üzenetek

hozzászólások


robisz
(senior tag)

Nyugi, nem vagy egyedül :)

Hasonlókat éltem át tavaly év végén és én is megkaptam a pánikbeteg diagnózist.

Nálam a karzsibbadás és a szívdobogás jelentkezett és utána jött a pánik, hogy most fogok infaktust kapni. Végül annyira besűrűsödtek a rohamok, hogy már alig tudtam emberek közé menni. Mindig ugyanabban a szituációban jelentkezett (munkahelyemen vagy vezetés közben). Az orvoshoz úgy mentem el, hogy azt hittem szívbeteg vagyok.

Rögtön pszichiáterhez küldött ahonnan 5 perc után már utamra is bocsájtottak 2 doboz gyógyszerrel. A gyógyszer rövid távon használt de már az első perctől kezdve éreztem hogy nem ez a megoldás és minél előbb le akartam tenni. Szerencsére 1-2 hónapon belül sikerült is és azóta is nagyjából tünetmentes vagyok.

Néhány tanács ami nekem segített:

Legelőször is meg kell tanulni leküzdeni a rohamot még mielőtt eluralkodna rajtad. Nem könnyű feladat de sokat segít ha tudatosítod magadban hogy "csak" pánikroham, nem vagy életveszélyben, nem fogsz belehalni. Egy szívbetegnél a tünetek elsősorban terhelés alatt jelentkeznek nem nyugalmi állapotban és nem múlnak el nyugtató hatására. Nem kell minden viszketéssel, zsibadással orvoshoz rohangálni, az összes pánikbeteg ezt csinálja. Sokat segít a megfelelő légzéstechnika elsajátítása (lassú koncentrált belégzés és még lassabb kilégzés). Ha van lehetőséged jógával vagy meditációval foglalkozni akkor biztos nem marad el a hatás. Sokat kell sportolni (úszás, futás tökéletes) legalább hetente háromszor de ha tudsz minden nap. Oda kell figyelni mit és mikor eszel (a legkisebb koffein, alkohol is negatív hatású lehet, és ne teljen el soha úgy több óra hogy nem ettél legalább egy falatot).
Ezekről bővebben olvashatsz a Csak semmi pánik című könyvben.

A teljes gyógyuláshoz a kulcs viszont a te kezedben van. Nem kell betegségtudatban élni, mert az hogy az életben előforduló bizonyos problémákat betegségnek bélyegeznek az valahol nem normális. Te is utaltál rá, hogy vannak feldolgozatlan problémáid és van elképzelésed mi okozza a szorongást. Ezekkel kellene gőzerővel foglalkoznod és megoldást keresned. Én is ezt tettem és a teljes világképemet megváltoztatta a "betegségtől" való szabadulás. Ma már örülök neki, hogy pánikbeteg lettem :-)

Végül egy kis filmajánló, nekem nagy segítséget adott a kigyógyuláshoz. Hátha téged is motiválni fog :-)

[link]

[ Szerkesztve ]


robisz
(senior tag)

Ja és látom hanali 5 órakor postoltad a cikket... nem egészséges :))


digio1995
(csendes tag)

Bakker hogy nekem is pont nyelvvizsga előtt 3 órával kellett elkezdenem olvasni a cikket(nagyon bele tudom élni magamat az ilyen dolgokba), így is majdnem lefordulok az ágyról idegességemben és még ez is :D
Am jó a cikk (majd este elolvasom a végét :) ).

[ Szerkesztve ]


turbuczn
(tag)
Blog

Én meg azt javaslom, hogy aki hajlamos rá, az ne keressen a neten a tüneteihez kapcsolódó betegségeket, mert akkor még jobban kijön rajta, és ideges lesz. Szóval mint ahogy a kismamáknak is, a pánikbetegségre hajlamosoknak is tilos a neten való rákeresés! :D
Nekem is a mozgás segít, tényleg jó, de nem csak ezért. Ha rendszeresen mozogsz sokkal jobb lesz a közérzeted is.


