Tiszteletem!

Sosem éreztem magam gyengének lelkileg, de tudom mit tudok, meddig bírok valamit, de te nagyon erős vagy, így ahogyan lejön a postodból, az ez. Mindig is csodáltam az ilyen embereket, fájdalmak ellenére is tudnak nevetni (nekem nehezen megy nagy fájdalmak esetén, engem nem is a fájdalom gátol meg benne hanem a reménytelen helyzet...a reménytelen nem neked ment hanem akkoriban nekem ne értsd félre), jó példa vagy ez esetben te, de nagypapám is ilyen volt (sajnos előző tavasszal elhunyt): amputálni kellett a lábát egy érelszűkület miatt, ami terjedt csak egyre feljebb neki. Miután tolószékbe kényszerült emiatt, továbbra sem hagyott fel azzal, hogy megnevettesse az embereket, unokáit, még poénkodott is a helyzettel. És nem mélyült el, nem fordult be, nem változott meg -bár tény hogy nem beszélt annyit- de nem küldte a padlóra

Amikor én a fülemmel kerültem évekkel ezelőtt kórházba, nagyon erős gyulladással (mely a csontra is átterjedt-a fülem mögül amputáltak csont darabokat-mind2 oldalon.), nyíltan kijelentették hogy meg fogok süketülni, és nincs mit tenni ellene (ezért is tudom nagyon átélni amit írtál, hogy milyen nyersek is tudnak lenni a dokik...). És az utolsó fénysugár...helyi (városunkban) dokit találtunk (még fiatal volt, pár éve végezhetett orvosin), aki azonnal tudta hogy mit csináljon, és hogyan, és hol. Mikor látta mit élt át a ''hallókészülékem'' borzadva mondta édesanyukámnak (aki végig kitartott mellettem), hogy szörnyű. Bár ezt csak később mesélték el, nem pedig felettem vitatták meg .

Nem tudom hogyan fogalmazzam meg, meg hogyis írjam le a következőket...Tudom milyen érzés betegnek lenni, és filózni azon, hogy ''ma éjjelre is vegyek fájdalomcsillapítót vagy se'' dolog, a nyers doktor uraságok, és a halovány remény, és tudom hogy nehéz, további sok sikert kívánok, mást nem tudok mondani, ezt mindenki saját maga módján éli meg, és dönti el hogyan áll hozzá..A legjobban te csinálod, és köszönöm hogy megosztottad a történetedet, mert papám temetése óta lappang ez bennem amit leírtam, bár csak töredék, de jó volt kicsit nekem is írnom..remélem nem baj..ilyenkor mindig naiv vagy miis vagyok na

üdv

ui: ami megváltozott bennem az esetem óta, hogy próbálok mindenhez kicsit pozitívan állni, ami miatt kicsit sokszor szívtam is, mert ezt az emberek ki tudják használni, de mindig túlteszem magam rajta, nem nyűglődök ilyeneken, és próbálom papám elveit követni és megnevettetni az embereket.

[Szerkesztve]

[Szerkesztve]