üzenetek

hozzászólások


Zolik
(senior tag)

nyilván aki jól él vagy elvan, megvan a havi szép kis betevő, család, ház, nyugis meló az miért akarjon változást? csak itt az egyik gond az hogy az ilyen emberekből van a legkevesebb az országban, a másik gond, hogyha látom, hogy körülöttem még több százan szívnak és segíthetnék rajtuk azzal, hogy kipróbálunk valami mást akkor megtenném. Ha eddig is jól dolgoztam és megbecsültek akkor nincs félnivalóm, de legalább segítettem másokon azzal hogy a változásra szavaztam. Ebbe az önző hozzáállásba fog a rendszerünk bele roppanni egyszer: leszarom hogy másnak milyen, nekem jó a többi nem érdekel.

Kezdjem el linkelgetni azokat a híreket amikor valaki csinált egy buszmegállót (ahol évek óta nem volt) és a városvezetés lebontotta? vagy hogy kórházban a földön kellett anyáknak aludni mert nem volt ágy a gyerek osztályon de az ágyakat amiket adományként kaptak inkább betették a raktárba? vagy amikor kátyúztak és felszólították őket hogy állítsák "helyre" (azaz kátyúsítsák vissza) a kátyút? Neked ez belefér az értékrendebe, mert ha nem mész el akkor azt mondod ki vele passzívan, hogy igen. Nem hiszem el hogy neked mind egyforma és ne lenne egyse akik kicsit jobban csinálnak mindent..

[ Szerkesztve ]


ricsi99
(addikt)
Blog

Van tartozkodási opció.... rárajzolod mit goldolsz az egészröl...
Van "kifogási" opció ....amikor azért nem megyek mert .....
Engem nem kell meggyöznöd semmiröl ,neked is van véleményed arról ,hogy értelmetlen az egész....

Semmi gond... krupliosztásnál majd találkozunk a nem oly távoli jövőben, de akkor egy hangot sem akarok arról hallani ,hogy jó vagy rossz... csak szép lehajtott fejjel áldogálj a sorban.


Golyobis
(aktív tag)

Én sem értek egyet veled, hogy mindenképpen szavazni kell, legalábbis a meglévő rendszeren belül nem.

Én nem mentem el szavazni már sok sok éve, sőt, életemben csak egyszer voltam, amikor már elértem a nagykorúságot, de még tapasztalatlan voltam.

Ez nem jelenti azt hogy tartózkodó lennék, van egy határozott véleményem a dolgokról, és lehetőségeimhez képest próbálom is abba az irányba terelni a folyamot.

Bár elképzelhető hogy egy cseppnyit azzal is tudnék befolyásolni ha elmennék a "választásokra", de még nem érzem magam annyira gátlástalannak, hogy ilyen módszerekhez folyamodjak, mármint hogy lealacsonyodjak olyan szintre hogy részt vegyek a rendszerben.

Én a cselekedeteimmel és a véleményemmel "szavazok", nem pedig a választásokon.
Én anélkül játszom a játékot hogy közben önkéntesen lemondanék a lehetőségeimről.
Ki mondhatja meg hogy az akaratomat mindenképpen, és kizárólag a választások keretein belül kell érvényesítenem?

Én nem értek eleve egyet ezzel a rendszerrel ezért nem működök együtt vele, de ez nem jelenti azt hogy lemondanék az akaratom érvényesítésének a lehetőségéről.

A "választás"-ról már amúgy is mesziről látszik sarkít, ez teljesen egyértelmű. Hiszen az ember gyakran olyat kényszerül választani ami tökre nem az amit ő valójában akar.

