[Re:] [MasterDeeJay:] Egy év után vélemény: Astra G 1.8 automata benzines kombi (eladva) - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


d@vee
(őstag)
Blog

Gratula hozzá! Ennyi pénzért én valami leharcoltabbat vártam. De a kép alapján kinézetre is abszolút vállalható.

Megjegyzem, én sem szeretek vezetni. De ez azért van reményeim szerint, mert még kezdő jogsim van, olyan 700-800km-et vezettem le eddig 10-15km-es szakaszokon. Leghosszabb utam valamivel volt több mint egy óra.
Első autómat nyár végén veszem majd, addigra jön össze a pénz. A hosszú autókat nem szeretem, Nissan Note-on tanultam vezetni, b.nőméknek csak kombijaik vannak, előző munkahelyen sem kis autóval kellett járkálni néha.
Legnagyobb gond, hogy az eddigi levezetett távot 6 különböző verdával tettem meg, egyszerűen saját kocsi nélkül nem tudom megszokni egyiket sem.


freeknight
(őstag)
Blog

380-ért nagyon jó vétel volt ez az autó, főleg annak fényében, hogy milyen keveset kellett eddig ráköltened.
Rozsdával hogy áll? Én még a nyáron a helyedben megejtenék egy alvázvédelmet, persze csak ha meg akarod tartani hosszabb időre.
A klíma 90%, hogy kompresszoros lesz, ez a "csak fel kell tölteni" a létező legrosszabb nepperduma. Én erre csak azt tudom mondani, hogy ha csak fel kell tölteni, akkor vigye el az eladó feltölteni, utána megveszem.
Bár mivel neked nem hiányzik, meg az autó vételárát szem előtt tartva nem lényeges a dolog.
Szóval csak gratulálni tudok, nagyon ésszerűen választottál autót, 1,8-al még erő is van benne.


freeknight
(őstag)
Blog

Ne mondj ilyet, hogy nem szeretsz vezetni, 800 km az semmi, ez alapján nem tudod eldönteni :)
Majd ha lesz egy kis rutinod, simán lehet, hogy megszereted a dolgot.
Vagy nem, de én azt mondom, inkább menjen valaki papósan 80-al odafigyelve, de legalább tudja magáról, hogy nem szeret vezetni, és tudja a határait. Ez ezerszer jobb, mint a boyracer-ek, akik miután beletettek anyuci Corsájába 10ezret, azt hiszik, hogy ők Schumacher, aztán nekik lehet 130-al főúton életveszélyesen előzgetni.


d@vee
(őstag)
Blog

Egészen magabiztosan vezetek, volt már pár neccesebb helyzet (vadállat elémugrott, elémtolat a semmiből valami nőlény, "figyelmes" román sofőrök, stb..), de nyugodtan elreagáltam.
Mondjuk most majdnem minden nap vezettem, már kezdek kevésbé viszolyogni a dologtól, mint mikor 1 hónap kihagyás után kell mennem valahová.
Na majd a saját autómmal még a sarki boltig is kocsival megyek, hogy szokjam.


MasterDeeJay
(veterán)
Blog

Rozsda a kerékjárati íven kicsit eszi. 2-3 évre tervezem. Klímát ja hagyom. 425ért volt hírdetve én meg ajánlottam 380-at, de az volt az érzésem hogy kevesebbért is odaadta volna. Ezekre nincs kereslet azért kerül ennyibe. Sokan tartanak a nagyobb motoroktól pláne autom. váltótól mert az igaz hogy drága ha bedöglik. (100e a bontott és nehéz szerelni, javíttatni nem éri meg)


twollah1976
(őstag)
Blog

Ha valaki nem szeret vezetni akkor minek vesz autot?

Ha "felsz" a forgalomban azzal csak sajat magadnak es masoknak artasz.


MasterDeeJay
(veterán)
Blog

Nem szeretek az nem azt jelenti hogy félek. Habár való igaz hogy 2 éve délutáni csúcsban kamionok között szarul éreztem magam az M0-áson.
A kezdetekben valóban féltem, bevallom így van. Pl: Amikor elöszőr vezettem Pesten.
2005-ben szerezten jogsit de sokáig nem használtam aktívan. Aztán előző cégnél kellett menni sokat mindenfelé.
Legnagyobb baromság lett volna nem vezetni. Aztán ha nem lenne kocsim igen sok dolog elérhetetlen vagy nehéz lenne.
Az autó nekem olyan mint mondjuk a fogmosás vagy a borotválkozás szóval amit nem szeretek de meg kell csinálni mert szükséges. A-ból B-be eljutni valahogy el kell. Bevásárolni valahogy kell. Gyereket ide oda vinni...stb.
A városon belül ha tehetem inkább gyalog megyek, bár ennek az is az oka hogy nincs parkoló. Ja és nem az első kocsim (az egy calibra volt) de az első az amivel már törődök is.

