Nincs ebben semmi meglepő.


pusszycat
(nagyúr)
Blog

Mi a baj a "15,6”-es, matt panellal ? ;]


L4mie
(veterán)

jézusom ezek az alaplap árak...enyhén mondva pofátlanok....középkategórás lapért 60+k ...hogy is mondjam elmentek otthonról...kapzsi mindenüket. :(


zetor2000
(senior tag)

Hát, hogy 2019 van. Eléggé ótvar.
Pár gyártó - nem feltétlen a "nevesebbek" - 12-13"on is fHD panelt szerelnek egyes termékekbe. 15.6" alap lenne a fHD+ felbontás, de a fHD minimum. Lehet, hogy kifolyik egyesek szeme az apró karakterektől, de a betűméret állítható, kis nagyítás, és minden rendesen látható.


zetor2000
(senior tag)

Azt leszámítva, hogy 60-80ért elég tisztességes használt laposok vannak... :)


Csapoati
(nagyúr)
Blog

Ja, mondjuk nyilván Intelről kellett volna írni a Ryzen megjelenése után közvetlenül. Paranoia much?


pusszycat
(nagyúr)
Blog

Csak kötekedtem,felbontásról direkt nem írtam. :)


L4mie
(veterán)

hát ősPC-sként lassan remélem, hogy a nexgen konzolokra majd normálisan lehet kötni bill-egeret, lesz sok kimenetük, meg lehet majd rajtuk casual PC felhasználást tolni, mert egy alaplap 60, proci hozzá 100, veszel ramot, tápot, házat, ssd-d VGA-ról ne is beszéljük...2 nexgen konzol is kijön majd belőle, PC meg marad majd az irodistáknak meg tervezőknek, grafikusoknak munkaeszközként....ide fog vezetni a kapzsiság. :(


Pugna
(kezdő)

Azért nem olyan vészes a helyzet. Akinek az új kell, annak ez egy drága hobbi. Akinek játszani kell a gép, annak egy B350-es alaplap+ryzen 1500x tökéletes választás. Gtx 2060 van mellette, és FHD felbontáson is VGA limitesek a dolgok. Kicsit túl van lihegve ez a processzor piac. Sokan megveszik majd a 3700x-et és örülnek hogy a 2070 mellett csak 30%on lötyög 1440p-n. Persze van aki munkára használja majd. De a felhasználók nagy részének elég egy 40 ezer forint körüli proci pl 1600 vagy 9400, mégis felülnek a hype vonaltra és fizetnek a ki nem használt teljesítményért. Ez az én véleményem.


Viszpi
(tag)

Miért a legújabb nagy tudású proci+lapppal hasonlítod össze? Bemész a boltba és veszel 25k-ért egy 350/450 lappot amibe beleteszel egy 2600-at 42k-ért és elvagy bőven. Miért kellene x570-et és 3700x-et azonnal venni megjelenéskor, amikor mindig minden elektronikai termék sokkal drágább? Hol van egy konzol annak a teljesítményétől? Kb sehol... de a a fent írt CPU+lap kombó és az általad írt 160k különbözetéből 93k-d marad, abból vehetsz egy jó kis VGA-t SSD-t + 2x8GB RAM-ot is még. Ez így inkább még többet tud is mint egy konzol, ahol sokszor gyengébb a grafika vagy sokszor 60 fps alatt vagy... és egy csomó másra is használhatod játékon kívűl a PC-t...

Pugna: +1 megelőztél :))

[ Szerkesztve ]


Pugna
(kezdő)

Engem az bosszant, hogy a hőskorban egy (1155 nekem) egy 25 ezres lap is fel volt szerelve optikai kimenettel. Most meg már 60 ezerért sem fér bele. Én pl utálom az alaplapi recsegőket, és optikán kiviszem a jelet egy megfelelő minőségű erősítőre. De ez lassan szintén a legdrágább lapok privilégiuma lesz. :(


Viszpi
(tag)

Ez kisse zavaró sajnos... De ehhez miért kellene 40k-val drágább lapot venni? Nekem sok éve van a gépembe egy audigy hangkártya...


