üzenetek

hozzászólások


8th
(addikt)
Blog

Nem ítélkezem senki felett de a körülményektől függetlenül azt a házat meg sem szabadott volna venni. Szakmaiatlanság vagy sem, csak sikerült pont ezt megvenned. A megoldást nagyjából leírtad bár belemezelni nem feltétlenül szükséges de ég azzal együtt sem kerül a felébe sem annak mint amennyit írtál. Megfelelő facebook csoportokban kiokosítanak a részletekről leinformálható referenciákkal rendelkező szakembereket is tudnak ajánlani ha kell. Amúgy 2018-ban adtuk el elhunyt nagyanyám házát, ezt a kétszobás vegyes falazatú házat Dunakeszi kertes házas övezetében. Tizenegymillióért. Az új tulajnak kellett rá költenie de statikailag rendben volt, nem vizesedett és egy tisztasági festést követően lakható volt. 2008 környékén tehát tíz évvel korábban 13millával a zsebedben ennél jobb állapotban lévő házat vagy házrészt kaptál keszin szóval ha nem ténylegesen az utcára kerültél két gyerekkel akkor biza lett volna választásod még ha másik településre kellett volna átköltöznöd is. Ezt a hsz-t ne beszólásnak vedd mert nem annak szántam.


Joci93
(senior tag)
Blog

Mi vegyes házban élünk, az utcára néző rész 70cm vályog, az udvarra néző tégla. Az utóbbi pár éve lett hozzá építve. (+ 2 szoba kéne még) 2 éve élünk itt, hál istennek semmi vizesedés, semmi penész.
Homlokzatot mivel érdemes festeni a vályog esetén? Jövőre terveztem festetni a homlokzatot, de jobb előtte utánajárni a dolgoknak.


Elmör
(senior tag)
Blog

Páramentesítő géppel, ami év elején még nem volt ennyire drága: [link]
Légkondi páramentesítő funkciója, de ez télen nem annyira jó, mert hidegebb levegőt csinál sajnos a kelleténél és végül a fával való fűtés cserépkályhában ami lehúzza. Sajnos nálam is az egyik szoba hajlamos a 70% feletti párára és a régi lakó egyszer vagy 3 hónapig nem volt itt, nem szellőztetett, meg is telepedett a szekrény mögött a penész, azt még a meszelés előtt eltávolítottuk.


Goose-T
(veterán)
Blog

2008-ban 16 millióért Budapest belvárosában új építésű 58 négyzetméteres lakást vettem. (Mondjuk az is penészesedett. :DDD ) A lényeg az, hogy akkoriban 13 millió forint még elég nagy mozgásteret adott az ingatlanok tekintetében.


elfelejtette
(veterán)

Nálunk pont fordítva volt. Egészen addig küzdöttünk a penésszel, amíg a vegyes tüzelésű kazánnal fűtöttünk, ami a pincében volt, a radiátorok által kiadott meleg pedig nem ért el a távolabbi falakig. A klíma folyamatosan mozgatja a levegőt, így eljut a szekrények mögé is.


Rive
(veterán)
Blog

Erre mondom én, hogy vályog házat csak az vegyen aki ért is hozzá.

Ezzel könnyű egyetérteni, csak akkor miért baj az egybites 'meravályogatuti' hozzáállás kritikája :F ;]

A jelenleg elérhető anyagok/rendszerek között ettől függetlenül az egyik legkényesebb és legproblémásabb, minden ráragadt romantikus izé ellenére...


tordaitibi
(veterán)
Blog

Igen valahogy így kéne hozzáállni.
Köszönöm.


Kalandor
(HÁZIGAZDA)
Blog

Ha a pincében van a kályha, onnan szívja a levegőt, a lakásba már csak a meleg érkezik fel a csöveken, de itt most arról van szó, hogy ha a kályha a lakásban van, akkor a lakásból szívja el a párás levegőt, és kintről frisset szív.


