[Re:] [Samus:] The Last of Us - A sorozat - BLOGOUT fórum

üzenetek

hozzászólások


diablo1984
(veterán)

Hmm, 7. rész is megvolt, ez a rész sem okozott függőséget bennem, unalmasabb volt a többitől is, lényegében a kiscsaj karján a harapást magyarázta kegyetlen hosszan, de a fő történet szállal nem kerültünk előrébb kicsit sem. Lassan véget ér az első évad, de számomra aki nem ismeri a játékot, hát brutálisan unalmas, noname netflixes sorozatok szjntjét sem igazán hozza számomra. :(


Samus
(addikt)
Blog

Én megvárom a végét, és úgy szenvedem majd át magam rajta, vagy lehet úgy sem, ha marad a színvonal. A 6-7-be bele sem kezdtem. Túl nagy volt a hype, én meg túl sokat vártam tőle. Pedig azt hittem a Witcher után összekapták magukat (ott sem játszottam a játékokkal, könyvet sem olvastam, de a sorozatot imádtam, akármennyi közé is van az alapokhoz).


b.
(félisten)
Blog

Egyetértek. Ez a plázás-csókos-harapásos jelenet egy pár perces CGI videóbetét volt a játékban is amúgy.


diablo1984
(veterán)

a Witcher az teljesen más, összehasonlíthatatlanul jobb, mondhatni izgalmasabb, de ebben semmi izgalom nincs, ha 1-1 rész neadjisten felpörögne, na ott vége is lesz az akciónak és a következő rész még dögunalmasabb. Szerintem ha a játék is ilyen lett volna, akkor nem hype-olták volna ennyire fel, de ez így kevés, egyszerűen lassan vége az évadnak és nem történt semmi, már előre várom, hogy a 2. évad vajon miről nem fog szólni.... :))


diablo1984
(veterán)

Újabb rész is kijött, szám szerint a 8. Amiben ez más mint a többi(szerintem), van benne akció, van benne "főgonosz" ez talán játékszerűbb minden eddigi résznél, izgalmas volt, de ahhoz meg a rész túl rövid, ezt el lehetett volna nézni hosszabban is, mert így kicsit összecsapottnak érződött(de hisz elfogytak az ellenfelek). Kicsit amolyan hentelős the walking dead-re hasonlított.
Jövő héten jön az évad záró epizódja, remélem, hogy azt nem cseszték el mint az évad nagy részét, mert 9 rész nem a világ vége, de még mindig egy összecsapott műnek tűnik nekem, a 2 főszereplőn kívül nem bontakoznak ki a mellékszereplők(minek is úgyis még abban a részben meghalnak), a motivációjuk, a miért ilyenekre is gyorstalpalókban kapjuk a választ és még sorolhatnám. Mindenre műsoridőt kellett volna szánni és nem 10-20 perc alatt bemutatni valakit, majd lekaszabolni és megyünk tovább.....szerintem.
Másnak is ez a véleménye?


Gubu0101
(veterán)
Blog

9. is lement.Nekem tetszett minden resz.Most lehet varni ~2 evet a kovetkezo evadra :(((
Keresgettem info utan es ez jelent meg a bongeszoben :D A gombat nyomkodva szepen beteriti a bongeszot :D



[ Szerkesztve ]


Samus
(addikt)
Blog

Ahogy látom eléggé megoszlanak a vélemények (főképp a Facebookos HBO Max reklám alatti kommentekben). Arany középút nincs, valakinek vagy tetszik, vagy mocsok unalmasnak találja...


Alex91
(félisten)
Blog

Jo volt ez. Legalabb nem egy hulye hentelos sorozatot csinaltak belole. (Bar az utolso reszen nagyon erzodott, hogy video jatek az alapja :D .)
A Joker filmhez tudnam hasonlitani, mindjuk azert azt nem veri :).


diablo1984
(veterán)

Lement, volt egy kis eredettörténet(magyarázat), ztána lehentelt Joel mindenkit oszt' csá! Légyegében egy az akciódúsabb részek közül, de most sem mentek bele mélyebben a történetbe, de legalább ez a szál is el van varrva.
Hát nem tudom, a mozgalmasabb részek 1x nézősek, a lapos részek(mint a meleg sztiry( az betétnek elmegy, ha húzni akarják a játékidőt, de lényegében akkor még be sem indult semmi, meg minek húzni valamit, ami amúgy gyorsvonat sebességével átszalad mindenen....
TWD-hez hasonlítják, ami megélt feleslegesen sok évadot, de abban voltak karakterek, azok kidolgozottak voltak és nem egy részben feltúntés abban a részben ki is nyírták karakterek voltak.
Szerintem ez egy túlhype-olt, elbaltázott kivitelezése volt egy jó alapanyagnak.


Alex91
(félisten)
Blog

NPK karakterektol mit varsz? ;)

Itt Elllie es Joel kapcsolata volt a lenyeg alapvetoen, a tobbiek csak biodiszletnek lettek kvazi berakva. (Mondjuk ez igy tulzas, nekik is megvolt a szerepuk.)

üzenetek