Tim82
(nagyúr)
Blog

Nem ő írta akkor, a főszerkesztő (Kalandor) időzítette akkorra a megjelenést.


Milka 78
(nagyúr)

Ez a pszichiáter,2 doboz gyógyszer 5 perc alatt nekem is megvolt :D Viszont nekem mutogattak képeket is mint a filmekben.Mondtam én zégergyűrűtől kezdve mindent :DDD

proof88:Szia!Először is köszönöm ezt a cikket én is hasonló gondokkal küzdök.34 évesen elmondhatom,hogy kicsit megviselt az élet(hirtelen munkahely elvesztése,hétköznapok és brutál adag balszerencse és a vele járó stressz). Végtagremegés,gyomorba érzett félelem,ismeretlen környezetben kényelmetlenül érzem magam és a hajnali 3-as kelés amitől teljesen becsavarodtam.Ezért a hálóba már óra sincs,mert ha felkelek és meglátom,hogy megint 3 kor keltem már indul is a roham.Tiszta vicc,de ilyenkor behúztam egy kád meleg vízbe...talán a csobogó víz megnyugtatott,de nem tudom.Minden esetre ott egyből elaludtam,megnyugodtam(és párszor majdnem belefulladtam a kádba :DDD )
Azóta lett munkahelyem és úgy éreztem most jobb lesz a helyzet(ami részben igaz),de nem az igazi.Most nem kelek fel 3 kor,vagy legalább is egyből visszaájulok,de sajnos ezt a gyógyszereknek tudom be ami ugye csak egy vész megoldás.Én Clonazepam-ot kaptam(3x1) és Miagent(na ez durván nyálfolyatósan erős(este 1)). Hozzáteszem nekem a hajnal kelés ami kikészít(napközben egész jól elvagyok és már nem is szedek erre az időszakra gyógyszert),de azóta is félek minden éjszaka,hogy el tudok e aludni,vagy fel kelek e hajnalba.Annyi áttörést elértem,hogy csak este szedek tabikat és mindkét gyógyszernek csak a harmadát,de ez alá nem tudok bemenni(gondolom attól félek,hogy megint rohamot kapok nélkülük). Most,hogy említetted a Magnéziumot én is szedtem és tényleg jobb volt bár ez csak most tűnt fel(így megyek és elkezdem szedni újra).
Jobbulást kívánok neked és kitartást,hogy egyenesbe tudj jönni és bár ez sokat nem javít a helyzeteden sokan megértünk és együttérzésünk veled :K

[ Szerkesztve ]


Kolondrum
(félisten)
Blog

Nekem volt egy rövid időszakom melóba amikor komoly gondot jelentett kimozdulnom (akár melóba eljutni vagy elmenni valahova) mert amint megtettem teljesen random elkapott a hányinger, kivert a víz és komoly agymunkával tudtam csak magamnál maradni. Lényegében közel álltam ahhoz, hogy elhagyjam magam. Ennek tudták be. Én nem éreztem munkahelyi gondokat pedig csak az lehetett mert akkor kerültem oda. Azóta azt kell mondanom azóta rengeteget változtam. Voltam főnök azóta, túl vagyok pár dolgon és lepereg a sok hülyeség. Retardált társaság. Röhögök ha valaki csúnyán néz rám. Vicc az egész mai szemmel.

[ Szerkesztve ]


KonzolKartel
(őstag)

Nekem szociális fóbiám volt pánik rohamokkal. elég zsír cucc...
Nagyon sokáíg nem akartam gyógyszert szedni, mert hogy az a gyengesèg jele :F .
Így utòlag rà kellett jönnöm, hogy sokkal hamarabb el kellett volna kezdenem gyógyszert szedni. Iszonyat sokat segített. Én psyhològusnál kezdtem, de valami iszonyat szart fogtam ki. Volt amikor 40percet késett, de ami a legdurvább volt, hogy látni lehett rajta, hogy le se szarja az egèszet. Persze magán orvos volt, nem ócsójé, és hetente jàrtam. Nekem ez jelentősen elnyújtotta a gyógyulàsi fázist. Egy darabîg nem tudtam mit csináljak. Pàr hèt, esetleg hónap után elmentem psychiáterhez. Onnantól jöttem fel, mint a talajvíz.

