Na, jó kis agyzsibbasztó filozofálgatás tőlem, nektek!

Jó lett, hasonlóképp vélekedem az ihletről.

Az én esetemben elég érdekes a dolog. Elkezd valami dolgozni a fejemben, és egyre kevésbé vagyok ura a gondolataimnak. A mesehősök, szereplők kikövetelik, hogy létezhessenek, megmutatkozhassanak, én pedig nem tehetek mást, engedelmeskedem nekik. Egy percig sem töprengve írok, csak írok, amíg csak súgnak a hangok. Előfordult már, hogy amikor befejeztem, bizony nem tudtam, hogy mit írtam, el kellett olvasnom, hogy tisztában legyek vele. Innen kezdve már csak a formai, helyesírási korrektúra van hátra.

Az életemben bekövetkezett tragédia óta alább hagyott a lendület. Mondjuk úgy, kiszáradtam. Elkerül a múzsa.

Fura dolog, hogy ami nálam a vers, az nálad a próza.
Mondjuk az is érdekes, hogy én verset jobbára akkor írok, amikor magam alatt vagyok (mondjuk ez pont nem igaz az utóbbi verseimre), viszont olyanok is!
A te írásaid nem nyomasztóak. Alapvetően pozitív ember vagy és akkor tudsz írni, ha a hangulatod, az életed is pozitív, úgyhogy érthető, hogy a tragédia óta kevésbé megy.
Mondjuk én sem érzem magam negatívnak, de nálam az írás sok esetben egyfajta levezetés.

A prózában szabadon csaponghatok, a versben kötöttségek vannak. Képes vagyok a rímfaragásra, de nem az én világom.

"Amikor egy - akár jelentéktelen témáról írt – mű igazán megfog.
Amikor elszorul a torkod, ha az írás szomorú, vagy nevetned kell, ha az vidám.
Amikor tényleg beleéled magad és a részévé tudsz válni.
Amikor nem tudod megmagyarázni, hogy miért tetszik.
Amikor még napok, hetek, vagy akár hónapok múlva is eszedbe jut."

Szó szerint kifejezi azt, hogy miért olvasom a logouton azokat, akiket.

Tudom! Pedig jó verseket írsz!
Ez is érdekes. Én inkább a prózát érzem kötöttebbnek és a versben tudok igazán kibontakozni, ott érzem azt, hogy szabadabb vagyok. Ott bátran élhetek a költői szabadságommal és fogalmazhatok furán, vagy szokatlanul, variálhatom a szórendet, ha az a megfelelőbb és mindezt tudom úgy tenni, hogy nem kell gondolkodni rajta.

(#5) petipetya: Ugye? Sokszor azt sem értem, hogy miért jó, amit olvasok. (Legutóbb a farkasvakság nagyon tetszett!)

[ Szerkesztve ]

Sajna, mikor még megvolt bennem az írhatnék, nem tettem tollat meg papírt az éjjeliszekrényre. Ezt azért bánom.
Most meg már...
Azért születtek szép versek, novellák. Ha egyszer nyerek a lottón, majd talán kiadom, akkor is ha senkit nem érdekel. Addig meg megtartom magamnak.

Én már nem is tudom, hogy milyen indíttatásból kezdtem felrakni az irományaimat (valószínűleg noszogattak az itteni ismerősök), de nem bántam meg. Jó volt olvasni a dicséreteket és a kritikákat is!