[Re:] [Geri Bátyó:] Mezítláb. Vagy mégsem? upgrade! - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Kérdésekre még nem nagyon tudok válaszolni, de jöhet az is.


pilóta
(nagyúr)

Én is így voltam vele. Bár most már ritkán veszem fel a Vibramot, mert vettem egy Merell mezítlábast, az ugyanezt tudja, csak nem kell az ujjakkal bajlódni, és az utcán sem néznek furán :D
Nekem fél év után csökkent egyet a lábméretem. Kamasz korom óta (80-as évek) 43-as cipőt hordtam, de most a 42-es is néha lötyög. Nyilván nem összement a lábam, hanem a lábboltozatban visszaépültek azok az izmok, amik tartják rendesen. Szóval kell neki idő, de már nem is tudnék futni emelt sarkú sportcipőben, már az a fura érzés.


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Engem nem zavar, ha furán néznek. Igazából már megszoktam (Fejkendő és hosszú kecskeszakáll jellemez.).

A lábméret viszont érdekes. Én középiskolában geológusnak tanultam, így év közben is sokat mentünk, de önállóan is, nem csak a sulival. Persze leginkább bakancsban, de akkor az volt. Amikor a térdeim miatt már nem tudtam annyit menni (25 éves korom körül), akkor nekem összement a lábam. Én akkor arra jutottam, hogy azért, mert nem használom és az izmok, inak, ízületek leépültek.


pilóta
(nagyúr)

Hát ha leépülnek, akkor szép gágogó lúdtalpad lesz, amitől nagyobb cipő kell :D
Van egyébként egy jó kis könyv a témában, Christopher McDougall: Futni születtünk, érdemes elolvasni.


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Lúdtalpam sosem volt. Évek óta ülőmunkát végzek és most sincs. Legalább ebből a szempontból szerencsés a genetikám! :DDD


pilóta
(nagyúr)

Ha hordod a Vibrámot, akkor nem is lesz lúdtalpad sosem.

Én most "utcai" cipőt keresek, aminek nincs sarokemelkedése, de fel lehet venni üzleti vagy ünnepi környezetben is. De egyelőre nem találok sajnos. Én szívesen járnék "mezítláb" mindenhová mindig, mert a sportcipő azért nem mindenhová passzol...


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

"fel lehet venni üzleti vagy ünnepi környezetben is"

Az izgalmas vállalkozás lesz! :K Biztos létezik, de megtalálni...!


pilóta
(nagyúr)

Van igazából, csak nem akarok 50000-et kiadni érte, szóval pontosítva olyat keresek, ami max 20000-ből megvan :D


Hieronymus
(addikt)
Blog

Nemrégiben néztem egy műsort a futásról, gyaloglásról.

Ezekről a cipőkről is volt szó benne. Ha hosszabb távra indulsz, az első néhány alkalommal legyen nálad rendes tartalékcipő. Ezek a cipők sem tudnak teljesen mezítlábas érzést nyújtani és a legkisebb járási hiba esetében gyorsan pokollá változtatják a túrázást. Ha kezdődne valami probléma, azonnal egyen cipőcsere kell.


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

:K Igaz, hogy konkrétan nem írtam le, de többször is utaltam rá, hogy ezt bizony szokni kell és nem az ötujjas kivitel miatt, hanem az elv miatt (nincs csillapítás, nincs sarokemelés).


buherton
(őstag)
Blog

És ha bebüdösödik a lábad? ;]

[link] ;] ;]

Szerintem az emberi talp nem az aszfaltra meg a betonra lett kitalálva. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Városban vagy túrázáskor az aszfalton közel sem tudok annyit kényelmesen sétálni, mint akár a földúton.


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Aszfalton, vagy betonon szinte mindegy, hogy mi van a lábadon, az mindenhogy sz@r. (3 éve még végigmentem a Gerecse 30-on egy faszorgányos túracipőben, de az utolsó 12-13 Km végig aszfalton az halál volt.) Kényelmes tempóban nem annyira vészes, de ha tempó is van, akkor gáz van.

