üzenetek

hozzászólások


wolfman
(veterán)

Figyeljetek, ennek meg az ilyen telefonoknak semmiféle létszükséglete nincsen. Ez egytől egyig egy rakás s.@r. Ha már nyomógombos kell, akkor is inkább vegyetek egy régi 6310i-t mint ezeket a hulladék fosokat, amik szoftveresen és hardveresen is zsákutcák és egyáltalán érthetetlen mi a tököm kényszer szülte meg őket. Nokiánál az okos telefon robbanás annyira nagy traumát okozott, hogy az E72 óta elfelejtettek mindet amit addig tudtak a telefonokról és most legalább olyan bitangpusztulatosan fostos készülékeket csinálnak, mint anno a Samsung tolt a Nokia ragyogás idején.

Fateromnak és muteromnak is telefont akartam venni pár éve. 60 év körüliek, nem jó a szemük, olykor olykor fotóznának is, mondjuk unokákat. Fateromnak rádió funkció se lenne utolsó és mindegyikőjüknek nagyon fontos a gombok jól érezhetősége, a precíz nyomáspont. Ezzel szemben nincs egy olyan megveszekedett telefon se a piacon (mondjuk lehetőleg Nokia), ami nagy kijelzős, de kis felbontású (nagy betűkkel ellátott) lenne. Egyedüli opció a nagyi mobilok, de mint mondtam, szüleim nem hülyék, csak nem jól látják már a pici kijelzőket. Megvettük apámnak a Nokia 225-ös bulimobilt, aminek jó méret lenne a kijelzője, de buta mint a szar, a gombokat nem lehet érezni, anyaghasználat egyes és ami a kijelzőn is van, az is picike betűvel van írva, szóval kapufa. Anyám kapott egy Nokia 515-öt aminek csillagos ötös az anyaghasználata, de közben megint csak kicsike a kijelzője és olvashatatlan rajta minden!

Nem értem miért nem tudnak egy értelmes méretű kijelzős telefont csinálni, aminek vannak értelmes gombjai, mint icipici és arról nem is beszélve, hogy gusztustalan sz@r a minősége is a kijelzőknek.

[ Szerkesztve ]


sz.balazs.95
(veterán)
Blog

Azt mondjuk sajnálom, hogy egy cég sem csinál hagyományos kialakítású, de értelmes minőségű telefont.
Ennél még annak is több értelme lenne, ha 1:1-ben újra kiadnának egy tetszőleges 2005-ös Symbianos telót, mert az használhatóbb lenne ennél, és még csak megtervezni se kellene, minden adott hozzá.


AGE-T
(senior tag)
Blog

Ha a betűméretet feljebb állítod az nem segít?

Menu > Settings > Display > Font size


opr
(veterán)

Ezen mar en is gondolkodtam, tippre sztem azert, mert mocsok draga lenne, mint ahogy regen is az volt.
Az a telefon, amit leirtal (szep, normalis kijelzo, viszonylag normalis af-es kamera, jo anyag-es osszeszerelesi minoseg, jo minosegu gombok, jo ergonomia, jo szoftver, hosszu akkuuzemido)
igy tippre 50k ala nem ferne be, es talan meg az is necces, mert kicsi a peldanyszam.
Annyit meg nem adna erte senki. :(


Teszla_
(senior tag)
Blog

Anno 20k-ért vettem SE K800i-t és Samsung D900i-t a T-nél, kártyásann. Azok meg azért fényévekkel jobbak, mint bármi, ami ma kapható ebben a kategóriában. Szerintem nem esne nehezükre és nem is lenne túl drága, ha legalább az akkori közép- és felső kategóriát visszahoznák. Symbian nem kéne, az mai szemmel már borzalmasan lassú. Egy SE K800i-t simán bevállalnék még ma is, az minden szempontból megfelelő lenne szvsz.


opr
(veterán)

Igen, csak ez nem ilyen egyszeru. Azok a gyarak, emberek, beszallitok, stb, amik anno azokat a telefonokat gyartottak/ellattak alkatresszel mar vagy nincsenek, vagy massal foglalkoznak. Raadasul a peldanyszam is kicsi lenne. Ezert mondtam, hogy ami anno 20k volt, az ma lenne szvsz 50.
Sajnos ez nem olyan egyszeru, hogy elovesszuk a fiokbol es ujra piacra dobjuk, az se biztos, hogy lehetseges egyaltalan komoly attervezes nelkul (licencek, azota atkepzett/elszallingozott munkaero/stb).
Plusz a szoftvert kb ujra kene irni, mert az akkori chipeket ma mar nem nagyon kapod meg.
Mondjuk azzal a reszevel egyetertek, hogy ha ujra kidobnak a k750/w800, vagy egy-kettovel ez utani szeriak barmelyiket, sztem meg en is vennek egyet bulitelefonnak, azok brutal jo telefonok voltak.

