Lakik a szomszedunkban egy csalad. Joban vagyunk veluk, Anyuka, Apuka, Nagylany, Ocsi, Hugi. Hugi 2 eves volt, amikor rakot diagnosztizaltak nala. Egeszseges rendelesen volt, ott tunt fel valami a haziorvosnak, ami nem tetszett es tovabbkuldte kivizsgalasra. Hugi mindig kicsi volt a korahoz kepest, keson kezdett beszelni, keveset evett, csondes volt. Hogy Fortuna mekkora hatalommal bir, jelzi, hogy ha Hugi egy hettel korabban megy vizsgalatra, nem veszik eszre a dolgot, ha egy het mulva, lehet hogy keso, mindenesetre eppen idoben erkeztek. Hugit mutottek es terapiara kuldtek, eveken keresztul jartak, legyengult, a haja kihullott, a gyogyszerektol pedig meginkabb visszamaradt, es a kozerzetenek sem tett jot. Amikor Huginak kihullott a haja, Ocsinek is leborotvaltak a fejet, o kerte. Hugi lassan, de meggyogyult. Nem kellett tobb terapiara jarnia, kevesebb bogyot szedett. Kicsi, de vidam, inteligens, visszafogott kislany lett belole, szeret enekelni, jatszani, biciklizni, jovore iskolaba megy, mar most tanulja a szamokat es a betuket. Majus elsejen mentunk egyutt biciklizni, a ket csalad, es termeszetesen Hugi is velunk tartott, letekerte a tavot, megette az ebedet, jatszott a tobbi gyerekkel. Miert is ne tette volna, hiszen ugyanolyan gyerek, mint a tobbi!