[Re:] [Jhonny06:] Tényleg annyira szar volt ez az év? - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


8th
(addikt)
Blog

Nem fogalmazom meg mert nem lehet politika mentesen megfogalmazni az pedig a politika topikon kívül mindenhol tilos amit tiszteletben tartok. Nekem is megvan a véleményem ezekről a telebaszott képmutató ál-keresztény faszfejekről hidd el, de én nem hangoztatom sehol. Mindenkinek lenne sírni valója, ez a vírushelyzet sokunknak odabaszott. Több millió forinttal kevesebb jött be annál mint amit múlt év alapján remélni mertem így néhány alapvető fejlesztést emiatt el kellett halasztanom. Talán majd az idén lesz pénz ezekre és előrébb tudok lépni munka terén. Vagy nem. A harmadik hullám lehet, hogy sokkal pusztítóbb lesz mint a második. Ki tudja? Ősszel egy elvégzett munkát a megrendelő nem tudott kifizetni mert közben tönkrement. Benne áll a szarjában "némi" pénzem és két heti munkám. Majd egyszer ha talpra áll kifizeti, vagy nem. Ez ilyen. Mit tudok csinálni? Semmit. Ha visítok mint a vett malac meg habzó szájjal okádom az epét a kormányra attól nem oldódik meg semmi csak tovább mérgezem a fórumot még én is.

mod:

(#34) Aweriot: Amikor egy világjárványban úgy hullanak az emberek mint a legyek én támogatom, hogy a nem magyar állampolgárok előtt lezárják a határt pláne ha az illető egy olyan ország állampolgára ahol szarabb volt a helyzet mint nálunk. Mostanra nálunk is annyira elterjedt a covid, hogy nincs túl sok értelme zárni a határokat de tavasszal/nyár elején azért más volt a helyzet. Sajnálom és szívás, hogy ennek áldozatául estél de ez van.

[ Szerkesztve ]


Lenry
(félisten)
Blog

Azt a véleményemet pedig tartom, hogy a covid nem indokolja meg

tarthatod, de semmin sem változtat.


janeszgol
(félisten)

7+ milliárdan vagyunk. 84 millió igazolt megbetegedett van, és 1.8 millió halott a világon.
Szóval az úgy hullanak, mint a legyek nem más, mint félretájékoztatás.

Lenry, túlságosan agresszív vagy. Nyáron mindenki oda ment, ahova akart. Előtte meg utána korlátozva lett. Jogosan teszi fel a kérdést az ember, hogy miért?


Lenry
(félisten)
Blog

Szóval az úgy hullanak, mint a legyek nem más, mint félretájékoztatás.

valahogy ebből az érvből mindig kimarad az a rész, hogy azért van csak 1.8 millió halott, mert mindent is lezártak a világban. hány halott lenne, ha csak vállat rándítottunk volna, ahogy a fotelszakértők szerint kellett volna?

Nyáron mindenki oda ment, ahova akart. Előtte meg utána korlátozva lett. Jogosan teszi fel a kérdést az ember, hogy miért?

nem azt mondom, nem lett elbalfaszkodva a dolog. azt mondom, hogy törvényes volt. pont.
ugyanúgy fölösleges sírni emiatt, mint hogy azért mert az állam elveszi a fizetésed felét adó címén. szopás? az. ha sírsz, akkor is elveszik? el. akkor meg?


Lenry
(félisten)
Blog

ez nekem kimaradt, küldj már egy linket légyszi, kösz


8th
(addikt)
Blog

Hidegen hagy hányan élünk a bolygón és ebből bizonyítottan mennyi a fertőzött. Engem az érdekel, hogy három számomra kedves ember távozott az élők sorából a covid miatt. :U


Lenry
(félisten)
Blog

áh, tényleg, ilyen volt. kösz :R


joey04
(titán)

nekem pedig pár éve az influenza vitte el egy rokonom. nagyon rossz volt, de igen hülyén nézett volna ki, ha vertem volna az asztalt, hogy zárjanak be mindent, mindenki hordjon maszkot, ne utazgassanak az emberek.


Rick4
(félisten)

Influenza ellen létezik védőoltás.


bambano
(titán)
Blog

ebben írtak olyat, hogy jogot sért a határ lezárása? hint: nem.


updog
(senior tag)
Blog

hülyén nézett volna ki, ha vertem volna az asztalt, hogy zárjanak be mindent, mindenki hordjon maszkot, ne utazgassanak az emberek.

