[Re:] [Legendaryyyy:] Segíts leszokni cigiről! - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


flymi
(addikt)
Blog

Lerakod és kész. Nem segít ezen semmiféle tapasz, meg csodabogyó. Fejben dől el minden.
Mikor erős vágyat érzel iránta, meg kell tudni állni, hogy ne tedd meg. Inkább válassz másik pótcselekvést (rágó, tökmag, csinálj valamit mást, ami leköti a figyelmed, amíg nem enyhül).


Met
(nagyúr)
Blog

Én nem dohányzom és nem is tettem soha viszont az ismeretségi körömben több ember is leszokott.
Volt aki próbálkozott tapasszal, rágóval, minden nap kevesebbet szív szisztémával de mindig visszaszokás lett az eredménye.
Ami végül működött náluk (is), hogy egyik napról a másikra letették, nem volt semmi szenvedés egyszerűen nem gyújtottak rá többet.
Rajtad múlik az egész. Persze ha olyan vagy akkor vissza fogsz szokni mert most jaj ideges vagyok mert nem sikerült egy vizsga, rágyújtok, vagy rossz idő van rágyújtok stb.
Dobd el azt a szart és kitartás! :((


flymi
(addikt)
Blog

A macinak meg a piával kéne leállnia. ;) :D

[ Szerkesztve ]


djculture
(félisten)
Blog

Vegyél e -cigit elég sok embernek segít, kevesebb szart visz be a szervezetbe (kátrány és egyéb jó)majd szépen lassan le is lehet róla állni.

[ Szerkesztve ]


Met
(nagyúr)
Blog

:DDD


SUPREME7
(őstag)

Én is csak azt tudom tanácsolni, hogy egyik napról a másikra tedd le és kész,nincs más megoldás. Mocskos nehéz, és kb 2 hétig mintha valami kemény drogról jönnél le, szenvedsz mint a kutya, de utána már csak azon múlik, hogy tartsd az elhatározást, 1-2 hónap után meg már sínen vagy.

4,5 éve tettem le, 8 év után.


JoeCockBill
(senior tag)
Blog

ez lesz a te topikod


Legendaryyyy
(újonc)
Blog

(#1) flymi

Köszi a válaszod!Tulajdonképpen mikor próbálom tartani magam iszonyúan rosszul érzem magam pár óra után fáj a fejem mint az atom,alig tudok koncentrálni bármire is,míg el nem szívok egyet de semmiképp nem adom fel mert nem szeretném így élni az életem.

(#2) Met Köszi!

(#4) djculture

Van olyan az én baráti körömben is aki e-cigivel szokott le,de nekem sokszor maga az úgymond "szertartás" is nagyon hiányzik,bár ezzel még megküzdenék..

(#7) JoeCockBill

köszönöm,megnézem.

[ Szerkesztve ]


totron
(addikt)

Gondolj arra, hogy kirohadnak a fogaid, elzáródnak az ereid, szájrákot kapsz vagy épp gégerákot, esetleg tüdőt. Le kell majd vágni a lábad vérellátási elégtelenség miatt, illatokról, könnyű légzés képességéről lemaradsz, az erekciód sem lesz az igazi az évek múlásával. Nekem ilyenek lebegtek a szemem előtt a döntés meghozatalakor. Megéri? Éreztem már a baljós előjelű testi vonzatait magamon. Le is szoktam. Letettem és kész, ahogy írták. Minden más csak időhúzás a visszaszokásra, nagybetűs gyengeség, amit ha akarunk, jellemhibának is felfoghatunk. Voltak, hitetlenkedők, pedig a nikotinfüggésből is van kiút, igaz, nem egyszerű, viszont megléphető. Egyet nem árt, ha tudsz: valamilyen szinten örökre függő maradsz, ezt a csatornát már megnyitottad magad előtt, a hiány bizonyos mértékig mindig jelen lesz.
Van pár flow élményt adó cselekvés az életben, találj egyet magadnak, jó eséllyel mindegyik értelmesebb, mint a szigarett.


