üzenetek

hozzászólások


Batman
(őstag)
Blog

hmm...
Ezt nekem szántad? :F


Iginotus
(őstag)
Blog

Ugyanolyanok vagyunk csak mi a növéreket tegezzük az orvosokat ismerjük és kivülröl/belülröl ismerjük a ct-mr stb... röviditéseket :R


Iginotus
(őstag)
Blog

Arra még várhat az emberiség, egy fél évszádot minimum!

Elöbb utobb biztos de nem most és nem ebben.


Batman
(őstag)
Blog

:C
Ez igaz, ct-re és a többire szinte már soron kívül megyek, úgymond bérletem van. :B


föccer
(nagyúr)
Blog

Küldök egy mailt.


CocooN-z
(őstag)

Hallókészüléket metafóra ként akartam használni, a hallásomra, egy miliméternyire voltam tőle,-tehát nincs- és hál istennek ma viszonylag normálisan hallok. Talán bal felemre nem úgy ahogyan kell, de a hangfalakat rendezni tudom (7.1)...jobb mintha nem lenne mit rendezni :)

őszintén kívánom hogy túl legyél rajta végérvényesen

üdvözletem.

[Szerkesztve]


Batman
(őstag)
Blog

akkor lehet csak en nem értettem , mit szerettél volna írni.
Mint mindenen ezen is túl leszek. ;)


pussy_cat
(tag)

Sziasztok Skacok,

Batman elfenekellek, amiért nem mondtad eddig, hogy most hogy vagy!

Bár nekem rákom nem volt, de volt más. Útáltam ahogy az emberek megnéznek, kérdezősködnek, gúnyolódnak, nevetgélnek. Egy 37 kilós csajszi rohangált az utcán a maga 162 centijével. Én jól éreztem magam, nevetgéltem, meggyógyultam, örültem mindennek, örültem mindenkinek. De milyen érdekes, hogy az emlékek azok amik időnként visszajárnak kísérteni. Nem szeretem ha kérdeznek, vagy beszélnem kell róla. Akkor nevettem mindenen, de ma már valahogy ez nem megy. Éppen ezért mikor eszembe jut eszem egy nagy csokit és megyek tovább.
Ti hogy élitek meg az emlékeket?

Üdv, Eszter


ollie
(MODERÁTOR)
Blog

Nekem is dobj egy privit lécci!


Amanitin
(csendes tag)

a sugárkezeléshez pár szót: az erre használt sugárzásban nincs töltött részecske (valaki emlegetett ionágyút(?), hát nem), ezért gyakorlatilag nem lehet irányítani, csak árnyékolni, amitől viszont az intenzitás megy a levesbe. Sajnos ez van.
Jól irányítható töltött részecske-sugárzást nem lehet használni, mert már a levegő nagyon hatékonyan elnyeli, élő szövet sűrűségű dolgok meg pláne. Egyszerűen el se jutna a célterületig. A katódsugárcsövekben (amiben elektronok röpködnek) sem véletlenül van vákum.
A kollega fentebb jól írta, a besugárzás folyamán keletkező reaktív gyökök mindent megtámadnak (zárójelben ez nem feltétlenül oxidáció), de a DNS károsodása az, ami először eléri azt a szintet, amit a sejt már nem tud kezelni. A sugárzás nagy szórását némileg ellensúlyozza, hogy a gyorsan osztódó sejtek a génkészlet sokkal nagyobb hányadára vannak ráutalva, mint a nem osztódó, specializált, normál szöveti sejtek. Ennél fogva jóval érzékenyebbek is a DNS-t károsító hatásokra. Viszont a szervezet bizonyos helyein felnőtt korban is intenzív sejtosztódás zajlik (erősen igénybe vett hámok, here, csontvelő), amik ilyenkor szintén alaposan megkapják a magukét.
Az érintetteknek azt üzenem, hogy legyenek kemények. A széthullás legapróbb jelét se engedjék meg maguknak.