A lehetséges választási opciók erősen korlátozottak, így sokan nem tudják a saját elképzeléseiket érvényesíteni, helyette valami olyasmit kell választaniuk ami a lehető legközelebb áll ahhoz, akkor is ha az éppen nagyon távol áll tőle. Vagy akár egészen addig süllyed a dolog hogy olyanra szavaznak amit kifejezetten nem akarnak, csak azért hogy egy másik még rosszabb ne érvényesüljön. Hiteles választás ez kérdem én, ahol az ember azért nem tudja kiválasztani amit szíve szerint választana, mert az a valami nem szerepel a választható lehetőségek között, és számon lehet-e kérni az illetőn egy ilyen módon leadott választ?

Amúgy sem értem hogy mit számít az hogy ki mire szavaz hiszen valószínűsíthető hogy a hatalom ugyan azokban a kezekben fog maradni, függetlenül attól hogy melyik bábúját választják. És ha valaki nem bábú még amikor megszavazzák, hát akkor majd az lesz, vagy eltávolítják, és kerül helyébe más aki engedelmesebb. Így működik ez.
Így vagy úgy de azoknak az akarata fog érvényesülni akik hatalmi pozícióban vannak (akik nem feltétlenül egyenlőek a nyilvánosság előtt szereplőekkel.)

Nekem legalábbis így látszik logikusnak.


ricsi99
(addikt)
Blog

Sorry , rólad tudom már ,hogy egyéni szemszögből látod a dolgokat ezért szeretném megkérdezni tőled:
Miből gondolod ,hogy a szavazás kötelező?
Miből gondolod ,hogy aki elmegy szavazni az jobban tudja ,hogy mi legyen mint te?

Én elhiszem ,hogy te művelt ,értelmes vagy és megvan a magadhoz való eszed.

Miből gondolod, hogy a mostani rendszerben te tisztességes kampányharcot látsz?

Aki kiváncsi az szétnéz a neten ,esetleg meghalgatja a mások véleményét... tudom te sokat utazol de ha érdekelne valósan más véleménye akkor esetleg szakitottál arra idöt ,hogy bármely kampánykörúton vagy bármi egyébb helyen elmenj ,meghalgasd miröl beszélnek... esetleg a kételyeid elmondhasd... kérdéseidre választ kapj élöben?

Nekem mind1 ,hogy mely oldal mely képviselője számit neked ,aki úgy gondolod érvényesití az érdekeid...

Ha ragaszkodsz a mostani elvárásaidhoz ,hogy minek kell(ene) megfelelnie a mostani rendszernek a szavazatodhoz akkor nagyon sokáig kell várnod.... és addig nálad sokkal ostobább emberek egy tál lencséért odadobják a jövödet.....


Chaser
(titán)

hát uraim, ha szerintetek gyerekes vagyok ámen, nem fogok ettől rosszabbul aludni:) :R


ricsi99
(addikt)
Blog

Szavazat nem azt jelenti ,hogy csodás megváltás.
De arra igen ,hogy kiválaszd a számodra az elfogadhatóbbat.
Ez lehet olyan ami számodra jó ,és lehet olyan ami a legkevésbé rossz.

Privát vélményem ,hogy számodra nem jó ,ha abszolute nem felel meg számodra a mostani választási rendszer... szerintem nem vagy egyedül

Azt sose hidd ,hogy bármely politukus majd önfeláldozó módon kitöri a nyakát érted.
Viszont meg lehet találni azt aki a legkevesebb rosszat okoz neked... vagy látod ,hogy probál küzdeni a legrosszabb ellen... te egy x -el már tudod támogatni... még talán elég ennyi ,de ez napról napra romlik...
ha számodra ez már baromi nagy teher akkor mit is vársz mástól ,hogy tegyen is érted?
Számodra ez akkor válik valossá ,ha valami fejes miatt az utolsó zsiroskenyeret is kiveszik a kezedből...
Akkor viszont mi lessz?
Sosem kell elitélni azokat akik kimennek és nyilvánosan tiltakoznak/szavaznak az ellen ami nem jó számukra...sosem tudhatod mikor kerülsz te is olyan helyzetbe ,és még mindig jobb "szavazgatni/tüntikézni" mint egy polgárháború vagy diktatúra... netet böngészve talán rájöhetsz ,hogy a mostani helyzetnél van rosszabb is! És ne hidd ,hogy a születési előjogodnál fogva te sosem kerülhetsz ilyen helyzetbe.