Büdösödésről: Hiába a hiperszuper anyagok, az elkerülhetetlen. Viszont hivatalosan is ki lehet mosni! :K


UnA
(Korrektor)
Blog

OFF: a büdös lábát el lehet kerülni cipő nélkül...

Viszont a lányomnak is van mezítlábas cipője (Vivobarefoot) azt nagyon szereti, abban szokott futni és sportolni.


Hieronymus
(addikt)
Blog

A büdösödés egyszerűen elkerülhető.

Használat előtt étkezési szódabikarbónát kell a cipőbe szórni. Egyrészt eltünteti a szagokat, másrészt az anyagot, a szagot termelő baktériumok sem kedvelik.

Használat után lehet fertőtleníteni a cipőket. Bármilyen alkoholos spriccelős lötty jó. A luxus változat a nano ezüstöt tartalmazó spray, ami tartósabb hatást biztosít.

További lápápolási lehetőség a lábfürdő. A langyos vízbe kevés sót kell keverni. Egy kispohár étkezési ecet, egy kispohár Listerine, lehetőleg alkoholos szájvíz, a vízbe keverve. Nagyjából 20 perces áztatás után, a bőrkeményedések oldódnak. Utána hidegen sajtolt olívaolajjal érdemes átkenni a bőrfelületet. Még jobb ha hidegen sajtolt repceolaj és olívaolaj feles keverékét használod. A recében bőrvédő hatóanyag van.
Olyan ápolt lábaid lesznek, hogy a nők sírva fognak könyörögni a receptért. :DDD


proci985
(MODERÁTOR)
Blog

en eleg sokat futottam fold / betonon, van olyan futocipo, ami ugy is kenyelmes.

viszont a hiperkonnyu Asics futocipo az utolso akcioban all meg 30 alatt, es kb egy szezont bir ki napi lightos 5K hasznalatban.

nekem mondjuk a foldutra valo turacipok jottek be, jellemzoen azoknak van jo csillapitasa, meg vizalloak es szelloznek (goretexet szoktam venni), szoval esoben es hoban mondjuk +37 es -10 fok kozott nekem mukodnek. itt svedeknel meg ugyis teljesen elfogadott teruletunkon a turacipo, mert egy bor sneaker atazik ha elkap a zapor.

egyebkent par emberen lattam ezeket, jonak tunnek. meg lattam par embert aki konkretan itt mezitlab tolta a nyarat, de az nekem mar extrem volt.

[ Szerkesztve ]


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Esetleg láb nélkül, de az kevéssé tűnik praktikusnak! :DDD

Vivobarefootról is olvastam és jókat írnak róla. Ráadásul rendes utcai cipőik is vannak, de még a Vibramnál is drágább és kizárólag külföldről lehet beszerezni.

(#14) Hieronymus: Elméletileg a Vibram gyárilag is mókol valamit a lábszag ellen. Az ötleteket minden esetre köszönöm, de inkább kimosom minden héten.
A bőrápolási tanácsok viszont érdekesek. Soha sem jutott volna az eszembe a repceolajat a lábamra kenni (Pedig van itthon, rendszeresen használom, csak éppen főzéshez.).

(#15) proci985: Alapesetben én is túracipő párti vagyok. Most éppen az egyik húgom panaszkodott, hogy állandóan fáj a lába, ha gyalogol és a javaslataim közül végül egy Merellt választott.
Nekem most egy Grisport (Abban voltam 3 éve a Gerecse 30-on.) és egy Salomon van, de azok tavasz-nyár. Őszre-télre kell vennem valamit.

[ Szerkesztve ]


proci985
(MODERÁTOR)
Blog

en azon rohogok, hogy latszik oregszem, mert sikerult egymas utan a harmadik (!) Salomon Discovery GTXet megvenni, mert az volt akcioban. Ecco es Nike (abbol a teljesen fekete offroad futocipojuk) is jo. Ecconak meg van full bor, kulturaltan kinezo es kenyelmes kvazi treckingcipojuk amit telen pl meetingezni szoktam hasznalni mert nem azik be ha veletlenul leesik 30 centi ho. viszont lassan kene uj es azt nagyon nem szoktak akciozni, cserebe 150+ eur.

igazabol az, hogy mit veszek foleg ez attol fugg, hogy amikor elkopik az elozo epp mi van leakciozva 80 eurora mert spur vagyok :DDD.