Pugna
(kezdő)

Így fogom én is megoldani, de eddig nem volt rá szükség, mert egy közepes lapon is alapnak számított az optika. Mostantól be kell majd építenem +1 komponenst. Megoldható, de eddig kényelmesebb volt. :)


L4mie
(veterán)

pontosan ez is zavar, az ph!-n nem rég bemutatott Asus TUF B450m gaming plusz-et adtam el pár hete, és 30+k-s lap pl. nem tud 4DIM-et a névleges (alaplap névleges és ram névleges) frekvencián hajtani...ez mi? O.o
MSI arsesenal Z270m-es lappal pl. ilyen gondom nem volt, pedig hasonló kategóriának kéne lennie...Plussz az is érdeks tapasztalat, hogy gaming, prime meg stb. alaplapoknál vadászni kell a ventilátor vezérlő foglalatokra, hogy mondjuk legyen legalább 4, mert ha normálisan szellőző házat szeretnél akkor kell (persze tudom vannak megoldások, de én pl. nem akarnék külön ventilátor vezérlőt)

Na QQ off :) kisírtam magam :D remélem lemennek majd az árak fogyaszthatóbb sávba.
Peace.


Avicularia
(veterán)

A magyar árak még barátságosak is. Itt svédben a legolcsóbb helyen 77K átszámítva 25%-os áfával
[link]


#16939776
(nagyúr)
Blog

Konzol hardver megvásárlása helyett, probálná online-streamingre terelni az árérzékeny vásárlókat, ezért a hardver teljesítményének fokozottabb növekedésével együtt, a hardver fokozottabb drágulása ott is várható.

[ Szerkesztve ]


hellboy
(csendes tag)

Ok felső kategória, de a magyar kiskerben ez az újdonság túlárazás a maga 25%-val mondhatni
HU DE sok :Y .


Geller72
(veterán)

X570.- No problem. Várunk jövő júniusig, amikor ugyanezt harmad áron utánad dobják. Mert most ez maximum egy rossz vicc.


hellboy
(csendes tag)

Szerintem nem fog annyit esni (max 10%-ot) az ár.
Nézz rá a x470-s árakra, a keresőn az árgrafikonon látszik,
hogy a megjelenéstől mostanáig nem nagyon csökketek az árak.
példa


tibaimp
(nagyúr)

Azok az alaplap árak! Fasza! Sima null felszereltségű lap, olyan 25-30 ezres kategória és 67000 adják!
Elgurult itt is a gyógyszer....

szerk.: a másik dolog meg, hogy egy 370.000 forintos gamer laptopban, mint keres még most is hdd :W Nem igazán értem. Ok első dolgod kicserélni, de az is macera, megvetted még cseréltesd ki, stb, csak plusz szarakodás.

[ Szerkesztve ]


Geller72
(veterán)

Dehogynem. Az általad linkelt lap nem az alap kategória, az sosem volt olcsó. De itt a kezdő 60+-os ár egy vicc, és 80k-ért sem ad olyan extrém lapot, hogy ennyit érjen. Meglátod, hogy a belépő lapok harmad áron lesznek jövőre. Ez most csak az újdonság varázsa, ilyenkor nem szabad ennyiért lapot venni. Ha megnézed a S1151 Z370-Z390 lapkínálatot, 60-80k közt azért már nem a belépő lapok vannak, nagyon nem. Ahogy az új 4.0-s SSD-k sem érnek annyit, hogy 2x-3x annyit kérjenek érte. ;). Konszolidálódnak az árak idővel. Tulajdonképpen magukat lőtték lábon a mostani kihozatali dátummal az uborkaszezonban. Ha ezt karácsonyra, vagy legalább iskolakezdésre időzítik, többet kihoznak belőle, de így nem nagyon fog megmozdulni a piac, csak mert kijöttek egy új proci+lap(+vga?) gennel. Ilyenkor. Nyár közepén. Ilyenkor jellemzően alacsonyak az árak, azért cserél le valaki akármit is. Ramok, ssd-k, proci, vga ilyenkor van árban padlón. Egy drága platformra nem most kell cserélni. Jövő tavasszal ez egy beérett cucc lesz, addig meg ami van, bőven elég, elvégre cpu fronton nem nagyon kell kapkodni mostanában, amikor egy i5/2600 bőven elég szinte mindenre, ha nincs hc gaming.


Feketelaszlo
(senior tag)

Az AMD gyártja most már a chipet(eddig ugye ASMedia volt), ami az alaplap árának nagy részét adja. Ahogy valószínűleg a kötelezően ajánlott ventilátor felszerelését is az AMD írta elő a partnereinek.


hellboy
(csendes tag)

Legyen akkor a másik végéről is egy:
kezdete-vége 45e körül
A minimum árnál sem látok 10%-tól nagyobb eltérést


Acélfarkas
(senior tag)

Aha, kösz. Ez kimaradt nálam.