JoeCockBill
(senior tag)
Blog

érdemes. jómagam több mint egy éve nem gyújtottam rá az elektromos cigaretta segítségével. egyik napról a másikra váltottam, egy perc szenvedés nélkül. még csak akaraterőm, vagy komoly elhatározásom sem volt, egyszerűen csak ehhez képest a "normál" cigarettának borzalmas íze van. mára nem tudnék végigszívni egy szálat


SUPREME7
(őstag)

Tökjó amikor megjelennek az ecigi fanboyok, csöbörből-vödörbe kategória :) Rádásul az is drága, és már a normál cigihez hasonló szabályozása van.

[ Szerkesztve ]


djculture
(félisten)
Blog

Nem vagyok fanboy, életemben egy doboz cigit elszívtam akkor már sokat mondok, Úgyhogy nekem ecigi se kell. Viszont még öregeket is ismerek akik ecigivel szoktak le. Előtte meg 10 percenként gyújtottak rá. Egy próbát megér a dolog.

[ Szerkesztve ]


JoeCockBill
(senior tag)
Blog

csak ez a csöbör minimum 95%-al kevésbé káros. azért az nem olyan rossz. fanboyságomra talán némi magyarázattal szolgál az, hogy évekig próbáltam leszokni, különböző módszerekkel, volt hogy hónapokig szenvedve kibírtam, de végül újra rágyújtottam. ezzel meg egyik percről a másikra. enélkül elég valószínű hogy soha nem sikerült volna letennem a cigarettát, szóval simán lehet hogy az életemet köszönhetem neki. de nyilván fogalmad sincs a témáról, ezért ha kérdésed van szívesen válaszolok.
egyébként sokkal olcsóbb, még most is


SUPREME7
(őstag)

Akkor nem szoktak le, csak más formában szívják kb ugyanazt. Ugyanúgy rajta vannak a nikotinon.

(#13) JoeCockBill

Nem megyek bele egy felesleges vitába, nem látsz át a gőzön, semmivel se jobb kevésbé szart szívni, mint semmit.

[ Szerkesztve ]


RexMaximus
(aktív tag)
Blog

Alltalanos vegen kezdtem es kozepiskolas kor vegen hagytam abba. Nem vasaroltam tobbe. Velteltenul nem lehet megvenni. Azokat a haverokat is kerultem akik szabotaltak a dolgot. Ilyenkor nagyon segitokeszek tudnak lenni :).

Edzesre meg jobban rafekudtem akkor. Nem meglepo modon a kardiom javult.

Mindez egy nyari idoszakban tortent, maximum nehany honapig volt egy kis kinlodas. Kornyezetemben nalam se dohanyoztak ez elony a leszokaskor. Ez kb 17 eve tortent.

Viszont miutan letettem, par honappal ra mar hanyingerem volt szagatol. Mind a mai napig. Ha valaki bagozik kozelemben kellemetlen izt erzek a szamban a torkomban. Total idiota voltam, hogy ezt en is ezt a szart szivtam. Ja es a bagos emberek is budosek.

Szerintem nem nagyon van csodamodszer. Be kell fejezni es kesz. Csak egy ideig lesz szokatlan utana, ez meg hamar elmulik. Az nagy segitseg ha parod se dohanyzik.


djculture
(félisten)
Blog

Nem mert egyre kevesebbet használták és végül pont tegnap beszéltem az egyikkel azt mondta: kb fél éve azt se tudja melyik fiókba van nem is érdekli.

Tényleg a szertartásról való leszokás a célja ezeknek, sok ember csak azért szív mert ennek a szertartásnak a rabja. Ha már egy másik szokást kialakítva letudsz róla mondani akkor nyert ügyed van. Utána már könnyebb szépen lassan magadnak elmagyarázni hogy ez a ecigi is fölösleges. Ahogy írjátok fejben dől el az egész csak valakinek nem olyan egyszerű letenni kell egy átmenet.