Iginotus
(őstag)
Blog

Többet ülök a gép elött, mert most nem mehetek nagyon ki de amint kimehetek megyek egy nagy turára :)
Az emberek nem mondok rá semmit néha röhögnöm kell néha sirnom kéne, de nincs min, (egyszer madjnem sirtam, de ilyen helyzetben ki nem...)
Én jol érzem magam hogy a doki mit mond vagy mit nem az meg már rá tartozik, államvizsgázok szakdolit irok ezzel lekötöm magam, vagy gépet rakok össze ez a másik hobbim :)
Hogy fogok erre viszagondolni, nem tudom majd késöbb elmondom, addig is eszek egy csokit! ;)


dokar
(addikt)
Blog

az én asszonyom minden nap iszik aloe vera-t :)


Janoska26
(addikt)
Blog

A topicot olvasgatva, rossz kedvem is lett meg nem is.Rossz lett azért mert látom hogy sajna előfordul sok helyen ez a rohadt betegség, viszont jó kedvem lett attól, hogy látom nem keseredtek el és nem adjátok fel, minden tiszteletem az érintetteké :R


pussy_cat
(tag)

Megértem, hogy majdnem sírtál, hiszen nevethet az ember amennyit csak akar, de belül mélyen ott van az a bizonyos érzés. Saját magának az ember pedig nem hazudhat, én azt mondom ha sírni kell, akkor sírj!!! Nem szégyen és Te is jobban leszel, megkönnyebbülsz!
Az embereken néha én is nagyokat nevettem. Próbareggeliről jöttem ki a kórházból, (egy csövet dugtak le a torkomon egész a gyomromig és félóránként beleöntöttek valamit, hogy nézzék hogyan emésztek, igazából nem érdekelt miért csinálják, jobban foglalkoztatott az, hogy hogyan veszek levegőt :) ) mikor rosszul lettem és hánytam az utcán. Aszondja nekem a kúltúrált felnőtt ember, hogy ''nem kéne annyit inni''. Ekkor sírtam el először magam, sírtam és nevettem. Arra gondoltam, hogy vajon Ő mit csinálna hasonló helyzetben és én mit tennék ha látnám így.
Én is ettem most egy csokit ;)


[Szerkesztve]


ehehe
(csendes tag)

Üdv!!

Én is csak azt tudom mondani, hogy amennyire lehet küzdeni kell ellene (nem feltétlen gyógyszerrel, meg ionágyúkkal meg kemóval), hanem a fel a fejjel taktikával. A hozzáállás nagyon sokat tud dobni az ember állapotán, és szerintem sokan azért gyógyultak fel súlyos betegségekből, mert nem hagyták el magukat.

Saját sztori:

Hál istennek a családban nem volt túl sok rákos, egyedül dédöreganyámról tudtam, hogy mellrákban halt meg...
Egészen mostanáig, mivel kiderült, hogy öregapámnak végbélrákja van(vagy nem biztos, lehet, hogy csak mellete volt). Kapott sugárkezelést, megoperálták, most kap egy kis kemót. Fater volt pár köre az orvossal mire elérte, hogy ne kelljen zacskóba sz*rnia. Szóval most már jol van meg minden.
Ezzel a történettel azt akartam bevezetni, hogy az ''alternatív gyógymódok'' igenis használnak. Fater már jópár éve hajszolja a táplálékkiegészítőket meg mindent ami nem a modern orvoslással van kapcsolatban. Szal az egész család szép mennyiségben eszik vitaminokat meg mindenféle ilyen dolgokat (persze nem a patikában kapható ''vitamin'' készítményekre kell gondolni). Na a lényeg, hogy nagyfatert is tömte rendesen ilyenekkel. Az eredmény:
1 A vérvizsgálat után a 35-40 éves doki azt mondta, bárcsak neki lenne ilyen vérképe.
2 Mielőtt még kiderült, hogy rákos már elhagyott több gyógyszert (köztük volt 1-2 ''eszed amíg megdöglesz, vagy megdöglesz'' típusú is).
3 Amikor kivették a daganatot, az orvosok arról beszélgettek (persze nem öregapám vagy előttünk, hanem a sarokban), hogy lehet nem is kellett volna operálni, mert már ment össze (előtte kapott sugárkezelést).
4 Ja meg az orvosok nem hitték el, hogy rákos mert ahogy leszűrtem, az ekkora ráknál má be kellet volna a delikvensnek szürkülnie, meg már nagyon rosszul kellet volna éreznie magát.

Én ezeket a pozitív hozzáállásnak és a vitaminoknak tulajdonítom. Lehet ezekről vitatkozni, de én hiszek a természetben és az akaraterőben és abban, hogy ezek fontosak a rák és hasonló betegségek legyőzésében.

Szóval csak azt mondom, hogy érdemes próbálkozni modern orvosláson kívüli terápiákkal (magánvélemény: főleg vitaminokkal, nyomelemekkel, meg ásványi anyagokkal).