Teasüti
(nagyúr)
Blog

Ott inkább a hőingadozás szokott probléma lenni. Felteszem nem volt begyújtva 24 órában.


arnyekxxx
(veterán)

A résszellőzés a legviccesebb dolog, az ember megvesz kisebb vagyonért egy ablakot azért, hogy végre ne fütyüljön át a házon a szél és ezzel ne vigye ki folyamatosan a drágán előállított meleget aztán nyit rajta egy akkora rést mint ami a régi faablakán volt 40 év vetemedés után, hogy folyamatosan kiszellőzzön a drágán előállított meleg.


Teasüti
(nagyúr)
Blog

Aztán központi szellőztetést építünk be, hogy drágán szellőztessünk. :D


arnyekxxx
(veterán)

vagy van rajta 5-10cm "semmi".

Ha minden régi házon lenne 10 centi hőszigetelés akkor nem lenne senkinek probléma a rezsi. Egy 25centis tömör kisméretűtégla fal 10centi leggyengébb EPS-el jobb höszigetelő mint egy porotherm44 NF falazat. U = 0,311 W/m2K, épphogy nem felel meg az aktuális szabványnak de bőven túlteljesiti a 2018 előtti kötelezőt.

A vályog bizony vizesedik,

Ez N+1 dologtól függ, simán lehet egy vályogház csontszáraz ha megfelelően építették vagy újították fel.

Lehet, hogy egy egyszerű téglafalnál jobb

Nem jobb. Egy 50centis vályogfal a 38centis kmtégla vagy a B30 blokk szintén van. Szigetelés nélkül egy kalpag szar.

nem lehet javítani rajta extra szigeteléssel, mert felveszi a vizet. Konkrétan tilos szigetelni a vályogfalat.

Bocs, de ez így netto hülyeség. Kőzetgyapottal vagy erre optimalizált eps-el simán szigetelhető az átlagos, enyhén vályogház is, amelyik meg rendesen összerakott, száraz azt sima eps-el is nyugodtan körbe lehet rakni. Amelyik meg ázik fel azt el kell bontani vagy kijavítani mert hibás és össze fog dőlni szigetelés nélkül is.

Páratartalmas részel mindenben egyetértek. Tablettás páracsökkentők lószart sem érnek. Magas páratartalmat szellőztetéssel vagy géppel lehet csökkenteni.

Ma 20cm alatt nincs szigetelés

Ez megint marhaság. Adott falra ki kell számolni milyen szigetelés milyen vastagságban mint tud. Minél vastagabba szigetelés annál kisebb mértékben növeli höszigetelőképességet és minél jobb a falazat annál hamarabb eléri a "feleslegestovábbnövelni" vastagságot. Gyakorlati tapasztalat: öreg b30 falazat 16 centi sima fehér EPS-el számított érték U = 0,196 W/m2K (0,24 a kötelező) fűtésköltsége tizezer alatt klímával H tarifával. ugyanez 20centi eps-el U = 0,162 W/m2K lenne, a javulás 0,03. Ez semmi. Csak összehasonlításként, az elso 1cm EPS 1,113 ról 0,861-ra viszi le a hőátbocsátást, 0,25-el javítja a fal höszigetelését, az elsö 5cm 0,452-re viszi le, 0,66-ot javít.

[ Szerkesztve ]


arnyekxxx
(veterán)

És ezek szárítanak.

A légcsere szárít ami ezeknek a működéséhez kell. A nyílászárók szélén jön be a hideg aminek a kinti -10fokon magas relativ páratartalma a benti hőmérsékletre melegedve leesik kb csontszáraz szintre és a kéményen a meleggel együtt viszi ki a párát.

+ a meszelés


arnyekxxx
(veterán)

és nem volt kívülről "bezárva" a fal egy szigetelés alá.

ez a közkeletű tévedés. Ha "be van zárva" (a megfelelő vastagságú) szigetelés alá akkor nem lesz a fal a harmatpont alatt, nem csapódik ki a pára, nem lesz a penésznek táptalaja.


tordaitibi
(veterán)
Blog

Abszolut +1


arnyekxxx
(veterán)

Oszt megfagytak régen? Nem

Viszont vastagon felöltöztek és fél méter vastag dunna alatt aludtak.