[ Szerkesztve ]


ncc1701
(veterán)

Faterék anno kb 20 év bagózás után hagyták abba. Elfogyott az utolsó doboz, és abbahagták. Szerintem nem különleges emberek, úgyhogy csak akarat erő kérdése. Nem tapaszok, meg vizipipa, meg e-cigi. Akaraterő.
És ez egy jó példa arra, h miért nem kell rászokni bármiféle iszonyatos baromságra, és függővé válni.

[ Szerkesztve ]


JoeCockBill
(senior tag)
Blog

nyilván a legjobb semmit szívni. de sokunknál az e-cigi alternatívája nem a semmi, hanem a cigaretta.
egyébként a nikotinnak nincs egészségkárosító hatása. de nyilván ez is újdonságként hat számodra. aminek van, az a kátrány, ami több ezerféle (jórészt karcinogén) vegyület gyűjtőneve. de nyilván nem vitázol velem, mert a tényekkel nehéz


ncc1701
(veterán)

Akárhogy csavarod, ugyanúgy függők.


SUPREME7
(őstag)

Örülök, hogy ennyire beleástad magad a témába, egyszerűbb meggyőzni magad arról, hogy most sokkal egészségesebb dolgot művelsz, mint erőt venni magadon és abbahagyni az egészet :)


TomPack
(őstag)

Szerintem hallgasd meg hangoskönyvben Allan Carr - Rövid úton leszokni a dohányzásról című könyvét. A sarki boltban fenn van! Érdekes dolgokat mond, segíthet helyrerakni a cigiről alkotott képet a fejedben, tényleg hasznos! Ha végighallgatod, és megérted, akkor garantált a leszokás!
A végére élvezni fogod a nikotinéhséget! :D

[ Szerkesztve ]


JoeCockBill
(senior tag)
Blog

nyilván aki le tud szokni csak akaraterővel, az a legjobb. én nem tudtam. ahogy sokan mások sem.


SUPREME7
(őstag)

Akkor nem is akarsz, csak akkor nem tudom minek akarsz valakit aki leszokni akar - nem áttérni - egyből az ecigi felé lökdösni. Próbáljon akaraterővel beleállni, és ha nem megy, akkor esetleg más irányba indulni,de akaraterő nélkül ez csak terelés és gyengeség.


totron
(addikt)

Szertartás és nikotinfüggés közt tegyünk különbséget. Nem koca, tehát valamire való dohányos nikotinfüggésben is van. Nem egyszerű.


ncc1701
(veterán)

Mert szimplán puding vagy, és nem akartad, ennyi. Nem kellenek a kifogások...

[ Szerkesztve ]


JoeCockBill
(senior tag)
Blog

a topik címe "Segíts leszokni cigiről!". a bejegyzésben olvasható, hogy folyamatosan próbálkozik, de nem sikerül leszokni. én is így voltam vele, ezért segítő szándékkal megosztottam azt, amivel nekem sikerült
ncc1701: lehet. akkor nekem jár a rák, ugye?

[ Szerkesztve ]


djculture
(félisten)
Blog

Nem vagyok orvos de 2 és fél éves fiatalembernél még szerintem a szertartás az erősebb mint a nikotin függőség, de ha igy megy tovább igen függőség is erősödhet. Hát nem tudom , legjobb lenne tényleg leülnie magával és elgondolkozni hogy kell nekem az a bűzrúd amivel mérgezem magamat vagy nem...


wwenigma
(Jómunkásember)
Blog

Szeretem amikor a tudatlanok lefanboyoznak aztán a tényekkel szemben mély hallgatásba és felrebeszelesbe menekülnek.


SUPREME7
(őstag)

:DDD :(

Tőlem azt szívtok amit akartok.

[ Szerkesztve ]


nyogo83
(senior tag)

Te abbol a tevedes felvetesbol indulsz ki, hogy ugy gondolod hogy azt tanacsoljak, szokjon at az e-cigire.
NEM.
Tenyleg eleg sok embert ismerek, 20+ eve dohanyzotol kezdve a 6-8-10 evig fuggoig, aki igy rakta le a cigit.
Az e-cigivel szep lassan csokkentve a nikotin tartalmat akar 1-2 honap alatt mindenfele szenvedes nelkul le lehet tenni a cigit. Meg annak is, akinek nincs hozza ereje.
Mikor elerte azt, hogy nulla nikotin tartalmu liquidet sziv, le is teheti es akiket ismerek, le is tettek.
De nyilvan, inkabb meg se probalja.

