Van a szakmai féltékenység, meg a kéretlen okoskodás. Mindkettőt megtapasztaltam én is. Az első kategóriát kerültem, a másodikat elutasítottam. Kevés volt az olyan érett szaki, aki valóban jóindulattal akart segíteni. Inkább olyanokkal hozott össze a sors, akik rám tologatták a melót.

Anno éjszakás voltam, időm volt rá, esztergáltam kockába kockát.

Párat elcsesztem, mert fekete danamidot választottam anyagnak, az pedig nagyon kenődik. Kidobtam őket, végül a fehér danamid volt a nyerő anyag. Nem kis elégtétel volt, hogy megtudtam, az öntelt öreg szakik összevesztek az elrontott darabokon, hogy ki vigye haza.

Én most inkább azt a felét tapasztalom, amikor a közvetlen felettes (projekt-vezető) kikéri a véleményemet és sok dologban az én tapasztalatomra, rutinomra támaszkodik, de a fiatal pályakezdő kolléga mindent jobban akar tudni, mert szerinte amit én csinálok, hülyeség, meg nem mutat jól a rajzon, meg különben is miért úgy és miért nem másképp. Persze a főnök valamennyire mellé állt és jól megbeszélték, hogy akkor mostantól, mit, hogyan kell csinálni.
Én meg ezt persze leszartam és csináltam úgy ahogy szoktam, gondolván, hogy ha nem kérnek a tanácsomból hát legyen, de én nem adok le a színvonalból.
Aztán persze a Földhivatal később kérte, hogy jó lenne úgy csinálni, ahogy én is mondtam és csináltam (nem dörgöltem az orruk alá). Mindemellett nem ritkán kell kiigazítanom amit csinálnak, mert időnként csapnivaló az a produktum, ami kikerül a kezük alól (Talán ezért akart egyszerűsíteni?).
A fiatal kolléga (illetve kollegina) azóta még többször próbál keresztbe tenni. Folyamatosan betámad, de persze ha nem tud valamit, vagy bizonytalan, egyből engem kérdez.
Hogyha valaki rutintalan pályakezdő, miért nem akar tanulni? Nem ő lenne az első pályakezdő mérnök, akit betanítok (technikus is akadt jónéhány), de ő az első, aki ezt személyes sértésnek veszi.

Dalszöveg egy nagyon régi szilveszteri műsorból: (Beatles - Silver hummer)

Az ajtót meglököm, ott ül benn a főnököm. Vén, mint a nagypapám
Úgy ül ott, mint akit a székhez enyveztek netán
Hatvan évesen feladatra éhesen, nyugdíjra nincs remény.
Ám azt ígéri tíz évet várjak, s én ülök helyén

De mögöttem már egy fiatalabb, akinek még mindent szabad
Most végezte az egyetemet, de már mindent ő akar
Úgy lök félre, hogy a palánkon átszállok mint e dal....

Nincs azzal semmi gond, hogy a fiatalok érvényesülni akarnak, ráadásul minél előbb. Teljesen megértem. A problémám azzal van, hogy a "remek elgondolásai" nem minőségi munkát eredményeznek és amit ő elszúrt, azt nekem kell javítani. Ezek után meg még neki áll feljebb. Pedig nem dorongolom le. Én is hibázok, ő miért ne tehetné?
Az a másik mérnök, aki a kezeim alatt tanult, még akkor is kért tanácsot, amikor már nem dolgoztunk együtt. Nekem sem derogál tanácsot kérni, vagy kikérni mások véleményét, ha bizonytalan vagyok.

Maxwell's Silver Hammer

Lehet, hogy a kalapácsot rosszul írtam, de a Beatles a helyes megoldás

Nem lehetne ezt a hülyeséget kitörölni? Csak a teljes címet írtad, én meg azt hittem, a maxwell valami banda

[ Szerkesztve ]

Ezt benézted...

Először off topicnak gondoltam ezt, de valahogy mégis illik az eredeti témába: el lehet dönteni, hogy amit írtam, az csak okoskodás volt, vagy inkább egy jószándékú kiigazítás - tisztelegve a Beatles előtt ...

Két fél kell ahhoz, hogy valaki a jótanácsot ne kéretlen okoskodásként fogja fel. Nálunk is van olyan új ember, aki azt hiszi ő szarta a spanyol viaszt. A kezdetekben próbáltam volna neki segíteni, ám túlságosan is a fejemre nőtt volna, úgyhogy inkább távol tartom magam tőle.

Másik új ember szinte rohan hozzám a tanácsért, ám ezt sokszor megelőzöm és írok neki a benti cseten. A végén mindig elmagyarázom, hogy miért írtam amit írtam. Illetve amíg én szólok egy hiba miatt, addig az nem jut el a felsőbb szintre, mivel nem az a célom.

Egyszóval aki partner, az partner. Aki nem, azzal is muszáj együtt dolgozni, de érdemes a lehető legnagyobb távolságot tartani tőle, ám közben fél szemmel figyelni.

Minden munkahelyen el szoktam mesélni a palacsintás hasonlatot. Mindenki egy palacsinta. Egy cukorfalat lányra például azt szoktam mondani, hogy eperlekváros palacsinta, porcukorral meghintve. Aztán van még rengeteg fajta, ki-milyen természetű. És végül van a szaros palacsinta, amibe senki sem akar beleharapni.

[ Szerkesztve ]

Nekem elég sokáig tartott bedolgozni magam a mostani munkahelyen. Megjelent köztük 3 éve egy 60 éves öregember, akiről nem tudtak semmit. Messziről jött, azt mond amit akar. Ha valamit másként gondoltam, mint ők megszokták, az hülyeség. Az akkori kisfőnök (szakmailag jelentéktelen) fel is háborodott, ha nem követtem a logikátlanságát. Ő viszont nem nagyon gondolkodott, azt tette, amit a főnök otthonról mondott telefonon. Velem viszont (mint jelenlegi kisfőnök) éppen az a gond, hogy nem próbálom meggyőzni, hanem csinálom, ahogy jónak látom.

Igen, az. Mondtam legutóbb az egyik kövesnek, aki már unja: "Mások fizetnek érte, hogy bejöhessenek"

Igen
Akkor van/volt munkátok bőven, nem sajnálták belőle a követ.