Salomonnal es Eccoval en vegigtoltam anno minimum egy egesz hetet Szigeten, tripometer szerint ilyen napi 20+kmes atlagokkal, tetejeben Salomonnal megcsinaltam, hogy a frissen vett cipovel kb direkt mentem Szigetre (bar lehet elotte nap mar volt rajtam), szoval tenyleg, nagyon jo. nagyon regen (10+ eve) egyebkent Merrell bakancsban jartam Szigetre ha nagyon esett, es sose hagyott cserben.

Merrellnek mondjuk annyi baja volt, hogy az nehez volt.

---

Sziget mondjuk teljesitmenytura. egy ido utan szoktam rohogni amikor kijonnek az emberek az elso nap magassarkuban meg sminkestaskaban, mikozben mi kvazi turafelszerelesben jartunk ki. avagy treckingcipo / vizallo futocipo, szellos de terd ala ero ruha (ejjel hideg lehet), kistaska (potfelso kulonosen jol sikerult estekre) / ovtaska + halaszgatya (2 doboz sor / asvanyviz kenyelmesen elfer), muanyag poncho / orkandzseki, kezfertotlenito, fajdalomcsillapito, ragtapasz, kenyelmes felso, naptej, UVszuros / polarizalt napszemuveg tokkal, fejenkent egy battery pack. satorban pulover (szakadt / nemkarerte, bar az enyem sose loptak el), halozsak es szemeteszsak. utobbi arra kellett, ha utolso este eso van (mindig!) es a satorral nem akarunk elaztatni mindent amig hazaertunk vele.

ja es megesett, hogy akivel voltam azzal elmentem masodik nap cipoert aztan kozoltem, hogy addig nem megyunk ki a plazabol, amig nem talal maganak egy cipot amiben kibirja a laba, mert leulni es nem tancolni / ugralni amig kint vagyunk nem opcio.

[ Szerkesztve ]


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Akkor lehet, hogy én is öregszem, mert erősen gondolkodom, hogy a 14 éves (és sajnos már elaggott) Meindl Borneo bakancsom helyett, megpróbálok egy Borneó II.-t szerezni. Illetve az előtte 8 évig használt Merrell bakancsomat a neten sem találom, pedig évek óta keresem! :DDD


proci985
(MODERÁTOR)
Blog

Ha kenyelmes es jo...

ahogy nezem a Borneo jo draga, gondolom akkor nem veletlenul tudtad addig hasznalni.


razorbenke92
(őstag)
Blog

A mezítlábas járásra születtünk résszel bármennyire egyetértek, azt én is fenntartom, amit már említettek: Sok olyen környezet van, ami nem volt bekalkulálva amikor terveztek minket.

Amikor betört a karantén, és sokat voltunk otthon, én is és a feleségem is papucshordásra kényszerültünk a házban. Mindenütt kemény padló van, és reggeltől estig mezítláb talpaltunk a házban. A sarkunk, és a párnácskáink teljesen kikészültek. Hogy melyik előbb, nem tudom, de mikor az egyik kezdett fájni, akkor a másikra terheltünk, majd vissza.

Amúgy jópofák ezek a cipők, ha egyszer rendbe sikerül hozni/hozatni a benőtt körmöket a nagylábujjaimon, lehet kipróbálom. Ott is az a gond, ha egyszer megnyomja a cipő, és bedagad, akkor utána a nagyobb cipő is nyomja, és így tovább. Ha ilyen lábtyűs cipőt hordanék, és nem nyomorodnának a lábujjaim össze, talán segíthetne.


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Nem gore-tex, hanem bőr bélése van (soha nem büdösödött be a lábam, még nyáron sem), alatta pedig egy memóriahab, szóval ez nem "olyan, mintha" a lábamra öntötték volna, hanem tényleg. :D A bélés már kilyukadt és a külső bőr is kezd repedni, de a baja az lett végül, hogy eltört a talpa.