Geller72
(veterán)

De ez 40k. A mostani meg 60-80. Azért a lapért a 40k mondjuk reális. Ezért nem. Ezek belépő lapok 60-80k-ért. Azt ne mond, hogy reális. És ami nem az, az gyorsan esni fog. :U


PeAdam
(tag)

Annyira túlpörgik sokan ezt a processzorkérdést. Kolléga írta jól pár kommentel ezelőtt, hogy egy Ryzen 1500X amit már lassan 30 ezer környékén kapni, egy 25 ezres b450-es lappal, meg egy RX 590-es vagy egy RTX 2060-as kártyával bőven elég játszogatni, nemkell rögtön ráugrani a legújabb generációra. Majd fél év múlva realizálódnak az árak, aki meg most vesz gépet vegyen korábbi generációt. Én mai napig az i7 4770-et használom DDR3 ramokkal, de állítom, hogy a mostani RX 580-tól egy erősebb kártyát is lazán kihajtana, pedig 6 éves már lassan.


DraXoN
(addikt)
Blog

pont emiatt voltak olcsóbbak a B450 és "olcsóbb" X470 lapok mint konkurens z270/370/390 alaplapok, de akár a most megjelenő x570 is...
A komponensek megtervezése, vezetékezése (gyengébb árnyékolás a kevesebb réteg miatt, kevésbé "precíz" vezeték útvonal kiszámolás (ami az órajelet érzékenyen érinti), kevesebb (valódi) VRM fázis (nem csak alkatrész duplázás mint "több fázis"), és eleve olcsóbb és emiatt kisebb hatékonyságú VRM chipek...

elvileg ezen "hibák" megszűntek X570 esetében, emiatt ez az áremelkedés.. Alternatíva jelenleg rá az X470/B450 ha elegendő a képessége, vagy ezeknek az ársávjába majdan érkező B550 lesz (természetesen megtartva a 400as széria "defektjeit" ami miatt olcsóbb lehet).. Lényegében ami történik(történt), hogy jobban szegmentálódik az X570 és B550 közötti különbség, és nem ér annyira össze a 2 chipset által biztosított "minőség"... ha nem kell PCIE4 nem érdemes megvárni a B550 chipseteket... más "extrákra" meg ott vannak a bővítő soltok...

de valószínű van a gyártók részéről egy "nagy adag" PCIE4 felár, hisz új feature ami eladható (bár elvileg a pcie4 vezetékezése is drágább holmi mert jobb minőségű vezetékek kellenek)...

[ Szerkesztve ]


arty
(veterán)
Blog

és melyik z3x lap kínál "világújdonságot" ? ;)

lássuk már, hogy "miért" fizetünk.... (én "felárat" a "semmiért" tuti nem)


fanti
(addikt)

Hát mondjuk akkor kérd meg az eladó céget, hogy frissítse rá a lapra a legújabbat. Úgy is van az összes B450-nek és X470-nek 3XXX Ryzen supportos BIOS-a.

Nekem csak az az egy nem nagyon tetszetős, hogy aktív hűtésűek a lapok. És az áruk is elég magas, bár újdonságok...

De majdnem biztos, hogy ha az Intel is előáll a PCIe 4.0 implementálásával, az ő csipkészleteik is aktív hűtést igényelnek majd.


tibaimp
(nagyúr)

"Én mai napig az i7 4770-et használom DDR3 ramokkal, de állítom, hogy a mostani RX 580-tól egy erősebb kártyát is lazán kihajtana, pedig 6 éves már lassan." -- ezzel nem értek egyet, legalábbis ami az erősebb VGA-ra vonatkozik!


fanti
(addikt)

Nos, ezzel a hozzászólásoddal maximálisan egyetértek! Jó erős az a 4770-es mind a mai napig!

Igen, szinte majd mindenki FullHD-ban játszik, ami szerintem bőven elég is.
És amíg ehhez elég egy 30K-s, B450-es alaplap, 16GB RAM, és egy RX580 8GB, vagy egy GTX 1660, valamint egy (legyünk maximalisták) 42K-s Ryzen 2600-as proci, addig a 4K-hoz is mindöszesen egy GTX2080-as felárát kell csak kifizetnünk, a többi maradhat ahogy van.

[ Szerkesztve ]

üzenetek