[ Szerkesztve ]


lemmy71
(őstag)

Harminc évig szívtam, gyermekkorom óta, már betegesen láncdohányos voltam, napi két három pakli és nem a „fogmosós női cigiket” szívtam, ébredés cigi cigi cigi kávé cigi cigi cigi kaja cigi cigi cigi sör cigi cigi cigi na ez így ment nap mint nap :K De egyszer úgy döntöttem hogy elég és elszívtam az utolsót és többet nem gyújtottamrá és nem azért mert beteg voltam meg stb. csak úgy. Se tapasz, se elektromos cigi vagy nikotin rágó. Egy orvos barátom viszont ajánlotta a Magne B6 vitamin szedését, bár megjegyzem hogy aktív dohányos időszakomban már szedtem. Az a duma hogy több pénzed marad hát az nálam nem jött be, mert elköltöm most nasira, de az tuti hogy pillanatok alatt felrántottam tizenöt kilót :Y Egyszóval csak hozzáállás és akarat kérdése az egész :K Hé öreg csak előttem égsz, ha égsz.


wwenigma
(Jómunkásember)
Blog

Nem. Nem csak hozzáállás és akarat. A nikotin addiktív szer, igenis vannak elvonási tünetek ha nem kapod meg az adagot.

Gratulálok hogy neked sikerült sőt jómagam is azt mondom, aki le akar szokni, hagyja abba. De ez az út lehet rögös vagy egyszerű mint neked de ez 100 emberből 1...

A maradék 99 számára pedig van egy sokkal egészségesebb alternatíva amin keresztül füstmentes életet kap majd ezt követően ha akarja, nikotinmentessé is válhat. [link]

[ Szerkesztve ]


spammer
(veterán)
Blog

Gondolom te is azt hitted, hogy attól leszel "menő", meg "felnőtt", hogy füstölsz a suliban, meg a bulikban. Igazuk is van a szülőknek/barátnődnek, ha lenéznek emiatt. Undorító szokás és emberi gyengeségre vall. A rossz hír az, hogy hiába keresel "módszereket". Lerakod és kész, nem gyújtasz rá. Önuralom. Ha szenvedsz, akkor szenvedsz, ezzel fizetsz a hülyeségedért, hogy rászoktál. És csak akkor fog sikerülni, ha te valójában akarod (nem pedig csak azért, mert mások szerint rossz szokás, meg lenéznek stb.). Ne várj a pátyolgatást meg támogatást. A jutalmad majd a leszokás pozitív következményei lesznek (ha sikerrel jársz).

[ Szerkesztve ]


kuntics
(aktív tag)

hello

bár én sohasem cigiztem,de szerintem is csak egyik napról a másikra való letétel segíthet,Fater is így szokott le,piros symphoniát szívott napi legalább egy dobozzal.Amikor az öcsém született azóta nem szívott(lassan 14 éve). több ismerős is próbálkozott,hogy csak sörözés mellé cigizett,de nem igazán sikerült úgy letenni.


wwenigma
(Jómunkásember)
Blog

Egyértelmű hogy ecigit sem a rendes mellé szivod. :) Viszont az "egyszercsaknemgyujtokrátobbet" dolog elég drasztikus, erről nem beszélnek azok akik így szokták le mert akkor nem lenne olyan jó mondani.

Ha van egy olyan alternatíva ami egy sokkal fajdalommentesebb utat kínál, miért válasszuk a nehezebbet? Kávézol egyébként? Ha nem iszol, az az elvonási tünet amit akkor érzel, a ciginek sokkal rosszabb mert a füstben lévő anyagok fokozzák a nikotin hatását nem gyengén.