[ Szerkesztve ]


gabor85
(őstag)
Blog

Kalcium, magnézium, Béres csepp=egész napos "nem érzem magam stabilnak" érzés.
Legalábbis nálam.


szaszlaci
(addikt)
Blog

Hát barátom, talán el kellene kezdeni odafigyelni a táplálkozásra és sportolni valamit.
A tehéntej alapból egy szemét, mellé még kávézol is.
Nem mirákulum, hogy fáj a hasad, mellé még iszol is. Ezek után naná, hogy fogékony vagy az olyanra, hogy biztos pánikbetegséged van. Egy idő után lesz is!
Vizet kellene inni eleget, mert gyanúm szerint szerfelett keveset fogyasztasz belőle.
Nem a kábítószerek csúcsát képviselő "gyógyszerekkel" kellene tömni magad, hanem mondjuk vitamin kiegészítőt szedni. Nem Magne B6-ot, meg ilyen placebó szereket, hanem normális hatóanyag tartalmút, és nem csak ezt meg Ca-Mg-ot nyaranta, hanem mindent, állandóan.
Ezek nélkül persze, hogy nem fog működni a szervezeted, amit aztán lehet kialvatlanságra, meg sok mindenre fogni..
Nem játszani kellene egy fél órát éjszaka – amiről szintén lehetne mesélni, milyen ellentétes kémiai reakciókat vált ki a stressz és a tehetetlenség kollektívája – hanem sportolni, mint már fentebb írtam!
Csak pár dologra reagáltam, nem olvastam még teljesen el az írásodat, de bízom benne, hogy megfogadod az ajánlásomat, és egy más tendenciát fele indulsz el!

[ Szerkesztve ]


Jim-Y
(veterán)
Blog

Jó kis cikk kolléga (ELTE-IK) ;)

Én nem vagyok pánikbeteg, sem egyáltlán beteg, ám 4 évig voltam együtt egy lánnyal aki születésétől kezdve pánikbeteg. Hol jobban van és tünetmentes, hol rosszabbul és pszihiáterhez kell járnia. Sok gyógyszert nem kellett szednie, ám voltak időszakok amikor rosszabbul lett, és általánossá váltak nála a remegések, és a "meg fogok halni" érzés. Én csak annyi tennék hozzá a témához, hogy riszpektet érdemelnek egy ilyen betegségnél a családtagok is, ugyanis hiába a betegnek a legrosszabb, nyílván, azért a család is bőven kap belőle, és extra türelmet igényel a részükről a dolog. Hiába komikus, nekem sokszor nehéz volt éjjel 3-kor legmélyebb álmomból felkelni, átölelni barátnőmet (ez még nem nehéz:P), és ébren maradni, nyugtatgatni, huzamosabb ideig! Na nem kell sajnálni, lényeg a lényeg, ez a környezetednek is nehéz, és ők is tiszteletet érdemelnek.

megj: a legtöbb türelmet az igényli, hogy hogyan hitesd el a beteggel, hogy "nem szivem, nem fogsz a kenyértől megfulladni", vagy a "nem szivem, nem fogsz elégni itt helyben", vagy a "nem szivem, nem fogsz meghalni, ez biztos". Egy ilyen betegnél, elárulom sehogy, vagy legalábbis a barátnőmnél soha nem sikerült szép szóval meggyőzni arról, hogy nem lesz baja, egyedül a türelem és a kedvesség, a simogatás segített...

