üzenetek

hozzászólások


gbors
(nagyúr)
Blog

@all: köszönöm a visszajelzéseket, örülök, ha tetszik a cikk :R

(#6) Egon: a szerencse nem abban nyilvánult meg, hogy jó irányba indultak a GT200 után, hanem abban, hogy erre rá voltak kényszerítve rettentő időnyomással, és abból lett előnyük, hogy ez sokkal korábban történt meg, mint az AMD esetében.

(#11) sanchezsa: nyers számítási teljesíłtményben szinte mindig az AMD kártyák járnak előrébb - csak ez nem fordul le úgy FPS-re, mint az nVidia esetében. Leginkább azért, mert a többi funkcionális egységnek (pl. ROP-ok) is komoly szerepe van.

(#18) Cifu: a cikk az architektúrákra koncentrált, a 460 / 560 Ti csak azért került bele, mert kellettek baseline-nak a következő generáció átpozícionálási trükkjéhez.Ugyanezért maradt ki a 390 / 390X, és ezért került bele a fantáziabeli Tonga T - megtehettem volna, hogy a 285-öt teszen a 980-nal szembe, de irreálisan nagynak mutatta volna az AMD hátrányát. gDDR5-ös Fijiről inkább ne is gondolkodjunk, mert az rettenetes lett volna, a Tonga Turbo helyett pedig nem 390X volt, az a 290X helyett volt.
Aláírom, lehetett volna másképp is megközelíteni a 2014-2015-ös évi katyvaszt, annyi biztos, hogy támadhatatlan verzió nincs. Én az architektúrákra koncentrálva ezt választottam.

(#25) sh4d0w: előfordulhat. Jelen esetben sokkal konkrétabb, hogy mi nem működik, de az is lehet, hogy anno is konkrét volt, csak a közönség nem tudott róla.

üzenetek