Zolik
(senior tag)

Szomorú ha csupán ennyi jött le neked abból ami mondani akartunk..


bambano
(titán)
Blog

"Miből gondolod ,hogy a szavazás kötelező?": az a hsz nem arról szólt, hogy a szavazás kötelező, hanem arról, hogy ahhoz, hogy a szavazást kötelezővé tegyék, előfeltételeket kellene érvényesíteni.

Például mindenki döntse el magában, hogy egy rendes tévévita előfeltétel kellene-e, hogy legyen. és lehet más olyan elvárást is felvetni, ami valakinek tetszik, másvalakinek meg nem.

viszont az, hogy a szavazás ne egy elviselhetetlen fizikai tortúra legyen, az, szerintem, objektíven elvárható. tehát amíg nem tudják megoldani, hogy az embereknek ne kelljen 5-6 órát sorba állnia azért, hogy szavazhasson, addig nem lehet kötelezővé tenni a szavazást. szerintem ez egy olyan elvárás, amiben minden szavazó egyet érthet.


bambano
(titán)
Blog

akasztják a grammatikanácit...


ricsi99
(addikt)
Blog

Szóval ,ha nem felelnek meg a feltételek akkor nem is kell szavazni?

Kötelező szavazás mellett kardoskodók legföbb igazsága ,hogy te dönsd el ,hogy ki legyen a vezetöd.

Ok és okozat.....
Pl Ha apuci vesz neked egy verdát , és nem vagy hajlandó szervizelniakkor darabokra hullik a verda egy idő után és te ott fogsz ülni az út szélén és várod hátha valaki elhúz egy darabig.

Pl Ha megkapod a demokrácia intézményét, és nem vagy hajlandó szavazni akkor darabokra hullik a demokrácia egy idő után és te ott fogsz ülni az út szélén és várod ,hogy valaki irányítson egy darabig.

Most remélem érted a párhuzamot a 2 sztori közt.

Ha most számodra nem megfelelö az a szavazási rendszer amit a tisztelt vezetöd engedélyez akkor elgondolkodhatsz azon ,hogy épp hol tartasz bármelyik történetben.

Tudod ez olyan bili amiben mindenki benne áll... lehet hinni ,hogy mivel te magasabban vagy ez téged nem érint ,de hidd el elöbb utóbb lesz benne annyi cucc ,ami átcsap a te fejed fölött is ....és nem limonádával lessz megtöltve.
S az embei szabadságot/választási jog sem születési előjog.... amit úgy elvesznek ha hagyod ,ahogy lehet... és nem egy két x-el fogod visszakapni....

Teljesen jogos lenne amúgy az igényeid... arra szavazok aki nekem megfelelőt ajánl...

Csak hogy ez szerintem már rég nem működik kies hazánkban...javits ki ha tévedek.. pl nekem ellenzéki képviselő + mtv székház ,valahogy nem a megszokott tv vita ugrik be.

Azon felül te most azt várod el ,hogy versenyezzenek a szavazatodért a hazai politikusok?
Nem olyan nagy kegy az....mint a témainditó cikk is jelzi ,mostantól nincs is nagyon igény rá...
Többi kérdésemre se reagáltál ,pedig kiváncsi lennék a TE véleményedre is.

[ Szerkesztve ]


#95561216
(addikt)

Hat eve birtam a cegnel 1.5 honapot, mar akkor is egy fosrakas volt, ezek szerint azota csak rosszabb lett. Reszvetem a jelen levo kiveteleknek, de a tobbsegert meg a piac jelenlegi allapotaban se fognak kapkodni a cegek...