(#20) razorbenke92: Nálam is csak kemény burkolat van itthon, de papucsot sem hordok soha, legfeljebb zoknit, ha hideg van. Nyilván emiatt kevésbé van elkényelmesedve a lábam.
Viszont, ha ennyire probléma volt még a papucs is, akkor nem javaslom az ilyen jellegű cipőt. Persze lehet edzeni rá (otthon mindig papucs nélkül, kertben papucs nélkül, stb.), de inkább arra figyelj, amikor cipőt veszel, hogy legyen hely az ujjaidnak.


proci985
(MODERÁTOR)
Blog

nekem a merellem elte azt meg ha jol emlekszem. azota az a funyiros cipellom.

az a baj, hogy ha annyira kitaposod, hogy a labadra van ontve, egy ido utan szetmegy a memoriahab es mar nem tartja a labad.

nekem a tavalyi futocipom ilyen. kivulrol meg minden szep es jo, a talpa sincs lekopva hasznalhatatlansagig, csak eppen a csillapitasa tunt el.


Eastman
(őstag)
Blog

Gugel --> spange


#90088192
(senior tag)
Blog

A hule ozzi a belvárosban is mezítlábazik télen nyáron, akkor is ha az aszfalt már a 70-et nyaldossa. A parton meg a homok ami kegyetlen, homok futóvá változók de ízibe :DDD
Asszonykám akinek a talpa olyan mint a rinocérosz bőre, neki aztán mindegy min sétál :P igaz kb cipő nélkül nőtt fel :(

Ezen a vonalon tovább haladva, ha a lábunk úgy van tervezve, akkor mi a helyzet a seggel?
Mert nekem egyik szék sem kényelmes :DDD
A földön kellene ülnöm?


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Az a vicc, hogy ez a Meindl-féle memóriahab nem akar szétmenni. Néhány óra alatt felvette a lábam alakját, aztán úgy maradt.

(#24) Agyturbina: A segg kicsit más téma, de ott meg az a lényeg, hogy az meg nem (állandó) ülésre van tervezve.


nemlehet
(őstag)
Blog

Szerintem ez az "erre meg arra lettünk tervezve" csak egy marketing fogás. Elsőre rendkívül logikusnak tűnik ezért meggyőző, de ha jobban belegondolsz nem lehet csak úgy egy aspektust kiragadni hogy akkor ezt ősemberben tolom de a többit meg nem mert totál értelmetlen. Plusz mint sokan írtátok a környezetünk sem olyan, már 2000 éve sem volt olyan mint amihez a testünk kialakult. Sőt már 4000 éve sem, mert a döngölt föld sem természetes felület.

Amúgy látom előnyét a mezitlábazásnak, én azt vettem észre, hogy érezhetően jobban dolgozik az alsó lábszáram, gondolom másképp egyensúlyozok. Mondjuk nekem nincs ilyen cipőm, itthon a kertben szoktam úgy tevékenykedni mert tudom itt nincs random üveg meg egyéb szemét. Bár sose fogok ilyet venni egy erdei túrára el tudom képzelni hogy jó lehet annak aki edzésben van.

Mesterséges felületre viszont isten ments, oda kellenek a modern anyagok csillapítással mert kikészül az ember térde, főleg ha túlsúlyos.


#90088192
(senior tag)
Blog

:K

Tudom, inkább mint egy izom tartó meg légzsák egyben.
Azért van, hogy szarás közben ne legyen kényelmetlen a WC deszka :))

Gondoltam miért ne? :R

A hülyéket magadhoz vonzod, vagyis különböző pólusok vagyunk :DD


#90088192
(senior tag)
Blog

A szelekciós nyomás most azoknak kedvez... akiknek csak akar.

A törzsfejlődés során az izmos talp előny volt, most meg hátrány.

Nem is tudom mikor voltam mezítláb huzamosabban utoljára. Pedig kellene nekem is.

Nemsokára talán lehet, hogy előfordul :K


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Abban igazad van (írtam is), hogy a teljes mezítlábazás városi környezetben nem működik, viszont sokan használnak ilyen jellegű cipőket (nem feltétlenül ezt az ötujjas változatot persze) állandóan. Állítólag fokozatosan hozzá tud szokni az ember a csillapításmentes cipőkhöz és valamennyire ezt én is észrevettem.

