üzenetek

hozzászólások


EclipseGT
(addikt)

Semmi nem változott, ami miatt hirtelen jó lett nekik az Amoled, mindössze tavaly már vérciki lett volna sima IPS kijelzővel kiadni az összes telefont, amikor nagyjából már minden gyártó oled-et ad a felső kategóriában.

"iPhoneoknál viszont 2-3 évig nem érzem a késztetést, hogy váltsak"

Azt elhiszem. Mivel 3-4 évig marad a dizájn (a rendszer kinézete meg vagy 8 évig), így én sem akarnék 2 évente egy ugyanolyan telefont, mint az előző volt.

"A ram mérete akkor számít, ha annak hiánya használatbeli gondot okoz. Az iOS úgy kezeli a ramot, hogy elég legyen amennyi van, így ezen felül fölösleges foglalkozni azzal, hogy mennyi az annyi, ami elég."

A 3GB már tavaly is szűkös volt bizonyos esetekben a X-nél. Nem véletlenül kapott idén 4GB-ot a Xs.
A legendás ram kezelés már nagyjából a múlté. Épp úgy, mint MacOS alatt. Utóbbinál fut a háttérben a mail app, meg 2 tabon egy Safari. Ez jelenleg 3,3GB ramba kerül. Ennyit még a Windows sem eszik meg.
Szóval az a 3GB elég karcsú lesz hosszabb távon.

"Az akkumulátor szintén nem mérvadó. Egy nyomógombos Nokia kis túlzással 1000mAh-val is évekig elvan, a Note9 és az XR pedig teljesen más hw, más-más fogyasztással."

Mi más benne? A SoC. Minden más (modem, wifi, kijelző, ramok, háttértár, stb.) ugyanolyan tucattermék, ami minden mobilban ott van. Vagy szerinted az Apple újra írta a fizika törvényeit, és harmad akkora fogyasztásból kihozzák ugyanazt a teljesítményt?

"(Egy rakat teszt szerint az XR húzza tovább, de akár így van, akár nem, a puszta mAh különbség az égadta világon semmit nem számít egymagában.)"

Mire gondolsz? Az ilyen youtube-os appnyitogatós tesztekre? A gsmarena szerint valahogy mégis 78 vs. 97 óra a Note javára. Ami cirka 25% különbség.

"A felbontás szerintem parasztvakítás"

Ha iPhone-on kívül mást nem használtál az elmúlt pár évben, akkor elhiszem, hogy annak tartod. :D

"De ha a +1 kamera és a jack meglétét állítom szembe a saját preferenciáimmal (iOS, nem amoled stbstb), akkor nem kell márkahűség, ahhoz, hogy ezeket feláldozzam."

Valami indokot biztos találnak az emberek, hogy méregdrágán a rosszabbat vegyék (itt most a X-re, Xs-re gondolok a Xr-rel szemben), különben egy darabot nem adna el belőle az Apple.


ncc1701
(addikt)

Ha 400-ért vennék telefont, én sem cserélgetném évente. :)


Moz
(nagyúr)

Logikus, az Apple kiad 1 telefont (többet) 3 Gb rammal, aztán gyorsan ír hozzá egy szoftvert, aminek 4 kell.


feliks
(senior tag)
Blog

Azt elhiszem. Mivel 3-4 évig marad a dizájn (a rendszer kinézete meg vagy 8 évig), így én sem akarnék 2 évente egy ugyanolyan telefont, mint az előző volt.
Ez igaz, és valóban így van. Az, hogy ez jó, vagy rossz, már úgy látom ízlés dolga (én pl. nem szeretek olyat használni aminél azt érzem, hogy igényem lenne többre.) Persze nem vagyunk egyformák, de nekem ez inkább pro, mint kontra. :)

“A 3gb már tavaly is elég szűkös volt...”
mondjuk úgy, tavaly szűkös volt. Az iOS11 olyan szégyenfoltja az Apple-nek, hogy egy időre nálam is átkerült másik telefonba a sim. De ott nem a 3gb volt a probléma szerintem, hanem hogy egy beta1 szintű cuccot adtak ki, ami ezer sebből vérzett - többek közt a ramot is ette. Idén az iOS12 esetén nem lehet hallani olyanokat, hogy kevés lenne az -ben a ram, és ugyanez igaz az XR-re is.

Mi más benne...
A rendszer, ami az erőforrást manageli, és a kijelző ami alacsonyabb felbontású és vélhetően sokkal kevesebbet eszik.

Mire gondolsz, ilyen youtube appnyitogatós tesztekre?
Azokra. A GSMarena tesztje nem tudom mennyire életszerű, a youtube x óra, játék y óra, videó z óra jellegű tesztek nekem elég életszerűnek tűnnek. Persze lehet én tévedek, de ha azt nézzük, hányszor jön ki az XR, és hányszor a note9 nyertesnek, akkor semmiképp nem állíthatjuk, hogx hátrányban lenne az XR. :)

“ha az iphoneon kívül mást nem használtál....
Gyakorló mobilbolondként használtam. Sőt, a cikkalany XS esetén sem állítható, hogy ne lenne magas a felbontása.. Csak egyszerűen nincs jelentősége, mert az XR-től nagyobb felbontású kijelzőknél nem hidzem, hogy a felbontáskülönbséget észleli a júzer (ajánlom a cikkemben lévő fullhd vs XR vaktesztes videót :) )


hwtvennek
(tag)

Te nem olvastad el ezt a cikket, ugye? Írta, hogy a PWM miatt az OLED neki nem előny... :W :W :W


hwtvennek
(tag)

Azt mondod, hogy nem látszik, nem észrevehető, de azért legyen benne a nagyobb felbontású. Ugye érzed, hogy ez mekkora pocsékolás?