#95561216
(addikt)

Nalam ezek 50-65% koze lovik be a partokat, es tobbnyire a legjobban teljesitok ternek el leginkabb a fontos kerdesekben. Sajnos ez addig nem is fog valtozni, amig csak baloldali ellenzeki partok vannak valtozo mertekben leontve liberalis vagy nemzeti mazzal.


#95561216
(addikt)

A kepviseloi fizetes a reformkor fontos vivmanya, mert addig csak nemesek, gazdag polgarok engedhettek meg maguknak, hogy politika nevu uri huncuttal foglalkozzanak. En epp ellenkezoleg, emelnem a fizeteseket, hogy kevesbe legyen vonzo korrupcios penzekert (marmint egy olyan rendszerben, ahol van fuggetlen ugyeszseg) kockaztatni a mandatumot.


janeszgol
(félisten)

Én Demeter Mártára bármikor rátenném a "voksom". :)


BiP
(nagyúr)

"nincs nagyobb gondom a jelenleg hatalmon levőkkel, mint akik a helyükre pályáznak
volt itt már öszödi beszéd, meg kisvasút is"

Nem tudom, Te hol éltél az elmúlt 30 évben, én itt, ez alapján le tudtam vonni azt a következtetést, hogy ami most megy, az mindennél rosszabb. Hosszútávon nézve még inkább. Hiába lopott eddig mindenki.
Ill. azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy nem csak azért lehet szavazni az ellenzékre, mert annyira szimpatikusak vagy annyira egyetértünk velük vagy annyira kompetensnek érezzük.
1. egy szavazattól úgysem fognak hirtelen kormányra kerülni, ettől nem kell félni.
2. ezzel is gyengíthető a mindenkori hatalom.
Miért: mert ha más is bejut a parlamentbe, ill. nincs 2/3, akkor legagalább van valami ellentétes vélemény, némi ellensúly, kontroll, ami manapság igencsak szükséges lenne, mert kb. minden ilyet leépítettek.
De ezt az emberek még anno, a 2 fordulós választáskor sem értették, hogy bizony el kell menni a 2. fordulóra, hogy ne legyen meg a 2/3. Függetlenül attól, hogy valaki fideszes vagy sem. Hanem az egészségesebb kormányzás érdekében jobb, ha nincs valakinek a kezében teljhatalom. Élőben látjuk, mit tesz az emberrel.
A nem szavazás és tartózkodás pedig szintén őket erősíti. Van egy fix, megringathatatlan szavazótábor, míg az ellenzéki oldalon ennyire nem erős a dolog. Sem létszámban, sem eltökéltségben. De persze a legnagyobb rész mégiscsak a bizonytalanok.
De hidd el, úgy lesznek tovább alakítva a törvények, hogy idővel a fix szavazótábor is bőven elég legyen bármilyen eredményre. (már kb. most is itt tartunk).

" továbbra sem hiszem feltétlenül, h már rég nincs előre eldöntve egy ilyen szavazás végeredménye...:)"
Sajnos ezzel nem tudok vitatkozni, nekem is van ilyen félelmem.

(#163) Golyobis: Nem tudok egyetérteni. Ha nem is értesz egyet a választási rendszerrel, a távolmaradásod is egy véleménynyilvánítás. És sajnos az pont a rendszer fenntartását támogatja, ami a Te jövődet is befolyásolja. Tudod, nem lehet d*gni is meg szűznek is maradni.
És ahogy írták is, előbb-utóbb mindenki kapcsolatba kerül a rendszerrel. Hivatalos ügyet kell intézni, kórházba kerül valamelyik rokon, a gyerek iskolás lesz, stb.stb. Nem tudsz kimaradni.
"A lehetséges választási opciók erősen korlátozottak, így sokan nem tudják a saját elképzeléseiket érvényesíteni,"
Aminek egyik okozója, hogy az emberek elfordultak a politikától. Ennél nyilván részletesebb, bonyolultabb a dolog, de a szavazástól távolmaradás semmiképp sem megoldás.

