üzenetek

hozzászólások


Elux
(tag)

A 7-nek az egyik előnye, hogy a portartálya sokkal nagyobb (300ml helyett 750ml), így ritkábban kell üríteni. Ezenkívül a szőnyegre is jobb a keresztben lévő forgókefe miatt. A 8-as pedig minden napra be lehet programozni. Az 5-ösnek ez egy nagy hibája, hogy csak időpontot lehet programozni, így minden nap ugyanabban az időben porszívózik, még hétvégén is.


Silent77
(veterán)
Blog

Teszteltem, egyáltalán nem jobb. (Van mindkettő, és még pár)
Portartályt amúgy is ürítem ha végzett.
V5S pro sokkal jobban leküzdni az akadályokat, szőnyeget mint a V7S.
8-at még nem teszteltem, de mint írtam, akkor már Xiaomi.


BomiBoogie
(MODERÁTOR)
Blog

Szóval annyira nem jelentenek nagy ugrást ezek a számok, sőt, inkább különböző verziók, bizonyos dolgokban erősebbek csak.

Ha jobban szeretnél, akkor, ahogy írták, valamiben lépj feljebb, pl. vegyél olyat, amelyik útvonalat tervez és nem csak dodzsemezget össze-vissza. :D

Én V5S Prót használok már lassan egy éve, biztos vannak jobbak, de ahogy írták előttem, azért a robotporszívók korlátai mindegyikre érvényesek, tehát azért a takarítást egyikkel sem fogod teljesen megúszni. :DDD


Elux
(tag)

Köszönöm szépen a hasznos tanácsokat. Egyre jobban tetszik a Xiaomi 2.gen változata.


derrik
(őstag)

[link]
....esetleg tudható, hogy ez mely gyártó/típus.??


Silent77
(veterán)
Blog

Kinézetre Blitzwolf.


derrik
(őstag)

...az lesz! Aneten olvastam, hogy minden Aldis cucc át matricázott Ilife és érdemes megvenni. Hiába kerestem fotó alapján azok között nem találtam nem véletlenül még hasonlót sem.
Mennyire lehet ez ajánlott ezen az áron?

üzenetek