(#27) Agyturbina: "A hülyéket magadhoz vonzod" Üdv köreimben! :P :DDD


Hieronymus
(addikt)
Blog

"Az ötleteket minden esetre köszönöm, de inkább kimosom minden héten."

A szódabikarbóna nem a mosást helyettesíti.
A komfort érzést növeli és a baktériumok visszaszorításával az esetleges lábizzadást is csökkenti. Ezzel a cipő élettartama is nő. (Csak ne a lisztel kevert sütőport.)


#90088192
(senior tag)
Blog

Ha már hülék akkor a cikk végén a püspök story mindent visz :C


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Ezt rakd be az :L-be, szerintem értékelni fogják! :DDD


Geri Bátyó
(őstag)
Blog

Először megnézem, hogy mennyire jó a gyári büdösödésgátlás (szombaton gyaloglok is, tömegközlekedek is), de ha az nem válik be, kipróbálom! :K


Fred23
(nagyúr)

Tetszik ez a Vibram, örömmel hordanám, és szeretem is a vékony talpú cipőket, amikben érzem magam alatt a földet, ugyanakkor a gyors kopástól tartva általában valami közepes talpvastagságút választok a mindenre jó fajtából.

Ez a típus kábé 2 évet bír nálam intenzív használat mellett, de akkor a talpon a Reebok felirat már alig látható:

Kíváncsi vagyok, meddig tudod majd hordani a Vibramot, én attól tartok, nálam nem bírna ki egy évet, úgy pedig már drága mulatság. Illetve nem szeretek öltözködésre sokat költeni.

[ Szerkesztve ]


D1Rect
(félisten)
Blog

Ez olyasmi hülyeség ami érdekelhet, követem a sztorit.


pilóta
(nagyúr)

Az az érdekes, hogy ha sarokemelés nélküli cipőben vagy, (miután megszoktad) teljesen másképp jársz, mint emelt sarkúban. Nem a sarkad teszed le előbb, hanem a talppárnákat, sokkal jobb a csillapítás, az egész láb részt vesz a csillapításban, nem kopik úgy a cipő sem, meg a térdízület sem. Nekem legalábbis a Merell-en szinte semmi kopás nem látszik még, pedig ennyi idő alatt le szoktam cserélni a cipőimet már, de másoktól is ezt hallottam.


proci985
(MODERÁTOR)
Blog

nem ereszkedett meg az idok folyaman?


Alg
(veterán)
Blog

Vivobarefoot

FF nekem nem működik sajnos mer összenött mindkét lábamon a 2. és 3. lábujjam (viszonylag gyakori "mutáció")

[ Szerkesztve ]


Poultier
(tag)

Vajon télen is lehet használni az ilyen jellegű cipőket? Sajnos nem szeretem a meleg bakancsokat.


pilóta
(nagyúr)

Igen, azt ismerem, meg van még pár, csak az ára riaszt el egy picit.


nyunyu
(félisten)

Ez nem ment még ki a divatból?

~8-9 éve hordtam egy FF Sprint kínai utánzatot. (gondolom az lehetett, mert feleannyiba került netről rendelve, mint itthon a Mountexben, ráadásul egyszer sikerült eltépnem az eltéphetetlennek reklámozott tépőzárát.)

Kollégáim mindig rajtam röhögtek az irodában, hogy nézek már ki benne alapon. :(

Ami a bajom volt vele:
- nagyon nem praktikus: macera felvenni, levenni. Beletellik 3-5 percbe, mire egyesével elrendezed a lábujjaidat benne, és utána is furcsa érzés, hogy van valami a lábujjaid között.
- nem igazán időjárásálló, nulla hő és vízszigetelése van: nyáron 50+ fokos aszfalton ég a talpad, felhőszakadás/sötétedés után/borús időben meg hideg és nedves érzete van a talpadnak, lábfejednek
- kavicsra/gödörbe lépve nem igazán tompítja a göröngyöket
- apróbb homokszemcsék/kavicsok könnyen belemennek, de nehezen tudod kiimádkozni belőle

Lehet, hogy egy vastagabb talpú modellel kevesebb bajom lett volna, de azok meg nem hozzák annyira a mezítlábas érzést. (Meg akkoriban még nem is nagyon voltak 3mm talpú FF-ek)

Mostanában inkább szandált hordok nyáron, abból könnyebb kikergetni a sódert/homokot járás közben.