Valakit pedig gyenge jellemnek titulálni vagy puhanynak amiért nem tudja egyik napról a másikra lerakni, na az az igazi aljas dolog...Pláne ha olyan mondja akinek nincs és nem is volt függősége. Ugyanakkor halkan mondom, a népesség kis százaléka "immunis" a nikotin rá, nem alakul ki függőség a folyamatos bevitellel, gyanítom azok akik reggel nem gyújtottak rá X év után, ebből a körből kerülni ki. :)

[ Szerkesztve ]


totron
(addikt)

Ha van egy olyan alternatíva ami egy sokkal fajdalommentesebb utat kínál, miért válasszuk a nehezebbet?
Házt csak azért, mert ezzel a gondolattal még mindig belül vagy. A dohányzás egésze is ugyanerről a hozzáállásról szól: stresszoldás (és persze keltés is) a legkényelmesebb módon. Ilyen esetekben kényelmeskedés=önbecsapás. Amit én személy szerint elég nehezen viselek, mert az önbecsapó rendre felhasználja környezetét is az önhitegetésére (beváltnak hirdetett módszer pl.).


Lauda
(félisten)
Blog

Rendben.

1. Most elszivod az utolsot. Nem holnap, nem jovoheten, hanem most.

2. Kidobod a hamutartot, cigit es ongyujtot.

3. Nem mesz szorakozni egy ideig es nem iszol alkoholt.

4. Ha radjon az erzes, menj el setalni, kutyazni, kerekparozni ami lefoglal barmit csinalhatsz. Amennyiszer elojon, annyiszor ezt megteszed.

Ha ezeket nem tartod be nem fogsz tudni leszokni.

Sok sikert!


totron
(addikt)

Ugyanakkor halkan mondom, a népesség kis százaléka "immunis" a nikotin rá, nem alakul ki függőség a folyamatos bevitellel,
Önbecsapás csimborasszója. Nekem is ezzel jöttek, hogy biztos nem is voltam függő. Nem a faszt nem. Nem a másik küzdelmeinek semmibevételével kellene igazolni önnön akaratgyengeségeteket. Szavakban, gondolatokban, viselkedésben is megjelenik a függőség, az önigazolási formában.


supercow
(őstag)

Hirtelen elhatározás és akaraterő kell. Amikor megkívános igyál lassan 1 pohár vizet. Van valami a kezedben amit a szádhoz emelgetsz, elmegy vele az a 5 perc és még egészséges is.


Armahun
(addikt)
Blog

A leszokást "segítő" szerek és praktikák, hogy egyre kevesebbet szívok, e-cigi, tapasz, nikotinos rágó két dologra jók:

-Lehúzzanak pénzzel.
-Megnyújtsák a szenvedéses időszakot és a leszokás tartalmát. Állt pont ezért nem is hatásosak.

Egyetlen egy dolgot kell betartani: Soha többet nem szabad rágyújtani. :P

Ha kibírtál három hetet cigi nélkül, utána már azért nem fogsz rágyújtani, hogy ne érezd még egyszer olyan szarul magad, mint abban a három hétben. Ez fog erőt adni.
Három hónap után már egész jól leszel.


wwenigma
(Jómunkásember)
Blog

Nincs csimborasszó. Adott egy egészségesebb alternatíva, ennyi. A lényegi dolog leszokni arról hogy az ember bevigye a 140 féle rákkeltő és a 4000 féle egyéb kemikáliát a szervezetébe. Majd amikor alacsonyabb fokozatba kapcsolt a nikotin mivel nincs már mellette hatásfokozó, sokkal egyszerűbb arról is lemondani.

Én elhiszem hogy szavakban mindenki erős, sőt neked is hiszem hogy nem tartozol abba a pár szazalekba akinél nem alakul ki függőség, de attól hogy neked sikerült és másnak pedig ugyanaz az út nem járható, azért miért kell lenézni a másikat, miért kell lenézni a számára esetleg megoldást jelenthető könnyebb utat? Nem önhitegetés az hogy jobban kapok levegőt, nem vagyok büdös cigiszagu, nem lihegek egy emelet után, jobban érzem az ízeket és ébredés után nem kopom ki a tudom fel óráig krahácsolva. Az alapvető probléma nem a nikotinnal van egyébként.