Remélem nem írtam sok ostobaságot meg minden.

Legyen jó napja mindenkinek!!!

[Szerkesztve]


Sh4rKy
(senior tag)
Blog

most nem fogok én is sablon szövegekkel jönni, a lényeget úgyis tudod (mint az írásodból kiderült...): fel a fejjel =)

sajnos én egész kiskorom óta néztem végig ahogy elveszítem azt akit mindenkinél többre tartottam, az édesapámat...
ő is rákos volt, melyet azthiszem 94-ben fedeztek fel... egy daganat volt a gerincén... volt egy műtéte ami az orvosok szerint teljesen rendben zajlott le, minden komplikáció nélkül és azt mondták, hogy rendben lesz minden... ebből az lett, hogy évekig semmi gond nem volt aztán újra kiújult a daganat és mégegyszer meg kellett műteni, ami szintén ''rendben'' sikerült... így a második műtét után már sokkal tovább tartott a felépülés, de hihetlen akaraterejének köszönhetően az orvosok még így is levoltak döbbenve, hogy ennyi idő alatt újra lábraállni járókeret nélkül szinte hihetetlen... aztán 2003-ban amikor elmentünk nyaralni horvátországba visszafelé már rosszul érezte magát ''nehezek voltak a lábai'' ahogy ő mondta... én mondtam neki hogy vezetek inkább én nehogy valami gond legyen (anyám nem tudott vezetni, én tudtam ugyanis autós-motoros beállítottságúak voltunk apámmal, de csak 14 éves voltam) de ő nem hagyta... nemtudom, hogy a makacsság miatt (ugyanis az ''öreg'' eléggé makacs volt..) vagy csak félt, hogy nehogy abból is gond legyen hogy megállít egy rendőr...
node mind1, amire hazaértünk egyből ahogy volt lefeküdt pihenni másnapra jobban lett... közbe persze jártunk kezelésekre, kemó és miegymás... aztán 2003 vége felé egyik hétről a másikra lebénult... szószerint... mentőbe be, irány korház, válasz: nemtudnak mit tenni...
7 hónappal és 1 nappal a bénulás után, 60. születésnapja után 1 héttel édesapám elhunyt... 8-as ballagásom után két nappal ismét korházba került, ekkor láttam őt utoljára... amikor jött volna rá 2 napra haza, anyám tért haza az összes cuccával...
így indult a nyaram és rá 3 hétre következett a 15. szülinapom... nagyon jól indult mit ne mondjak... azóta mai napig iszonyatos nagy űrt érzek, hiszen az ő helyét nem tudja senki pótolni, viszont megtanultam az élettől, hogy ha valaki küzd azért, hogy felépüljön, vagy elérjen valamit azzal iszonyatos mértékben segíthet, ugyanis ő mindig pozitívan ált a dolgokhoz... félreértéss ne essék, a rákban nem segíthet mindig a hit és az akarat, de az biztos, hogy ha feladja valaki az életet és szószerint szarik bele az egészbe, annak sokkal, de sokkal kevesebb esélye van átvészelni az egészet...


Bubu79
(addikt)
Blog

Üdv mindenkinek :)

Elöljáróban talán annyit, hogy igaz, amit Batman írt itt, a #28-ban: [link] - tényleg sokan járnak-kelnek az utcán olyanok, akik már megjárták/megjárják a hadak útját ezzel a szörnyű kórral - legyen az bármelyik vállfaja is...

Az én történetem egy munkahelyi szűrésen kezdődött ( a volt munkahelyemen természetbeni juttatásként egészségpénztáras számlára is utalt egy bizonyos összeget a munkáltató havonta, pusztán annak fejében, hogy időszakos kivizsgálásra kellett járni, melyen komplett szűréseket végeztek - hasi-, nyaki ultrahang, teljes vérkép, zöldhályog szűrés, belgyógyászati vizsgálatok, stb... )...