[ Szerkesztve ]


pilóta
(nagyúr)

Igazából ennek nem csak az a lényege, hogy vékony a talpa, hanem hogy nem emeli meg a sarkad.


nyunyu
(félisten)

Nekem meg pont az a bajom, hogy járáskor keményen odacsapom a sarkamat, FF meg semmit nem tompított rajta.


pilóta
(nagyúr)

Mert nem hodtad elég ideig, hogy megszokd. Kell neki pár hét/hónap, hogy átállj.
És ez is csak akkor, ha főleg azt hordod, mert ha hetente kétszer felveszed fél órára, akkor az nem fog menni...


nyunyu
(félisten)

Kb. fél évig hordtam, nyáron abban mentem dolgozni minden nap...

Párszor edzőteremben pilates/jóga/gerinctornára is bemerészkedtem benne, de arra nagyon furcsa volt, azokat azóta is mezítláb, zokni nélkül tolom.

[ Szerkesztve ]


pilóta
(nagyúr)

Akkor lehet, hogy neked több idő kell. A természetes járás nem olyan, hogy a sarkad ér le, az csak a cipős járás. Futni próbáltál benne? Ott azonnal átáll reflexből a sarokról az első talppárnákra, csak ott még inkább óvatosan kell növelni a távolságot, mert amíg nem erősödnek vissza az elsatnyult izmok és inak, akkor meg is sérülhetsz.

Itt egy jó kis video erről: [link]


anorche1
(őstag)
Blog

De ebben tenyleg igy kell jarni?
Rendszeres futo vagyok, es futashoz mindig vekonyabb talpu, alacsony dropu cipoket keresek, mert lassu temponal is talpkozepre erkezek.
De gyaloglasnal, itthon, teljesen mezitlab, fura igy lepni.

Es egy masik kerdes:
Telen mivan? Mert oke, ilenkor hozzaszoksz a vekony talphoz, 0 drophoz, a "helyes" jarashoz, de telen muszaj valami vastagabb cipot felvenni, amibe nem fagy bele a labat. Van ezekbol valami melegebb verzio is?


pilóta
(nagyúr)

Nem így kell, hanem így fogsz :D
Így járnak a természeti népek is, akik mezítláb mászkálnak, ez a természetes járás.
Vagy a futás: [link]

Van elvileg téliesített verzió is, de nyilván nem lesz olyan meleg, mint egy normál téli cipő...


anorche1
(őstag)
Blog

Gyaloglasra kerdeztem ra, nem a futasra, az tok oke, hogy ugy kell.
A korabbi hozzaszolasodban linkelt videoban is a nem sarokra erkezesre azt mondja a srac, hogy nem tul hatekony, es eleg furan nez ki.

De megtetszett az otlet. Egy merrel cipot rendelnek is, de honnan? Ez pl. tetszene, de honnan tudnek ilyet rendelni? [link]
A hivatalos oldal ugy lattom, hogy nem szallit hozzank.

[ Szerkesztve ]


pilóta
(nagyúr)

Gyaloglásra írtam, a futás video csak plusz. De amúgy gyaloglásnál nem gond a sarokra érkezés, nincs nagy terhelés, lehet úgy is járni. Futásnál kap durva terhelést a térdízület, ha sarokra érsz le, bármilyen vastag is az elnyelő sarok, bármilyen hangzatos nevet adnak neki, meg sem tudja közelíteni a teljes lábboltozat csillapítását.

Én e-bayről vettem eddig Merrell cipőket, mindig, ahol a legolcsóbb, szoktak lenni elég jó akciók kifutó modellekből.

[ Szerkesztve ]

üzenetek