Supercow: jó módszer, pszichikai oldalról a tevékenység megvan, a nagy fokú folyadékbevitel pedig elősegíti a méreganyagok gyors távozását.

Arni: alá tudod támasztani amit állitasz? Miért keveredett az ecigit ebbe a dologba bele? Csak mert a számok is azt mutatják, pont hogy hatékonyabb mint más , valóban penzlehuzo út... Ráadásul pont hogy általa nem fájdalmas az ut, nincs szenvedés. A tanacsod viszont rendben van, valóban nem szabad rágyújtani utána...De ha megteszi egy hozzám hasonló nikotinista, az bizony keményen fog kopkodni, mekkora barom volt amikor azt a buzrudat tolta. :)

[ Szerkesztve ]


JoeCockBill
(senior tag)
Blog

fú ez már nagyon oravecz nóra :D
mindegy, aki le tud szokni akaraterővel, hajrá. le a kalappal. tényleg.
aki nem, azt szívesen látjuk a korábban linkelt topikban, ahol segítőkész felhasználók el fogják mondani a módját pl a nikotin fájdalommentes 0-ra csökkentésének.
de mégegyszer: drukkolok. hajrá.
mármint tényleg, ez nem ilyen úgysefogsikerülni, mert remélem de.
na, mindegy, én lépek


Armahun
(addikt)
Blog

Ha használsz segédeszközt, akkor először csak a szokás részétől válsz meg, az anyagot továbbra is a szervezetedbe juttatod.
Egy későbbi időszakban elhagyod a szert, akkor még egyszer le kell szoknod.
Mind a kétszer hiány érzetet teremtesz magadban ami rossz érzéssel fog eltölteni.
Hosszabb ideig tart a tényleges leszokás tovább tart a hiány érzete ezért esélyesebb a dohányzásra való visszatérés.

Kb mint amikor gyorsan letéped a sebtapasz, vagy szép lassan lehúzod.


Lauda
(félisten)
Blog

Ja csak most nezem. Valaki szorakozik velunk. Tudnam ilyenkor hol vannak az ilyen szuper moderatorok: https://logout.hu/bejegyzes/kalandor/napiugy_6_kommentar_nelkul_na_jo_megis_lett_kommen.html

VPN-t keres (ami nincs még kitiltva), létrehozza az emailcímet (eldobhatósak tiltva), beregisztrál (kapcsa, stb.), megfogalmazza minden agysejtje megfeszített munkájával a fenti szösszeneteit összesen mondjuk 5 perc munkával, majd a moderátor kb. 2,5 másodperc effektív ráfordítással eltörli az egész júzert minden hsz-ével együtt.

Vagy megsem ugye. Esti mesenek mondjuk jo volt.

[ Szerkesztve ]


dugo_
(veterán)

Valahol el kell kezdeni a fórumozást.
Vagy felismerni vélsz egy korábbi reget?

[ Szerkesztve ]


wwenigma
(Jómunkásember)
Blog

Értem. A probléma ott van, hogy ecigit esetén nem ez zajlik le. Először kikapcsolod a rákkeltő és egyéb kemikáliát amik fokozzák a nikotin hatását úgy hogy mellette pszichikailag a tevékenység megmarad és a szervezeted is megkapja a csökkentett adagot. Egy minimális pár napos út vezet végig amíg ez megtortenik, minimális hiányérzet kapcsolódik hozzá. Az azt követő 2-3 hétben helyreáll a szervezeted oxigénellátása. Ennél a pontnál dönthetünk úgy hogy elkezdjük csökkenteni a nikotint, vagy maradunk egy kis bevitelnel, egyéni preferencia. Aki csökkenti, az nem szeretné többnyire hosszú távon használni az ecigit, viszont hobbiszinten én inkább pöfékelek.

