Kicsit összevissza. Nagyjából belesűrítettem mindent, az elmúlt 1 évből.

Benne van a lényeg, akár örök érvényű is lehet.

Pedig nem sokat agyaltam rajta (szokás szerint), megint csak jött egy gondolat. Pár percig formálgattam a fejemben, aztán úgy voltam vele, hogy akár le is írhatom és ez lett belőle, de menet közben is alakult kicsit, hogy mit is írok.

Az a jó, ha "csak úgy" jön a gondolat, jönnek a szavak. Ha agyalni, görcsölni kell, azt már megette a fene.

Ezzel én is így vagyok.

Még sosem fogalmaztam, meg, de ezt gondolom, hogy én nem írom a verseket, hanem leírom őket. Egyszer csak jön, én pedig papírra vetem.

Tetszik a vers. Élvezettel olvastam a nagyobb részét, de a vége valahogy...nem is tudom mi lett vele, de elromlott. Kicsit döccen. Mintha elfogyott volna a lendület.

kicsit magányos lehetsz, ha tényleg így érzed. (mármint nekem innen így tűnik)

Voltam már magányos korábban, de az eléggé más. Többé-kevésbé egyedül vagyok, az kétségtelen, de nem vagyok magányos. Azt gondolom, hogy csak az lehet magányos, aki nem tud mit kezdeni magával és az életével, amikor egyedül van. Én egy percig sem unatkozom, pedig nem pörgök, mint a búgócsiga.
Mindig van mit csinálnom és mindig azt, amihez éppen kedvem van, legyen az egy jó könyv, vagy akár egy kis házimunka.
Ugyanakkor mindig tudok beszélni valakivel, ha éppen beszélgetni szeretnék.

Egy jóbarátom is felhívta a figyelmemet rá, hogy kicsit negatívnak tűnik a vers, pedig nem annak szántam. Inkább csak olyan elmélkedős hangulatom volt, de semmiképp sem negatív.