[ Szerkesztve ]


szaszlaci
(addikt)
Blog

* tendencia


Skizz
(addikt)

Ez a deperszonalizáció ismerős, csak nem tudtam, hogy ilyen tényleg létezik. Enyhébb formája nálam pl. nagyon ritkán jelentkezik, ez nagyon szar. Tényleg szó szerint olyan, mintha a testemen kívül lennék, kb. 1-2 percre. Aztán utána egy darabig furcsán érzem magam és semmi extra.


Kolondrum
(félisten)
Blog

én is így voltam,mintha lebegtem volna,nem éreztem magam. Muter eü-s, vágta mi van. Gondolj bele, ültem a vonaton a tömegbe és hirtelen rámjött,mondom én itt dőlök le a székröl,olyan 10perc kemény koncentrálás után elmúlt mintha semmi baj nem lett volna.


tojasalma
(újonc)

a panikbetegseg nem fog elmulni, mert ez nem betegseg hanem egy megtanult reakcio, ugyanolyan mint pl megjegyezni egy szot, azt sem fogod holnapra hiphop elfelejteni
ezert meg kell tanulni vele elni, kezdeti idoszakban mindenkeppen kell a gyogyszer, mert ujabb panikrohamok csak erositik a tanulasi folyamatot, 2-3 honap gyogyszeres idoszak utan el lehet hagyni a szedeset, de mindenkeppen hordjatok magatoknal a gyogyszeres dobozt en speciel a rivotrilt ajanlom, az 10 perc utan mar hat es egybol megszunteti a rohamot
tehat a cel az hogy hosszu roham nekuli idoszakot alakitsunk ki ami ido alatt az agy elfelejti az emleket is, ez tobb ev...

a panikrohamot kivalto neuronok nagyon erzekenyek minden kulso hatasra , igy AZONNAL abba kell hagyni minden olyan anyag szedeset ami reakciokat valt ki, drog, alkohol, kave, koffein, kola, cigaretta , AZONNAL ES OROKRE
a cukorhaztartas stabilizalasa is fo szempont, a rendszeres eves es a rendszeres sportolas nelkulozhetetlen , a remeges fokent a cukorhaztartas osszeomlasa miatt jelentkezik az agyban , ezt a stressz is kivaltja , ugyhogy stresszes kornyeztbol mindenkeppen szabaduljunk ki , amilyen gyorsan csak lehet

2 ut all a panikbeteg elott , vagy betartja a fent leirtakat vagy beledoglik..

[ Szerkesztve ]


Skizz
(addikt)

Pff. :F Nekem legutóbb kb. 2 hónapja volt. Asszonnyal este sétáltunk és hirtelen megint előjött ez az érzés, azt se tudtam hol vagyok, de reagáltam mindenre ugyanúgy és mentem tovább, mert inkább nem akartam róla tudomást venni. Így hamar elmúlt. Azért gondolom, hogy ez igen enyhe változat. Meg azért jegyzem meg ezeket ennyire, mert nagyon ritkán jelentkezik. Remélem ez így is marad, mert így tűrhető.


Dany007
(veterán)
Blog

Én is csak azt tudom mondani, hogy nem vagy egyedül! :)
Kemény dolog ez. Nekem is volt kb 2-3 évvel ezelőtt. Engem is bevitt a mentő, de nem vizsgáltak ki. Azt mondták semmi bajom. Pedig a nálad leírtaknál nekem durvább volt 1-1 roham.

Aztán valamelyik doki megemlítette, hogy ez lehet h pánik. Utánaolvastam és magamra ismertem... =/

A kiváltó oka egyszerű. Nincs mit részletezni rajta. A stressz. A hosszan tartó, erős stressz.
A gyógyszer jó dolog. Én több, mint egy évig szedtem Xanaxot. 0,5mg-osat. Napi kétszer. Jó volt. Eleinte én is Frontint szedtem, 0,25mg-osat. Az is jó volt. Viszont volt olyan rohamom, amikor 1db Frontin nem volt elég! Na az nagyon gázos volt. Nagyon megdöbbentem, hogy már fél órája bevettem és semmi javulás mi lesz már...?
Aztán bevettem még egyet. És minden rendbe jött.