Tehát nem kell 2x leszokni a hagyomanyos értelemben véve és a visszaszokas is kétséges mert rettentő budosnek érzed már 1 hét után, arra nincs hiányérzet... Ha maradsz a bevitelnel, akkor pedig teljesen kizárt a visszaszokás amennyiben minimálisan értelmes ember vagy. En maradtam, nekem elég volt megszabadulni a nagyja sz@rtol. Ja, és asztmás vagyok amúgy, én érzem mi a különbség a fust es a para között. :)

[ Szerkesztve ]


totron
(addikt)

Sikerüljön, én is ezt kívánom. A számok mit mutatnak a leszokást elnyújtók esetében? Ez nem pozitív vagy negatív életszemlélet vagy jóakarat vagy rosszakarat kérdése, nyilván építőleg gondoltam hozzászólni. De azok a csúnya számok...
Nincs itt semmi Nóra és kérlek ne is emlegesd, mert behánytatsz, csak megvívtam én is a magam csatáit és nem tölt el épp relaxációs nyugalommal:D, mikor valaki ezt megkérdőjelezi önmaga igazolására, láttam itt ennek csíráját most, azért hoztam fel ezt, mégha nem is konkrétan felém jött (asszem).

Bizony kurvakemény a leszokás időszaka - említette valaki, hogy ezt nem teszik hozzá a hirtelen letevők, mert akkor nem lenne olyan jó mesélni, dehogyisnem, hát ebben a részben lehetne a legtöbb rinya-potenciál.:)

(#41) wwenigma, oké, van ráció ebben a fokozatosságban, így, hogy kifejtetted (de ezt is bőven felülírja a gyengeség-erősség faktora). Lenézésről szó nincs! Sajnálatom fejezem ki, ha ilyet sugároztak a bevitt sorok. Fontosak a mini sikerélmények is, ami a lépcsőzetességgel jól megvalósítható, de ez egyben épp ugyanannyi hibalehetőség is. Miért? Á, már jól vagyok, igazán megengedhetek magamnak egy kis [B]jutalmat[/B], ami persze visszaesés. Jutalmazásról szól ez is. Egyszerű állatok vagyunk csak.

Hm. Inkább arról van szó, hogy önbecsapás ne legyen. Hogy helyén kezelődjön és látódjon minden. Akkor annyira félre már nem mehet emberi sors és környezete. Vagy ha mégis, pl. valamiben meg kell halni, akkor is sokkal elegánsabb az, ha valaki tisztában van mit tesz, mintha gyermek módjára ámít minden élőlényt, akit csak ér. Nem is annyira mellékszál ez, ha megnézzük mennyi minden elharapódzásához kínál alapot (és folytatást).

nincs szenvedés
A dohányzás időszakában is egész végig volt szenvedés, testileg. Érzőidegekkel nem rendelkező részeiben az embernek. Csak hát ami indirekt és nem fáj, az nem is létezik.

az bizony keményen fog kopkodni, mekkora barom volt amikor azt a buzrudat tolta.
Van ilyen is. Ez elsősorban időszak-, azaz élethelyzet-függő és tud hullámozni, akár nagyon is. Hiába távolodsz az utolsó szál időpontjától, az idő múlásával nem vagy egyre nagyobb biztonságban. Kényelmes ezt gondolni, de nincs így sajnos. Erre írtam, hogy teljesen nem lehet megszabadulni tőle, örökre benne marad az emberben, mert az agy az ilyen jutalmat bizony megjegyzi.

Legnagyobb biztonsági faktor egy önmegvalósító valami megtalálása és űzése. Sport, zene, akármi.