Egyébként nem tudtok olvasni emberek? Komolyan kérdezem, nem ellensége az OLED, egyszerűen a PWM-et nem bírja a szeme... ha bírná, vagy ha PWM-free lenne az OLED, akkor ez a cikk nem született volna meg.


hwtvennek
(tag)

Ez baromi jól hangzik! Lehet váltok is erre a bizonyos Note 8-ra ami mindenben 2x jobb. Melyik iOS fut rajta aktuálisan egyébként?

Csak azért kérdezem, mert rákerestem, és nem találok erre vonatkozó információt. Valami Androidos rendszert emlegetnek, de gondolom iOS is megy rajta, hogy ha egy olyan helyen ajánlod ezt a telefont, ahol alapvetően iOS-t használnak az emberek.

"Azt elhiszem. Mivel 3-4 évig marad a dizájn (a rendszer kinézete meg vagy 8 évig), így én sem akarnék 2 évente egy ugyanolyan telefont, mint az előző volt."

Ha valami ugyanúgy néz ki mint az előző évi telefont, akkor az azt jelenti, hogy az teljesen ugyanaz a telefon? Arra nem gondolsz, hogy belül változott valami esetleg?

Miért baj, ha az ember nem akarja évente lecserélni a telefonját? Mikor én 2-3 évesen eladok egy iPhonet a lehető legcsekélyebb buktával egy másik 2-3 éves androidos flagshiphez képest, akkor azt a következő tulaj általában 2-3 évig használja minumum. Miért termeljük feleslegesen az elektronikai hulladékot, azért mert Ti droid fanok félévente-évente cserélgetitek a telefonokat amiket vesztek mert elégedetlenek vagytok vele?

Én azt veszem meg amivel tudom, hogy elégedett leszek és 2-3 évig nálam marad. Ellenben hülye birkának tartom azokat a magánszemélyeket, akik pár havonta cserélnek mert ráuntak. Felnőtt ember, de nem tudja eldönteni mit akar.

Ha már valaki cserélgeti, akkor írjon cikkeket, meg ossza meg a tapasztalatid, és akkor annak lesz haszna is.

[ Szerkesztve ]


Keni21
(tag)

Nekem is XR-el van bár először az XS Max-öt akartam, de sok lett volna annyiért. Pitaka tok és teli kijelzős fólia. 8 óra feletti kijelző idő simán megvan( hihetetlen volt elsőre). Nekem se kell meg OLED ezért választottam ezt. Remelem 3 évig bírja majd ez is.


Syl
(nagyúr)
Blog

> Egyébként nem tudtok olvasni emberek?

Ez rád is érvényes, mert úgy tűnik te sem érted azt amit leírtam :B


janeszgol
(veterán)

Ezzel a hozzászólással tökéletesen egyetértek. Tényleg nem az Oledet pocskondiázta, hanem a pwm megoldást vette górcső alá. Az én szemem is sérti. Heti 8 v 10 óra még talán nem okoz gondot. Ez napi kb 1 óra. De bizony 2.5 óra olvasás már nem esett jól.


Medocsabi
(őstag)

"ennyi pénzért igazán beleférhetett volna a magasabb részletességű kijelző"
Nem csak az, de egy komplett váltó is a mondeómhoz! ;]


feliks
(senior tag)
Blog

Ezne hangosan felröhögtem :DD :DDD :C :))


EclipseGT
(addikt)

"Az, hogy ez jó, vagy rossz, már úgy látom ízlés dolga (én pl. nem szeretek olyat használni aminél azt érzem, hogy igényem lenne többre.) Persze nem vagyunk egyformák, de nekem ez inkább pro, mint kontra. "

Ez a "varázs" már androidnál sem nagyon van meg. S8+-om van. Amikor kijött az S9, egy vállrándítással elrendeztem, hogy "ilyen is van". Semmi érdemleges újítás.
Aztán itt a Note 9. Kicsit nagyobb, kicsit szögletesebb, aztán használat során ki is merültek a különbségek.
Most meg jött az S10. Ezzel meg úgy vagyok, hogy majd ~1,5 év múlva jó lesz, ha kikopik az S8.
Ez se hoz lázba, mert egyszerűen nincs már olyan újítás, ami miatt azt mondanám, hogy váltani akarok.


Medocsabi
(őstag)

Abszolút egyetértek.


hunluki
(aktív tag)

+sok.

Én is úgy érzem hogy tökéletesen kiszolgál a jelenlegi kütyü, az újítások nagy része totálisan nem talált be nálam. Lehet valakinek fontos és lecsap az újdonságra, szereti cserélgetni a kütyüket, én ezt pain in the ass kategóriába raknám kb. Legyen meg, működjön, tudja azt amire vettem de azt viszont üzembiztosan és kényelmesen.

Amik érdekelnének azok a jobb üzemidő, strapabíróság meg valami olyan design amire ha ránézek akkor arra azt mondjam hogy igen, ha ezt bambulom még 4-5 évig akkor a legutolsó napon is örömmel veszem a kezembe. A mostani design irányok viszont pontosan ellentétes irányba mennek, egyszerűen rondának tartom az új telefonokat.


ruarua
(tag)

Én is váltottam xs-ről XR-re. Ugyanabban a cipőben jártam mint te. Hiába jobb mindenben az xs, kifolyt a szemem.


UnA
(Korrektor)
Blog

Akkor már csak az aláírásod nem jó ;]


hwtvennek
(tag)

Te OLED hater!!!!!4!4!4


ruarua
(tag)

Javítottam.

[ Szerkesztve ]


ruarua
(tag)

Volt Samsung amoledem. Azzal nem volt gondom. De ez a kijelző sok.

üzenetek