Vigyázni kell, mert pillanatok alatt rá lehet szokni. Lelkileg és fizikailag is. Én pl éveken át nem mertem elindulni anélkül, hogy ne lett volna nálam egy doboz Frontin. Mikor elkezdtem leszokni az is durva volt. Ugye tudatában van az ember, hogy hoppá ezt az adagot most nem vette be vagy épp kisebb adagot vett be. Na és ez már épp elég ahhoz, hogy kiváltsa a pánikot még ha ok nem is lenne rá. Szóval nehéz de megoldható.

Én teljesen magamtól szoktam le róla. A 2x 0,5-öst felváltotta az 1x 0,5. Majd ezt a sima 0,25-ös frontin 2x egy nap. Aztán már csak fél adag. Aztán már csak egyszer egy nap... Aztán már csak fél adag egyszer... Aztán semmi. Illetve nem semmi, hanem még akkoris pár naponta bevettem 1-1 feles adagot. Majd később már csak hetente egy adagot, végül havonta... Aztán jött a semmi. Szóval nem kis dolog, rengeteg idő.

Egyébként azt még érdemes megjegyezni, hogy ezt senki nem tudja elképzelni milyen addig amíg meg nem tapasztalja saját maga. A "kívülállóknak" fogalma sincs róla, hogy ez milyen, mennyire durva. A névválasztás is rossz. Hiszen a pánikbetegségről mindenki azt hiszi, hogy bepánikol az ember és ennyi. Holott ez azért ennél sokkal több, sokkal durvább. A pánikolást manapság amúgyis sokan elkönyvelik gyerekes nyavajgásnak vagy hasonlónak. Plusz ha dokihoz mész valamivel és elmondod, hogy pánikbeteg vagy ad egy kis nyugtatót és elküld a picsába. Tehát ezzel is vigyázni kell.


Kolondrum
(félisten)
Blog

sztem hozzáállás kérdése,nekem akkor jött amikor tudtam h vár rám valami, vagy új szitu volt ahol teljesíteni kellett és akkor is utána,másnap akár, vagy épp előtte, közbe soha. Ma már legyintek, majd lesz valahogy, olyan még nem volt, h ne legyen.

[ Szerkesztve ]


Diablo18
(senior tag)

B6
Cocculne
ezeket szedtem régen
meg le küzdöttem magamban(egyébként mintha én írtam volna)
kivéve az egyetemet és az orvos részt mert ezek nálam kimaradtak

orvos volt de nem ennyi(korház meg elvi okokból sem :) majd ha visznek !:S

az említett cocculine ilyen repülés elleni hányinger oldó dolog de végülis pánikra :) nagyon jó

és gyógynövényes készítmény

de ma már refluxon-t szedek mert a gyomrom tropa maradt mindezt elhatárolom bármiféle rohamtól ha nem szedem be és pár napig pl olyan dolgokat eszek és elég nehéz ma nem olyan dolgokat enni ami ne bántalmazná a gyomrát az embernek

akkor ég a gyomrom de keményen ez már meg maradt

néha szokott még rám jönni roham (kezelem mert tudom hogy az 1 nem rég volt a héten )

de nem érdekel (fél álomba lehettem valami nyikorgott ) és ebből adódóan kezdődött (nem foglalkoztam vele aludtam tovább)


tojasalma
(újonc)

az elso panikrohamom 15 evesen egy moziban aliens film alatt jott, a msodik 17 evesen egy kosarlabda merkozesen, majd 22 evesen ejszaka riadtam fel arra hogy szellemek keringenek korulottem , 8 evig tartott ez az allapot , sotetben keptelen voltam megmaradni, a tetofokon napi 10+ panikrohammal , az orvosok meg csak pofan rohogtek

üzenetek