Remélem nemsokára találkozunk és beszélgethetünk egy jót, drága barátom, Kedves Katica!!

Tegyük hozzá, hogy csak ebben az országban divat ez.
Egyszer menj ki October Fest-re Münchenbe, az lesz igaz igazi Kánaán számodra

Amúgy teljesen jogos az írásod. Dehát társadalmi szinten igen messze vagyunk attól a szintől, hogy egymáshoz szóljunk. Én akkor untam meg, amikor egyik napon direkt köszöntem mindenkinek. Kedvesen, udvariasan. 47 embernek köszöntem, 6 köszönt vissza, a többi hülyének nézett, sőt, még finnyáztak is. Azóta nem köszönök senkinek, csak ha köszön nekem.

Na most, ha már a köszönéssel gondban vannak az emberek, akkor miként szeretnél velük beszélgetni?

Jaj, egyszer talán eljutok oda. 1997-ben voltam kint 1 hónapra Németországban. Nagyon jól éreztem magamat. Sokkal nyitottabbak egymással az emberek. Bármelyik étterembe mentünk be, mindengyik tulajdonosa odajött velünk beszélgetni egy pár szó erejéig.

Szerencsére kisváros lévén nincs meg ez a fajta viselkedés, amit leírtál. Nálunk mindenki mindenkinek köszön, alapvetően mindenki "figyel" a másikra. Viszont többet nem mernek, a mindennapi vagy esetleges hetenkénti beszélgetésig kevesen jutnak el. Azt hiszem, egy nagyvárosban még rosszabbul érezném magamat.

Racecam: Én is szeretlek...

Én folyton leszólítok mindenkit buszon, vonaton, buliban,
munkahelyen új munkatársakat..
Persze inkább csak lányokat..
Meg is kapom néha a magamét..ehhehh..

De általában nem bánja senki.
Persze elgondolkodhatunk rajt, miért nem inkább Ő kezdeményezett?
Talán van egy kis gátlásosság az emberekben.
Na például az öreg nénikben nincsen, ("Szervusz aranyoskám, hát Te merre utazol, ideülhetek melléd?"), de úgy általában nem szeret senki öreg nénik mellé ülni a buszon, pont ezért.. Legalábbis én fiatalok körében érzem jól magam..

Azért tényleg kár, h sokszor síri a csend körülöttünk.

Lehet, hogy van valami az arckifejezésemben, de valahogy engem mindig megtalálnak a kommunikatív emberkék... persze a semmiről beszélnek általában órákat, én meg már ölni tudnék.

De amúgy értem mire gondol Ladybug, csak az éremnek mindig két oldala van.

Az érem másik oldala: Csak azért, mert kénytelen vagyok ott ülni a váróban, még nem feltétlenül a beszélgetést tartom a legjobb időtöltésnek. Jobban leköt egy könyv, vagy akár egy aktuális gondolatmenet. És azt meg pláne utálom, ha ilyenkor egy szófosó zaklat. Kérdezel? Közöd hozzá? Rám öntöd a saját nyavalyád? Kinemszarjale?

"Enjoy the Silence" és az antiszociális vadmalac

Hát mikor a HÉV-megállóban megszólít a beszélgetni vágyó, hogy "Uram vegyen borotvát, olcsón adom" - akkor nekem is van valami az arckifejezésemben?

Vagy csak lehet, hogy nem látszik rajtam, merthogy szakállas vagyok?

Visszakérdeztem, maga szerint azért van szakállam, mert nincs borotvám?

Persze lehet, hogy csak egy jót beszélgetni akart és így gondolta feloldani saját szorongását, megnyitni valahogy a párbeszédet?

[ Szerkesztve ]

Aki nyitott , azzal az infóval visszaélhetnek. Hát ezért , gondolom én .

Te visszaélnél?

Tudatosna nem , nem hinném.
De nem mindenki jóravaló ember.

Én borzasztó naiv vagyok, így nekem mindenki jóravaló, egészen addig, míg meg nem győz az ellenkezőjéről.

Az odamenni beszélgetésbe kezdeni dologhoz meg annyit, hogy én nem megyek oda csak akkor, ha információra van szükségem, de ha hozzám jönnek oda, akkor el tudok beszélgetni. Igaz vannak rossz napjaim, amikor az illető pár perc múlva megbánja még azt is, hogy megszületett.

Azt hiszem, én ennyire nem vagyok ilyen. Szeretem a mérsékletet, nem zúdítom rá az első emberre a személyes problémáimat, boldogságomat, és őt sem faggatom erről. Ha megnyílik nekem, azért tegye, mert megbízik bennem. Ha ezt nem érzi, akkor nem voltam elég őszinte, elég barát

tildy: Az emberben kell lennie egy egészséges bizalomnak a másik ember iránt. Nem mindenki iránt, csupán pár ember felé, akiket barátainak tekint. Szerintem neked is vannak ilyen barátaid.

[ Szerkesztve ]

PErsze , ez megvan.
Talán néha túlságosan is....

Mi az, hogy túlságosan? Vagy barát vagy vagy nem. Olyan kis, hogy kicsit barát, meg nagyon barát.

Túlságosan nyitottnak nem jó lenni.

A legjobb barátom mindent tud rólam. A legközelebbi barátaim is nagyon sok mindent, mégsem érzem kiszolgáltatottnak magam velük szemben.

Nem mindenkinek nyílok meg teljesen, de akinek igen, őbenne érzem a bizalmat.

A nyitottsággal barátokat, mosolyt, bizalmat lehet "szerezni". Ha bezárkóznék nehezen találnék barátokat.

Katica, amit ebben a 14-es hsz-ben leírtál, nekem is ez a véleményem, ugyanígy érzek én is ezzel kapcsolatban.

katica: ne keseredj el
a rókaszelídítés ritka tudomány
van, aki nem akar, és van aki nem képes. sőt, van, aki róka sem tud lenni.
sad but true

az emberekben nem veszett el /teljesen/ az igény és az érzet, h jobb nyitni, mint zárni, ne aggódj
ragadjunk csak ki egy példát, légyen az egy orvosi váró:
- elnézést, de a 17es szám az enyém, önnek ellenben 19ese van, kérem várjon a sorára.
- az lehet, de én időpontra jöttem.

hát nem gyönyörű dialógus? : )))

ps.
csak viccelek ám, tudod te, h jófej vagyok

Köszönöm, és örülök, hogy beírtál ide. Sokat jelent nekem.

Tényleg elég rossz amit leírtál. A másik meg az, hogy felszállunk mondjuk a HÉV-re, és mindenki külön helyre ül, még véletlenül sem egymás mellé. Igen igen, de amikor egyedül vagyok az egész kocsiban, és PONT mellém ül le valaki, az egy kicsit gyanús nem?
Ez a baj...

Valószínű pont azért ül le melléd, mert szüksége van vkire, akivel beszélhet.

Vagy a mobilomra/pénztárcámra pályázik.

azért #24-#25-ben (így, egymás után olvasva) benne van az ég és a föld, nem? ;-]]]]

most mi legyen? melyik az igaz? :-))

Ezt én nem tudhatom. Ha a naívságom felől indulunk ki, akkor egyértelműen a #24.

Beszélni, nem beszélni. Azért néhány percet ki lehet bírni, illetve lehet egyértelműen jelezni, hogy az eszmecserét Te befejezettnek tekinted.

Vasárnap jöttem fel Pestre. Állok az állomáson, egy időseb féri odajön mellém kérdezet valami és elkezdünk beszéélgetni, kb 15 percet vártunk a vonatra, addig beszéltünk. Felszállás után elköszöntünk, mert én mentem a vonat végébe.