üzenetek

hozzászólások


Dilikutya
(nagyúr)

Egy jónak tűnő cikk a témában: [link]

Amennyi várat ismerek, azok, amik a 17-18. század környékén használatban voltak, többségük ma is áll. A legtöbb rom ennél sokkal régebbi, középkori erőd, ami elveszítette jelentőségét, és magára hagyták. A Bükkben, Mátrában is minden hegytetőn van ilyen, de nyilván a Felvidék és Erdély is tele van.

Volt, amit átépítettek gazdasági épületté, pl. a gyulai várat, ami katonailag teljesen értelmetlen is lett a 18. században, lévén alföldi vár, igazából nem hogy a 18. századi, de már korábbi tüzérségnek sem állt volna ellent.

Inkább valóban az van, hogy ezeket a várakat szétlőtte a török, majd visszafoglalás közben az osztrák, aztán volt, amit a Rákóczi szabadságharcban újra ostrom alá vettek. A háborúk végeztével némelyiknek a lerombolására is kár lett volna költeni, annyira megsérült, hogy várként újra hasznosítani is sokba került volna, így hadászatilag is jelentéktelen lett, ezért kár a bontásával bajlódni. A torockószentgyörgyi is ilyen, fekvéséből adódóan a felújítás nagy munka és költség lett volna akkoriban, Erdély közepén meg túl sok jelentősége nem lett volna. A felrobbantásának nem biztos, hogy van köze a korábbi rendeletekhez, a várat elfoglaló Karl Tige egy vadállat lehetett, Nagyenyeden egy iskolát is megostromolt, meg elég serényen öldöste a lakosságot (a wikipedia szerint terhes nőket, gyerekeket sem kímélve), de a Maros völgyében is végigdúlta a hadászatilag igen "fontos" falvakat. Szóval megeshet, hogy egyébként is felrobbantotta volna.

üzenetek