KcTotya
(csendes tag)

Én 2008-ban szoktam le, 10 év dohányzás után napi kb 30 szálról 0-ra egyből. Már régóta ért a dolog, de mindíg csak halogattam. Aztán sok idő után először elmentem fogorvoshoz, kezelés után mondta, hogy most 1-2 napig ne gyújtsak rá, mert elszíneződhet a tömés. Ez indította el a dolgot :)

2 kínkeserves nap után úgy gondoltam, hogy ha 2 napot kibírtam cigi nélkül, kibírok 2 hetet is, meglátom mi lesz. Az a 2 hét nagyon rossz volt (azért nem volt rosszabb, mint egy influenza), utána 2-3 hónapig csak simán rossz volt. Azután már nem kívántam a cigit, ha valaki bagózott a közelemben, inkább kifejezetten felidígesített a szaga. Ma már ez sincs, egyszerűen nem izgat.

Ami sokat segített, az az volt, hogy ha rámjött a cigizhetnék, kimentem inkább sétálni egy 10 percet. Nekem ez lett átmenetileg az új pótcselekvés.
A zavaró tényezőket meg ki kell zárni. Bulit hanyagolni, ha bagózás nélkül nem megy.

Szerintem amúgy nem érdemes a könnyebb utat keresni e-cigivel, valószínűleg hosszab távon jobban fogod tartani magad az elhatározáshoz, ha végigszenveded.

[ Szerkesztve ]


Hieronymus
(addikt)
Blog

Nagyjából öt és fél éve gyújtottam rá utoljára.

Nem ez volt az első leszokási kísérletem. Előtte többször is voltak dohányzás mentes időszakaim. A leghosszabb egy év volt.

Leszokni segítség illetve segédeszköz nélkül eléggé kellemetlen az elvonási tünetek miatt.

A leszokott "állapotot" megtartani még nehezebb. Ma is elegendő lenne egy cigaretta, hogy pontosan ott folytassam a dohányzást, ahol abbahagytam.

A leszokás nagyban megkönnyíthető a nikotinos "segédeszközökkel".
Én a tapaszt választottam. Ebből is a legnagyobb dózisúval indultam.
Nagyon egyszerű elkezdeni a leszokást. Reggel rá kell gyújtani és elolvasni a tájékoztatót. A cigaretta után fel kell helyezni a tapaszt. (Az a tapasz jó, amelyik a legegyenletesebben képes leadni a nikotint.)

Ezzel még nem a nikotin függőségtől szabadultam meg, csak a cigarettázáshoz kapcsolódó rituáléktól.
A tapaszt fokozatosan alacsonyabb nikotin tartalmúra cseréltem. A legkisebb adag után még némi elvonási jelentkezhet. Én alig vettem észre, de éreztem.

Ha eddig eljut a leszokni vágyó, teljesítette a könnyebbik szakaszt. A következő időszak a kísértés éve vagy évei. Bárhol és bármikor megcsaphat a dohányfüst. Vagy nagyon taszít vagy nagyon csábít. Ez utóbbi veszélyes. Egy esti sörözés alatt halálosan veszélyes ez a csábítás. Nagyon könnyű elbukni.

A tartós leszokás érdekében életmódot kell váltani. Sörözni lehet, dohányos mentes társaságban. Ki kell zárni az életből minden olyan lehetőséget, ami visszavezet(het) a dohányzáshoz.
Egy függőséget abbahagyni nehéz, de kihelyettesíthető egy másik függőséggel.
A nikotin gátolja az alkohol lebontását. Kevesebb ital elegendő a spicces állapothoz. A leszokás után többet lehet inni a spicces állapotig. De ez egy kerülő úton azért vissza vezet a dohányzáshoz.
A végeredmény siralmas, már nem csak a dohányzás miatt lehet függő a leszokó.

A leszokás sikerességét jelzi a füsthöz való hozzáállás, Ha már csak kicsit büdös és nem vált ki érzelmeket, csökken a visszaszokás kockázata. De nem szűnik meg. Soha sem szűnik a meg a visszaszokás kockázata.


norbx
(aktív tag)

25 ev utan tobb mint 2 eve nem gyujtottam ra, nem hianyzik nem kellett semmi segedeszkoz mert az nem leszokas.Most mar hanyingerem van a szagatol is mert mocskos budos.Nem is ertem hogy tudtam 25 evig szivni ezt a szart.

üzenetek