[ Szerkesztve ]


twollah1976
(őstag)
Blog

Na igen.
Aki videki annak eleg szokatlan a pesti forgalom.


sanzi89
(addikt)
Blog

Én se szeretek vezetni, de vannak alkalmak amikor muszáj autóba ülni. Meló miatt, család miatt, stb. Ha tehetem bringával járok mindenhova.


Lord Myn
(senior tag)

Én imádok vezetni (mondjuk már túl vagyok a félmillán km-ben) és bármivel elmegyek aminek 4 kereke van. Volt egy időszakom, amikor idegesített engem is bp-i dugóban ülés, de azután (mivel egy ideig a belvárosban dolgoztam) volt egy félévnyi tömegközlekedés ( :O ), azóta a dugókat is sokkal jobban viselem. Pl. ha 5-tel tudok csak araszolni fél órán keresztül, eszembe jut, hogy milyen "f*sza" volt a tömött metrón 8 millió ember között aszalódni, ahol frankón terroristákkal szimpatizáló tömegpusztító gondolataim voltak és mindjárt nem is olyan rossz egyedül, egy kényelmes autóban, zenét hallgatva tötymörögni. :K


.Szaki.
(addikt)
Blog

:K


Krugszvele
(senior tag)

"Az emberek bele se gondolnak, hogy micsoda költség a munkába járás... és járnak!"


marositech
(senior tag)
Blog

Gratulálok, hogy egy "roncsot" feltámasztottál. Bár az automatát nem igazán értem...
De ha megfelelően ápolod és mindig cseréled rajta a dolgokat 500e km-t is elérheted.


SyMbioTe
(Ármester)
Blog

Majd megkedveled szerintem, én is viszonylag friss jogsis vagyok, nagyjából annyit vezethettem mint te, talán kicsit többet. Ha lesz saját, és megszokod, akkor azért könnyebb lesz. Én jogsi óta 90%-ban egy típust vezettem, azzal már eléggé magabiztosan is megy a vezetés, szóval úgy könyebb lesz. :)
Ééés igen, itt jön ki a hártánya, hogy kis autóval tanultál vezetni. Nagy autóból könyebb később egy kicsibe átülni, és megszokni.

A cikkben lévő autóhoz: Meglepően jó szerintem az árához képes, és is rosszabbra számítottam, de nem voltak fatális hibái az autónak, jó vétel volt. :K

[ Szerkesztve ]


MasterDeeJay
(veterán)
Blog

Ennyből nem sok minden jön ki, nagyon nem kellett feltámasztani, beültem és használtam, ha baja van megcsinálom. Nem bonyolut dolog, szerintem kispénzűek ezt csinálják.
Automata kényelmi dolog, és miért ne? Bár pontosan nem tudom mennyit ehet egy ugyanilyen 1.8 -as astra kézivel de feltételezem érezhetően nem sokkal kevesebbet. Szóval nekem ez előny.

SyMbioTe
Köszi! Lehet csak szerencsém van, fórumon ahogy nézem kerülik/nem ajánlják az 500e alatti G astrákat.

[ Szerkesztve ]


Csabroncka
(addikt)
Blog

Szerintem ebben a vásárlásban azért van némi mákod is, de hát a szerencse kovácsolásához is részben ész kell ;)

Friss jogsisoknak! Minél ótvarabb, régebbi autót vezetsz magabiztosan, netán nagy dobozost a 'B'-ig annál komfortosabban érzed magad egy új modern autóban.

Azért élmény az ember számára amikor, a zsigában húzod a szivatót, vagy a kormányba kapaszkodsz a megfelelő fékerő biztosításához. Ennél már csak egy kormányváltós kétütemű nagyobb élmény. Érdemes kipróbálni, ezek után egy elektromos szervó nagyon finom mechanika tud lenni és a fék is leheletre fog... ;]


bul07
(nagyúr)
Blog

Ez egy kicsit furcsa
2017.06.01. - 2018.03.22.
Hivatalból átmenetileg kivonva

A képen milyen antenna lehet a seggén?

[ Szerkesztve ]


MasterDeeJay
(veterán)
Blog

Igen ki volt vonva biztosítás nem fizetés miatt volt ideiglenesen kivonva. ~10eft volt kormányablaknál visszaállítani. Előző tulaj elhunyt és kereskedőnek adták el.
Két antennája van, a hátsó most pici. A tetőnél mentek kábelek, és van nyoma hogy valami fényhíd lehetett rajta. Lehet taxi, rendőr, polgárőr...stb volt de a motor állapotán látszania kellene vagy cserélték valamikor. 2013 elöttről nincs infó, akár mi lehetett.

[ Szerkesztve ]


LamerGyuri
(senior tag)

- Lehet vontatni, bizonyos feltételeket szigorúan betartva :K
- a tetején egy cb-antenna van azon a képen.


marositech
(senior tag)
Blog

Automata inkább a dugóban nagy segítség. De sejtem nem Budapest szintű városban teljesíted a távot reggel 8 és 10 óra között. Kézivel számolj 1 literrel kevesebb értéket. De a lényeg, van egy jó kocsid, oszt jólvan!

üzenetek