[ Szerkesztve ]


Carbonado11
(tag)

Szerény véleményem szerint candybar fronton évek óta a Samsung S5610 a király. Ezek a Nokiák évről évre ugyanolyan formával, anyaggal és tudással jönnek ki. Kb. 10-15 éve...
Miért nem lehet egy hagyományos mobilba használható fényképezőt, GG üveget, zseblámpát, beépített antennás rádiót, hangos hangszórót, sd slotot stb... építeni? Mindezt pofás, fém házba?
Ne jöjjön senki a Nokia 515-tel, mert az csak egy túlárazott szarkupac!


Carbonado11
(tag)

Igazad van!!! :C


Teszla_
(senior tag)
Blog

Részben igazad van, de ha ezekre a gagyi telefonokra is költenek, akkor egy kicsivel jobb specifikációval is kidobhatnák őket, mert nem hiszem, hogy másfélszeresére ugrana az áruk. Ha csak egy normális kijelzőt tennének beléjük (a jelenlegi hardver és szoftver maradhatna, az emberek 99%-át ez is kiszolgálná), máris jobb alternatívák lennének, de ha már itt elvéreznek, akkor értelmetlen az egész :(


kcsa
(veterán)
Blog

Először azt hittem össze van fotosoppolva. Aztán felgörgettem és megláttam hogy tényleg ez a hirdetés megy... hólisit.


RAZR_v3
(tag)

Series 40 6th edition nélkül nem ér gyakorlatilag semmit. Ha már egy Nokia C2-01 szintjét képes lenne megütni szoftveresen, akkor sokan elégedettek lennének a jelen lévők közül szerintem. Abban is gagyi kijelző volt borzalmas betekintési szögekkel, de kárpótolta a jó szoftver és a megbízhatóság.


Luck Dragon
(nagyúr)
Blog

Én 22-ért vettem anno :DDD No mindegy..


wolfman
(veterán)

Ezt mondom én is. Annyi kéne, hogy beléjük b@.znának nagyobb kijelzőt, nagyobb betűmérettel, jobb gombsorral amik szintén nagy méretűek, jól érezhetőek, aztán lenne ezeknek még keletje. Pl. az összes autószerelő barátom még ezeket szereti, régi kis kijelző, GOMBOK! De hát szenvednek is, mert fos mindegyik, mertkopnak, szétesnek, karcolódnak és kicsi a kijelzőjük, KICSI!!!!! A legtöbb ismim ezért a samsung strapamobiljaikat veszik.


macskea
(őstag)

Dehogy csak az. A hardver is visz azért belőle bőven. Persze az én telefonom is nagyon külföldön 2G-re kárhoztatva körülbelül három napot bírt egy töltéssel, itthon 3-4G-n meg mondjuk egy napot. A táskába mellédobott céges butatelefonnak viszont hetente maximum egyszer láttam a töltőjét, pedig az aksija maximum a fele kapacitású volt.


Carbonado11
(tag)

Én csak gsm üzemmódban használom a butatelefonomat, így 12 nap a készenléti ideje..


ChuckyCheese
(tag)

Ilyet használok most, mert a rendes telom szépen megadja magát.. Ezt kb semmire nem használod,zseblámpa funkción kívül..
Borzasztó cucc.. A kijelzője ocsmány, még olcsótelefon mértékkel is! A hangja elég hangos. Recseg-ropog, gomb nyomkodás alatt is. És bónuszként egyetlen leejtéstől atomjaira hullik..
Csodás alkotás..
Megpróbálhatsz vele játszani, de igazából nem megy rajta semmi. Nem is férne rá semmi értelmes. Le lehetne tölteni egy beépített app-al, de azt mar be sem tölti.

[ Szerkesztve ]


ChuckyCheese
(tag)

Baszki.. Írok egy kisregényt es kiderül nem is ilyen az pontosan. :D
Mondjuk ciki hogy mindegyik szinte ugyanúgy néz ki és összekeverhető..
Mea culpa!

[ Szerkesztve ]


Dr.FantastiK
(őstag)

de igen ! :DDD


Hennet
(aktív tag)

Valaki legalább még csinál ilyen telefonokat is, remélhetőleg a régi NOKIA minőségből maradt is valami.


tejbele
(csendes tag)

Snake :D

üzenetek