[ Szerkesztve ]


pengwin
(addikt)
Blog

Ha elmész, és bejelölöd a Tartózkodást, akkor onnantól nem lehet azzal dobálózni, hogy aki nem szavazott az is velünk értett volna egyet. Kijózanító eredmények születnének.

Egyébként meg de, a szavazási kultúra totális hiánya a probléma. Az "á, nem megyek el, mert úgyse számít egy szavazat"-mentalitás uralkodik a fejekben.
A mostani rendszerben is el lehet, sőt el kell menni szavazni.
Csak tessék érvénytelen szavazatot leadni, vagy akár péniszt rajzolni a szavazólapra. Az is egyfajta tartózkodás.
Sok százezer érvénytelen szavazat is nagyon komoly üzenet a mostani pártok felé.

(#140) Fred23
A kompromisszum nem szitokszó, normális helyeken még egészen a közelmúltig a politikai élet szerves része volt.
Nem azzal van a baj, ha egy párt kompromisszumot köt, hanem azzal, ha eladja magát, vagy a párttagok és vezetők személyes érdekében kezd el cselekedni. Vagy az is lehet probléma, ha a választási platform már eleve csak a párt súlyának növelésére kellett, hogy a pártot alkotó egyének jobb pozíciókból alkudozhassanak.

[ Szerkesztve ]


BiP
(nagyúr)

Így van. Az elmész és tartózkodsz, vagy jelenlegi technikai formájában érvénytelen szavazatot adsz le, az azt jelenti, hogy normális esetben érdekelne a dolog, szeretnél élni az alkotmányos jogoddal, de a felhozatallal (vagy a választás jelenlegi rendszerével) nem tudsz mit kezdeni. De legalább kinyilvánítottad valamilyen formában.
A nem mész el is egyfajta vélemény, csak nem azt fogja sem tükrözni, sem eredményezni, mint amit szeretnél ezzel közölni.

szerk: jaja. Korábban, amikor volt pár kósza érvénytelen szavazat, az benne van a pakliban, nem sikerül mindenkinek jól kitölteni. De a nagyobb arányú szándékosan érvénytelen az már egy üzenet. (kivéve persze, amikor úgy machinálják meg az eredményt, hogy a nekik nem tetsző érvényes szavazatokat érvénytelennek nyilvánítják)

[ Szerkesztve ]


Zolik
(senior tag)

Ha már t-system és jelenlegi rendszer: 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság első fokon azt az etikus hackert, aki 2017-ben tárt fel egy súlyos biztonsági rést a Telekom rendszerében. [link]

Számomra a leg sokkolóbb, hogy "az ügyészség 8 éves, letöltendő börtönbüntetést kért a férfira". (egy gyilkosságért nem osztanak mostanában ennyit) Komolyan kérdezem azoktól akik nem mennek el szavazni, hogy szerintük ez okés e, mert ezzel kvázi ezt mondják ki..


atis123
(tag)

Nem barátom ez már nem szocializmus. Ez monarchia. A szocializmusban a párt élén volt opció, ha nem is túl nagy. De látsz esélyt arra, hogy a párt lecseréli I. Viktort királyt?


Louro
(őstag)
Blog

Hihetetlen, hogy ennyire gerinctelen, etikátlan a T is. Ennyi idő után csendben kezet rázhattak volna és felvehették volna.

De erre jó magyar módra belerúgtak. Lehet szerveznek valami gyűjtést neki. Szerintem lenne aki 100-1000 forinttal beszállna. 500-1000 ember dobna ebbe a küblibe csak, hogy görbetükröt mutassanak. Bár ismerve az arisztokratákat, le se tekintetének az emberek összefogására, csak majszolnák tovább az ország kolbászát.

üzenetek