Az első ilyen szűrővizsgálaton a nyaki ultrahangon kiderült, hogy egy csomó van a nyakam bal oldalán, melyről én nem is nagyon tudtam, mivel nem kifelé terjeszkedett, hanem befelé haladt...
Mint az kiderült, egy 4*4*3,5cm-es valamiről van szó, ami első blikkre ''egyszerű'' göbnek tűnt - folyadékkal telt duzzanatnak...
Az ultrahang vizsgálat után beutaltak a helyi endocrinologiára ( pajzsmirigy ambulancia ), ahol megpróbálták kideríteni, vajon mit rejthet ez a göb. Két alkalommal hajtottak végre mintavételt, melyek során a göbben található folyadékból egy vékony tű és fecskendő segítségével laborvizsgálathoz való mennyiséget szívtak le a ''termékből'' - de sajnos egyik sem mutatott egyértelmű eredményt a folyadék mibenlétére vonatkozóan ( noha a második vizsgálat során az orvos ultrahang segítségével, ''célzottan'' vett mintát a göb egy bizonyos pontjáról ).
Mivel nem voltak egyértelműek az eredmények, az orvosom javaslatára a műtét mellett döntöttem - hiszen miért ne vegyék ki azt, aminek semmi keresnivalója a normális alkatrészek között? :) Aznap, amikor az orvos szembesített azzal, hogy nem tudja kizárni a pajzsmirigy rákot, a szokásos negyed órás séta helyett másfél óra múlva értem haza - fogalmam sincsen merre jártam, mit csináltam, mi járt akkor a fejemben... Egyszerűen köntörfalazás nélkül a fejemhez vágta a dolgot, de ami a legrosszabb, hiába próbáltam meg informálódni tőle a betegséget illetően ( hogyan, mitől alakulhat ki, mik az esélyek, MI EZ? ), egyáltalán nem volt túl informatív...

2003 január 13-án műtöttek a dunaújvárosi kórházban, egy három órás műtét során eltávolították mindkét pajzsmirigyemet ( a műtét közben volt ideje a személyzetnek meginni egy kávét, elszívni egy cigit, valamint elverni egy békés polgárt na jó, ez csak egy kis fekete humor..., mivel egy jó órán keresztül várták a fagyasztásos szövettan eredményét - amelyből kiderült, hogy bizony nem jóindulatú csomóról van szó, hanem rákról... ).

A műtétet követő napok viszonylag fájdalommentesen teltek, türelmesen viseltem a történteket, bizakodva tekintettem a jövőbe és vártam az utólagos vizsgálat eredményeit.
Szerencsére olyan kórterembe kerültem, ahol vegyesen voltunk, mindenféle műtétek után lévő betegek ( a szomszéd ágyon egy 16 éves srác feküdt vakbélműtéttel, Ő szegény sokat szenvedett, mivel a közhangulat jobbára meglehetősen vidám volt. Ez azonban kicsit nehezítette a gyógyulását, mivel meglehetősen rendesen húzódott a sebe a sok röhincséléstől :) ). A Jó társaság egy ilyen helyzetben nagyon fontos - szerencsém volt, hogy ilyen kórteremben kötöttem ki...

A kórházat elhagyva még egy darabig nem kaptam meg a megfelelő hormonpótló gyógyszereket ( a pajzsmirigy anyagcsere és növekedési hormonokat termel - már akinek van :) ), ezért egy jó hónap/öt hét után meglehetősen kellemetlen tüneteket produkált a szervezetem - hízásnak indultam, bevizesedtek a végtagjaim, bőrszárazság és egyéb kellemetlenségek jelezték, hogy bizony olyasmit vettek ki, amire még szükségem lett volna... A gyógyszer hanyagolására az ellenőrző vizsgálatok miatt volt szükség, az egésztest szcintigráfiának nevezett vizsgálat során egy izotópból álló kontrasztanyag elfogyasztása után ( folyadék volt ), gamma kamerával készítettek felvételt a testemről. A kontrasztanyag jód izotóp tartalmú folyadék volt - a pajzsmirigy szövet felveszi a jódot - a kamera pedig kimutatja a sugárzást, tehát láthatóvá válnak a maradékszövetek.

Az első vizsgálat nem meglepő módon még mutatott jelentős maradékszövetet ( érdekes módon nem csak a nyakon fordul elő a pajzsmirigy szövet, hanem más tájakon is fellelhetőek kisebb telepek - ezeknek az újabb megbetegedés elkerülése végett ''pusztulniuk'' kellett ) melyet izotóp terápiával orvosoltak az Országos Onkológia Központban ( Kék Golyó, ha úgy ismerősebb )

Az első kezelésnek teljesen optimistán ugrottam neki - majdcsak túl leszek rajta, azután elfelejtem még az emlékét is a kórnak... sajnos az optimizmusom korainak bizonyult - mint kiderült, a maradékszövetek nem egészen úgy reagáltak az általam elfogyasztott jód131 kapszulára, ahogyan várták - igazi túlélőként viselkedtek és tettek a sugárzó egyéniségemre...