Részvétem, és az a helyzet hogy ezt (legalábbis egy részét) teljesen jogosan megtehetnéd.

Ugyanolyan igazságtalan, hogy egy "sima" influenzaszezonban pont ugyanezt csinálják (csinálták) a parasztabbak, fertőző betegen tömegközlekednek mert -szerintük- ők viszik a hátukon a világot és nem maradhatnak ki a munkából, az irodában mindent összeprüszkölnek, majd nap végén még beugrik a plázába mert nehogymár ne szórakozzon egy kicsit...

Nyilván a maszk mint (mások felé történő) védekezési eszköz 2020 márciusáig kb. ismeretlen volt az emberek 90%-ának, krákogtak a világba a tömegben, kezükbe törölték a képüket majd mindent összefogdostak vele boltban, villamoson...

Tökéletes párhuzam a mostanival, ironikus is volt az elején mikor még összehasonlítgatták a kettőt, mert ebből a szempontból tényleg pont ugyanaz.

A legbeképzeltebb forradalmárok akik magasról tojnak másokra, régen is ugyanúgy felelőtlenül veszélyeztettek másokat, pedig csak egy nyomorult maszkot kellett volna venniük ha tényleg muszáj valahova menniük influenzásan, még inkább otthon kellett volna göthösködni amíg meg nem gyógyulnak.

De nem hiszem hogy bármi változni fog ha ezen túl leszünk.

(#54) Rick4
amúgy ez jogos és a veszélyeztetetteknek (is) kb. kötelessége lenne megtenni a megfelelő védekezési lépéseket (oltás). De ettől még védeni is kell(ene) őket (meg az átlagembert is) a fenti módokon.

[ Szerkesztve ]


Rick4
(félisten)

Egyetértek, már nem mint ha félnék bármiféle fertőzéstől, de sok sok éve nem ülök tömegközlekedésre, nem fogdosom a mások által már összefogdosott dolgokat, nem szeretem a tömeget, szimplán csak nem vonz az ilyesmi, igyekszem is távol tartani magam az ilyen helyektől, és az ilyen szituációktól. Innen már csak egy apró lépés volt a maszk, ami nekem, mint 16 éve home office-ban toló embernek azzal a heti 1 óra maszkviseléssel a szükséges kijárás közben, és az általában vett tömegrendezvényektől távolmaradás különösen nem esett nehezemre. Hogy mindezzel még meg is tettem minden telhetőt a megfertőződés és a továbbfertőzés ellen, az nem okozott gondod, más meg mint ha a nyakát fűrészelnék..


joey04
(titán)

elhiszem, tudom és tapasztaltam, hogy a covidtól félőknél ez egy reflex válasz, de jó lenne elolvasni, hogy mire is írtam azt amit: Hidegen hagy hányan élünk a bolygón és ebből bizonyítottan mennyi a fertőzött. Engem az érdekel, hogy három számomra kedves ember távozott az élők sorából a covid miatt.

Tehát itt PONT semmilyen szakmai része nem került megvilágításba a járványnak (mennyire fertőző, mennyire halálos, milyen gyógyszerek, oltás stb van). Sőt, pont azzal indul, hogy hidegen hagyják a konkrét számok, adatok, hanem csak az érzelmi. Szóval van az a része a vitának, ahol ezt az érvet el lehet lőni (igaz azzal sem értek egyet), de ez most nem az. Tartogasd későbbre.


joey04
(titán)

De nem hiszem hogy bármi változni fog ha ezen túl leszünk.

Én remélem nem fog változni. Mármint nem lesznek ilyen idióta szabályok már influenza esetén is. Aki így akar élni, az költözzön Kínába.


Rick4
(félisten)

Én nem érveltem semmi mellett, és semmi ellen, pusztán leírtam, én hogy fogom fel. Semmi orvosi- politikai- érdekcsoporti vetületről nem beszéltem, legfőképp azért, mert engem ezek nem érintenek, és nem érdekelnek, de a hsz-nek amúgysem ez volt a magja. Ez a pár mondatot oda helyettesíted be a te világnézetedbe, ahova akarod, és úgy értelmezed, ahogy akarod.

üzenetek