üzenetek

hozzászólások


Cifu
(nagyúr)
Blog

A BFR (vagy BFB) megépítését el tudom képzelni 1-2 éven belül. Talán még a tesztelését is el tudják kezdeni, feltéve, hogy addigra elkészül, megbízható és sorozatban gyártható lesz a Raptor "végleges" verziója, de legalábbis egy átmeneti, kisebb tolóerejű verzió mindenképp

De a BFS-el kezdik, nem a BFR-el (én maradok a korábban bevett elnevezésnél). A BFR a BFS nélkül nem sokat ér, és ugye hangoztatják, hogy a BFS-el ballisztikus pályán haladó távolsági repüléseket akarnak majd. Aztán persze lehet, hogy ez is üres ígérgetés lesz....

nem beszállítóktól vásárolják össze a mások által tervezett főegységeket, hanem maguk fejlesztik és nagyrészt maguk gyártják azokat

De, rengeteg dolgot eleve beszállítóktól vásároltak / vásárolnak. A Merlin első változatainál a Barber Nichols gyártotta a turbopumpát, a kompozit elemeket pedig a Janicki Industries gyártotta le nekik, illetve tudomásom szerint most is ők gyártják.

Ahol tényleg házon belül oldják meg a dolgokat, az a rakétatest összeszerelése, hajtóművek gyártása, fedélzeti rendszerek (számítógépek, szoftverek) és a kiszolgáló és földi rendszerek (bár itt van összefonódás, különféle leányvállalatok útján).

A Dragon2 is elég sokat csúszik, pedig az "apróság" a BFS-hez képest.

Yepp, de ott a NASA megkövetel mindenféle teszteket, mielőtt repülésre alkalmasnak minősítik. Például a Falcon 9 Block 5. esetén 5 indítást követelnek meg, most emiatt is vannak kérdőjelek, mert a COPV (kompozit megerősítésű túlnyomásos tartály) esetében is kérik az 5 repülést, márpedig az eddig repült Block 5. változatok régi COPV-al repültek (amelyek az első balesetnél biztosan, a tavalyi balesetnél elképzelhető, hogy a kiinduló forrásai voltak a bajnak).

Egyébként ez valahol kritizálható kettős játék, hiszen a NASA a "saját" SLS / Orion párosánál nem követel meg ilyen szigorú tesztelést, például már a második SLS útnál embert szállító Orionnal indulnának (illetve ha lesz egy plusz indítás, ahogy most kinéz, akkor is a harmadiknál).

Nagy kérdés még, milyen "komoly" terveik vannak hosszabb távra egy ilyen túlméretezett hardverrel,

Musk a Marsra akart menni vele, de simán lehet, hogy a Hold előbb lesz célpont. Most ugye a NASA a Hold-körüli űrállomás ('The Gateway') felé vette az irányt, és bár ott az SLS, de mint kiszolgáló eszköz, a BFR/S bőven kihasználható lenne. Kérdés, hogy a NASA lobbyja mennyire tudja elkasználni az ilyen kezdeményezéseket...

amikor még a Falcon Heavy is (kevés esetet leszámítva) "túl nagy" a piac számára.

Én is úgy vélem, hogy az FH egy légüres térbe érkezett / érkezik, mert a legtöbb valós igényt a Falcon 9 is ki tudja szolgálni, míg a későbbiekben úgy is ott van a teljesen újrahasznosítható (?) BFR/S.

Az igényeket nagyjából jól jelzi az évi átlag 1 Delta 4 Heavy indítás (kevés kivétellel katonai), és az igen ritka, "nem GTO és navi" Proton és Ariane 5 startok.

Ezek mellé az árakat is oda kell rakni. Ha mondjuk 100 millió dollár lesz egy BFR/S indítás, akkor sokan el fognak gondolkodni arról, hogy mekkora léptékben gondolkodjanak. Anno a Bigelow féle űrállomásnál azért nem valósult meg az első kereskedelmi űrállomás koncepciója, mert egyszerűen nem volt mivel felmenni az űrállomáshoz a 2000-es évek végén, 2010-es évek elején. A Szojuzon és a SzenCsoun túl nem volt egyszerűen embert szállító űrhajó, az Űrsiklót meg éppen nyugdíjazták...

Ha lesz olcsó és hatékony hordozórakéta, amely nagy terhet vihet fel, jöhetnek a 20+ tonnás GEO műholdak...

[ Szerkesztve ]

üzenetek