Ekkor zuhantam meg teljesen...

A második kezelésre már úgy mentem el, hogy minden mindegy - legfeljebb felnyitnak megint és farigcsálnak még a nyakamból egy keveset... Mint kiderült rendesen túlreagáltam a dolgot, mivel a második kezeléskor kb 1,5-szer akkora dózist kaptam, mint először és a maradékszövetek ezt a kiképzést már nem bírták és szinte teljes egészében eltűntek - nem volt hát szükség további farigcsálásra és izotópot sem kaptam többet :)

Jelenleg négy évvel vagyok a műtét után, az életemet felforgatta a dolog. Másképpen értékelem az apró örömöket és megtanultam becsülni mindazokat, akik mindvégig mellettem álltak, noha a két kezelés közötti időben kiállhatatlan voltam, kerültem inkább mindenki társaságát, mert nem tudtam normálisan szólni senkihez - pusztán a tájékoztatás hiánya miatt...
Ha már akkor tudtam volna mindazt, amit ma tudok erről a betegségről, akkor tizedannyi lelki fájdalom nem ért volna, könnyebben viseltem volna az egész helyzetet és nem vesztem volna össze mindazokkal, akik a szeretetükkel és odaadásukkal szerettek volna segíteni nekem, hogy ne úgy éljem meg a dolgot, ahogy végülis az önmarcangolás miatt megéltem...

A legfontosabb tanácsom azoknak, akik neadjisten hasonló helyzetbe kerülnének, hogy soha ne azokon töltsék ki a dühüket/fájdalmukat, akik mellettük vannak, soha ne fogadják támadásként az együttérzést, ne éljék meg úgy az együttérző pillantásokat és a segíteni akarást, mintha sajnálatból történne, mert ez nem igaz...

Azok, akik az emberrel együtt kénytelenek megélni a dolgot, nem sajnálatból olyanok, amilyenek, hanem mert nem tudják kezelni a helyzetet - nem tudják mi a jobb: hagyni dühöngeni, együttérzően, megértően meghallgatni az embert a kétségeivel, és fájdalmaival, vagy közömbösnek mutatkozni, mintha ez nem lenne több egy átlag szúnyogcsípésnél... Sajnos Nekik sem egyszerű a helyzetük, hiszen olyan emberről van szó, aki sokat jelent az életükben, elvesztése pótolhatatlan űrt hagyna maga után... Ne bántsuk hát Őket...

Végezetül néhány szó az általam tesztelt homár fajtáról, a pajzsmirigy rákról:
A betegség nagyon jól kézben tartható, nagyon jó gyógyulási esélyekkel rendelkező kór - 40 év alatt az esetek 90% feletti mértékben tökéletesen gyógyítható, 40 év felett is 80-85% a gyógyulás esélye.

A műtétek sajnálatos mellékhatása, hogy kíváncsi teszter élete végéig kénytelen hormonpótló készítményeket szedni, melyek pontos adagjának belövéséig érhetik meglepetések az embert - jómagam a műtétet követő egy évben 25 kilót híztam, melytől mostanra részben sikerült megszabadulnom - 20 kiló mínusznál tartok és dolgozom a maradék 5 kilón is, mert még úgy érzem nem vagyok a régi :)


Batman, Iginotus: Számomra igazi hősök vagytok, mert úgy élitek meg az enyémnél keményebb dolgot, mint a világ legerősebb emberei, maximális tiszteletem a Tiétek :R Mielőbbi jobbulást és hosszú, boldog életet kívánok Nektek és persze minden sorstársunknak :)


Nowhereman
(őstag)

Megnyugtatlak, a az elektromágneses sugárzást is pompásan lehet irányítani. A legfejlettebb készülékek akár egyetlen sejtet is képesek célbavenni. Más, hogy kicsi a veszélye annak, hogy kishazánkban ilyesmivel találkozol. A magyar egészségügy ezen a fronton is muzeális felszereléssel rendelkezik. És persze a világszinvonaltól a lemaradásunk pannon puma ugrásaival nő...


Bubu79
(addikt)
Blog

Helyesbítenék a kórház nevét illetően - nem Országos Onkológia Központ, hanem Országos Onkológiai Intézet :B


Batman
(őstag)
Blog

:R respect , szép írás volt, bár mi mást is várhattunk volna tőled. :P
Már csak egy év ha minden jól megy gyógyultnak nyilvánítanak téged. Hajrá.

üzenetek