Manapság a hermetikus szigetelés korában meg konkrétan energiába kerül átszellőztetni a házat.

Már ha lusta vagy naponta kétszer 5 percre kinyitni az ablakokat.

amikor lehet lekapcsolják a villanyt

A lakossági villany lesz az utolsó amit lekapcsolnak, ha ott tartunk akkor már a legkisebb problémád lesz az, hogy vastagabb ruhában kell otthon lenni.

Vagy kinyitod az ablakot és ugyanott tartasz, mint régen amikor átfújt az ajtó alatt a szél.

Nem, ha folyamatosan szellőzik a ház akkor sokkal magasabb energiafelhasználással tudsz ugyanolyan hőmérsékletet tartani mert a friss meleg mindig kimegy, ha légzáró a ház akkor a falak fel tudnak melegedni és a napi 2 rövid légcsere után percekkel már ugyanolyan meleg van int előtte, be sem indul a fűtőrendszer.

Egyébként meg legalább a családiházakban legyen egy kályha beüzemelve meg pár hétnyi száraz tüzifa kert végében letakarva. Filléres tétel és ha van egy hosszabb áramszünet akkor sincs gond.

Lehet hamar kiderülne, hogy vagy háromszáz év lenne, mire valóban visszahozná a "nullás" ház a belerakott erőforrást.

Egy fatüzelésű kályhával teljesíteni tudod a 0-ás házat, a fa megújuló energiahordozó. 0-ás házat építeni nem sokkal drágább mint F kategóriásat.

Mennyi erőforrásbe kerül egy vályogház felépítése és fenntartása? Ha XXI. századi életet akarsz benne élni akkor nem sokkal kevesebbe. Ha XIX. századit akkor persze sokkal olcsóbb.


arnyekxxx
(veterán)

Az oroszok naponta tízezer köbméter gázt fáklyáznak el. Csak úgy.

4millió m3-t azon a bizonyos helyen amiről a hírek szólnak, de tegyük hozzá mielőtt ettől vizionáljuk a természeti katasztrófát, hogy napi 400milló m3 földgáz ég el a Földön fáklyázva üzemszerűen, és milliárd m3-ben mérjük a Föld napi földgázfelhasználását.


arnyekxxx
(veterán)

hanem azért is, mert nincs benne üzlet. Milyen profitja van abból a banknak, ha te sárból építesz házat?

A sárházba is meg kell venni a nyílászárókat, burkolatot, gépészetet, tetőt, egy ház építésének költségvetésében maga a tégla egy eléggé kis tétel, ha nem is elhanyagolható. Aztán amit megspóroltál az építőanyagon, igen hamar kifizeted fűtésre (mert ugye nem fogod szigetelni a sárházat mert az modern dolog). A sár nagyon szar hőszigetelő. Métervastag falat kellene raknod belőle, hogy kezdjen közelíteni egy modern építőanyaghoz. 100 centis vályogfallal tudod hozni egy szigeteletlen Porotherm 30NF fal höszigetelő képességét. Vagy 40 centi vályoggal és 4 centi kőzetgyapottal.


arnyekxxx
(veterán)

Szlovákiában már vagy tíz éve minimum 20 centi hőszigetelés kötelező egy átlag új építésű falszerkezetre?

Nehezen hiszem el, hogy Szlovákiában 10 éve gyakorlatilag csak passzívházszintű falszerkezetet engedélyeznek.


elfelejtette
(veterán)

Utolsó bekezdésre:
Én amit néztem kalkulátort, a B30-as falazat 1,4-es alapértékét kb. 0,5-re vitte le 5cm EPS.
Nekem már ez is nagy ugrás a sima U=1,1-es üvegezésű műanyag ablakokkal.
#89 Teasüti: Nem bizony, kb. este 10-ig tüzeltünk, aztán reggel hideg házra ébredtünk a szar ablakok, és a szigetelés hiánya miatt.

üzenetek